Kókay László 1917-es naplója az olasz frontról – 2. rész
Megszaporodtak a 30 és felesek – állapítja meg hősünk 1917 februárjának első heteiben Lipa környékén. A viszonylag nyugalmas időszakot kihasználva – a Golneken folyó műszaki munkálatok felügyelete mellett – a környékben tesz látogatásokat és érdeklődve szemléli Komeni-fennsík mozgalmas életét.
[1917.] február 1. Reggel a szokott időben megyek ki Gránáttal. Ismét erős bóra fúj. A Golneken nincs különösebb újság. 9 órakor jövünk vissza. Lipa előtt vagy 100 román foglyot látunk (a veszélyes tűz zónában!) dolgozni. Csatornát csákányoznak a ¤ 503 és a Hilfsplatz dolina előtt húzódó 2/a és 2/b, valamint a (későbbi Strőher-dolina fölött és) Teminca előtt húzódó nagyrészt még csak homokzsákokból kiépített 3/a és 3/b stellungok előtti elektromosra tervezett hinderniszek villanyvezetéke számára.
Lipa előtt az út északi oldalán levő sírokat elmegyünk megnézni. Valami 70–80 katonasír, köztük van 23 olasz sírja is, kik közt sok az ismeretlen (Unbekannter Italiäner). A dátum mindnyájánál 1916. november 3., ami azt bizonyítja, amit már mondott Lányi, hogy a 61-esek ölték meg őket a ¤ 464 bravúros visszafoglalása alkalmával.
A 464-es magaslat (ma Veliki Vrh) és a Golnek (ma Renški Vrh) fotója a ranzianói (ma Renče-i) útról 1917 januárjában, Kókay László jegyzetével
(Kókay László hagyatékából)
Délután a tengerpart felől hatalmas ágyúdörgés, előttünk csend van. Este Haaséknál vagyunk vendégségben. Kitűnően mulatunk tea és forralt bor mellett. Sokat adomázunk, ebben a manipuláns vezet.
Február 2. Reggel ½ 6-kor indulunk. A Kostanjevica (Károly) és Ranziano [közötti] utak keresztezésénél váratlanul valami 15 suttyogó srapnellt kapunk. Ész nélkül iparkodunk fel a Golnekre, bár azt is lövik. Szerencsére mire felérünk, a tűz megszűnik. Az utóbbi napokban nagyon nyugtalan a digó tüzérség, talán észrevette a Golnekon folyó nagy munkát és azt igyekezik zavarni? Nem tudom, az a szegény halott, akit sátorlapban hoztak velünk szemben a ranzianoi úton, nem-e a Golnekről való? Ne is mondjam, hogy elegünk van már a Golnekkel, s igyekszünk is mindig meglépni nem sokra rá, hogy Lányi elmegy. Pedig mindig azt parancsolja, hogy 10-ig (sőt néha 11-ig!), hogy kint legyünk. Ma is már 9-kor meglépünk.
Megnézzük ismét a lipai civil temetőt, s a mellette lévő katonai temetőt, hol sok katona fekszik. Különböző ezredbeliek, de leginkább 48-as zalaiak. A temető halottas kamrájában most is 3-an fekszenek. Szegényeket a fagy egészen kékre szítta. Az egyiknek keze és arca csúnyán össze van zúzva. Más sérülés nem látszik rajta, nyilván gránát dobta fel, s a légnyomás ölte meg. Szegények, ezek még tegnap lehet, hogy levelet írtak haza, mit még csak ezután fognak hozzátartozóik megkapni... Délután a dolinánktól nem messze, tőlünk délkeletre 15-ös hajóágyúval belő a digó. Ha a 30 ½-est keresi, nem jó helyen tapogat. Éjjel 11 órakor repülőelhárító ágyúink erősen dolgoznak. Nyilván ki akarván a holdvilágot használni olasz repülő van fent.
Február 3. Ma reggel ½ 6-kor indulunk. A Temnica–Ranziano út kereszteződésén túl valamivel Lányi, ki ma szokatlan későn jött ki, kocsijával utolér bennünket. Morog, hogy még csak most mászunk ki, s kocsijára vesz bennünket. Végeredményben evvel jól járunk, mert hamarább érünk ki, s nem kapunk abból a tűzből, melyet gyalog menve kaptunk volna, melyet a digó suttyogók a Golnekre való érkezésünk pillanatában a Kostanjevica (Károly) és Ranziano [közötti] út kereszteződésére leadtak. A suttyogók jó 10 percig lőnek, s leadnak vagy 100 lövést. Befejezésül a Golnek is kap 4 srapnelt, de bajunk nem történik. Most a Ranziano út Wippach-völgy felőli oldala következik. Csakhamar megtudjuk, hogy Lányi miért volt ma ily friss. A II. Detachement kommendánsa, Ingenieur Leutnant Halberstadt jön a munkát megnézni. Velem és Gránáttal is szóba állt. Azt mondja, nem hiszi, hogy minket az ezrednél a pionir századhoz tegyenek. Ez egy kissé bosszant, mert szerettem volna odakerülni.
8 órakor több ütegünk erős tüzelésbe kezd. Bár nincs tökéletes tiszta idő, hisz reggel fele havazott is, meglepő nagy tüzérségi tevékenység uralkodik a mai nap. Lányi igyekszik is nemsokára Halberstadt hadnagy távozása után hazalógni. Mi 9-kor követjük. Haasék manipulánsához ülünk be melegedni, s 12-re érünk haza. Délután a megszokott életmód. A fronton egész estig erős ágyúzás, mely éjszaka újból elkezdődik.
Február 4. Lt. Halberstadt meg lévén a munkával elégedve, ma pihenőt adott az osztagnak. Lányi engedélyével a faszoló kocsival ismét Krajna Vasba megyek. Most reggel 6-kor indulunk. 8-kor érkezünk meg, Edénél töltöm az időm legnagyobb részét. Linka esküvőjére haza készül. Ha lehet, csomagot küldök felesleges holmijaimból tőle haza. Úgy hallatszik az ezrednél, hogy az olasz frontról, de legalábbis a Karsztról elmegyünk. Adná az Isten! Megbeszélésünk szerint a kocsis visszafelé jövet beszólt értem.
½ 12-kor indulok vissza, s kb. 2 óra, hogy visszaérek. Ma a fronton csend volt, csupán a szép napos idő kedvezett 2-3 olasz repülőnek, mit ágyúink a szokásos eredménytelenséggel lőttek.
Február 5. Reggel ½ 6-kor indulunk. Hideg nincs, az idő borús. Ennek dacára már korán reggel két magyar gép kering a digók felett, majd egy olasz gép tesz látogatást.
8 óra után a mieink 42-össel lőnek, de nem látni, hogy hová csak a tompa robbanást hallani. Valószínűleg az olasz Fajtit lövik, vagy még mögé. Oly veszélyes zúgással jönnek lefelé a 42-ös lövegek, hogy legelőször olasz gránátnak gondoljuk. A digók viszonzásul hatalmas 28-asokat küldenek a ¤ 464-re és a ¤ 363-ra. Innen távolról nézni szép látvány, de nem azoknak, akik kapják! 9 órakor hazalógunk. A Temnica–Lipa-i rét mellett valami nyolc teljesen új nagy gránáttölcsér látszik. Valószínűleg messzehordó ágyútól származnak, s tegnap lőhették a digók.
½ 12-ig dolinánk környékén ténfergünk, akkor hazamegyünk. Egész délután nagy ágyúzás hallatszik a frontról.
