Debreceni harangok a Nagy Háborúban
Az Osztrák–Magyar Monarchia fémszükségletét már a háború kirobbanása előtt is csak importból tudta kielégíteni. Kivételt ez alól az alumínium jelentett. A háború kitörésével a hadiipar szükségletei ezért megkövetelték minden fontos fém és fémötvözet begyűjtését. A hadipar számára legfontosabb fém, a réz beszerzése különösen nehéz helyzetet teremtett. Ugyanis a Monarchia rézszükségletének csak 7,8 %-át tudta megtermelni. A hiányzó rézmennyiséget elsősorban az USA-ból szerezte be. A háború kirobbanását követően azonban az amerikai behozatal az antant blokádja miatt nem volt lehetséges.
A háború első hónapjaiban még úgy tűnt, van elegendő rézkészletünk. Ám 1914 végén, 1915 elején már világossá vált, hogy ez nem lesz elég. Megtörténtek az első intézkedések a rézhiány enyhítésére. Felmérték a meglévő készleteket és zárolták azokat, ezzel egyidejűleg pedig megkezdődött a lakossági felhasználás korlátozása. Rendelet mondta ki a különböző fémtárgyak (háztartási és konyhafelszerelési fémeszközök, pálinkafőző rézüstök, nyers- és hulladékfémek, fémötvözetek, ipari fémanyagok, csővezetékek) hatósági bejelentését és hadicélokra való igénybe vételét. Megkezdődött a lakosság használatában lévő réztárgyak összegyűjtése. Akció indult a háztartásokban használatos rézmozsarak vasmozsárra való lecserélésére („Rézmozsarat vasmozsárért!”). A hadsereg a nagyobb mennyiségű fémanyagokat térítés mellett rekvirálhatta.
A rekvirálások első hulláma 1916 nyarán, kora őszén indult meg. Megkezdődött a bronzból, sárga- és vörösrézből, ónból, ónötvözetből készült tárgyak hatósági begyűjtése. A kilincseken át, az ablak-, ajtó- és bútorveretekig, a gyümölcsbefőző rézüstökig, gyertyatartókig, főzőedényekig, rézsúlyokig, vörösréz fürdőkádakig és mosóüstökig mindent be kellett szolgáltatni. A honvédelmi miniszter 1916. november 12-én kelt rendelete értelmében leszerelték az állami épületek, kastélyok és templomok réztetejét és villámhárítóját. Így került leszerelésre a debreceni református nagytemplom tizenegyezer kilogrammra becsült rézteteje is.
A harangok hadicélra történő hasznosítása igen hamar terítékre került.
A vallás és közoktatási miniszter 1915. augusztus 18-ai körirata az iránt érdeklődött az egyházak vezetőitől, hogy a nélkülözhető harangokról le tudnak-e mondani. Ennek előkészítésére október 15-i határidővel írásbeli kimutatást kértek a templomok és zárdák harangjairól. A kimutatásnak tartalmaznia kellett a helység nevét, a lakosok számát, a hívek számát, a templomok ill. kápolnák, valamint a bennük levő harangok számát (a régi harangoknál a készítés időpontját is fel kellett tüntetni), hozzávetőleges súlyát, anyagát, az esetleg megtartani szándékozott harang megjelölését, valamint a műértékkel bíró harangok megjelölését.
1916. március 21-én a honvédelmi miniszter 413/1916. sz. körlevele pedig már a harangok leszerelésének és átvételének rendjéről tájékoztatta az egyházi hatóságokat. Eszerint a leszerelés költségei a hadvezetőséget terhelik, a lebonyolítást általuk megbízott vállalkozók fogják végezni. A leszerelési munkákat a nagyobb városokban fogják megkezdeni. A leszerelés a jegyzőkönyv ellenében fog történni, térítési díjként 4 korona/kg összeget fizetnek. A leszerelés során a tornyokban keletkezett esetleges károkat a katonai parancsnokságok kötelesek helyreállítani. A vallási tevékenységhez szükséges, valamint a műértékkel bíró harangok mentesülnek a leszerelés kötelezettségétől.
Az 1917. április 23-i 5277/1917 számú miniszteri leirat viszont arról értesítette az egyházak vezetőit, hogy az eddig meghagyott harangok egy részét is igénybe kell venni hadi célokra. A Debreczen című lap 1917. május 22-ei számában az alábbi hír jelent meg:
A harangok rekvirálása. A hivatalos lap szerdai száma honvédelmi miniszteri rendeletet közöl a harangok rekvirálására vonatkozóan. Eszerint a vörösrézből és vörösréz-ötvözetből való harangokat, melyeknek legnagyobb külső átmérője 25 centiméternyi, vagy nagyobb, hadicélra rekviráltaknak jelenti ki. A harangokért járó megtérítést az átvett anyag minden kilója után 4 koronában állapították meg.
A Debreczeni Független Újság június 10-i száma pedig Elviszik a harangokat című cikkében a muníciógyártás fokozásával indokolta a harangok igénybevételét.
A rekvirálás alól csak a történelmi és műértéki beccsel bíró harangok mentesültek. Ennek köszönhetően megmaradhatott a debreceni református nagytemplom országszerte híres hatvan mázsás harangja, a Rákóczi-harang, amelyet öregebbik Rákóczi György fejedelem németektől zsákmányolt ágyúk ércéből öntetett és adományozott a templomnak.
A debreceni templomok harangjait 1917. május 12—30. között katonai munkások szerelték le és szedték le a tornyokból.
A debreceni egyházak huszonnégy harangjukból tizenötöt ajánlottak fel hadicélra.
A református egyház tizenhat harangot bocsátott a haza rendelkezésére.
A Nagytemplom keleti tornyából a két kisebbet adták oda.
Az egyik albisi Nagy Sámuel polgár és felesége, Ványai Sára költségén készült 1822-ben. Az Eberhard Henrik pesti harangöntő műhelyében öntött 16 mázsa 20 fontos harangon magyarul és latinul az alábbi feliratok voltak olvashatók: „A szent Háromság egy úr Isten nagy nevének tiszteletére”. — „Az Istent féljed, felebarátodat szeresd”. — „Egyedül Istené a dicsőség”. A másik leszerelt harangot Vecsey Imre és Bruckner Karolina öntette 1874-ben a bécsújhelyi Hilczer Ignáczcal. Ennek súlya 9 mázsa 14 font volt.
A Kistemplom tornyában állt az az 1404 kilogrammos öreg harang, amelyet az 1727-es tűzvész után Debrecen református polgárainak költségén újonnan öntettek Nuspickher Jakab pesti harangöntő mesterrel. Latin nyelvű feliratának jelentése: „A szent és oszthatatlan Háromság, Atya, Fiú és Szentlélek egy igaz és örök Isten tiszteletére van ez a harang. Bécsben, 1726. évben. A torony és a város egy részének és gondviselés alá vétetett 1727-beli égése után szabad és királyi Debreczen város helvét hitvallású polgárainak kegyesen adakozott költségén újonnan öntetett és gondviselés alá vétetett Debreczenben az MDCCXXIX. Esztendő Augusztus havában” — „…Tekintetes Váradi Baranyi Mihály főbíróságában. „A harangot a város címere díszítette. Debreczenben az MDCCXXIX. Esztendő Augusztus havában — …Tekintetes Váradi Baranyi Mihály főbíróságában”. Rajta volt a város neve és címere is.
A Kossuth utcai, vagy másképpen Verestemplomnak is két kisebb harangja vonult hadba. Az egyik 769, a másik 430 kilogramm volt. Mindkettőt Kövesdi János debreceni polgár és neje, Bekecs Sára öntették 1887-ben Túri János és fiánál Budapesten. Ezeken a harangokon a magyar címer volt látható.
Az Árpád téri templom adományokból készült harangjai közül elrekvirálták az 1169 kilogrammos középsőt. A Kisgejőcön Egri Ferenc által 1912-ben öntött harangon az alábbi felirat állt: „Isten dicsőségére Ekli József és Kéki Róza házastársaknak b. e. Kéki Sándor és felesége Kiss Eszter emlékezetére tett 4000 koronás adományából”. Hasonló sorsa lett a szintén Egri Ferenc által készített Pinczés Imre polgár és hitvese Tiszai Sára asszony 2400 korona adományából ugyanakkor öntött 625 kilogrammos kisharangnak is.
Az ispotályi templomnak három harangja közül is a két kisebb csatlakozott az előzőekhez. Egyik az 1887-ben készült Kövesdy-féle 239 kilogrammos kisharang, amely eredetileg a Verestemplom harangja volt, és a Kossuth utcai egyházrész adományozta a leégett ispotályi templomnak. Helyébe ők újat öntettek. A másik az 1902-ben a gyülekezet pénzén öntetett 474 kilogrammos „Szolgálj Istennek s minket is arra hívj!” feliratú harang. Az ispotályi templom ma már nem áll. 1944. június 2-án az angol-amerikai légitámadás olyan méretű károkat okozott benne, hogy már nem építették újjá.
Az 1944. június 2-i bombázásban megsérült templom
A római katolikus egyház öt harangja közül négyet engedett át a haza védelmére. Még pedig a Nepomuki Szent Jánosnak ajánlott 4370 fontosat; a Szalézi Szent Ferencről nevezett 1345 fontosat, a Kalazanci Szent Józsefről nevezett 715 fontosat és az 53 fontos lélekharangot. Ez utóbbit az egykor a városban állomásozott Hohenzollern-Sigmaringen herceg dzsidáskapitány öntette. A toronyban csak a Szent Annának ajánlott 2178 fontos harang maradt.
A görög katolikus templomnak három harangja alakult ágyúvá. A Szent Miklós képét viselő 1159 kilogrammos nagyharang; a Keresztelő Szent János képével díszített 565 kilogrammos, és a Szűz Mária képével ékes 227 kilogrammos kisharang. Mind a hármat 1909-ben öntötték. Utóbbi nagy részben Kulics Mária adományából készült.
A harangok leszerelése közben több megsérült. A hadbavonult harangokat „gyöngéd kezek, hitbuzgó szívű nők, lelkes honleányok orgona-virággal, liliomokkal díszítették fel”. Ezt követően azokat a vasútállomásra szállították, hogy eljuttassák rendeltetési helyükre.
A fenti kép a vasútállomásnál ábrázolja a debreceni harangokat, úgy, amint elszállításra várakoznak. E harangok „ennek előtte dogmák és szertartások szerint elkülönülve hitfelekezeteknek szolgáltak. Ezután testvériesen összeolvadva az egy és oszthatatlan szent hazát védik, miként a különböző vallású hősök áttörhetetlen ércfala.”
