Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 4. rész
1917. február végén - március elején hősünk már alig várja, hogy leteljen a hat hetes műszaki tanfolyam. Az állásépítés untatja, a tájban és a körülötte zajló események megfigyelésében leli örömét, amit szerencsére aprólékosan meg is örökít naplójában…
[1917.] február 23. Reggel ¾ 6-kor indulok. Az idő kis szelet leszámítva gyönyörű. Lipát elhagyva Holub hadnagy ki osztagjával a Golnek és a Namenlose közti völgyben kavernákon dolgozik, felvesz kocsijára. A nála levő két osztrák (szintén kurzuson levő) önkéntes vétet föl vele a kocsira. Mindnyájan módfelett csodálkoznak, hogy gyalog kell naponta kikutyagolnom. A kocsi egész a kostanjevicai útig (Károly út) visz bennünket s ott elválunk.
A naplóban emlegetett terület az ezredtörténetben található korabeli vázlaton Kókay László jelöléseivel (Az alaptérkép Ajtay Endre: A volt cs. és .kir. 46. gyalogezred világháborús története 1914–1918 című kötetében található, amit Kókay László a hagyatékában megőrzött saját példányában lapszéli jegyzetekkel, rajzokkal, jelölésekkel egészített ki)
Már 7 óra előtt fent vagyok a Golnekon. Mikor Lányi kiér az öreg mérnökkel, Lányi tudtunkra adja, hogy a munkát megszigorítja a Gruppen kommando. Ezentúl egy-egy partie munkás 11 órát fog dolgozni marsot nem számítva (ki a stellungig és vissza), s a stellungoknak se többnek se kevesebbnek nem szabad lenni, mint 1 méter 10 centi, s 20 cm magas kihányásnak. Szegény emberek! Úgy látszik még kevésnek tartották azt, ahogy eddig nyúzták az istenadtákat. Lányi 9 óráig kint van, s most az öreg mérnököt is kocsin viszi haza. Én ½ 10-kor lógok utánuk. A nap rendben telik el a fronton is, még repülők se mutatkoztak. A beharangozott offenzíva úgy látszik elmaradt.
Február 24. Reggel a szokott időben indulok. Az idő gyönyörű. Baj nélkül érek ki a Golnekre. Görztől keletre San Marcónál és a Rózsavölgyben megint van valami nagy rumli. Óriási pergőtűz dühöng különösen az olasz részről, s hatalmas gránátok és macskák explodálása látszik. Görztől keletre a dombokat nagy darabon, mint sűrű köd fekszi meg a füst. Nálunk fent a karszton, s egyáltalában a VII. hadtest körzetében csend honol. A tüzelés egész délelőtt tart szakadatlanul.
9 órakor hazaindulok, előzőleg azonban Lányi meghagyása értelmében a Golnekon levő 1/d vonalról és a Kehlgrabenról skizzét kell csinálnom. Én egy füst alatt az egész Golnekról elkészítem a skizzét. Hazafelé menet Lipa környékén húzom ki az időt.
Hazaérve Gránátot is már otthon találom, visszajött a helyettesítésből. Délután ¾ 1-kor 3 olasz repülőt lő eredménytelenül tüzérségünk. A gépek fölöttünk is keringenek, Lányi fél, hogy a gépek felfedezik a dolinánkba vezető utakat, ne építtetné ki annyira, hisz ezekről a repülők hamarább kommandó- vagy tüzérdolinának nézhetik dolinánkat.
