„Oj Doberdob, oj Doberdob, slovenskih fantov grob…”
A Doberdó említésekor nem csupán a magyaroknak jut az első világháború az eszébe, hanem a szlovéneknek is. A két világháború között a mai Szlovéniában Doberdó címmel három különböző alkotás is született: egy népdal és két regény. A „Doberdob, Doberdob, slovenskih fantov grob” (Doberdó, Doberdó, szlovén fiúk sírja) közismert mondat mind a három alkotásban megjelenik. Posztunkban e három mű egyikéről, Prežihov Voranc Doberdó című regényéről lesz szó.
Prežihov Voranc (eredeti nevén Lovro Kuhar) 1893-ban született Podgora nevű falucskában, Karintiában, és 1950-ben halt meg Mariborban. A szlovén szocialista realizmus egyik legjelentősebb alkotója. Alkotói munkásságát nagyban befolyásolták az első és a második világháború eseményei is.
Prežihov Voranc az 1930-as években
(forrás: sl.wikipedia.org)
1914 elején Bécsben élt, ahol megismerkedett a szociáldemokrata párt ideológiájával. Amikor besorozták az osztrák–magyar hadseregbe, politikailag gyanús személynek számított. Alakulata egy évig a hátországban volt, majd 1915-ben áthelyezték Doberdóra. Túlélte a doberdói harcokat, ahol magyar katonákkal is találkozott. Néhány hónap múlva megbetegedett, és a bécsi hadikórházba került. 1916 elején a tiroli frontra küldték. 1916 őszén átszökött az olaszokhoz, akik elfogták és börtönbe zárták. A háború befejezése után sem engedték el, ezért 1919-ben az Adrián keresztül átszökött Dubrovnikba. Az olasz egyenruha miatt a jugoszláv hatóságok letartóztatták, és Ljubljanában hadbíróság elé állították. A bíróság elnöke katonai tiszt ismerőse volt a háborúból, ezért felmentették. Nagy csalódást okozott számára az új jugoszláv hatalom és Karintia elvesztése 1920-ban. 1930-ban emigrációba kényszerítették, mivel aktív szerepe volt az illegális Jugoszláv Kommunista Pártban. Klagenfurtban, Bécsben, Prágában, Berlinben, Athénben és Bukarestben élt. 1939-ben visszatért Ljubljanába, ahol a hatóságok elől rejtőzködnie kellett. Visszavonult a politikától, és csak írással foglalkozott. 1941-ben, Jugoszlávia megszállása után, ismét belevetette magát a politikába, és részt vett az ellenállásban is. Végül a sachsenhauseni, majd mauthauseni koncentrációs táborba került, ahonnan a háború után hazatért. Meg kell említeni bátyját is, Kuhar Alojzijt, aki pap volt. A két testvér – annak ellenére, hogy két különböző oldalhoz tartoztak (az egyik kommunista, a másik antikommunista) – mindig is toleranciát tanúsított a másikkal szemben. Ma Szlovéniában több általános iskola viseli Prežihov Voranc nevét, egy kétnyelvű, olasz-szlovén iskola Doberdó faluban is.
A „Doberdob” regényről és dokumentumfilmről
A regénynek elég szokatlan története van. Az egyik szlovén kiadó már 1930-ban bejelentette a regény kiadását, de ez végül csak 1940-ben valósult meg. Az író a tíz év során háromszor írta meg, mert a kézirat újból és újból eltűnt. Valószínűleg azért is, mert abban a korszakban íródott, amikor Prežihov Vorancnak mint politikai aktivistának rejtőzködnie kellett. 1941-ben a regény Prešeren-díjat is kapott, a szlovén kultúra művelésének elismeréséért járó legmagasabb szlovén állami kitüntetést, amely a legnagyobb szlovén költőről, France Prešerenről kapta a nevét. Nem tudni, hogy ki vette át a díjat, mert őt letartóztatás fenyegette.
A könyv 1950-es kiadásának a címoldala
Az osztrák–magyar katonákról szóló regény alapján tavaly készült dokumentumfilm, Doberdó – Egy lázadó regénye (Doberdob – Roman upornika), bemutatja a mű útját és a szerző mint író és politikai aktivista életútját.