Február 6. Ma egyedül rukkolok ki. Gránát néhány napra oda van egy másik osztagnál egy hadnagyot helyettesíteni. Nincs hideg, de viszont esik az eső. 9 órakor lógok haza. Jó is, mert mint később hallom, ½ 10-től kezdve nehéz 15-ös és 21-es gránátokkal lőtték a digók a Golnekot. Srbinára megyek. Elég szép falu. Temploma az előtte álló hatalmas vadgesztenyefával és szomorú ciprusos temetője, új iskolája nagyon szép. Jelenleg egy tartalékban levő „L.I.R.” ezred van a faluban. Délután nagy ágyúzás. A 42-ös is többször lő. Amint az elsütésből következtetni lehet, a „Srbina”-ból „Dornberg”-be vivő út mellett áll valahol. Este csend van.
Február 7. Reggel ½ 6-kor egyedül indulok. Erős szél van, mely a felhőket csakhamar elűzi. Míg Lányi kint van, a kavernák építését magyarázza nekem. Én nem minden kavernát tartok jónak, ami a Golnekon épült. Különösen az nem tetszik, hol a 27-es közösök állandó M.G. különítménye van elhelyezve. Ilyen mesterséges kavernaszáj tavaly március 13-án a 3-ik századnál 7 ember vesztét okozta!
Kavernaépítés a Fajti Hriben 1917-ben
(Kókay László hagyatékából)
9-kor indulok el a Golnekról, Lipától délnek tartok egy karszti szekérúton. Az út az útmutató táblák szerint Ivanigrádba (Ivanji Grad) vezet. Áthaladva a Feldbahnon nem sokára látnivalóm is akad. Az út mellett keletre egy hatalmas 15-ös messzehordó ágyú tátogatja a torkát. Még ilyet nem láttam, sokáig nézem. Majd két darab 30 ½-es áll szintén az út keleti oldalán. Tavaly óta alaposan megszaporodott a 30 ½-esek száma a VII. hadtest mögött.
Nemsokára Ivanigrádba érek. Csinos karszti falu. Alatta völgy terül el, melyben tisztán látni a csinos Gorjanskót és a Nabresina felé kígyózó műutat, melyen tavaly jöttem a frontra, s el is távoztam egyszersmind.
Ivanigrádban van jelenleg a 14-es Divisió kommandója, s Sanitäts Anstaltja. Visszafelé egy karszti úton Sutába megyek, s onnan a Lipa felé vezető úton vissza dolinánkba. Amint a 30 ½-es mellett haladok el, látom, hogy ismét lőni készül. A nagy szél az elsütő láncot vagy háromszor lecsapja, míg sikerül elsütni. Amint a tüzérek mondják, Görz elé lőnek le, a Wippach-völgybe. Délután a szokott életmód.
30 és feles egy Lipa mögötti dolinában 1917-ben
(Kókay László hagyatékából)
Február 8. Reggel ½ 6-kor indulok ki. Óriási bóra és hideg. Ha nem volna kitűnő fülvédőm, fülem lefagyna. Lányi úgy látszik, sejti, hogy milyen kitűnő ily bórával szemközt gyalogolni, s azért ½ 9-kor kocsin visz magával, sőt alighogy hazaérünk, 10 órakor teás rumot küld innom.
Délre megjön Gránát is, de újabb megbízást kapott. Holnap Batujéból 40 embert kell faszolnia s felvezetnie a II. Detachement részére. Lányit megkérem engedjen el „világot látni” Gránáttal. Beleegyezik. Délután Haasék hívnak meg bennünket friss szalonnára és teára. Egész estig náluk időzünk.
Február 9. Reggel hideg fagyban 7 órakor kocsival indulunk Batujébe. Az idő gyönyörű tiszta. A Skirbinának vivő úton haladunk, de a falu előtt Sibeljának térünk, s ezen keresztül haladva a Zelezna Wrata (Zöld kapu) jutunk, mely szoroson keresztül vezet le az út a Wippach-völgybe. Egy negyedórát haladva a szorosban az út szerpentinbe megy át, s éles fordulatokkal kanyarog le a Wippach-völgybe. Az út erősen maszkírozva van. A sűrű maszkírozás azonban sokszor látni engedi a gyönyörű Wippach-völgyet, s a túlsó oldalán levő Ternovai erdő meredek lejtőit, s a távoli hófödte Karintiai havasokat, a Krn-t és a Triglávot.
Számos kanyarodó után végre lejutunk a völgybe, s több gyárépület, katonai barakk, s szőlőkkel teleültetett domb elhagyása után Dornbergbe érünk. Dornberg szép kis városka lehetett, most házainak 40 %-a össze van lőve. Civil lakossága nincs. Hosszan az utunk mentén nyúlik el. Bár erősen veszélyeztetett hely Dornberg, mégis csak úgy nyüzsög benne a sok kocsi és csapat. Dornberget elhagyva a vasúti töltésen megyünk keresztül, majd nemsokára egy szerpentinen haladunk felfelé. Itt az út erősen van maszkírozva annak jeléül, hogy az olaszok még ide is belőnek. A szerpentin felső részén elérjük végcélunkat, Batujét, mely csinos, olaszos stílban épült jómódú falunak látszik. Itt már a civil lakosság is bent van.
Kb. 10 óra van. Jelentkezik Gránát egy főhadnagynál a Stations kommandón, aki azt mondja, ha embereink, akikért jöttünk, megmenázsiznak, indulhatunk is. A Stations kommandónál van egy magyarul tudó tiszt is. Kisül, ez se magyar, hanem Fogarasba való oláh. Ennek dacára ez nagyon szívesen elbeszélget velünk, sőt jó hazai szalonnával kínál meg bennünket. A főhadnagy is tudtunkra adja, hogy ebédre a tiszti étkezdében szívesen lát bennünket. 11 órakor átmegyünk a szomszéd ház udvarába, hol a faszolt 40 emberünknek most osztják az ebédet. Elég gyönge anyag. Öreg, fiatal vegyest. Magyar egy sincs köztük. A legmagasabb rangú köztük egy Zugsführer. Gránát meghagyja neki, hogy menázsi után induljanak el, minket ne várjanak, s az utat is megmagyarázza nekik. Én ezalatt szétnézek a faluban. A csinos templomba is benyitok, s legnagyobb meglepetésemre tele van iskolás gyerekkel a templom, akik hangosan kórusban éneklik a leckét szlovénul a tanító után. Most a templomból lett az iskola Batujéban, mert az iskolában a 43. osztrák Landwehr Divisio Sanitäts Anstaltja van.
12 órakor ebédet kapunk a tiszti étkezdében. Elég jó, de a mi kosztunkhoz hasonlítani se lehet. Megköszönve az ebédet ¾ 1-kor indulunk azon az úton, melyen jöttünk, visszafelé. Az idő gyönyörű szép. A fagy is fölengedett, s így kellemesebb az utunk, mint reggel volt. Embereinkkel a szerpentinen találkozunk össze.
3 órára már a II. Detachement kommandónál vagyunk, hol bevárjuk az embereket, kiket Gránát lead, majd hazaindulunk s 4 órára már a dolinánkban is vagyunk, hol annak dacára, hogy már ebédeltünk, a félre tett ebédet mohón fogyasztjuk el. A nap további folyamán különösebb dolog nem történik.
Február 10. Ma ¾ 6-kor indulunk. Gyönyörű szép enyhe idő. Amint a Golnek felé közeledünk, a Wippach-völgyből hatalmas ágyúzás tompa morajlását hozza felénk a szél. Sietünk fel a Golnekre megnézni, mi az. Görz északi része, a Monte Sabotino, a Santo és a Gabriele hatalmas gránát- és srapneltűzben állnak, sokszor a füst teljesen elborítja őket. Úgy látszik, mindkét fél ágyúzik. Nem tudom, mi lehet ott.
½ 8 felé a tűz szűnni kezd, csak a Monte Sabotino áll a saját és a Monte San Gabriele az olaszok nehézgránát tüze alatt továbbra is. Úgy vesszük észre, a mieink vehemensebben lőnek, mint az olaszok.
8 órakor a Detachement kommendáns Lt. Halberstadt elkér Lányitól. A Wippach-völgybe indulunk le az 1/c vonal mentén, csaknem a dombon épült csinos Viniščeig. Az 1/c vonal keresztül-kasul szeli a ranzianói szerpentint, melynek úgy látom, az alsóbb részét jelenleg nem használjuk, s a régi maszkírozást is teljesen ledöntögették az olasz gránátok az útra. A hegyoldal tele van gránáttölcsérrel, s sehol egy csepp takarás a kopasz hegyoldalon, melyet gyönyörűen lát a digó.
Az 1/c stellungban M.G. standokat jelöl ki Halberstadt, mégpedig 10-et. Mindegyik helyét egyelőre letűzött cövekkel jelöljük, melyeket én hozok magammal. Halberstadt is tisztában van vele, milyen veszélyes helyen járunk, s a magával hozott fehér térképet, melyről a standok helyeit jelöli ki, nézés közben kigombolt köpenye alá rejtegeti. Hisz egyéb kellene csak, mint a digók észrevegyék, hogy mi itt térképezgetünk, lenne nemulass! Igazán csodálom, hogy eddig is békét hagytak nekünk. Nyilván ezt a Görztől északra folyó tüzérségi harcnak köszönhetjük, mely talán a digók figyelmét odavonja.
Visszafelé már nem az 1/c vonal mellett kapaszkodunk fel a karsztra, hanem még az 1/d vonalon is túl, egy kis szakadékszerű teknőben. Ne is mondjam, egész beleizzadunk, míg felérünk az Erzherzog Josef-dolinához a Golnek mögé. Semmi bajunk se történt. Most már az egész fronton csend van, még Görznél is. Pedig az idő gyönyörű tiszta és napos. Csupán három olasz gép van fent, ezeket lövik az elhárító ütegek. Kostanjevica és Novelo fölött keringenek, az egyik nagyszámú röpcédulát is dob le. Egyet egész hozzánk hajt a szellő. Finom tükörpapír, valami templomi kép van felette, s szövege egy olasz vers Gabriele D. Annunzio aláírásával. A vers csak olaszul van, s nem nagyon tudjuk megérteni. Azt silabizáljuk ki Halberstadttal belőle, hogy még az Isten is az olaszokkal van, jó lesz tehát, ha nem szállunk szembe velük. Bolond digók, azt hiszik, naiv meséjüknek felül valaki. Miért nem írják le legalább ugyanazt más nyelven is, ha némi hatást akarnak elérni bakáink közt. Olaszul édes keveset tudnak embereink. A Hilfsplatzon túl kocsira ülünk Halberstadtal, s azon megyek Haasék bejárójáig. 12-őre már otthon is vagyok. Délután a szokott foglalatoskodás.
Február 11. Reggel a szokott időben gyalog indulunk ki. Gyönyörű meleg idő van, ennek dacára csend, csupán a kostanjevicai úttól délre levő fenyőerdő kap ½ 9-kor nyolc srapnelt. Sok repülőgép kóvályog fent úgy az olaszok részéről, mint a mi részünkről. A gépek géppuskázzák egymást. S mindkét fél tüzérsége eredménytelenül srapnelozza őket. A digók sokat macskáznak a ¤ 363 és a ¤ 464 közti völgyre és Biglia elé. 9 órakor lógunk haza. Temnica körül kóválygunk ½ 11-ig. Délután semmi különös.
Következő rész: „Istenem! De szerencsétlen is vagyok én az előléptetéssel…”
Összes rész: Kókay László harctéri naplói
