Árkok, gázok, méterek

2016.07.01. 08:55 :: StencingerNorbert

A Doberdó-fennsíkon San Martino del Carso településtől északra, az egykori Templomdomb és a nagyváradi 4-es honvéd emlékgúla közelében van egy különleges hely, amelyet ma már csak kőrakások jeleznek egy modern kerítés tövében. Itt volt egykor a 14-es védőszakasz, ahol mindössze néhány lépésre voltak egymástól a szemben álló felek lövészárkai. 1916 júniusának végén – júliusának elején mozgalmas napok zajlottak ezen a néhány négyzetméteren…

 

„Az állások mai megszemlélésénél megtapasztaltam, hogy a Biene 14-ben az állás oly gyenge, hogy az áttörés veszélyének van kitéve. A kilövést nyújtó lőrés az állásban alig-alig látható! Ilyen állapotban az állás nem maradhat” – számolt be a magyar királyi 39. gyalogdandár parancsnoka, Stadler ezredes az első vonalban tett látogatásának tapasztalatairól. A helyszín azért is volt különösen veszélyes, mert a védőszakasz egyes részeinél alig néhány lépés választotta el egymástól a szemben álló felek lövészárkait. A parancsnok azonnal elrendelte lőrések építését, illetve a korábbiak megtisztítását. „Olyan helyek, amelyek az ellenség által beláthatók, a legegyszerűbb módon és gyorsan száraz fenyőgallyakkal leplezendők. Ez különösen vonatkozik a Biene 12 és 13 közötti meredek állásrészre” – folytatódott a honvédeknek küldött utasítás. Az említett védőszakaszokban ekkor a magyar királyi debreceni 3. honvéd gyalogezred II. zászlóalja teljesített szolgálatot.

A magyar királyi debreceni 3. honvéd gyalogezred állásai 1916 júniusának első napjaiban A magyar királyi debreceni 3. honvéd gyalogezred állásai 1916 júniusának első napjaiban (Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár)

A 3-as honvédek 1916. június 22-én vették át a Monte San Michele és San Martino falu közötti állások védelmét. Közel egy hétig különösebb esemény nélkül teltek napjaik, azonban a hatodik napon, 1916. június 28-án kora délelőtt az olaszok élénk tüzérségi tűzzel támadták a magyar állásokat, amely napközben csillapodott ugyan egy kicsit, de délutánra ismét élénkebb lett.

A csapatok helyzete 1916. június 28-án A csapatok helyzete 1916. június 28-án
(In: József főherceg A világháború amilyennek én láttam)

Az olaszok különböző kaliberű ágyúkkal és bombavetőkkel zúdítottak támadást a Falk Ferenc százados által vezetett II. zászlóalj csapataira, amely este fél hétig pergőtűzzé fokozódott, és nagy károkat okozott a 12–14-es védőszakaszokban, majd mind három Biene ellen – a Ferrara dandár kötelékében harcoló 47. ezred katonái részvételével – erős gyalogsági roham kezdődött. A heves küzdelem mintegy 2–2,5 órán keresztül tartott, váltakozó sikerrel. A 12-es védőszakasz ellen két támadást intézett az ellenség, de ezeket Zajonkovszky Márton és Lédeczy Nándor hadnagyok vezetésével a 7. század honvédjei visszaverték. A sikeres harcokban kiemelkedő szerepe volt az alakulat két szakaszparancsnokának, Weisz Endre és Földes Imre hadapródoknak.

A 8., illetve 6. század által védett 13-as és 14-es védőszakasz is komoly támadásnak volt kitéve a túlerőben levő ellenséggel szemben. A két alakulatnak – rövid időn belül – összesen hat rohamot kellett visszavernie. A második és harmadik kísérlet alatt sikerült néhány olasz katonának a magyar árkokba bejutnia, itt azonban áldozatául estek a honvédek szuronyainak. Este 9 óra körül a hatodik roham eredményesnek bizonyult. A 13-as Bienében mintegy száz lépést, míg a 14-es védőszakaszban harminc–negyven lépést sikerült az ellenségnek elfoglalnia. A zászlóaljparancsnok, Falk Ferenc százados azonnal intézkedett a tartalékban levő 5. század mozgósításáról. Az érkező alakulatot két részre osztotta, az egyik felét Fülöp hadnagy vezetésével a 14-es Biene, míg a másik felét Vass Elek parancsnoksága alatt a 13-as védőszakasz felé irányította. A 13-as Biene visszafoglalásában maga is részt vett, mivel a frontvonal e részét tartotta stratégiailag fontosabbnak. Ezen szakasz elesése esetén ugyanis az elfoglalt állásokban a Monte San Michele mögé lehetett volna kerülni, és így a hegyet védő magyar honvédeket hátba támadni. Ez akár az arcvonal összeomlásával is járhatott volna.

Falk Ferenc százados döntését Hauser ezredes, az ezred parancsnoka is elfogadta: „A zászlóaljparancsnok azon törekvése, [hogy] a Biene 12, 13-ból [kell] az ellenséget kiverni elsősorban, igen helyes harcászati érzékre vall, mert a terepalakulást véve tekintetbe az állás ezen része a fontosabbik.”

A magyar királyi 3. honvéd gyalogezred alakulatjelvénye A magyar királyi 3. honvéd gyalogezred alakulatjelvénye (In: Pintér Tamás – Rózsafi János – Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében)

„A fél Vass századot a felvételi állásban felfejlődtettem és a fél század azonnal rohamra indult. A rohammal egyidejűleg a futóárokban a Biene 13 balszárnyára siettem, és az ott levő Orosz hadapródjelöltet szakaszával oldalvást küldtem rohamra” – írta a döntő pillanatokról jelentésében a zászlóaljparancsnok százados. A roham eredményes volt, és fél 11-re az állást megtisztították a támadóktól, akik a rövid idő alatt, amit itt töltöttek már jelentős átalakításokat végeztek. A fém lőréseket, amelyeket a magyar katonák a mellvéden helyeztek el, áthelyezték az árok hátsó oldalára, így használták ezeket védekezésül, de még arra is maradt idejük és figyelmük, hogy a 8. század sebesültszállítóit homokzsákokkal befalazzák egy rajkavernába – őket az árokba érkező bakák találták meg. A roham során kiemelkedő volt Vass Elek hadnagy és Jeges, illetve Orosz hadapród bátorsága és hősiessége. Az olaszok nem adták föl, hogy elfoglalják a 13-as védőszakaszt: az elkövetkező két napban még három támadást vezettek a terület ellen, de a 3-as honvédeknek mindannyiszor sikerült visszaverniük őket.

A 13-as védelmi szakasz helyszíne napjainkban A 13-as védelmi szakasz helyszíne napjainkban (In: Pintér Tamás – Rózsafi János – Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében)

Eközben a 14-es védőszakaszban védekező 6. század parancsnoka, Fejérváry hadnagy megsebesült, és az alakulat vezetését Fülöp hadnagy vette át. Amikor 28-án este fél 11 után Falk százados átért ide a visszafoglalt szomszédos védőszakaszból, már lezajlott egy roham az állásba jutott olaszok ellen, de eredménytelenül. Ezt még további három követte, ám ezek sem hozták meg a sikert. „Akkor az ellenség már nagyon befészkelte magát, és az ellentámadásokat a régi első állásból géppuskatűzzel oldalazta” – adott magyarázatot a sikertelenségre a zászlóaljparancsnok. Ez azért volt lehetséges, mert ezen a szakaszon a lövészárkok közti távolság mindössze néhány lépés volt, így az olaszok az eredeti árokból folyamatos utánpótlást biztosítottak a magyar részen harcoló társaiknak, akik eltorlaszolták magukat az elfoglalt árokban, és ennek következtében összesen fél méter széles akadály választotta el a küzdő feleket egymástól.

Másnap, június 29-én délelőtt egy, illetve 30-án két támadást kellett visszaverniük a védőknek a 13-as védőszakaszban, míg a 14-esben folyamatosak voltak a kisérletek a betört olaszok kiszorításra. A kemény harcokban a két nap során a debreceni honvédek II. zászlóalja nagy veszteségeket szenvedett, amelyről így írt a jelentés: „Veszteségünk június 28. és 29-én 24 halott és 158 sebesült. 2 tiszt halott és 10 tisztjelölt sebesült.”

Vázlat a sappéról Vázlat a sappéról (In: Pintér Tamás – Rózsafi János – Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében)

Az elfoglalt állásrész visszafoglalására folyamatos kisérletek zajlottak. Az ezredparancsnok tüzérségi támogatást kért: „Felkértem a tüzér ddr. parancsnokságot a B[iene]. 14 előtti ellenséges állásokat (támpont), különösen a fő védelmi vonalát nehéz tüzérségű tűz által elrombolni. Ezáltal az ellenség zavartatni fog a futóárok és az elfoglalt állás kiépítésében.” Ugyanakkor egy „sappe” építésével igyekeztek az ellenséget elszigetelni, hiszen az elfoglalt állásból kiváló lehetőségük volt a magyar állásokat támadni. Géppuskákat állítottak fel, hogy az olaszokat megakadályozzák a további előretörésben. Légaknavetőket, gyalogsági ágyúkat, hegyi ágyúkat telepítettek azzal a céllal, hogy folyamatosan tűz alatt tartsák az elfoglalt részt, illetve a mögöttes, volt olasz első vonalat. A Biene 12-ben állandó figyelőszolgálatot állítottak fel, azzal a feladattal, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje a megszállt állásszakaszban történő eseményeket, az ellenség mozgását.

Márkosfalvi Sipos Gyula Márkosfalvi Sipos Gyula
(Forrás: A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfelkelőezredek története)

Július 3-ára virradóra a magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred III. zászlóalja került az állásokba. Az események néhány nappal a Doberdó-fennsíkon zajlott gáztámadás után történtek, így nem meglepő, hogy az eredménytelen visszafoglalási kísérletek után Sipos ezredes, az ezred parancsnoka ismét a gáz alkalmazása mellett döntött, és a hadosztály felé ezt jelezte: „ma éjjel G-támadást fogok ezen terület ellen végrehajtani. Ilyen módon remélve, hogy veszteség nélkül az árok birtokába juthatunk.”

Július 4-én hajnalban megérkeztek a támadáshoz szükséges csövek. A palackok kiszállítását a súlyos és kemény harcok miatt a parancsnokság nem tartotta biztonságosnak, és csak sötétedés után engedélyezte, így végül az este folyamán kerültek a helyükre. Az eltorlaszolt rész jobb oldalán három, a bal oldalán két palack lett elhelyezve, az előbbiek közül az egyiket az elfoglalt rész és az eredeti árok közé irányították, hogy megakadályozzák a segítség érkezését. Hajnali fél négykor jelentették, hogy a szél változó, így a támadást későbbre halasztják el. Közben azonban feltámadt a szél, és így 4 óra 20 percre irányozták elő a támadás időpontját. Alighogy elkezdődött a gáz kifúvása, a szomszédos 15-ös védőszakaszban többen rosszul lettek a visszafelé hömpölygő mérgező anyagtól.

A gáz kibocsátása közben baleset is történt. Ez azért következett be, mert a palackokat nem ásták be, hanem a támadás során kézben tartották és alátámasztották a lövészárok szélén. Itt az „egyiket tartó sappeör altiszt jajgatni kezdett és a palackot megtámasztásában eleresztette, az visszafordult és saját állásukat megtöltötte” – állt a hadosztályparancsnokságnak küldött jelentésben. Az olasz oldalon először nagy fejetlenség volt tapasztalható, majd felmérve a helyzetet tüzeket gyújtottak, hogy a felszálló légáramlat elűzze a gyilkos gázokat.

Miután a palackok kiürültek, elkeseredett kézitusa kezdődött. „Gáncs főhadnagy jelentése szerint jobbról körülbelül 20 lépést, balról körülbelül 8-10 lépést foglalhattunk el, még lehet körülbelül 15 lépés az ellenfél kezében […] az akciót vezető Quaiser őrnagynak elrendelem, hogy az elfoglalt részt eltorlaszolva tartsák, a hiányzót lángszóró és gyalogsági ágyú segítségével lehetőleg vegyék el” – szólt a parancs 1916. július 5-én 11 óra 15 perckor. A támadásnak az ezred részéről 3 halottja, 21 sebesültje és 57 gázmérgezettje volt, közülük az elszállítás során négyen életüket vesztették.

Lukachich Géza Lukachich Géza

A jelentések alapján az eredetileg elfoglalt szakasz 30–40 lépés volt. A 17-es honvédek a július 5-én végrehajtott vállalkozás után azt jelentették, hogy „jobbról kb. 20 x, balról kb. 8-10 x elfoglalása és megerősítése – eltorlaszolás után megmaradt kb. 15–20 x az ellenség kezében van.” Július 9-én pedig újabb 12 lépést sikerült visszafoglalniuk. Az adatok feltűnhettek Lukachich Géza vezérőrnagynak, a magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnokának is, aki július 18-án személyesen helyszíni szemlét tartott, és a következőket állapította meg: „A B.14-ben a két árokrész vége jelenleg ugyanott van, ahol 3-án reggel az átadásnál volt. […] tény, hogy a 17. gy. ezred a védelmi állást július 10-én éjjel ugyanoly kiterjedésben adta át a 4. honv. gyal. ezrednek, mint ahogy azt július 2-án a 3. honv. gyal. ezredtől átvette. Így tehát csak arra lehet következtetni, hogy ha a 17. ezred az északi ároknak egy részét visszavette, azt ismét el is vesztette; utóbbi körülményről azonban ide jelentés nem érkezett. A déli árokrészre nézve kétségtelen, hogy itt a 17. gy. ezred semmit sem hódított vissza az ellenségtől.” A vizsgálat az 1916. július 10-éről 11-ére virradóra történt felváltásnál is számos szabálytalanságot állapított meg, ezért kötelességmulasztás miatt újabb vizsgálatot rendelt el a hadosztályparancsnok.

A visszafoglalási kísérletek ellenére az 1916. június 28-án elfoglalt állásszakaszt az olaszoknak sikerült megtartaniuk és beépíteni saját védelmi rendszerükbe.

Olasz vázlat az elfoglalt állásrészről Olasz vázlat az elfoglalt állásrészről (In: Pintér Tamás – Rózsafi János – Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében)

Szólj hozzá!

Címkék: gáztámadás székesfehérvári 17–es honvéd gyalogezred debreceni 3–as honvéd gyalogezred 20–as honvéd gyaloghadosztály

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr468858064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása