Állásharcok 1916 novemberét követően

2016.11.02. 12:10 :: Nagy.József

Az első világháború hadieseményei Gyergyó vidékén 4/4. rész

Az 1916. novemberi „tölgyesi csata” után megmerevedett az arcvonal a Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medence keleti térségében, ami egyúttal a Magyar Királyság egykori határát is jelentette. Az itteni harcokat bemutató sorozatunk utolsó részében a békeszerződésig vívott állásharcok történetét tekintjük át, és bemutatjuk az összecsapások emlékét őrző cengelléri emlékművet és a hősi temetőket is.

 

1916. november folyamán a bajor 8. és 10. hadosztályokkal, továbbá a Brudermann-lovashadtest alakulatai felett is rendelkező cs. és kir. XXI. hadtest parancsnoksága nem tudott megbirkózni a megnövekedett feladatokkal, ezért a Gyergyó térségében lévő hadosztályokat közös csoportparancsnokság alá rendelték, melynek élére 1916. november 17-én Karl Litzmann német altábornagy került. Gyergyóba érkezése előtt Arz tábornok hadseregparancsnoktól eligazítást kapott. A német tábornok így írt erről visszaemlékezésében: „A tábornok abban jelölte meg feladatomat, hogy a Gyergyói hegyekben megakadályozzam az ellenség előretörését Erdély irányába és a 7. hadsereg déli szárnyához felzárkózzam. […] Székelyudvarhelyről élvezetes utazásunk volt, csodálatos napsütésben, a Görgényi-havasokon át. A Gyergyói-medencébe való leereszkedés azonban sűrű és jéghideg ködbe vitt minket. Gyergyóalfalun és Gyergyószentmiklóson át a kijelölt szállásunkra érkeztünk, Gyergyóditróba. Ez a falu nem volt alkalmas a törzs hosszú távú ittlétére, ezért 25-én áthelyeztettem Gyergyószentmiklósra. Ebben a csinos és tiszta helységben volt a parancsnokság központja.”

Karl Litzmann német tábornok Karl Litzmann német tábornok
(forrás: Wikipédia)

Litzmann altábornagy szerette magyar katonáit, ezért elkezdett magyarul tanulni. Fontosnak tartotta a velük való szoros lelki kapcsolatot, azonban megjegyezte, hogy az osztrák–magyar csapatok parancsnokai szerinte túl sokat időznek hátrább lévő parancsnokságaikon és keveset tartózkodnak katonáik között. A cs. és kir. 72. gyaloghadosztály közvetlenül Litzmann altábornagy alárendeltségébe került, aki gyakran látogatta csapatait a Békás-szorosban is: „A harcvonal meglátogatása mindig időt rablónak és nehézkesnek bizonyult számomra. Hóláncra volt szükségem, lovat is használtam, gyalog is mentem, bot és jégcsákány segítségével. A megerőltetés sokszor túl nagy volt már az én koromhoz, de a Kárpátok rendkívüli szépsége nagy élvezetet nyújtott. Mikor a festői Gyilkos-tó partján és utána a romantikus Békás-szoroson átlovagoltam, miközben az ágyúdörgés a függőleges sziklafalakról visszhangzott, - amikor aztán fent a napfényes hegyoldalban az én jó magyar katonáimat üdvözölhettem és tovább lovagoltam fölfele, hogy az oroszok állásait kifürkésszem, – akkor a teljes megelégedettség érzése fogott el” – olvashatjuk a visszaemlékezésében. A 37. honvéd hadosztály a bajor és a lovasseregtestekkel együtt továbbra is a XXI. hadtest alárendeltségében maradt.

Az osztrák–magyar és német csapatoknak nem sikerült visszafoglalni Gyergyótölgyest még 1917 tavaszán sem, a településtől dél-keletre lévő Hegyes-tető 1502 magaslatot szintén orosz csapatok tartották birtokukban. Az oroszok 1916. november 28-án ellentámadást indítottak a Hegyes-tető nyugati aljában lévő német állások ellen, azonban nem sikerült teret nyerniük. A bajor 10. gyaloghadosztály többszöri támadás után sem tudta bevenni a magaslatot, mely alakulat december végéig 2000 embert veszített a térségben.

