„Üdvözlégy, te sötét Ázsia…”

2019.03.25. 07:00 :: ForgácsMárton

László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 6.

A hadifoglyainkat szállító vonat Tatárföldet átszelve rövid időre megáll Baskíria fővárosában, Ufában. Ezt követően pedig hamarosan elérik az Ural hegységet, Európa és Ázsia határát; el is gondolkodnak arról, hogy azon a vidéken járnak, ahol egykor a magyarok ősei éltek. Az Ural vadregényes láncolatain átkelve, a következő nagyobb állomás Cseljabinszk, ahol megviselt kupéjukat lecserélik egy negyedosztályú kocsira – ami nem sok kényelmet ígér az út hátralevő részére…

 

A hadifoglyok útja Szamarától Cseljabinszkig A hadifoglyok útja Szamarától Cseljabinszkig
(Andrees Handatlas, 1890 – felhasználásával)

Szept. 20.

Ma az Úrnak a munkában eltöltött hat napja után megszentelt napot, a vasárnapot üdvözöljük. Bár a mohamedánok, akik itt laknak, nem ünnepelik meg a vasárnapot, a külsőség tehát nem kelti bennünk a vasárnap hatását, mégis kiérezni vélem a természetből az ünnepet. Fényesebben ragyog ma még a nap is; ünneplő ruhában látom ma az erdők nyír- és nyárfáit is; mintha vonatunk is ünnepélyesebben zakatolna, és gyorsabban hagyná maga után a kis tatár falvakat; csak a mi kupénkból nem akar eltűnni a hétköznapi szürkeség. Milyen kellemes volna most otthon kislányommal a szokott városligeti sétát és szórakozást élvezni, aztán hazamenni; otthon a tűzhely mellett kipirult, ebédet főző asszonykát vasárnapi csókokkal elhalmozni. Igen, így volt ez valamikor, de ugyanígy lesz, ha a jó Isten hazasegít, de a műsort fogadalmam szerint meg fogjuk bővíteni: mindenekelőtt templomba fogunk menni, s csak aztán jön a szórakozás. Jaj, Istenem, mikor is lesz ez!?

Tatárföldi táj Tatárföldi táj
(Forrás: russiatrek.org)

Nézek ki az ablakon. Erre vannak csak nyomorúságos falvak. A mohamedán tatárok nem fából, sem téglából, hanem sárból, gyeptéglából és földből építik kicsiny, alacsony, félig föld alatt lévő pinceszerű házaikat, melyeknek tetejét a rájuk vetett szalma képezi; ablakaik csak tenyér nagyságúak. A mohamedán templom, az úgynevezett mecset a kis törpe házak arányaihoz képest itt is feltűnően kimagaslik keskeny hegyes tornyával, a rongyos viskók közül. A mecset fából készül, a fa saját színét az idő viszontagságai megszürkítik, megbarnítják festés helyett, a tető azonban mindenütt zöldre van festve.

Geraggyá-n nyomtató tatárt látok. A sima szérűre körben kirakott, kiterített gabona közepén áll a tatár, s hajtja a nyomtató lovakat, ezeknek gyeplőit ügyesen cseréli át jobbkézből a balba háta mögött, miáltal eléri azt, hogy nem kell folyton forognia. Ugyanaz a kép, melyet a magyar paraszt nyújt a nyomtatással. A szérűs kert, az udvarok szalmasánccal vannak körülkerítve.

A tatár férfiaknak semmi jellegzetes viseletük nincs, úgy öltözködnek, mint a szegény oroszok. A tatár nők magyar kinézésűek, viseletük is ugyanaz, mint nálunk a szegény népé: mindenféle olcsó vásári kelméből készült, legegyszerűbb szabású ruha. Ékszerük az ezüst-, réz-, vas- és kaucsukgyűrűk, a réz- és vaskarperecek. Mindez vagy sima, vagy egyszerű véséssel, vagy különféle színes üvegekkel van díszítve. A módosabb asszonyok nagy ezüst érmekből összefűzött éket viselnek mellükön, akárcsak a szerb menyecskék. Az egyik tatár lánytól szeretnénk vasgyűrűt vásárolni, próbálok is vele beszédbe elegyedni, de úgy látszik, nem tudja, hogy rokon faj vagyunk, mert ijedten meghátrál, s csak távolról, az állomás épülete mellől néz felém félénken. Hát kérem, így nem lehet üzletet csinálni.

A napraforgó kicsi magvainak művészies fogyasztásában a tatárok túltesznek az oroszokon. Erre egész holdak vannak napraforgóval bevetve. A szüretnek már vége felé járnak, mert a napraforgó-szárak már mind fej nélkül várnak kiszedésre. A földek közepén nagy garmadában hevernek a leszedett és már kicsépelt fejek, a szemet már eltakarította, eltette télvíz idejére a tatár.

Útitársaimat most már úgy nagyjából ismerem. A többszöri kölcsönös eszmecsere folytán már mindegyik elmondta élete rövid történetét. Mindegyiknek óhaja, bárha hozzátartozóinkat értesíthetnők arról, hogy fogságba jutottunk. Senki sem reméli, hogy a Lublinban feladott levelek eljutottak rendeltetésük helyére. Említem, hogy talán a semleges Olaszországon át lehetne haza juttatni egy levelet, nekem van ott egy jó ismerősöm. Írok is azonnal egy levelet az én kis Dudusomnak. Barátaim hozzátartozóinak címét is közlöm oly célból, hogy azokat meg ő értesítse barátaim sorsáról. Az így elborítékolt, s feleségemnek megcímzett levelet elküldöm Fledderus Kornél igazgató úrnak Rómába szíves továbbítás végett. (Fledderus Kornél úr fivére mostani igazgatómnak, aki egyúttal németalföldi főkonzul. Azelőtt a Kornél volt Budapesten igazgatóm, s mint ilyen főkonzul is.)

Egy alig néhány házból álló tatár faluban Nagy Péter cár mellszobra áll alig húsz lépésre a vasúti sínektől. Mindannyian meglepetve élvezzük a nagy kontrasztot, melyet az előttünk elterülő kép: a szegény, földhöz ragadt nép sárházakból álló falucskája, és a díszkerítéssel övezett, talpalatnyi kertecske közepén álló ércszobor nyújt. Senki sem tudja a furcsa dolognak történelmi jelentőségét.

Ufa pályaudvara korabeli képeslapon Ufa pályaudvara korabeli képeslapon
(Forrás: akpool.co.uk)

Szept. 21.

Mikor vonatunk Akszakovót elhagyja, a Bjelájá folyón megyünk keresztül. Már korán reggel messziről látunk egy hegyen épült várost, amely alá nemsokára be is gurul kátránnyal táplált vonatunk. A város Ufa. A hegyet körülvevő völgyben a házak még köd alatt állnak, de a hegy tetején épült városrész faházait már bearanyozta a kelő nap, s amint erősbödik a nap sugarainak melege, lassan eloszlik a völgyön ülő sűrű köd, s előttünk látjuk az egész várost.

Maga az állomás a hegy alatt fekszik egy folyó partján; a hegy oldalán fehérlő hozzávezető úton egymást űzik, kergetik az egylovas tyelegák, az orosz konflisok. Most futott be az állomásra egy személyvonat, ahhoz sietnek, és arról jönnek az utasok. A pályaudvar tele van orosz katonákat szállító vonatokkal, a katonák most itatják lovaikat.

Mivel hosszabb ideig áll itt vonatunk, bemegyünk a város szélén levő piacra. Az árusok előtt egy-egy felfordított deszkaláda áll, erre van kirakva az eladásra szánt áru: vaj, alma, kenyér, sült hal, főtt tojás. Elsétálva az árusok közt, mindegyik ajánlja portékáját s bizonyára dicséri azt, de mi nem értjük őket. Beljebb megyünk a városba. Semmi különös. Egyszerű faházak mindenfelé. Szeretnénk felmenni a hegy tetején elterülő részbe is, de félünk, hogy itt hagy bennünket a vonat. Bevásárolunk az egyik üzletben cigarettát, mazsolát, csokoládét és a papagájabrakot, s visszatérünk az állomásra, ahol még jó darabig vesztegel vonatunk. Indulásig sétálgatunk a kocsik közt a napon, s Bandival közösen esszük, ropogtatjuk a papagájok eledelét.

A Trunilovszkaja-telep Ufában A Trunilovszkaja-telep Ufában
(Forrás: uraloved.ru)

A vonat Ufából kiszaladva az Ufa partja felett a hegyoldalba épített magas töltésen kanyarodik a hegyek mögé. Jobbról a hegy meredek oldala tele van sárguló nyír- és még zöldellő nyárfákkal; balról lenn a mélységben az Ufa kanyarog lassan mozgó, sima vizével; a folyón túl elterülő zöld réten alacsony fűzfák között kis tarka marhacsorda legelész. Amint egy, a folyó partján álló dombocska elhagyása után kilátásunk bővül a folyóra, a vízen egy kis ringó csónakot pillantunk meg, amelyen egy ember iparkodik a túlsó partra. Az egyenletes tempóval vízbe merített evezőlapát nyomán kelt hullámok egymást kergetve tovafutnak, s hosszan megtörik a folyó sima tükrét, mígnem teljesen elsimulnak.

Gyönyörködünk a festői táj szépségében, amelyet nagyban emelnek a messzeségben kéklő hegyek, az Ural hegység magasabb pontjai. Ez az a vidék, ahol valamikor a magyar nemzet ősei laktak, s ahonnan Szvatopluk idejében a mostani hazába vándoroltak. A dombok és hegyek, melyek közt most utazunk, előnyúlványai az Uralnak, melyek később már oly sűrűek, hogy az egyik hegy a másikba ölelkezik. Kár, hogy már esteledik, s hogy utunknak legszebb részét, a híres Uralt nem láthatjuk. Este vonatunk Ascsa-Balascseszkájára ér. Az állomás előtt, a hegyek tövében egy nagy gyártelep fekszik, balra a Gyám folyó övezi a pályaudvart. A keskeny folyón a hegyekből leúsztatott, még ki nem halászott hasábfák serege himbálódzik. Az állomást elhagyva vonatunk megkezdi az Ural áttörését. Kezdetben a Gyám folyó partján halad, lassan bújik a hegyek közé, lomhán cipeli a hosszú kocsisort, mintha gondolkodna a nagy munka fölött, melyet most kezd meg, s mely csak a veszteket takaró hegyláncolat túlsó lábainál fog befejeződni. Az esti homályban, mint valami fekete, nagy kígyó teste fénylik a hegyek közt bujdosó, jobbra, balra kanyarodó folyó vize. A part buja növényzete közül még a homályban is kiválnak a nagy lapos levelű vízi növények magas szálai. Igazi erdei folyócska, amely körül a hegyek egész csoportja húzódik el. A hegyek erdőinek fái már felvették sárga őszi köntösüket, de a szép őszi hangulatot irigyen elnyeli szemünk elől az éj sötétje. Visszahúzódunk kupénkba, lefekszünk, s amíg vonatunk erősen dolgozva megmássza az Ural hegyeit, nyugodtan alszunk, és haza álmodunk. Elgondolkodunk őseink szép hazája felett, amely vadban és halban hajdanában még gazdagabb lehetett, s értjük, hogy miért szorongatták őseinket irigy szomszédok. Fájt a foguk a szép vidékre.

Vasútvonal az Uralban, korabeli képeslap Vasútvonal az Uralban, korabeli képeslap
(Forrás: meshok.net)

Szept. 22.

Mikor felébredünk, vonatunk még mindig az Ural ködben úszó hegyei közt keresi a kijáró utat: most balra fordul, aztán jobbra kanyarodik, majd meg hátrafelé szalad; úgy viselkedik, mint az erdőben eltévedt utas, aki idegesen szaladgálva minden irányban próbált már szerencsét, de az igazi utat nem képes fellelni. Avagy talán luxus-vonat módjára azért kanyarog össze-vissza, hogy utasainak kedvező kilátást szerezzen az Ural minden egyes hegyére?

