Válogatás az első világháborús centenáriumra kiadott naplókból és a napló műfajának főbb jellemzői
A naplókiadás napjainkban sokadik reneszánszát éli Magyarországon, amelyhez legújabb apropóként főként az első világháború centenáriuma szolgál. A naplók mellett az első világháború megannyi vetülete iránt is hatalmas érdeklődés nyilvánul(t) meg a 2014 óta eltelt időszakban.
Az elmúlt három–négy év bőséges szakirodalmi terméséből mindössze egy szintézist, az 1914. A nagy háború száz éve c. kötetet emelem ki, amelynek szerzője, Bihari Péter számos személyes forráson keresztül is igyekezett megvilágítani a történéseket. Valamint, egy korábban megjelent – Stéphane Audoin-Rouzeau – Annette Becker nevéhez fűződő – munkát említek meg, az 1914–1918, Az újraírt háború c. kötetet. A könyv nagy erénye a kulturális antropológiai szemlélet, amely leveleknek, naplóknak, feljegyzéseknek, vallási és világi beszédeknek, a háborúhoz kapcsolódó szervezeti élet feljegyzéseinek, statisztikáinak stb., valamint a harctéri régészet eredményeinek forrásként való felhasználásában és a társított elemzésekben ragadható meg.
Ha csak azokat a naplókat nézzük, amelyek az említett időszakot elevenítik meg, s az elmúlt néhány évben publikálták, idekívánkozik a 2012-ben kiadott Egy hadapród naplója az első világháborúból, 2011-es megjelenésű Az utolsó emberig. Isonzói jelentés, továbbá a 2014-ben napvilágot látott, a háború forgatagán belül is sajátos helyszínen „játszódó” Hadifogolynapló. Nem hagyható ki egy ilyen felsorolásból a Nagy Háború Blog, amely egyrészt a honlapján is folyamatosan közzétesz katonanaplókat, másrészt pedig nyomtatásban is megjelentetett már naplókat; könyvformában eddig Imre Gábor és Kovács György írását adták ki. Tevan Rezső – aki a könyvkiadással is foglalkozó híres nyomdászfamília, a Tevan család egyik tagja – is naplót vezetett sebesüléséig a fronton, e kötet 2012-ben került publikálásra (Tevan Rezső katonatiszt első világháborús naplója). Széchényi Viktor kizárólag a háborús évekre koncentrált munkájában – Hadi napló.
Akadnak oly kiadványok, amelyek sajátos rendezési elvek alapján foglalnak magukba naplókat, ezek közé tartozik például, amikor egy szakma képviselőitől származó gyűjtést vehet kézbe az olvasó. Többnyire írók, újságírók naplóiból gyűjtött össze egy csokorra valót a Petőfi Irodalmi Múzeum („…az irodalmat úgyis megette a fene”. Naplók az első világháború idejéből). Kuriózumnak tekinthető Andrássy Ilona 2015-ben közre adott naplója (Mindennek vége! Andrássy Ilona grófnő első világháborús naplója), aki nőként teljesített frontszolgálatot: az olasz fronton volt ápolónő.
Mint a fentebbiek is tükrözik, kisebbségben vannak azon már kiadott naplók, amelyek a hátország első világháborús mindennapjait tárják fel. Utóbbira példa Berzeviczy Albert, politikus, közéleti szereplő naplója – Búcsú a Monarchiától. Berzeviczy Albert naplója (1914–1920). Az egy szakmához tartozókat tömöríti a Magyar Orvostörténelmi Társulat kiadásában megjelent munka is: Az I. világháború magyar orvosi emlékeiből. Sajátos keretbe, egy családtörténetbe ágyazva olvashatók a magyarcsernyei (Bánát, Szerbia) Fábián Ernő naplói és levelei – „Ilyenek a háború viszontagságai”. Fábián Ernő és Bayer Irén a Nagy Háborúban. Magyarország mellett határon túli kiadásban is jelentek meg magyar nyelven az elmúlt években első világháborús naplók. Pusztán az ízelítő kedvéért három vajdasági kötetet említek meg: Koczka József naplója (1914); „Pedig én katona akartam lenni”; Makrai József verses hadifogolynaplója.
A naplóírók számát tekintve beszédes adalékkal szolgál egy harctéri orvos: »Ahogy eső után gomba terem az erdőn, úgy nőnek ebben a véresőben a harctéri naplók. Odakünn mindenki naplót vezet.« A naplóírók nagy száma az írástudás folyamatos növekedése mellett azt is jól tükrözi, hogy mennyire nem volt az első világháború szokványos a háborúk sorában. Az első világháború ugyanis minden mutatóban fölébe kerekedett a korábbi harcoknak: például a részt vevő országok, a hadba vonultak, az elesettek, a sebesültek és az eltűntek számát illetően. Ennél fogva nem meglepő, ha azt az egyes katonák meg kívántak örökíteni. A hátországban maradottak közül is sokan tettek így, hiszen az ő életükben is kiemelkedő jelentőséggel bírt az évekig tartó hadakozás. A történések lejegyzésének szándéka mellett persze más egyéb motiváció is munkálkodhatott, akadt például olyan katona, aki munkája elején nem röstellte bevallani, hogy egyszerűen azért fogott rímfaragásba, mert már nem tudott magával mit kezdeni a katonai táborban. Másoknál pedig pszichés védekezési gyakorlat volt a naplóvezetés, amelynek segítéségével átvészelhetővé vált egy-egy kritikus időszak.
Érdemes röviden körüljárni, hogy a háborúban átélteket megörökítők mely társadalmi rétegből származtak. A fentebbi naplók szerzői között például akad arisztokrata, író, újságíró, szakmunkás vagy éppen orvos, azaz olyan rétegek vagy szakmák képviselői, akiknek a betűvetésben való jártassága nemigen kérdőjeleződik meg. Mellettük azonban jó néhány olyan paraszti származású, nagy valószínűséggel kevéssé tanult katona is akadt, aki megörökítette a vele történteket. A különböző társadalmi háttérrel rendelkezők által lejegyzett naplók között persze felfedezhetők különbségek, ilyen a hangnem, a stílus vagy az egyes események részletezettsége.
A világháborús naplók tartalma kapcsán szintúgy változatosságról lehet beszélni. A harctéri naplók a front mozgását, a konkrét harci cselekményeket örökítették meg. Akadtak, akik kiegészítették mindezeket a tábori élet ilyen-olyan aspektusaival, például a szórakozási lehetőségekkel, a családdal való kapcsolattartás módozataival, a tábori kórházban látottakkal. A szerzők papírra vethették gondolataikat, benyomásaikat is, amelyek újabb, igen széles tárházát jelentik a naplók lehetséges tartalmi keretének. Az otthon lévőknek szánt üzenetekből az olvasó megismerkedhet a naplóírónak a gazdaság, a műhely, a szerkesztőség vagy bármily más munkahely kapcsán feltoluló gondolataival, vagy éppen a túloldali lövészárokban, vagy a hegygerinc másik oldalán beásott ellenség, a társak és a felettesek által kiváltott érzésekkel. De előkerülhet magának a háború értelmének boncolgatása is. Mindezek pedig még mindig csak a frontra és annak közvetlen környékére vonatkoznak, azok a naplószerzők ugyanis, akik szabadság vagy gyógykezelés ideje alatt is, esetleg máshová vezényelve, útközben is folytatták a naplóírást, újabb jelenségekkel, eseményekkel gyarapították az addigi tematikát. Ezek sorában a legérdekesebb a család, az ismerősök viszontlátása, amelyben kiemelkedő az a pillanat, amikor a katonát a háborúról, az ott tapasztaltakról faggatják. A hátországban vagy az ellenséges területen való utazás alkalmával átéltek papírra vetése szintén jelentős adalékokkal szolgál a háború fogadtatásáról, megítéléséről, a tájról, egyáltalán az emberek viselkedéséről, a civileknek katonák irányába való megnyilvánulásáról.
A naplók valóságtartalma kapcsán két alapvető álláspont vethető fel: egyrészt, hogy a napló tartalma fiktív, másrészt pedig ennek ellenkezője. Philippe Lejeune úgy tartja, a napló a személyes dokumentumok közül a legkevésbé fiktív műfajú munka, s a naplóíró nem is igen tud kibújni az igazmondás kényszere alól. Kunt Gergely szerint azonban, miután a napló szerzője is szerepet vesz fel, így a naplóba is minden esetben „betüremkedik” a napló írójának önképe, személyisége, továbbá a naplóíró minden esetben számol olvasójával, még akkor is, ha az saját maga. Így viszont a munkába már fikciós elemek is bekerülnek.
A naplóírás intenzitására fókuszálva általánosságban az hozható fel, hogy a naplóknak létezik egy aktív és egy passzív szakasza. Az aktív, vagyis a gyakori bejegyzésekkel tarkított rész értelemszerűen inkább a naplók elejére jellemző, bár az íráskedv később is, akár időről időre is fellángolhat. Passzív fázisnak pedig a kezdeti fellángolás utáni vagy a naplóbejegyzések időnkénti megszaporodása közötti időszak tekinthető. Az egyes fázisoknak külön/sajátos jellemzői vannak. Az aktív szakasz például komplett, kerek történetekkel rendelkezik, a passzív esetében viszont nem bontakozik ki összefüggő történet, e bejegyzések esetében a szöveg belső logikája, koherenssége sem feltétlenül adott.
Ha a műfajt próbáljuk meghatározni, az tapasztalható, hogy a napló nem ritkán műfajilag és tartalmilag eléggé „összecsúszik” a többi személyes jellegű forrással, főként a visszaemlékezéssel, olykor az önéletírással is. Erősíti a személyes források közötti átfedést az is, hogy nem egy visszaemlékezés alapjául szolgál(hat) napló, naplóegyüttes. Sőt, megtörténhet ennek ellenkezője is, amikor a visszaemlékezés eléri a jelent, s „átfordul” naplóírásba.
Az időrendiséget tekintve általánosságban elmondható, hogy a naplók a lejegyzett történetekkel, jelenségekkel egykorúak. Ezen előny adja ugyanakkor a hátrányát is, ugyanis „ezek az egyéni érzelmek, tapasztalatok még nem kaptak, nem kaphattak elegendő, sőt semennyi időt sem az értelmezésre, értékelésre”. Bonyolódik a kép, ha több naplót gyúrnak össze eggyé, akkor a szöveg keletkezésének az adott eseménnyel való egyidejűsége elveszik/elveszhet.
A következő kérdésfeltevés arra vonatkozik, mire használhatók a naplók. Elmondható, hogy e műfajtípus nemigen alkalmas a történelem makroszintjének rekonstruálására, vagyis az eseménytörténet megrajzolására, illetve egyes országos folyamatok adatolására. Ugyanakkor olyan önálló olvasmányként funkcionáló munkákról, történeti forrásokról (is) van szó – s ez vonatkozik a többi személyes dokumentumra is –, amelyek révén láthatóvá válik a történelem személyes vetülete. A napló ugyanis megmutatja, hogy az adott munkát lejegyző vagy a forrásban szereplőként jelen lévő miként élte meg a személyes világában történteket, hogyan látta saját kora jellemzőit, kirajzolódik belőle a szerző (vagy szereplő) egykorú személyisége, kapcsolatrendszere stb.
A napló nem terjed, nem is terjedhet ki az életút egészére, annak csak hosszabb-rövidebb részét öleli fel. Előfordul persze egyes személyeknél, hogy a kifejezőkészség elsajátítása után nem sokkal naplóírásba fognak, s azt szinte életük végéig folytatják is, ez azonban meglehetősen ritka.
Felmerül az is, hogy kinek íródnak a naplók, kinek szánják azt a szerzők. Nos, mint a fentebbiek során már jó néhányszor, ez esetben is összetett a helyzet. Akadt, aki magának, vagyis a fióknak szánta írását, s nem számolt azzal, hogy azt majd más is olvassa. Többször is előfordul, hogy a napló a megírást követően napvilágot lát. Van olyan szerző is, aki nem szándékozik széles körben közzé tenni munkáját, azt „mindössze” szűkebb közönség számára, a hozzátartozó(k) részére, okulás, történetmesélés céljából írja. S tulajdonképpen mindegyik naplóíró szándékát keresztülhúzza az, amikor véletlenül vagy szándékosan jut el könyvkiadóhoz a napló.
Időzzünk el kissé a naplókezdés és -zárás módozatainál is. A naplóírás kezdetét többnyire egy kiemelkedő esemény váltja ki – a fentebbi naplók esetében ez természetesen a háború. Kunt Gergely kamasznaplókat elemző munkájában elkülönít bevezetőket és az első bejegyzés által tartalmazott kezdési formulákat. Előbbiek közt számos olyanra hívja fel a figyelmet, ahol a napló invokációja „Isten nevében”, Istentől segítséget kérve kezdődik, amely egy tevékenység megkezdése előtti ünnepélyes szokásnak tekinthető. Az első bejegyzések között gyakori, amikor a naplóíró önmagát és családját mutatja be, illetve amikor a kamaszszerző elbeszéli életét születésétől a naplóírás kezdetéig. Kunt meglátása szerint a felnőtt naplóíróknál gyakori a bevezetés és az első bemutatkozó bejegyzés elhagyása.
A naplók lezárása a kezdéshez viszonyítva még változatosabb módon történhet. Vannak olyan naplók, amelyeknek eleve megtervezett az eleje és a vége, vagyis egy történést beszélnek el; többnyire a háborús naplók is megtervezett naplók. Az általános naplók befejezésére viszont több eshetőség is fennáll. A napló írója egyszerűen abbahagyja az írást, de a munka megmarad. A szerző a naplót átadja az enyészetnek, azaz kidobja, elégeti, összetépi stb., ez esetben a napló lezárása visszafordíthatatlan. A naplóíró az egyszer már abbahagyott naplót újraolvassa, tartalomjegyzékkel, mutatóval látja el, illetve a naplóíró ki is adhatja a munkáját.
Rövid összegzésként elmondható, hogy a naplók olyan személyes vagy ego-dokumentumok, illetve források, amelyek a társadalomtudományok számára az egyéni megéléstörténeteket, a személyes történelmet illetően szolgálnak nélkülözhetetlen ismeretanyaggal. Mindezeken túl a naplók a műfaji adottságok miatt egyfelől jó néhány közös, másfelől a szerzők eltérő háttere, tapasztalatai, társadalomképe, világképe révén számos egyedi vonással is bírnak. E jellemzők együttesen pedig azt eredményezik, hogy a naplók színes történetei, egyéni jellegzetességei másutt, más dokumentumok, dokumentumtípusok révén nemigen érhetők el, nem tárhatók fel. Másképp fogalmazva minden napló egyedi és megismételhetetlen munka.
Az írás szerzője Kovács Csaba, a KSH Könyvtár tudományos kutatója. Műhely rovatunkban hamarosan olvasható lesz a cikk tanulmány változata.