A dokumentumfilm előzetese
A dokumentumfilm Olaszországban élő szlovén nemzetiségű rendezőjének, Martin Turknak a gondolatai a regényről: „Az olaszországi szlovénoknál külön helye van a Doberdó regénynek, mert közel áll hozzánk a Doberdó-fennsík és az itt lezajlott történelmi események. Amikor készítettem a dokumentumfilmet, meglepődve jöttem rá, hogy Szlovéniában ez a regény Prežihov Voranc kevésbé híres és elismert regényei közé tartozik. A többség számára az író élete is ismeretlen, pedig élettörténete »filmbe illő«, és érdemes arra, hogy megismerjék és tiszteljék.”
A „Doberdob” regény négy részéről
1. A hadsereg
1915-ben Amun Mohort, aki maga az író, áthelyezik a 100-as zászlóaljhoz mint politikailag gyanús személyt. Itt megismerkedik új, más nemzetiségű bajtársakkal, akik között érezni lehet a nemzetiségi feszültséget. Elég sok fegyenc is van közöttük. Legtöbb a szlovén nemzetiségű katona, akikben egyre növekszik a nemzeti öntudat. A zászlóalj készülődik a frontra, megkezdődik a katonai kiképzés, amelyet egy Hergott nevű hadnagy vezet. Meglepi őket a hír, hogy Olaszország az antant oldalán lépett be a háborúba. Hamarosan eljön a frontra indulás napja.
2. Doberdó
A zászlóaljat hamarosan a Karsztra küldik. Sötét éjszaka közelednek a fronthoz. Csak akkor állnak meg, amikor odaérnek a tűzvonalhoz. Az első csatában a 100. zászlóalj kimagasló teljesítményt nyújt: négy napig kitartanak a borzasztó tűzben, és a végén néhány fontos kúpot is elfoglalnak a Monte San Michelén. A siker után felváltják őket, és a 100-asok pihenőbe mennek. Kilenc hét után visszakerülnek a tűzvonalba, a zászlóaljnak újból halálos áldozatai vannak. Amun egy éjszaka megvalósítja tervét, és átszökik az olaszokhoz.
Janez Vidic rajza az 1980-as kiadású Doberdó regényből
3. Lebring
A katonai táborban, ahol kórház is van, újból találkoznak a régi ismerősök a frontról. Már az 1917-es esztendőt írjuk, és a katonák a háború végét várják. Új remény születik bennük, amikor megtudják, hogy Oroszországban kitört a forradalom, de egyidejűleg nagyon csalódottak is, amikor az orvosi vizsgálaton egészségesnek nyilvánítják őket, és elrendelik,hogy térjenek vissza a frontra.
A lebringi katonai tábor
(forrás: hengist-archaeologie.at)
4. Judenburg
A szlovén katonákat áthelyezik a judenburgi táborba. A közelben lakik Barfuss nevű bajtársuk, aki többször megvendégeli őket otthonában. Egy alkalommal felkelési és szökési tervet készítenek. A felkelés a 17. gyalogezred 41. menetzászlóaljában kezdődik. Azonban a rossz szervezés és kommunikáció miatt egyik tábor sem teljesíti a felhívásukat, így a felkelés kudarcra van ítélve. Magyar és más katonák körülveszik és lefegyverzik őket, a vezetőket pedig halálra ítélik.
Judenburg 1958-ban
(forrás: delcampe.net)
Magyar katonák és egyéb történetek a „Doberdob” regényben
A Doberdóra vezényelt katonák között olyanok is voltak, akik korábban átélték a galíciai harcokat. Az ő elmondásuk szerint hasonló borzalmak ott nem történtek. Még messze voltak a lövészárkoktól, de már hallották és látták az ezernyi gránát becsapódását. Előttük égő vörös fal emelkedett. A vörös fal fényt vetett a nyílt mezőre, így lépkedtek a sötétben. Látni lehetett a környéket, a fákat, fehér házakat, egy falut magas toronnyal. De senki se nézelődött, mindenki az égő vörös falat figyelte. És oda, az égő fal felé ment a zászlóalj. Főhősünk raja az első vonalban harcolt, mellettük a császári és királyi 87. gyalogezred. Furcsa szag vette körül a lövészárkot: a rothadás bűze.
Amon már a harcok első napjaiban a szökésről kezdett gondolkodni, és bajtársai között megpróbált hasonló gondolkodásúakat találni. Óvatosan kérdezgette tőlük, hogy mit gondolnak a háborúról, ki várja őket otthon, mi lenne, ha inkább fogságba kerülnének…
A zászlóaljat végül a nagy veszteségek után felváltották, magyar katonák álltak a helyükbe. Hogy is történt a váltás? Egy katona kijött a sötét lövészárok sarkából – ahol az előbb még senkit sem lehetett észrevenni –, helyére új, sötét emberalak jött, teli bizonytalansággal, magyarázatokra és utasításokra várva. Csak estére, amikor már a front mögött, a barakkokban voltak, derült ki, hogy karácsony van. A katonák kis ajándékokat – csokoládét, cukorkát, cigarettát, dohányt – és leveleket kaptak az ország minden részéből. Amon egyik bajtársa, Rode, aki egy magyarországi kórházban egy kicsit magyarul is megtanult, ezt az üzenetet találta az ajándék mellett: „Az én vőlegényem a Kárpátokban nyugszik, azért te fogadd el ezt a kis emléket. Kertész Antónia, Budapest, Nagy utca 5.” Amon a pihenőben is a szökésről gondolkodott. „Dögöljek meg Ausztriáért?” – mondta egyik bajtársa előtt. Hamarosan el kellett hagyniuk a barakkokat, átköltöztették őket egy szlovén falucskába, egy dolinába. Ez messze volt a harcoktól, itt nyugodtan folyt az élet. Külön figyelmet fordítottak a katonák az itteni nőkre, akiknek a férjét szintén behívták a háborúba. A szlovén katonák nagyon büszkék voltak rájuk, miután elterjedt a híre, hogy az egyik lány egy magyar hadnagynak levágta a nemi szervét, mert az állandóan lopva követte és végül meg is akarta erőszakolni.
A könyv 1980-as kiadásának címoldala
Kilenc hét után Amont és társait visszaküldték a frontra. A zászlóalj egy kavernában volt elhelyezve, Monte San Michele és San Martino del Carso között. Amon és bajtársai ekképp beszélgetnek: „A háború csak háború, mindig ugyanaz! ... A háború tehát azért folyik, mert mi is, az olaszok is, csak állatok vagyunk. Miért nem lehetünk emberek? Mert nem engedik, hogy emberek legyünk. Mi nem így cselekednénk. Vagy mi is ugyanezt csinálnánk?... De miért vagyunk ilyenek? Igen, miért...?” Néhány hétnyi harc után Amon raja ismét két hét pihenőt kapott. A rajból hatan maradtak életben. A tűzvonal könyörtelen volt, ott kint majdnem minden lövés megnyomorodást, vagy halált hozott. „Ma este, vagy sosem!” – gondolkodott Amon, amikor éjjeli őrszolgálatba ment. Valami azt súgta neki, hogy a cselekedete árulás vagy gyávaság. De nem bánta. Ő nem árul el senkit, kivéve önmagát, ha tovább szolgál. És nem is gyáva. Akkor lenne az, ha nem teljesítené, amit muszáj neki megtennie. Elég volt számára mindenből, nem várhat többé, ő nem halhat meg Ausztriáért. Lehajolva, fejével teljesen a földhöz lapulva, tapogatózva az olasz árkokhoz kúszott...
A könyv jelentősége
A regénnyel foglalkozó szlovén irodalomtörténészek szerint Prežihov Voranc ezzel a regénnyel megmutatta, hogy a szlovének szabadon, szolgaság nélkül szeretnének élni. Ugyanakkor a regény bemutatta az egyszerű férfiak szomorú és értelmetlen halálát az olasz front lövészárkaiban és kavernáiban. A már említett Martin Turk rendező szerint főleg az a magával ragadó, hogy az író mennyire meg akarta írni ezt a regényt: „Valaki, aki egy ilyen vastag könyvet háromszor ír meg, az tényleg akarja azt, és vallomást szeretne tenni a történtekről. Ez azt jelenti, hogy az első világháború mélyen belevésődött a lelkébe, és nem tudta azt elengedni. Magában hordta 25 éven át, míg végül a a regény 1940-ben megjelenhetett.”