1916. november 21-én elhunyt I. Ferencz József császár és király, a trónon Károly főherceg követte, akinek ezért Bécsbe kellett távoznia az erdélyi arcvonalról. 1916. december 2-án az erdélyi hadseregek feletti arcvonalparancsnok József Ágost főherceg, vezérezredes lett, aki gyakran látogatta a Litzmann-csoport csapatait is.

József főherceg szemlét tart csapatai fölött 1917-ben József főherceg szemlét tart csapatai fölött 1917-ben
(forrás: www.iwm.org.uk)

József Ágost Viktor Klemens Maria osztrák főherceg, magyar királyi herceg (Alcsút 1872 – Rain bei Straubing 1962). 1915-ben hadtestparancsnok az olasz fronton, majd 1916. november végén a József főherceg hadseregfront parancsnoka a román hadszíntéren. 1918. január 17-től hadseregparancsnok az olasz fronton. A háború után Magyarországon maradt és részt vett a közéletben.

A tölgyesi arcvonalat 1917. március 17-én látogatta meg, amiről így írt emlékirataiban: „Velünk szemben van a mindent fölülről uraló Hegyes (1502), ahonnét az orosz mindent pontosan meg tud figyelni. Az állás jobbra kanyarodik és egy kört ír le, mely egy kis erőddé van kiépítve. Az akadályok erősek, jók; az árok mély és a terephez alkalmazkodva, kitűnően van vezetve. Mindenütt fűtésre berendezett, sziklába vésett mély kavernák vannak, s a legnehezebb gránát ellen is biztos menhelyet nyújtanak. Figyelmeztetem a parancsnokot arra az igen nagy veszélyre, hogy a kavernáknak csak egy előrenyíló kijáratuk van. Elrendelem, hogy föltétlenül mindegyiknél legalább is még egy kijáratot csináljanak, lehetőleg más irányban, mint a meglevő, akkor nem lesz egérfogó a rejtekhely. (…) Egy meredeken leereszkedő ormon folytatom a lövészárokban utamat, lefelé a Már-patak völgyébe. Soha nem sejtett elragadó szépségű ős fenyves fedte táj, s a keskeny völgy havas oldala gyémántportól villog. A festői fekvésű zászlóaljparancsnokságnál villásreggelizem és azután vitéz 3-as bosnyákjaimhoz megyek, kiket a 44-esek, vitézségük miatt, „sógor”-nak szólítanak. (…) A Putna-völgyében gyalog ballagok Gyergyótölgyes felé. Egy árva lélekkel sem találkozom. Csak rommá lőtt házak, ablak, s ajtó nélkül, ásítoznak haldokolva. Az út törmelékkel, roncsokkal, dirib-darab morzsolt holmikkal és szilánkokkal födve, a legborzasztóbb pusztítás siralmas képe. A Vereskő (1215) meredek sziklája, melyen az orosz megfigyelő leselkedik, emelkedik az ég felé, s nem tehetek róla, minduntalan visszapillantok, mintha csak azt nézném, hogy nem vett-e már észre?”

1916. november 30-án indult újabb, korlátozottabb orosz támadás a Békás-szorosban, azonban nem járt sikerrel. December végén az arcvonal délebbi szakaszain meginduló támadás leplezésére a cs. és kir. 72. gyaloghadosztály csak tüntető magatartást tanúsított a figyelem elterelésére, ugyanis a hónap folyamán a Gyimesi- és az Ojtozi-szorosokban voltak súlyos harcok. A Békás-szorostól délre, a Fekete-hegyen az 1240 maradt a 72-esek fő védelmi vonala. József főherceg, arcvonalparancsnok 1917. február 11-én látogatta meg itt védekező csapatait: „A Batca Neagra (1240) egy kopár gyepes havasi gerinc, melyen kitűnően megerősített támpont készült, ehhez az ellenséges állás igen közel van, de neki nem kedvez a terep. A tűzvonal a hegygerincen erdőben van, igazán nagyszerűen van vezetve, mindent két oldalról pásztáz, az árok mély, az egész legénységnek tökéletes férőhelyei vannak, csak az akadályokat tartom kicsinyeknek és gyengéknek. Három sor drót határozottan kevés.”