Délután ½ 4-kor kocsira ülünk Lányi, a mérnök, Gránát és én, s a Müller főhadnagy-féle bohr maschinen kurz barakkjaihoz megyünk Sibelja alá a völgybe, hol a II. Detachement összes tisztjei és önkéntesei gyülekeznek, vagyunk vagy harmincan. Megnézzük azt a barakkot is, melyben a napokban a hajóágyú gránátja a négy altisztet megölte. A barakkon alig látszik sérülés, csak a gránátszilánkok hatoltak a barakkba. Kedélyesen társalgunk 4 óráig, több önkéntest, kik velem jöttek kurzra csak most van alkalmam viszontlátni. Haas kivételével mindnyájan „angolok”. 4 órakor mindenekelőtt két fényképfelvételt készítenek rólunk, s azután bemutatja Müller főhadnagy a cseppfolyós levegővel való robbantást, mely alig okoz füstöt, s előnye, hogy nappal is lehet vele robbantani. A kísérletek gyönyörűen sikerültek, s a cseppfolyós levegőbe áztatott fűrészporos zacskók oly jól működtek, mint a chlorát, vagy dynamon. Majd néhány érdekes játék következett a cseppfolyós levegőbe áztatott hússal és burgonyával. Több tapasztalattal gazdagabban ½ 5-kor térünk vissza dolinánkba, a Lipa felé vezető úton stellungba menetelő Lir-eket hagyva el.
Február 25. Lányi parancsa értelmében ma ¼ 5-kor indulok ki éjnek idején a Golnekre. Az 1/d és a Kehlgraben közt az erdőnek a ranzianói út feletti részén egy új stellungrészt kell kiflokkoznom, mit osztagunk fog építeni, s melynek már 7 órakor munkában kell lenni. Parancsa értelmében a dinstführenderrel megyek ki. A dinstführender egy kövér 40 év körüli őrmester. Pesti magyar ember. Végtelenül szidja Lányit, s mint mondja, neki minden reggel kint kellene lennie 4 órakor, de soha se ér ki ½ 7 előtt, s déli 12 helyett már 10 órakor hazalóg. Jót nevetek a dolgon. Tehát az őrmester is hasonlóképp csalja Lányit, mint én és Gránát. Mindenki igyekszik tehát lógni az osztagnál, bolond is lenne, ha nem csinálná. Lányi sohase gondol arra, hogy váratlanul megjelenjen odakint. Félti az irháját, s csak olyankor van kint mikor a legcsendesebb, s ilyenkor aztán goromba a szegény szerencsétlenekkel szemben, kiket a sors keze alá juttatott, a veszélyesebb időpontokban otthon lapul. Ja, ilyenkor kora hajnalban veszélyes is egy kissé a kódorgás a front felé vivő utakon. Most is a Hilfsplatz dolina mellett erősen srapnelozza a digó az utat, de mire odaérünk, abbahagyja. A fronton élénken lövöldözik a rakétákat, mik néha bevilágítják az utat. Egyébként csend van. A San Martinónál egy év előtt oly jellegzetes állandó éjszakai puskalövöldözés itt nincs meg. Nem is csoda, hisz mint mondják 3–400 lépésre vannak a digók első vonalunktól.
Még nincs 6 óra hogy kiérünk. Mikor jobban kivilágosodik, kiflokkozom azt a mintegy 80 lépésnyi stellungrészt, mire parancsot kaptam. 7 órára megérkezik Lányi is a mérnökkel, Gránát egy jó negyed óra múlva ér csak ki, szerencséjére Lányi nem veszi észre. Nagy idegeskedés és káromkodás közben Lányi belekezdett a munkába, engem pedig ½ 8-kor nagy kegyesen hazaereszt, ő még kint marad. 9 órára már otthon is vagyok. A fronton a nap folyamán csend van, leszámítva azt a négy nagy gránátot, melyet a digó hajóágyúk délután Comenbe küldenek, s a „mi” 30 ½-esünk által este leadott magános lövést. Estefelé erős ágyúzásra ébredünk. A holdfényt kihasználva digó repülő van fent, s elhárító ütegjeink lövik. Tompa robbanás is hallatszik Suta irányából, nyilván bombát dobott le a repülő.
Február 26. Reggel 6 órakor gyalog megyek ki az öreg mérnökkel. A kocsi Lányival és Gránáttal St. Danielben van, hová pénzt mentek faszolni, s az Uniformierungba bevásárolni. Nem soká időzünk a Golnekon, úgy látszik, nem nagyon kamélja az öreg se a stellungot, pedig még nem is tudja milyen a gránát. Alkalma nyílik neki megtanulni, amikor 8 órakor visszaindulunk. Az új materiál platznál (a Ströher dolinától keletre) az út északi oldalán, alig 10 lépésre tőlünk 2 suttyogó gránát explodál s a kövekből, miket fölvágnak, hozzánk is vágódik. Bajunk nem történik, de jobban kilépünk. Átesett tehát az öreg mérnök is a tűzkeresztségen, s ennek emlékéül egy, az út mellett talált 42-ös gránátot imitáló sapkadíszt felvesz, s otthon a mai dátumot rávési. A nap folyamán a fronton elég nagy csend van, csak nagyon sok olasz gép van fent.
Délután a dolinánktól nyugatra, alig 100 lépésre tőlünk egy nagy hajóágyúgránátot lő a digó, de nem explodál, keressük hova ment, de nem találjuk meg.
Február 27. Reggel ¾ 6-kor gyalog indulok hosszabb megszakítás után ismét Gránáttal. Borús, ködös idő van, néha az eső is szemez. Csend van odakint, csupán ½ 9 tájban kezdődik Görz előtt egy jó negyed óráig tartó fegyverlövöldözés és macskázás. Nem látni, mi történik a köd miatt. Nyilván valamelyik fél a ködben vállalkozást kísérelt meg. Lányi összeszólalkozik Gránáttal s ráparancsol, hogy csak ½ 12-kor szabad hazajönnie, engem nagy kegyesen ½ 11-kor engedne haza. Jót röhögünk rajta, s Lányi eltávozta után egy jó fél órával, ½ 10-kor mindketten ellógunk, s Haasékhoz megyünk beszélgetni, honnan én 12-re, Gránát 1 órára érünk haza.
A fronton egész nap csend van, leszámítva a közelünkben levő 30 ½-esek által leadott 7–8 lövést. Délután Lányi 2 óra hosszánál tovább iskolával nyaggat bennünket, s a dolinánkban készülő kavernán magyarázza a kavernaépítést.
Február 28. Reggel ¾ 6-kor egyedül rukkolok ki. Gránát, hogy a „hólyag urat” (Lányit) megbosszantsa, bár semmi baja sincs, maródit jelent, s nem jön ki. Odakint Lányi aztán nekem esik, de én se tűrök el szó nélkül mindent. Lányi anélkül, hogy erről szó lett volna, azt a tromfot hozza fel nekem, hogyha mi elmegyünk és helyettünk másik önkéntest fog kiképzésre kapni, azt a legénységgel fogja rukkoltatni. Nevetséges ember, ha baja van velem, miért nem büntet meg, mit szószátyárkodik. Miért panaszolja fel a velem szemben eddig tanúsított kivételes bánásmódot? Szerencse, hogy kurzusunknak 4 nap múlva vége, mert másképp kitelne tőle, hogy az összes kedvezményeit megvonná tőlem. Meghagyja, hogy 11 órakor menjek haza, én ellenben ¾ 10-kor hazaindulok.
A digók kihasználva a mai szép időt, nehézgránátokkal, kb. 21–24-esekkel lövik a ¤464 csúcsot, a ¤363-at és a Namenlosét. Mindezt jól látni a ranzianói útról, a Hilfsplatz dolina közeléből. Lassan ballagok, s 12 után érek haza. A nap elég csendesen telik el, mint hírlik, de az olaszok Kostanjevicánál lelőttek egy repülőnket.
Március 1. Reggel a szokott időben látogatok ki a Golnekre. ½ 8 tájban Holub hadnagy jön ki hozzánk, s Lányival megegyezik, hogy holnap elküldi a nála levő két önkéntest a mi stellung és vasbeton munkáinkat megnézni, ma pedig menjünk mi el vele s nézzük meg az ő kaverna munkáikat. Lányi beleegyezik a dologba, s már 8 órakor elmegyünk a Golnekról. Holub nemcsak a Golnek és Namenlose közti völgyben építtet kavernákat, hanem hátul Lipa közelében a Stolon és a Sveti Ambroson is. Mi ez utóbbiakat nézzük meg.