Most már csak dombokat kerülgetünk, a magas hegyek már mögöttünk kéklenek. Az egyiknek kopár sziklás csúcsain, a másiknak fenyvesektől borzas ormain, a harmadiknak sárga nyírfákkal borított hullámos hátán fénylenek a kelő nap fénycsókjai, míg a háttérben kéklő tiszta égbolton egyetlen felhőfolt sem mutatkozik. A köröskörül hullámzó alacsony dombokon elsatnyult törpe nyírfák sárgulnak, az egyik fa sárgább, mint a másik. A mindenfelé domináló sárga alapszínt itt-ott valami más fajta, kisebb növésű fáknak az ősz csípős leheletétől kipirult lombozata, egy-egy karcsú lucfenyőnek zöld kupolája tarkítja. Az őszi hangulat, az enyészet teljes pompájában bontakozik ki itt az Ural hegyeiben, s ha egy ilyen sárga erdőt bíboros apró fákkal tarkítva láttam volna ezelőtt képen, nem hittem volna el, hogy a természetben ilyen is létezik.

Az egyik völgy tisztásán Zavodszkáján, egy vasgyár közvetlen közelében áll meg a vonat. A sűrű erdővel benőtt hegy lábainál fekvő gyár olvasztókemencéjéből izzó lángoszlopok szállnak fel. A gyártelepen uralkodó rend és tisztaság, a kőből készült épületek jól esnek a szemnek itt benn a rengetegben. A föld meglepően vörös, talán festéket is lehetne belőle gyártani, míg a vasúti sínek mentén lefaragott hegyoldal azt mutatja, hogy a vörös feltalaj alatt hatalmas pala-lepényekből álló rétegek fekszenek egymáson.

Zaltovesztynél elmarad az utolsó hegy is, melynek keleti oldalán egy fehér kőoszlop mered az égnek, jelezvén a határt a kulturált Európa és a sötétnek mondott Ázsia között. Tehát Ázsiában vagyunk. Üdvözlégy, te sötét Ázsia, hisz te nem is vagy oly sötét, mint amilyennek a rossz nyugati nyelvek mondanak.

Az átmenet a két világrész között észrevétlenül sima, mert Ázsiának ez a része Oroszországhoz tartozik. Itt nincs határállomás, nincs határrendőrség, nincs pénzügyőr, nincs itt semmi. Ha nem mondják az idegennek, hogy most már Ázsiában leledzik, sohasem fogja tudni, hol van.

S mit csinálok én először Ázsiában? Az első állomáson, Miasszon elveszítem szép új pénztárcámat. Szerencsém a szerencsétlenségben, hogy csak egy magyar ötkoronás és egy orosz rubel volt benne, míg papírpénzemet levéltárcámban tartom. Ez volt az első ténykedésem Ázsiában. Az elvesztés csak úgy történhetett, hogy zsebem mellé dugtam az erszényt, s a tolongásban nem vettem észre leesését.

A vonat ismét sík földet szel át. Jobbról-balról kis tavak kéklenek. Az idő szép; igaz, a szél erősen fú, de nem mondható hidegnek. Bandival kiülünk a kocsi feljáró lépcsőjére, s gyönyörködünk az el- és feltűnő tavakban. Sokszor partjukat érintik a vasút sínjei, látjuk a szél által a partra űzött hullámokat, melyek loccsanva, csattanva vágódnak ki a homokos partra, ahol elterülnek; itt-ott a part növényzete közt pedig habot vernek. Érezzük a nedves tó-szagot, a vízen lehűlt hűvös szelet.

A kis tatár falvak körül turfaboglyák feketéllenek, ez az erre lakó nép tüzelője. Figyelemre méltó az is, hogy minden faluban akad néhány ház, melynek kapufélfájából hosszú, vékony nyírfarúd emelkedik a magasba, amelyen egy-egy csinos, mesterséges fészekodú minden gally nélkül látható. Persze madárnak se híre, se hamva. Ezek inkább madárijesztők, mint madárházak. Az egész utazás idején a verebeken, fekete és szürke varjún kívül még csak szarkát lehetett látni.

Este Cseljabinszknál áll meg vonatunk hosszabb időre. Az állomás nagy kőépület. A peronon és étteremben sok a nép, köztük egy sok kofferrel megáldott japán is. Étkezés után itt is fel és alá sétálunk a peronon, bámultatjuk magunkat, s viszont mi is bámulunk. A fogoly tisztek érdeklődését különösen egy magas növésű csinos hölgy kelti fel, aki kihívóan kacérkodik. Úgy látszik, a jobb fajták ezredébe tartozik.

A cseljabinszki pályaudvar látképe korabeli képeslapon A cseljabinszki pályaudvar látképe korabeli képeslapon
(Forrás: https://chelchel-ru.livejournal.com)

Az állomás mellett két kis bazár úszik erős villanyfényben. Megtekintjük a sok szép keleti csecsebecsét, melyek között legkedvesebbek a zöld malachit dobozok, gyufatartók, a különféle színű, nagyságú és alakú drágakövek, ékszerek, a nyers vasból készült, szebbnél szebb állat- és emberszobrok. Megnézünk mindent, az árak iránt is érdeklődünk. Méregdrága minden! Mégis elhatározzuk, hogy ha majd valamikor visszajövünk s lesz megtakarított pénzünk, veszünk valamit.

Kocsinkat, mivel egyik kereke megrepedt bánatunk és szívfájdalmunk súlya alatt, kicserélik s helyette negyedik osztályú kocsit kapunk. Ez egy sötétkékre festett, régi nagy alkotmány. Régisége mellett tanúskodnak a kocsi két végében felállított nagy vaskályhák. Az alvóhelyek itt is megvannak, csak más formában, s mivel szélesebbek és hosszabbak az ágydeszkák, mint a másik kocsin, sokkal kényelmesebb rajtuk a pihenés. Itt három emelet van. Én a másodikon ütök tanyát. Éjjel úgy néz ki a kocsi belseje, mint egy kihúzós fiókokból álló nagy szekrény, amelyből a fiókokat mind kiszedték, és a fiókok helyén fekszik két-két utas. az egyes emeletekre tehát végről lehet felmászni, lift nincs. (Jobb is, mert mindig rossz lenne!) Az emeletek alacsonyak, fel sem lehet bennük rendesen ülni. Úgy kuksolunk bennük, mint majom a ketrecben, csak a majomkölyök hiányzik ölünkből.

A vagoncserével általában meg vagyunk elégedve, mert a kályhához nemcsak szenet és fát, de még egy orosz fiút is kaptunk fűtőül. Hogy ferde fogalmak ne szülessenek és terjedjenek el a negyedik osztályú orosz kocsiról, le kell írnom a két nullával jelzett helyiséget is, bár nem szívesen teszem. Ezen fogalom alatt értendő egy, a kocsi végén épített, lépés hosszú és széles négyzet alakú illatos fülke, melynek padozatján az egyik külső sarokban arasz átmérőjű, kör alakú nyílás tátong. Ettől jobbra és balra a falakon fél méter magasságban biztonsági kapaszkodó vaskarok állanak rendelkezésre a megkönnyebbülni vágyó utasnak. A kis üdülő helyiség ornamentikája igazán sajátosan keleti: a méter magasságig fehérre festett falat köröskörül hanyagul odavetett sárga és barna tatár, orosz és kirgiz ujjlenyomatok díszítik. A sarokban éhesen tátongó lyuk használata talán még a keleti egyszerűség nőinek és férfijainak is kellemetlen, nekünk pedig, mint a nyugati kultúrához szokott halandóknak sok minden mellékténytől eltekintve már csak azért is borzasztó, mert elkényeztetett lábaink még a műtét befejezte előtt görcsöt kapnak stb. stb.

Következő rész: „Jó lesz ez is az ausztickiknek…”

Összes rész: László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból

Szólj hozzá!

Címkék: oroszország vasút hadifogság hadifogoly hadifoglyok Cseljabinszk Ural László József Tatárföld Ufa Akmolinszk

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6814713771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása