Welesniow. Egy kis ukrán falu, amely fontos csata színhelye volt a 65. gyalogezred történetében. Ekkor emelkedett fel Thanhoffer Lajos hadnagy, de vele párhuzamosan hanyatlott le két magyar vitéz, Blosche Henrik alezredes és Soltész Géza zászlós háborús csillaga. Az alábbi cikkben nekik és a velük együtt aznap meghalt több mint 300 magyar katonának kívánok emléket állítani. – Makó Kristóf olvasónk írása.
A Lajos Viktor (Győző) főherceg nevét viselő 65. gyalogezred miskolci törzshelyőrségű volt és az északkelet-magyarországi vármegyékből kapta az újoncokat, legtöbben Bereg, Szabolcs és Zemplén megyékből vonultak be ehhez az ezredhez. A háború kitörésekor az I. és III. zászlóalja Miskolcon, IV. zászlóalja Besztercebányán, a II. zászlóalja Munkácson állomásozott. Hadkiegészítési parancsnokságának a székhelye is Munkácson volt.
1916 júniusában, miután az oroszok megindították a Bruszilov-offenzívát, amely Jazlowiecz és Porchowa mellett érte az ezredet, a 65-ösök válságba kerültek. Igazán csak július végére jutottak egy kis lélegzetvételhez, miután az orosz támadást egy kevés időre sikerült feltartóztatniuk. Az ezred egész nyáron hatalmas harcokban vett részt, nagy veszteségeket szenvedett.
A 65. gyalogezred elsősegélyhelye a fronton
(Réti Béla: A 65-ös Ludwig-bakák emlékalbuma, Miskolc, 1938)
Az augusztusi válság még 1916. július 31-én este kezdődött Welesniow mellett, amikor is az oroszok egy német zászlóaljnál sikeresen áttörték a frontot, és bekerítéssel fenyegették az ezredet. Ebben a csatában nem vett részt a 65. gyalogezred azon része, amely a front mögötti erdőben, mint ezredtartalék volt elhelyezve. Az I/65. zászlóalj Blosche Henrik alezredes vezetésével ellentámadásra indult, hogy az oroszok által erőteljesen támadott m. kir. marosvásárhelyi 22-es honvéd gyalogezrednek és saját ezredüknek segítséget nyújtsanak. Az ellentámadás sikerrel járt, ám hatalmas áldozatot követelt, ugyanis Blosche Henrik alezredes is hősi halált halt. Rajta kívül 6 tiszt és körülbelül 300 katona esett el vagy tűnt el a csatában. A magyar katonák hősiesen állták a sarat az orosz csapatokkal szemben, s így az ellenség támadása megakadt, igaz csak kis időre. Lássuk a Ludwig-baka című ezredújságban 1917. március 15-én megjelent „A welesniowi csatában” című egyik visszaemlékezést erről az éjszakáról:
„Pont 1 órakor jön a sürgős avízió: Kommendánsok térképpel a Regimenthez! Ott már vár ránk két szoborarcú katona: Blosche és Möller alezredesek. A veszedelem pillanataiban mindig jól esik egy kis higgadtságot látni. Olyan szép csendes hangon mintha csak a fehér asztalnál mondanánk: Kontra. Ki-ki megkapta a térképen szabatosan kijelölt helyét. Ha a muszka támadás megindul, az áttörési pontokon résen legyünk. […] Újabb avízió: A 7. és a 8. század Blosche vezetésével az éj folyamán megkerüli az erdőt, hogy az agyonszorongatott 22-es honvédeknek segítséget nyújtson. Itt-ott egy elfojtott jaj-szó hallik s az éji vándorok fáradhatatlanul törtettek tovább s tovább. Egy széles irtásnál megakad a karaván. A nagy sötétben utat vesztettünk, se ki, se be. Leheveredünk a széles tölgy-korona alá s csendes pipaszó mellett várjuk míg kissé pitymallik. A hűvös hajnali szél csakhamar szárnyára kapja a vigasztalan éjszakát s ismét nyakunkba vettük az erdőt. Rövid idő múlva irtózatos ropogás, dörgés, csattogás akaszt meg utunkban. Jött ránk a golyó kegyetlenül. Blosche alezredes dühödten szedte ráncba homlokát: Talán csak nem kerítettek körül? Egy csapzott hajú véres huszár mindent megmagyarázott. 800–900 lépésre tőlünk húzódik a 2. lovas hadosztály árka s a muszkák azt hirtelen rajtaütéssel a jelen pillanatban áttörték. Csak pár perc még s az egérfogó kellős közepébe kerülünk. Az árok felől rendetlen futással rohannak visszafelé teljesen összekavarodva bakák, huszárok vegyesen. Blosche alezredes villámló szemekkel ugrott a front elé: Fiuk! Bajonett auf! Csörömpölve repült fel 300 marcona fegyverre a kemény acél. Egy 60-as őrnagy a visszafelé özönlő rendetlen tömeg élén halálsápadtan támolyog Blosche elé: Alezredes úr! A front áttörve; meneküljön! A rendíthetetlen hős dühösen rántotta ki revolverét: Aki visszamegy, lelövöm! Fiuk, magyar katonák, nézzétek nem fog a golyó! Előre! S a fékezhetetlen indulattól elragadott vitéz alezredes nyomában előreszegezett szuronnyal két tiszt rohant előre: Thanhoffer Lajos és Vajthó Tivadar századparancsnokok! A menekülő katonák egy része megbűvölve fordult vissza a futók után. Az apró cserjés a rettentő golyózáporban nyomtalanul eltűnt, a vékony törzsű fák rostává lyuggatva törtek meg derékban. Száz meg száz ifjú magyar hős kiömlő vérét szitta fel szomjasan a kiégett száraz galíciai föld. De ott feküdt az avar közt a hősök hőse Blosche alezredes is. Piciny véres lyuk a homlokán Elesett a vezér! Két tiszt maradt meg a kicsiny csapat élén: Thanhoffer és Vajthó hadnagyok. Előbbi már két sebből vérezve, az utóbbinak csupán a sapkája volt keresztüllőve. A többi bajtárs mind-mind a porondon feküdt. A kb. 1000 lépést kitevő áttörési helyen folyton özönlött be a muszka horda, ezzel szemben állt a mi erősen megfogyatkozott kisded lelkes csapatunk. S e mellett se munitió, se élelem, aki feldugta a fejét, halálos sebbel hanyatlott azonnal vissza. A Blosche alezredes hulláját elvinni szándékozó négy hős baka mindegyike is halálos sebet kapott. A fél zászlóalj, valamint az összeszedett 60-as és 66-os bakák, továbbá a 6-os huszárok felett Vajthó veszi át a parancsnokságot. Majd mikor oldala mellett fiatal testvéröccse és sógora is elesnek, őt is eszméletlen állapotban viszik a segélyhelyre. A sebesült Thanhoffer hadnagy még 2 napig tartja vissza az orosz áradatot. A harmadik napon segítség érkezik. Este 7-kor vagy 40 bombavető kezd őrületes munkát a muszkák ellen. Majd három zászlóalj válogatott magyar fiú rohan veszett haraggal a betolakodott alkalmatlan szomszédra. Egy félóra alatt a főárok ismét a mienk. Igaz drága áron!”
Blosche Henrik alezredes sírja
(forrás: Ludwig-baka)
A csatában elesettek közül érdemes megemlíteni Soltész Géza zászlós nevét is, mint az egyik legderekabb vitézt a 65-ösök között. 1894-ben született Lasztóczon. Gimnáziumi éveit Sárospatakon töltötte, majd utána beiratkozott a budapesti műegyetemre ahova két évet járt. Itt érte a mozgósítás. 1914-ben áthelyezték egy miskolci tüzérezredhez, de később saját kérelmére újból a 65-ösök között lehetett. 1915 őszén a XVI. menetzászlóalj kötelékében vonult ki a harctérre. 1916-ban az ezred összes csatájában részt vett. Úgy, mint Beremiany Jazlowiec, Koropiec, Bariszka és a számára végzetes welesniowi csata.
Az említetett csaták színhelyei. Fekete: Welesniow, zöld: Baryszka, sárga: Porchowa, kék: Koropiec (a harmadik katonai felmérés térképén 1869–1887, Arcanum)
Mindig önként jelentkezett a legnehezebb feladatokra is és ilyenkor maga mellett talált legalább kétszer annyi embert, mint amennyi a feladat elvégzéséhez szükséges volna, ugyanis emberei szerették és vakon megbíztak benne. A Welesniow-i csata napján a megmaradt embereivel csatlakozik Misák József százados csapatához. A legnagyobb és leghevesebb gyalogsági, illetve tüzérségi tűz közepette is emberről emberre rohan és kitartásra biztatja a fiait. Mikor Misák százados úgy döntött, hogy Soltész zászlós testvérét küldi ki járőrre, a zászlós könnyezve ment a százados elé, hogy ne küldje ki a testvérét, mert ő önként jelentkezik helyette. Ezen járőr közben érte utol a végzete Soltész Géza zászlóst. A fején találta el egy orosz lövedék. Hősi halála után az ezredparancsnokság a következő szavakkal búcsúztatta el: „Egy bátor katonát vesztettünk el benne, aki a magyar faj legszebb erényeit képviselte." Sírhelye Blosche Henrik alezredes sírja mellett található a nizniowi temetőben. A sírhely fölé majd 1 év múltán kápolnát emeltek, 1917. július 21-én a szertartást Kovács Dezső református lelkész tartotta. A kápolna valószínűleg nem élte túl a háborút, mivel a Ludwig-baka egy későbbi számában azt írja, hogy „az oroszok a temetőben lehasították az összes magyar és német felirású sírkereszteket, csupán a cirill betűsöket hagyták meg s ezáltal lehetetlenné tették a sírokban pihenő hősök felismerését”.
Az ezred másik hőse ezen a napon Thanhoffer Lajos tartalékos hadnagy volt, aki még azok után, hogy térdén és hasán lövéstől eredő sebesülést szenvedett el, 2 napig tartotta a vonalat katonáival, az oroszokkal szemben.
Thanhoffer Lajos hadnagy és tiszttársai. A hadnagy balról a harmadik álló személy
(Ludwig-baka húsvéti képmelléklete)
Thanhoffer Lajos tartalékos hadnagy 1890-ben született Miskolcon. A 65. gyalogezredhez 1916 tavaszán került, hallgatag, szerény, csendes emberként jellemzik a visszaemlékezésekben. Neve a Welesniow melletti csatában tűnt fel először, köszönhetően halált megvető bátorságának. Az 1916. augusztus végi delejowi csatában ismét hősies bátorságról tett tanúbizonyságot. Itt is megsebesült és szabadságolták a felépüléséig, ebben az évben már nem vett részt komolyabb harcokban az ezred kötelékében.
A Ludwig baka 1917. január 15-én jelenti: „Thanhoffer Lajos tartalékos hadnagy sebéből kigyógyult és M. G. Kurzuson vesz részt Fuzinén”. Ugyanebben a számban említik meg, hogy a hadnagy megkapta a Német Vaskeresztet is: „A német császár Ő Felsége a 2. osztályú vaskeresztet adományozta Thanhoffer Lajos tartalékos hadnagynak. A különben igen szerény és hallgatag tisztnek értékes kvalitásait csak a nyári harcokban fedezte fel ezredünk. Hosszú időn át a hősi halált halt Müllner Ferenc főhadnagynak volt szakaszparancsnoka és a jazlowieci stellungban alig sejtette valaki, hogy a vakmerőségig bátor, többszörösen kitüntetett hadnagy német csapatok kötelékében is dicsőséget fog szerezni ezredünknek.”
Thanhoffer Lajos hadnagy
(forrás: Ludwig Baka 1917. újévi melléklet)
1917. március 1-jén így válaszol arra a kérdésre, hogy „Melyik volt háborús életének legforróbb napja?”: „Augusztus 31-én Delejownál, amikor visszavonulás közben egy teljesen bezárt rajvonal két tüzén keresztül áttörtem magam. A tüzet az egyik oldalon az oroszok, a másik oldalról a hatvanasok szolgáltatták számomra, még pedig igen buzgón. Ez a nap örök-időkig »zabszemnap« marad számomra. A fő, hogy nem kerültem fogságba!”
A géppuskás kiképzése után a III. géppuskás századhoz került. 1917. május 15-én ezt jelentik róla: „Ő cs. és apostoli kir. Felsége a signum laudist adományozta Thanhoffer Lajos és Szabó Jenő hadnagyoknak; Thanhoffer hadnagy ezredünk egyik legderekabb tartalékos tisztje most is a Harctéren működik, mint gépfegyveres századparancsnok.”
1917. augusztus 1-jén Diez főhadnagy és Thanhoffer hadnagy elfoglalja az 1596 m magas Arsa hegycsúcsot. Ezen csata alatt elfogtak 1 orosz századost géppuskával, 12 embert és még egy aknavetőt is. Utolsó vállalkozásában egy felderítő csapat élén gépfegyverével szállt szembe az oroszokkal. Példaadó elszántsággal végezte feladatát, míg egy orosz golyó harcképtelenné nem tette. Tüdeje sérült meg súlyosan, ami rövid idő alatt a halálát okozta.
Thanhoffer Lajos hadnagy halálesete a veszteségi lajstromban
(Verlustliste, 1917. november 21.)
A Ludwig-baka 1917. augusztus 15-ei számában így búcsúzik a hadnagytól: „1917. augusztus másodikán reggel nyolc órakor ezredünk elvesztette egyik legkiválóbb tisztjét, Thanhoffer Lajos hadnagyot, aki gépfegyvere mellett az ellenség előtt hősi halalt halt. Méltatlanok lennének a dícsérő jelzők egy olyan szerény ember jellemzésénél, mint amilyen Thanhoffer Lajos hadnagy volt, akiről csak akkor tudtuk, hogy létezik, amikor egy-egy hőstettének híre jutott füleinkhez.”
A Welesniow melletti csatával kezdődött a cs. és kir. miskolci 65. gyalogezrednek egy olyan nyári hónapja, amelyben a legvéresebb védekező harcokban vettek részt. Az ezrednek csaknem a fele odaveszett ezekben a csatákban, de szívósan kitartottak és soraik között hősök születtek.
Források:
Réti Béla: A 65-ös Ludwig bakák emlék albuma, Miskolc, 1938
Friedler Samu: Súlyos harczok, Miskolc, 1917
Ludwig-baka folyóirat 1917-1918
Nyírvidék 1916-os évfolyam
Verlustliste