IV. Károly császár és király és Lütgendorff altábornagy (balra) megszemlélik a cs. és kir. XXI. hadtest csapatait 1917. január 18-án IV. Károly császár és király és Lütgendorff altábornagy (balra) megszemlélik a cs. és kir. XXI. hadtest csapatait 1917. január 18-án

1917. február elejétől a Putna völgyében és a környező hegyekben a budapesti cs. és kir. 31. gyaloghadosztály vette át a védelmet, melynek alárendeltségébe többek között a budapesti cs. és kir. 32., a boszniai cs. és kir. 3., a kaposvári cs. és kir. 44. és később a polai 5. Landwehr gyalogezred tartozott. A bajor csapatokat végleg kivonták a gyergyói térségből és délebbre helyezték át.

A hadműveletek folytatását szinte lehetetlenné tette a hideg tél. József főherceg érzékletesen számol be a gyergyói hidegekről 1917. február 10-én: „7 órakor Oláhtoplicán egy pillanatra megállottunk és innen telefonoztattam, hogy ha netán a Gyergyóditrón levő ezred várna rám, küldjék azonnal haza, mert igen nagy késéssel érkezem. Ugyanígy Gyergyóremetén is. A parancsnokság azt kérdezte, hogy elég melegen vagyunk-e fölöltözve, mert most 27 fok hideg van. Bundánkban, teljesen jégbe fagyva, tűrhető volt a helyzet. Csak arcunk fázott rettenetesen. Pálffy és Gyurits megdermedve ültek. Pálffy bajuszán két vastag jégcsap lógott, akárcsak a rozmár fogai volnának.”

Kilátás a cs. és kir. budapesti 32. gyalogezred állásaiból a Tölgyesi-szorosban Kilátás a cs. és kir. budapesti 32. gyalogezred állásaiból a Tölgyesi-szorosban
(forrás: Nagy József gyűjteményéből)

1917. március 22-én a főváros közönsége a Juharos 1339 magaslaton kiépített „Árpád” és „Budapest” nevű védőállásokban tartózkodó budapesti cs. és kir. 32. gyalogezred részére egy üdítőállomás teljes felszerelését és 540 kg szalonnát küldött, hogy a pesti bakák könnyebben elviseljék a Kárpátok hideg téli éghajlatát.

Száraz-völgyben a 14. honvéd gyalogezred szintén a hideg téllel küszködött. Az ezredkrónika így ír erről: „Az időjárás február havában felette zord, ellenségen kívül farkasok is veszélyeztetik egyes személyeinket a járőrmeneteknél. Az előrehaladás hihetetlenül nehéz, sőt a terepen, sok helyen az 1 m-es hóval borított őserdőben teljesen lehetetlen. A csoporton belüli időközönkénti felváltás rajvonal és tartalékok között. Az ellenséges és saját tüzérség időközönkénti mérsékelt működése. Élénk felderítés az ellenség állásai és csoportosításának megállapítása és az abban előforduló változások nyilvántartása céljából. Kisebb vállalatok az ellenség nyugtalanítása és foglyok ejtése céljából.”

Orosz foglyok a Tölgyesi-szorosban Orosz foglyok a Tölgyesi-szorosban
(forrás: Nagy József gyűjteményéből)

1917 tavaszára a Tölgyesi-szorosban csitultak a harcok, azonban helyi támadások és tüzérségi párbajok rendszeresen voltak, ami a frontvonal enyhe keleti irányú eltolódását vonta maga után. A 37. honvéd gyaloghadosztálynak sikerült stabilizálni a helyzetét a Kárlátó-csúcson 1587 (Harlagia), majd 1917. augusztus első napjaiban elfoglalta a Hegyes-havas 1691 (Muncelul) és a Nagy-Széples 1664 (Țibleșul Mare) magaslatot is az északra lévő osztrák–magyar csapatok segítségével. József főherceg visszaemlékezésében olvashatjuk: „Egyedül mentem föl az árokban a 18-as honvédekhez, a Varful Harlagiara (1581). Ez veszélyes és rendkívül kényes egy hely, mert a mi állásunk az ormon, tisztáson van, míg az oroszoké kissé lejjebb az erdőben, alig 50 lépés távolban a miénktől. Csak susogva szabad beszélni, mert különben azonnal nehéz aknákat vet az ellenség, utálatos pontossággal, s ha csak kissé is mutatkozik valaki, tüstént orosz puska- vagy gépfegyvergolyót kap. Halálos csendben szemlélem meg a veszélyes, de kitűnően kiépített támpontot és az a benyomásom, hogy innét az oroszt föltétlenül le kell taszítanunk, ha némiképp tűrhető csendet, nyugalmat akarunk teremteni. Nagy megelégedéssel látom, hogy honvédeim egy aknafolyosót fúrtak és ástak, hogy majd ha eljön az ideje, fölrobbantsuk az orosz állást. Lefényképezek egyet-mást, míg az oroszok kissé lövöldöznek.”

Szinte mindenhol állásépítés zajlott. Az orosz oldalon néhol 13 soros drótakadály húzódott a Száraz-völgytől keletre lévő állásaikban, melyek bombabiztos óvóhelyekkel voltak ellátva. A Kárlátó 1587 (Harlagia) és a Hegyes-havas 1691 (Muncelul) csúcsoktól enyhén dél-keletre tartott a frontvonal a Száraz-völgy északi oldalán lévő magaslatokon. József főherceg 1917. március 17-én látogatta meg az Égett-kő 1243 (Piatra Arsa) magaslaton lévő osztrák–magyar állásokat: „Elmentem a tüzér megfigyelőhöz. A sziklafalban alig fél méter széles ösvény vezet oda, a Piatra Arsa óriás sziklatömbjén. Horváth százados elszédült; hiszen függőleges sziklafal fölött megyünk, és nem bír tovább menni; a sziklafalnak támaszkodva fekszik. Egyedül megyek ki a legszélső sziklapárkányon és lenézek a szédületes mélységbe, míg a hóvihar üvöltve fésüli az éles sziklatalajt és fütyülve hordja fölötte a sűrűn kergetett havat.”

Öt nap múlva ide került állásba Jeney hadnagy, a 14. honvéd gyalogezred tisztje is: „Március 22-én, mint gyalogsági felderítő a Piatra Arsára kerültem. Itt a legénységnek igen nehéz helyzete volt a szikla csúcsán, amennyiben az állások és kavernák építése emberfeletti munkát vett igénybe, az elhelyezkedés és az egészségügyi viszonyok pedig nagyon kedvezőtlenek voltak. Az ellenséges tüzérség tűzhatásának naponta ki voltunk téve. A Dl. Verde-i (Zöld-tető 1611) ellenséges üteg oldalozott bennünket, az orosz tüzérségi megfigyelőnek kitűnő leplezett helye volt a Muncelul-on (Hegyes-havas 1691), a Mt. Stegea (Stézsa-havas 1633) és a Szitás-hegyen (Sitarului 1318). A tüzérség munkálatainkat állandóan zavarta – szerencsére veszteségünk alig volt.” – olvashatjuk az alakulat naplójában.

1917. május 10-én gróf Majláth Gusztáv Károly, gyulafehérvári püspök látogatta meg a XXI. hadtest arcvonalát. Hollósarkán a 37. honvéd gyaloghadosztály hadikápolnája előtt misézett a honvédeknek, amiről a 37. honvéd tüzérdandár krónikája így számolt be:

„Kimegyünk a kápolnához. Bájos, kicsi jószág ez. A Gyergyói-havasok haragos-zöld fenyőrengetegeinek tövében épült fel a télen. Papunk felhasználta a wolhyniai erdőkben épített kápolnáknál szerzett tapasztalatait: gót stílben megtervezte, s egypár egészségügyi katonával és tüzérrel vékony barna fenyőtörzsekből fölépítette frontunk büszkeségét: a Zita kápolnát. (…) Sűrűn, egymás mellé ültetett fenyőfák veszik körül. Árnyékukban a kápolna mögül kivillog a püspök lila ruhájának selymes fénye. Karosszékben ül, előtte párnán térdel egy katona. Lehajtott fejével, meggörnyedt derekával az önmagába nézés szimbóluma. (…) Vége a misének. A kápolna ajtajába lép a püspök és beszélni kezd.
– Eljöttem közétek, drága fiaim, hogy megköszönjem nektek, hogy megvéditek Erdélyt a háború csapásaitól.
– Tudom, hogy sokat kell szenvednetek, sokat nélkülöztök, fiatal éltetek, testi jóvoltotok állandóan csak egy hajszálon függ.
– És én eljöttem közétek, hogy lekönyörögjem rátok az Egek Urának minden áldását. […]
Megkezdődik a bérmálás. Az orosz éppen akkor adott le egy sortüzet a völgybe. Az egymásra ágaskodó hegyek tömkelegében a visszhang megsokszorozza a dörrenéseket. Oldalt kézigránát-gyakorlatot tartanak. A robbanások hatalmas hangja végigzúg a bérmálandók feje fölött.”

Gyóntatás Hágótőn a budapesti cs. és kir. 32. gyalogezrednél Gyóntatás Hágótőn a budapesti cs. és kir. 32. gyalogezrednél
(forrás: Nagy József gyűjteményéből)

1917. június 30-án a 37. honvéd gyaloghadosztály fegyverzete és ütközetlétszáma a következő volt: gyalogság 7972 fő, 100 géppuska, 16 aknavető, 16 gránátvető, 6 gyalogsági ágyú, 24 ágyú, 35 nehézágyú és tarack, 10 hegyiágyú. Ezen kívül rohamtanfolyamon vett részt 377 fő és felállítottak egy 149 fős rohamszázadot.

1917 júliusában a Kerenszkij-offenzíva idején, utoljára támadtak az orosz csapatok az Erdélyi fronton, mígnem ősszel megkezdődött az orosz alakulatok hátravonása a Tölgyesi-szorosból is, hiszen a februári, szentpétervári forradalom kitörése óta az orosz haderő fokozott mértékben demoralizálódott. Gyakoriak lettek a kölcsönös barátkozások is a két fél között. Az orosz katonák nem akartak többé harcolni. 1917 augusztusában előfordult, hogy egy frontra irányított orosz gyalogezrednek csupán a fele érkezett meg Száraz-völgy keleti gerincvonalára.

A m. kir. 37. honvéd gyaloghadosztályt 1917. július végén vonták ki a Tölgyesi-szorosból, helyét a miskolci cs. és kir. 15. gyaloghadosztály vette át, amelybe a szatmárnémeti 5., egri 60., munkácsi 65. és ungvári 66. ezredek tartoztak. Augusztus 6-án a seregtest elfoglalta az Égett-Butka 1385 magaslattal szembeni Szitás-tetőt 1318. Ezzel megszűnt az Égett-Butka veszélyeztetettsége. A miskolci hadosztály 1918. március végéig foglalt védőállást a Tölgyesi-szoros környékén.

A védelmi vonal maradványai az Égett-butkán napjainkban A védelmi vonal maradványai az Égett-butkán napjainkban
(a szerző felvétele)

Egy „kaverna” az Égett-butkán napjainkban Egy „kaverna” az Égett-butkán napjainkban
(a szerző felvétele)

A cs. és kir. 72. gyaloghadosztály 1917-ben csupán állásharcokat folytatott, több ezredét átszervezték, majd kivonták az arcvonalból. A támogató cs. és kir. 31. gyaloghadosztály kaposvári 44. gyalogezrede a Gyilkos-tó partján fakápolnát építtetett a katonák számára mielőtt átkerült volna a Putna völgyébe. A gyergyószentmiklósi plébános is rendszeresen járt ki az arcvonalba, tábori miséket tartott és bátorította a katonákat.

A cs. és kir. 72 gyaloghadosztály táborhelye a Gyilkos-tó partján A cs. és kir. 72 gyaloghadosztály táborhelye a Gyilkos-tó partján
(Ördög Róbert tulajdona)

A cs. és kir. 31. gyaloghadosztály ezredeit augusztus végén vonták ki a Putna völgyéből. A harcok elcsitulása a létszám fokozatos növekedésével járt az állandó kiegészítések miatt. A hadosztályba számos cseh nemzetiségű egyént osztottak be a magyarok közé, azok megbízhatatlansága miatt. A kaposvári cs. és kir. 44. gyalogezred létszáma 1917. augusztus 25-én: 84 tiszt, 3353 fő legénység, ebből ütközetlétszám 75 tiszt, 2001 puska, 34 géppuska stb. Az ezred legsebezhetőbb védelmi vonala a Már-patak völgyében feküdt, ahol a Hegyes-tető 1502 magaslatról az oroszok ráláttak a védőállásokra.

A cs. és kir. kaposvári 44. gyalogezred zenekara térzenét ad Ditróban 1917 tavaszán A cs. és kir. kaposvári 44. gyalogezred zenekara térzenét ad Ditróban 1917 tavaszán

1918 januárjára a kölcsönös ellenségeskedés teljesen megszűnt a két fél között a Tölgyesi- és Békás-szorosokban. Februárban az osztrák–magyar tüzérség lövegeinek tekintélyes részét kivontatták állásaikból. Az orosz katonák Moldvába húzódtak vissza, melyet a háború elmúlt hónapjaiban teljesen feléltek. A román lakosság súlyos anyagi körülmények között viselte el az orosz szövetséges háborús erőfeszítéseit. Ekkor Gyergyótölgyesre is bevonultak az osztrák–magyar csapatok, mely település teljesen romba dőlt 1916 ősze óta. A lakosság visszatelepítése is gondot okozott, mivel a házak fedél nélküliek voltak. A berendezési tárgyakat pedig hol az oroszok, hol az osztrák–magyar csapatok használták fel tüzelőanyagnak. A Gyergyói-medence is megszabadult májusra a beszállásolt katonáktól. A zavaros viszonyokat mutatta, hogy Gyergyószentmiklóson 1918. május 16-án Szőcs Katalin őrmester szeretőjével együtt lett öngyilkos, aki távozni kényszerült volna a városból. Szőcs Lázár iparos feleségének ez alatt fia és férje is a harctéren tartózkodott.

Az osztrák–magyar csapatok zömét a régióból az olasz frontra irányították 1918 tavaszán, kihasználva az oroszországi válságot (Lenin és a bolsevikok hatalomra jutása 1917 végén). 1918. április végén távozott az 1917. augusztus 1-től gyalogsági tábornokká kinevezett Kasimir von Lütgendorff is Gyergyóból. Utolsó aktusként a tölgyesi harcok emlékére a helyi települések összefogásával felállíttatta a cengelléri hősi emlékművet, amely 12 m magas márványkőoszlop volt, tetején háromfejű sas alakkal. A követ Gyergyószárhegy biztosította és az oszlopot a XXI. hadtest utászai építették fel. Csík vármegye alispánja az emlékművet Ditró község védelmére bízta levelében, mivel nem tudott jelen lenni az 1918. március 20-i avatáson. Az emlékművön – Lütgendorff gyalogsági tábornok emlékei szerint – a következő felirat állt magyar és német nyelven: „Itt állott 1916. november 11-én Ő cs. és apostoli királyi felsége I. Károly császár és király, mint akkori trónörökös és Heeresfrontkommandans [[Hadseregarcvonalparancsnok]], Arz gyalogsági tábornok hadseregparancsnokkal és a XXI. hadtest parancsnokával, báró Lütgendorff gyalogsági tábornokkal, a XXI. hadtest tölgyesi győzelmes ütközete alatt.”

A cengelléri hősi emlékmű vörös csillaggal a tetején az 1960-as években A cengelléri hősi emlékmű vörös csillaggal a tetején az 1960-as években
(forrás: Nagy József gyűjteményéből)

Még 1917 májusában Lütgendorffot Gyergyószentmiklós város díszpolgárává választotta, nemcsak a sikeres elhárító harcok miatt, hanem a lakosság visszatelepítésében nyújtott segítségéért is.

1917 decemberében Ausztria–Magyarország és Németország fegyverszünetet kötött Oroszországgal és Romániával, amit 1918 tavaszán békeszerződések követtek. A gyergyói térségben megkezdődött az újjáépítés és a lakosság maradék részének visszatérése. A XXI. hadtest katonái 1918 tavaszán a mezőgazdasági munkákba is bekapcsolódtak. Gyergyószentmiklós városa 135.000 korona rendkívüli államsegélyt kapott a magyar államtól. Az állam segéllyel támogatta a polgári károsultakat is, ez azonban nem tartott sokáig, mivel a román csapatok 1918. november 12-én a Békás- és Tölgyesi-szorosokban ismét átlépték a határokat. Az Osztrák–Magyar Monarchia ekkor már romokban hevert, és egész Erdély rövidesen román megszállás alá került. A demoralizálódott román hadsereg katonái újra visszanyerték önbizalmukat, amit a várva várt egyesülés beteljesülésének érzése motivált.

Gyergyó vidéke maradt a sok ezer keresztfával a hegyekben és a településeken. A magyar, német, román, orosz, lengyel, ruszin-ukrán, cseh, szlovák, türkmén, bosnyák, horvát és olasz nemzetiségű katonák fejfáit fokozatosan mosta el a XX. század. Az utókornak kegyelettel kell megemlékeznie az akkori generációk áldozatáról. Dăscălescu alezredes hitte, hogy a román nép egyesítéséért élete árán is küzdenie kell a Gyergyói-havasokban. Borza Béla százados Nyitráról azzal a gondolattal indult el, hogy hazáját, Magyarországot, itt kell a Tölgyesi-szorosban megvédenie, akár az életét is feláldozva. A német katonák tudták, hogyha itt győznek, a Verdunnél tízezrével hősi halált haló bajtársaikat menthetik meg a háború megnyerésével. Miközben orosz katona eshetett el legtöbb a térségben, róluk tudunk a legkevesebbet. Az oroszországi levéltárak mélyéről egyszer talán megtudjuk, hogyan érezte magát az egyszerű orosz legény, aki miközben kitartott állásaiban és kitűnően harcolt, napról-napra jöttek az otthoni zűrzavaros hírek, fokozódott az éhezés, mígnem az otthon biztonságáért való aggódás haza nem rendelte 1917–1918-ban.

A mai generációknak az egyoldalúsággal kell harcolniuk. Akkor érünk fel a hősök lelki magasságához, ha képesek vagyunk a sírhantok felett őszintén kezet nyújtani egymásnak.

100 év elteltével, miközben a helyi lakosság emlékeiből egyre jobban kikopnak az események, a hegyek még mindig magukon viselik a harcok nyomait. Hősi temetők voltak Gyergyó vidékén: Maroshévíz-Zsákhegy 133 hősi halott (102 osztrák–magyar, 19 orosz, 12 német), Maroshévíz-Székpatak 771 (726 ismeretlen, 25 román, 20 osztrák–magyar), Gyergyóvárhegy 48 (román, olasz, orosz), Galócás 7 (4 ismeretlen, 3 román), Gyergyósalamás 7 (5 magyar, 2 román), Borszék környéke 133 (99 ismeretlen, 16 magyar, 9 német, 7 csehszlovák, 2 orosz), Gyergyóholló 96 ismeretlen, Bélbor környéke 115 (64 ismeretlen, 34 német, 7 magyar, 6 orosz, 4 román), Gyergyószentmiklós (városi köztemető) 215 (zömében magyar és német), Dancurás (Gyilkos-tó) 131 (110 magyar, 15 ismeretlen, 8 osztrák, 4 orosz, 2 román, 2 zsidó), Reczefalva környéke 40 német (további ismeretlen számú kereszt az erdőkben), Gyergyóalfalu 8 (7 magyar, 1 osztrák), Gyergyószárhegy 10 magyar, Gyergyótölgyes és környéke 86 ismeretlen, Gyergyóbékás és környéke 1163 (875 orosz, 157 magyar, 89 román, 42 német).

A székpataki hősi temető 1925-ben (később a maradványokat tömegsírba helyezték és 1939-ben a román állam emlékművet állíttatott a temető helyére) A székpataki hősi temető 1925-ben. Később a maradványokat tömegsírba helyezték és 1939-ben a román állam emlékművet állíttatott a temető helyére
(forrás: Czirják Károly gyűjteménye, Maroshévíz)

A fenti adatokat a „Román Hőskultusz Társaság” állította össze a két világháború között. Még léteznek más adatok is, melyek ellentmondanak részleteiben a fenti számoknak. A nemzetiségi besorolás szintén pontatlanságokat tartalmaz, hiszen a német-osztrák, cseh-szlovák nemzetiség gyakran összekeveredik. Ha összesítjük az adatokat, 2963-ra tehető a nyilvántartott hősi halált halt katonák száma a térségben. A valóságban ennél jóval többen eshettek el. Béke poraikra!

A cikk első része: A román támadás
Második rész: Az osztrák–magyar ellentámadás
Harmadik rész: Harc a Tölgyesi-szorosért
 

A cikksorozat tanulmány változata hamarosan elérhető lesz Műhely rovatunkban.

Szólj hozzá!

Címkék: gyergyó román front gyergyóditró román betörés arz artúr József főherceg Dăscălescu cengelléri hősi emlékmű kral litzmann

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2811844613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása