Az interneten böngészgettem a világháborús emlékműveket, pár kattintás után a budapesti Trefort-kertben kötöttem ki, ahol a hősi halált halt magyar tanárok emlékműve található. Egy ismerős névre bukkantam, dr. Gomba Károlyéra, amit korábban Mezőkeresztes emlékművén kiemelve olvastam. A lenti sorokban a kassai 9-es honvédekhez bevonult fiatal tanár munkásságát, a harcban vele történt eseményeket, halálát és temetésének körülményeit mutatom be. Sajnálatos módon a róla szóló centenáriumi poszt nem lehet hosszú, hiszen mindössze 26 év adatott meg neki.
A tanárok emlékműve Budapesten, a Trefort-kertben
(Forrás: szoborlap.hu)
Az alábbiak szerint idézi fel Tárnai Andor, a magyar királyi 9. gyalogezred tizedese 1916. február 2-a napját a Felvidéki Ujság március 2-i számában:
„Az első század tekervényes, mély és rőzsefonattal bélelt lövészárkában szorgalmasan és fáradhatatlanul dolgozik a fekete, barázdás bakakéz. De mintha ma nem folyna oly vígan a munka, mint máskor. Nincs füttyszó, nem hangzik a halk nóta, nincs bakatréfa, víg kacaj, derűs arc. Mindegyik baka arca bánatot tükröztet vissza, mindegyik lelkében egy-egy fájdalmas, nehéz sóhaj fakad, egyik-másik szeme tekintetét maga elé, a lövészárok fadorongos padlójára szögezi, és elmerül gondolataiba. Két hős lelket váratlanul ragadott el a halál sorukból. Oly megszokott, gyakori eset és mégis úgy hat lelkükre, mint a lidércnyomás.
– Szegény Gomba zászlós úr, Isten nyugtassa, hát gondóta vóna-e tegnap ilyenkor, hogy ma már összeütik a koporsóját Poros pajtáséval együtt?”
Mielőtt azonban felidézzük a Strypa mellett történt eseményeket, ismerkedjünk meg dr. Gomba Károly tanár úrral! Gomba Károly a Borsod vármegyei Mezőkeresztesen született 1889. június 11-én, Gaál Erzsébet és Gomba Márton községi bíró egyetlen gyermeke volt.
A család egykori lakhelye – ma is szép állapotban – Mezőkeresztesen, a Berecz György úton (A szerző felvétele)
Szülőfalujából az elemi iskola elvégzése után Miskolcra került a református főgimnáziumba, itt nyolc évig tanult. A botanika vált kedvenc stúdiumává, és e tárgyból jelesen érettségizett 1908-ban. Ez a tantárgy később is meghatározta tanulmányait, munkásságát. Érettségi után a kolozsvári Ferenc József egyetemen végezte tanulmányait, 1914. június 18-án „summa cum laude” tette le a doktori vizsgát. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum növénytári osztályán volt alkalmazva, mielőtt innen a haza hívó szavára egyenruhát öltött s 1915 februárjában katonai szolgálatra vonult be.
(A kép forrása: Botanikai Múzeumi Füzetek II. kötet 1916. évi 1. Füzet, a fotó feljavítását Krokos Tamás végezte.)
Mielőtt a háború bizonytalanságába elindult, minden eshetőségre felkészülve végrendeletet íratott. Az 1915. október 10-én kelt dokumentumban dr. Gomba Károly meglévő és öröklendő vagyona felett a következő módon rendelkezik:
„1, 20 000 azaz húszezer koronát hagyok a Kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Növénytani Intézetének ösztöndíjalapítványként…”
„2, Vagyonom többi részét a miskolczi ev. ref. főgimnáziumnak hagyom oly módon, hogy annak kamataiból évenként 1500, azaz ezerötszáz korona az intézet természetrajzi, földrajzi, fizikai és rajzszertárainak utaltassék ki és pedig a természetrajzi szertárnak 650, azaz hatszázötven, a földrajzinak 350, azaz háromszázötven, a fizikai és rajzszertáraknak évenként váltakozóan 500, azaz ötszáz korona. A fenmaradó kamatösszeg a tápintézet, illetve a megalapítandó internátusé legyen és református vallású, szegény sorsú, jó erkölcsű, tehetséges jó tanulók ellátására fordítassék. Az örökösök rendelkezési joga Szüleim halála után lép érvénybe.”
Forrás: A Miskolci Református Főgimnázium 1915-1916. évi Értesítője
1915 októberében került ki az orosz harctérre, végigverekedte a januári nagy orosz támadásokat, s eközben szerezte meg a kis ezüst vitézségi érmet, mivel a harcok során szakasza tüzét kiválóan irányította. A kitüntetésről pár nappal sorsa beteljesedése előtt, 1916. január 27-én kelt, Győrffy István professzornak Kolozsvárra küldött levelében még így nyilatkozik:
„December 6-án neveztek ki zászlóssá s kezdettől fogva, mint az I. század 4. szakaszának parancsnoka szerepelek. A január első napjaiban vívott harcokban sikerült elnyernem a II. osztályú ezüst vitézségi érmet. Az első tehát hála Istennek már megvan, ha a másodikat az I. osztályút is sikerülne megszereznem, akkor igazán boldog volnék, mert szebb emléket, ha a jó Isten hazasegít, aligha vihetnék haza, de másrészt sikerülne megfelelnem annak a várakozásnak is, amelynek Professor Úr buzdításként hangot adni méltóztatott.”
Forrás: Botanikai Múzeumi Füzetek II. kötet 1916. évi 1. Füzet
A blog alapító tagja, Rózsafi János, kérésemre átnézte az ezredről fennmaradt, ide vonatkozó anyagokat a levéltárban, és egy érdekes bejegyzésre bukkant. A 9-esek egyik dobozában a kitüntetések mellé járó havi pótdíj mértékét sikerült megtudni. Eszerint a II. osztályú ezüst 7,5 korona, az I. osztályú 15 korona, az arany vitézségi érem pedig a dicsőségen felül 30 koronát jelentett havonta a viselőjének.
Jellemét és a januári harcokban kitűnő helytállását Tárnai tizedes is kiemeli a Felvidéki Ujság hasábjain megjelenő visszaemlékezésében:
„De fájn ember is vót – béke a sírjára – aztán meg nagy okosság volt ám benne, mindennel ugy fel tutta okosítani az embert. Nem hijában volt kolozsvári tanár, de ugy is oktatott mint gyiákjait az oskolában. Akár csak most látnám, ugy emlékemben vagyon, hogy milyen bátorságosan hősielt a szilveszteri harcban. Nagyon megszógált a kis vitézségi éremért. Akkor megoltalmazta a kegyelmes Isten, hogy most olyan nem vártatva kiszólítsa közülünk.”
A zászlós Sapowa település közelében, este 11 óra körül lépett ki a 9-esek egyik védőállásának fedezékéből. Az állás előtt munkálkodó katonákat a gyors és kiváló munka elvégzéséért még dicséretben részesítette, s visszafelé tartva egy pillanatra megállt bajtársaival szót váltani. Ekkor egy nyolcas srapnel csapódott be, amely azonnal végzett vele és Poros János, 20 éves olaszliszkai honvéddal. Haláluk időpontját a különböző források eltérően jelölik, találni január 31-ét, február 1-ét és február 2-át is. Minden bizonnyal február 2-ára virradóan érte a végzetes srapnel Gomba zászlóst és Poros pajtást.
Állások Sapowánál 1916. februrár 11-én
(Forrás: HM HIM)
Tárnai Andor márciusi cikke részletesen írja le, hogy miket tartott magánál Gomba zászlós:
„Amikor kiszedték zsebeiből mindenét, láttam a bankós tárcáját is, ugy össze szaggatta a pénzit benne. Asztán meg a noticzát is, amibe gyiákjai neve volt beleírva szép egymásutánjába és abba vót vagy három darab négylevelű száraz lóherelevél egy szál májusi gyöngyvirággal összekötve és ugy egy Krisztus szentképpel lefödve. Hej, de kicsipkézte a bestia slapnerje aszt a noticzt is, mintha ollóval vágták vóna olyan cifrán köröskörül, csak a szentkipnek nem esett híja.”
Délután kettő órakor helyezték nyugalomra az elesetteket a sapowai iskola mellé telepített „hősök birodalmába.” A temetésen résztvevők még nem tudhatták, hogy Gomba Károlynak a katonasír csak ideiglenes nyughelye lesz.
„A temető bejáratánál Herodek Ferenc dr. ezredlelkész, Michaelisz Árpád főhadnagy, az elhunytak századparancsnoka, továbbá a zászlóaljparancsnokság képviseletében: a zászlóalj segédtiszt, néhány más századbeli tiszt és tisztjelölt, megilletődve várják azt a percet, amelyben a szerető övéiktől ily messze, a galíciai földnek átadják két hős bajtársukat… […] A többiek hideg borzalommal nézik, hogy mint helyezik a gyalulatlan, de formás deszkakoporsóba szerencsétlen bajtársukat… […] Négy-négy honvéd két-két rudat tesz a koporsó alatt keresztbe, „Kész” jelre felemelik a koporsót s megindul a gyászmenet rövid és mégis hosszu uton, a temető felső részén, a kőfeszület mögött, azzal szemben tátongó sírgödörhöz. Hajadon fővel kísérjük bajtársainkat. Harangszó helyett ugy a mi, mint az ellenség agyui bömbölnek közbe, süvítenek, puffognak a golyók. Megállunk a két sír szájánál. Megerőltetésünkbe kerül, hogy a lelkész parentáló szavaira könybe ne boruljon szemünk. […] Közös imánk elrebegése után a sír fenekére bocsátottuk a koporsót. Néhány perc mulik s két friss sírhalommal több hirdeti a 9-es honvédek lángoló hazaszeretetét, mesékbe illő hősiességét.”
A zászlós úr halála és temetése. Tárnai Andor cikke a Felvidéki Ujság 1916. március 2-i számában
Galícia földje azonban nem sokáig maradt a nyughelye Gomba Károlynak. Édesapja, Márton legfelsőbb engedéllyel ellenséges tüzérségi csapások közben fia holttestét exhumáltatta és hazaszállítatta Mezőkeresztesre, hogy a borsodi mezőség édes földjében aludhassa örök álmát. Tavaszi újratemetése nagy katonai pompa és tiszteletadás mellett zajlott le a mezőkeresztesi református temetőben. A temetési szertartást Tüdős István püspök a Tiszáninneni Református Egyházkerület legfelsőbb vezetője végezte. A dr. Gomba Károly zászlós nyughelye ma is megtalálható a református temető hátsó részén. Az oszlopon neve felett édesanyjáé, alatta édesapjáé olvasható. Hazatért.
A Gaál-Gomba család síremléke Mezőkeresztesen
A mezőkeresztesi első világháborús emlékmű
Dr. Gomba Károly neve az emlékművön
(A szerző felvételei)
Köszönettel tartozom Kiss Rózsának a MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársának, Csehes Andrásnak a Lévay Gimnázium diákjának, Szabó Viktor kassai történésznek, Balog Katalin mezőkeresztesi könyvtárosnak és Rózsafi Jánosnak.
