Gereben Ferenc: „Most minden valamirevaló férfinak itt a helye!” című kötetéről
Habár egy könyvnek leginkább a belbecs az igazi értékmérője, ki tagadhatná, hogy az olvasó számára néha a külcsín akár önmagában is rabul ejtő lehet… Gereben Ferenc könyve számomra ilyen: amikor olvasóként először kézbe vettem, a tekintetem mosolygósra változott és azonnal éreztem, hogy ez egy nekem tetsző könyv, holott még egyetlen sorát sem olvastam.
Esztétikailag egyszerűen minden rendben van vele: csinos, elegáns, tipográfiailag remekül megtervezett, és még csak az sem zavarja az olvasót, hogy a lapalji jegyzetek ezúttal oldalra kerültek, kétség kívül a kötet szempontjából központi jelentőségű levelezőlapok formátumát idéző oldaltükör kedvéért. A jól rendezettség, mely már a borítón szembe tűnik, végig jellemzi a könyvet, és ezért külön elismerés illeti Lipót Évát, aki tervezőként jegyzi a művet. Sajnálatos módon manapság annyi, de annyi rosszul tervezett, és – mondjuk ki – dilettáns módon megvalósított könyv kerül kiadásra, hogy szinte üdítő kivételnek számít, ha egy kiadvány nem ilyen. Nagyon szépek lettek a képi illusztrációk is, szóval az egész kötetért megemelem a kalapom a Gondolat Kiadó előtt!
A kötet borítója
Mielőtt azonban még a recenzió olvasói arra kezdhetnének gyanakodni, hogy csupán azért áradozom ennyire ennek a könyvnek a külalakja miatt, hogy ellensúlyozzam a tartalmával szembeni kifogásaimat, sietek előadni, hogy elégedettségem Gereben Ferenc mondandójának megismerése folyamán még csak fokozódott. Ennek okát próbálom meg az alábbiakban kifejteni. Arról van szó, hogy ez kötet egyáltalán nem nevezhető szokványosnak.
A Nagy Háború centenáriuma kapcsán örvendetes módon megszaporodtak az eddig jórészt családi megőrzésből előkerült dokumentumokat – leveleket, fotókat, esetleg naplókat – közzétevő kiadványok. Ezek általában az eredeti szövegek átírt változatát tartalmazzák, legtöbbször jegyzetekkel és kísérőtanulmánnyal vagy legalább bevezetővel ellátva, néha ilyenek nélkül. És bár a felsorolt megértést megkönnyítő eszközök révén az olvasó kap több-kevesebb segítséget a történelmi dokumentumok által közvetített információk értelmezéséhez, az efféle publikációk alapvetően mégiscsak forráskiadványok, melyeknek leglényegibb része maga az eredeti forrásszöveg. Hogy mennyire képesek a mai olvasó számára átélhetővé tenni az eredeti kort (jelen esetben a világháborút), az jószerével attól függ, milyen íráskészséggel rendelkezett a korabeli szerző. Ezzel szemben Gereben Ferenc olyan megoldást választott, amely jóval nagyobb szellemi teljesítményt vár el a közzétevőtől. Az általa „családi dokumentumegyüttes”-nek nevezett mintegy 120 eredeti levél, illetve levelezőlap (melyek címzettje nagyanyja, az 1900-ban született nagyságos Kesztler Aranka úrleány) szövegének puszta publikálása helyett – más dokumentumok: fotók, jelvények, hadtörténeti iratok, harctéri naplók, emlékkönyv stb. – bevonásával megkísérelte megrajzolni annak a 15 fiatalembernek (a levelek és levelezőlapok íróinak) az életét, akik 1915 és 1917 között Arankával rendszeres korrespondenciában álltak: ők a fronton, a bakfis pedig a háborús hátországban. (A fiatalemberek részben Aranka rokonai, részben a család ismerősei illetve a rokonfiúk barátai voltak.)
„Emlékek a háborúból” – a levélgyűjtemény zömét megőrző „csukaszürke” album
„Amikor ebbe a munkába belefogtam – írja Gereben Ferenc a kötet előszavában – először arra gondoltam, hogy csak az általam különösen érdekesnek és informatívnak tartott dokumentumokat fogom ismertetni. Később változtattam szándékomon: ha az elmúlt száz esztendő történelmi viszontagságai után is egy viszonylag teljesnek mondható tematikus dokumentumegyüttes maradt ránk, akkor élni kell a lehetőséggel, és az egész korpuszt be kell mutatnunk. Így reményeim szerint láthatóvá válnak ennek a kicsiny, de mégis totális világnak különböző viselkedési, értékrendbeli, kulturális stb. árnyalatai.” A szerző tehát saját narratívát alkot a rendelkezésére álló dokumentumokból, hogy – miként más helyen megfogalmazza – mint cseppben a tengert mutassa be a mai olvasónak a háború világát. Be kell vallanom, ez a megközelítés számomra rendkívül szimpatikus: a jelentéktelen apróságok mögött rejtőző szélesebb horizontú valóság, a mélyebb összefüggések megmutatását rendkívül termékeny módszernek tartom. Hozzá kell azonban tenni, hogy az ily módon megírt narratíva hatékonyságának alapvető feltétele a szerző megfelelő stílusa. És ezen a ponton visszautalhatok az ismertetés elején említett elégedettségemre Gereben Ferenc írásával kapcsolatban: ennek az elégedettségnek a forrása nem csupán az, amit a szerző olvasója tudtára ad, hanem az is, ahogy ezt teszi. Okosan, közérthetően, mégis egyszerűen és sallangmentesen. Minden sorából árad a segíteni akarás, a törekvés, hogy olvasója számára megkönnyítse a képzeletbeli időutazást, hogy visszaröpítse abba a múltba, amitől immáron egy évszázad választ el bennünket. Én azt gondolom, hogy ebbéli törekvése nem marad sikertelen…
Részlet a kötetből
Gereben Ferenc: „Most minden valamirevaló férfinak itt a helye!” Egy első világháborús családi dokumentumegyüttes vallomásai (1914–1918). Gondolat Kiadó, Budapest, 2017.