A Sveti Ambrosról 1917. júniusában készült fotó Kókay László jegyzetével
(Kókay László hagyatékából)
Gyalog sétálunk, az idő gyönyörű, s így szinte szórakozás a hegymászás. Egy kilométerre keletre az új materiál platztól vezet egy jókarban levő kocsiút a Sveti Ambrosra föl, ezen haladunk, s egy fényszóró mellett haladunk el, mely kitűnően van leplezve. Felérve a Sveti Ambrosra a hegykúp alatti fenyőerdőben leülünk, s élvezzük a csodaszép kilátást a kék Adrián, a letarolt Doberdóra, s az összelőtt monfalconei Adria Werkére, s az alattunk elterülő karsztra, s az összelőtt favázra. Holub hadnagynál jó tábori látcsöve van, s ez csak jobban elősegíti szemlélődésünket. Majd egy az erdőben explodálatlan heverő 28-as digógránátot bámulunk meg, s azután felmegyünk a [?] sziklás tetejére, s bemegyünk a tetőn levő régi templomromba, melynek belsejében egy tüzérségi megfigyelőstand és kaverna készül. A kaverna még a kezdet legkezdetén van, a beobachtungs standról azonban megállapítjuk, hogy kitűnő megfigyelés esik róla.
A Sveti Ambrosról továbbmegyünk egy erdei ösvényen a Stolra. Sűrű fenyőerdőben kapaszkodunk felfelé. A Stolra rengeteg sok telefondrót vezet, nem is csoda, tele van tüzér megfigyelővel, s ezenkívül egy tüzér és egy gyalog brigád kommandó van ott a Lirek részéről. A Stolon lévő kavernákat fúrógépekkel készítik, nekem nem valami nagyon tetszenek, nem tartom őket valami erőseknek. Engem most is a kilátás érdekel, s meg akarom nézni, hogy látszik innen Görz, de nem lehet kimenni az erdőből, dróttal van megjelölve meddig szabad menni, nem akarják, hogy megsejtsék a digók az itt levő kommandókat.
½ 11 hogy hazafele indulunk. Lemegyünk a Sveti Ambroshoz, s onnan egy tragtir úton, mely itt-ott náddal van maszkírozva, lefelé haladunk Lipának. Olasz repülők vannak fent. Az autós repülőüldöző ágyú Lipa előtt áll az út mellett, s csúnya fekete füstű hatalmasakat reccsenő tempírozott gránátokkal lövi őket, mégpedig elég jól, s a gépek sietve eltávoznak. Sok tapasztalatot szerezve 12-kor érünk haza. A nap folyamán a tüzérségi tűz elég erős, a 30 ½-esek is dolgoznak.
Az „autós repülőüldöző ágyú” a Karszton
(Kókay László hagyatékából)
Március 2. Reggel a szokott időben megyek ki gyalog. Gránát még mindig szimulál, sőt a Gruppen kommando orvosa Dienst freit adott neki, akihez Lányi elparancsolta. ½ 8-ra Holub mérnök tegnapi ígéretéhez képest elküldi a Golnekre két önkéntesét, s most nekem kell az én német tudásommal elmagyarázni mindent nekik. De azért csak megértjük egymást.
Lányi ½ 9-kor, az önkéntesek ¾ 9-kor hazalógnak, én ugyanezt 9 órakor cselekszem meg. Felmegyek ismét a fenyőerdőbe a Sveti Ambroshoz a kilátást élvezni, most látom csak, hogy az olasz Fajti Hriben (∆432) még most is zöldellő fák vannak.
½ 12-kor érek haza. Délután a dolinánk partjáról látom, hogy az olasz nehéz hajóágyúk 4 nagy gránátot lőnek fel a Stolra és az ¤566-ra (Hiába húztak tehát a brigade kommandók a Stolon drótkerítést!) Délután Lányitól 3 csajkára való jó sört kapunk.
Március 3. Reggel 6 órakor indulok ismét egyedül. Gránát otthon ugraszt, hogy ne törődjek már semmit Lányival, úgyis ma telik le a hat heti kiképzésünk, s ne menjek ki, úgyis a napokban elmegyünk már innen. Útközben meggondolom a dolgot, hogy tényleg butaság lesz kimennem, s bemegyek Lipába, majd ¼ 8-ra haza megyek. Lányi 10 órára ér haza, s a napost küldi hozzánk, hogy nézze meg, itthon vagyok-e. Én az ágyamon letakarózva fekszem, s Gránát azt mondja a naposnak, hogy kint vagyok.
½ 12-kor jelentkezem Lányinál, s azt mondom neki, hogy kint voltam és most értem haza, odakint csak elkerültük egymást. Elhiszi a vén hólyag. Este megjön az oly epedve várt parancs a kurzus végéről. Sajnos ránk nem valami örvendetes a parancs. A 22 önkéntes közül, kik kurzuson vagyunk, 14 rukkol be ezredéhez, 8-an a 14. és 17. divizióbeliek, mivel ezek a diviziók retablierungon vannak, továbbra is itt maradunk. Úgy okoskodunk Gránáttal, hogy végleg itt maradni nem lenne rossz (de akkor is más Abteilungnál!), de ilyenkor, mikor diviziónk pihenőn van itt lenni, s amikor stellungba megy berukkolni, egy szikrát sem örvendetes ránk nézve. Egy némileg vigasztaló körülmény van azonban a parancsban, az ti., hogy a II. detachement a nála ugye felesleges számban levő tisztjelöltek közül le fog adni a III. és IV. detachementhez, hol szükség van tisztjelöltekre. Valószínűnek tartom, hogy mivel abteilungunknál már van Lányin kívül egy mérnök, mi ketten fogunk áttétetni a III. vagy IV. detachementhez. Erre vonatkozólag a mai parancsban még nincs semmi.
Március 4. Reggel ismét nem rukkolok. Lányi engedelméből 7 órakor Krajna Vasba megyek tudakozódni az előléptetésem felől. Erősen hideg van, reggelre váratlanul hó esett. Suta előtt a tüzérségi munícióval tele fenyőerdőnél sikerül kocsit kapnom Krajna Vasig, hová ½ 10-kor érkezem meg. Előléptetésem még mindig nem jött ki. Elkeseredve indulok ½ 11-kor vissza. Kocsin megyek egész Comenig, onnan hazáig gyalog. Comen előtt, az út északi oldalán levő nagy istállót most szedik szét. A napokban egy nagy olasz hajóágyúgránát telibe találta, s 2 embert és 9 lovat ölt meg benne.
1 óra után érek haza. Délutánra kitisztul az idő, s az olasz tüzérség erősen kezd dolgozni. A Stol ismét kap 4 nagy gránátot. Éjszakára nagy hideg és fagy lesz.
Március 5. Az esti parancsban szó sincs még elmenésről, s így reggel ki kell rukkolnom. Pedig borús rossz idő van. Konstatálom, hogy a digó suttyogók a főutat épp az új materiál platznál, tehát a legrosszabb helyen, hol le se lehet a kőfal mellé húzódni, teljesen belőtték. 7–8 kis gránáttölcsér van itt az út közepén, s az út déli oldalán egy oly rettenetes nagyságú gránátlyuk, hogy csodájára járnak. Lehet is. A kemény sziklába 3–4 méter mély, s 5–6 méter átmérőjű lyukat vágott, egy szekér kényelmesen beleférne. Mint mondják, 35–40 cm-es gránát lehetett.
½ 9-kor elkezd a hó szakadni, de ez nem hátráltatja a digót, hogy a kostanjevicai (Károly) utat ne suttyogózza, majd mi is kapunk a Golnekon 3 darab srapnelt. Lányi iparkodik hazafelé, s nagy kegyesen nekem is megengedi, hogy 9-kor hazamenjek. A hó havas esővé, majd esővé változik, s jól megázva ½ 11-re érek haza. A ma esti parancsban sincs még semmi az elmenésünkre vonatkozólag.
Következő rész: „No, ez finom kis frontrész!”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói
