Harci lázban égve

2016.01.04. 07:19 :: PintérTamás

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 33. rész

A veszély fokozódásával hősünk szakaszának harci kedve is új erőre kap. A harci lázban égő katonák vezényszó nélkül feltűzik a szuronyokat, kikészítik a tölténycsomagokat, a kézigránátokat, s egymást ugratva készülnek rá, hogy megbosszulják a gránátok okozta addigi szenvedést, és megverekedjenek végre az olaszokkal…

 

Csodálatosképpen, ahogy fokozódott a veszély, úgy kezdett életre kapni a mi társaságunk. Az emberek közönyös letargiája olvadni kezdett. Újra felkerültek a szuronyok a puskák végére. Hangosan beszélgetve készülődtek a jó fiúk…
– No, Cseresnyés szomszéd, készülődnek fogadni a taliánt? – szóltam át egy jó arcú 40 év körüli magyarnak, aki valósággal módszeresen készült az elkövetkezendő harcra. A tölténycsomagokat bekészítette maga mellé, hogy kéznél legyenek, a kézi gránátot hasonlóan, fegyvere a lőrésben készen, s ő meg mellette figyelt vasvillaszemekkel.
– Nem félünk mi semmiféle taliántól – dohogott az öreg –, csak azok a fránya gránátok nem volnának!
– Kirakodott a szomszéd, hogy jobban szaladhasson – kísérelte meg ugratni valaki a sorban.
Cseresnyés azonban harcias hangulatban volt, és nem hagyta magát:
– Majd meglátjuk, ecsém, ki lesz elöl a futásnál – vágott vissza hetykén.

Olasz támadásra várva: osztrák–magyar megfigyelő az Isonzónál Olasz támadásra várva: osztrák–magyar megfigyelő az Isonzónál
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Nem tudtam hova lenni a csodálkozástól. Az én holtfáradt, összetört szakaszom harcolni akart.
– Hallod-e, Balogh? – kérdeztem a küldöncöt, aki szintén már lázban égett. – Mi van ezekkel az emberekkel?
– Hát, verekedni akarunk! – bökte ki keményen. – Már a dolinában is mindig azt beszélték, hogy csak már támadásra mehetnének, és ne kelljen így megdögölni, mint a redves kutyának, anélkül hogy néhány olaszt agyonüssenek először.
– De sokan lesznek ám azok, hé!
– Bánja a fene!... Majd meglátja, kadett úr, mit tudunk mi, ha verekedni kell.

S így lassan kezdtem megérteni az örökösen ismétlődő ellentámadások mindent legázoló lendületét és sikerét. A gránát az, amely leigázta a lelküket, az embertől nem féltek. Sőt, kívánták a találkozást, mert valamiképp vissza akarták adni a kölcsönt a sok szenvedésért, amit a tehetetlen várakozásban itt átéltek.

Közben doboltak a gránátok Doberdó tépett testén. Zúgott a kő meg a szilánk. Szívünk versenyt dobolt a leírhatatlan hangversennyel, melyhez a nagydobot a mi 30.5-es Bertánk és a 28-as hajóágyúk verték. Sajnos, ezek a 28-asok nagyon sokan voltak, a mi 30,5-eseinknek húszan is válaszoltak.

30 és feles valahol az olasz fronton 30 és feles valahol az olasz fronton
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

Mi azért annál boldogabbak voltunk, ha megszólalt, mert amikor vérfagyasztó sikongatással leszakadt egy-egy Vermeglianóra, azt hittük, megnyílik a föld alatta. Hát mit érezhettek azok, akiket közel ért…

Úgy hatott ránk az őrjöngő pergőtűz, mint a vadakra a harci dobok tam-tamja. Amint várni lehetett volna, a félelem és csüggedés helyett a harckészség önszuggeszciója vett mindenkin erőt. Lehet, hogy ez csak a mindenre elszánt féreg végső támadó kedve volt, mikor látja, hogy nem menekülhet másképp… mindegy… ez még talán veszedelmesebb az ellenfélre nézve. Egy-két gránát a nagy koncertben nekünk is jutott. Valószínűleg azért, mert már túl sokat mozogtunk, és a fényszóró fényében észrevettek valamit. Szerencsére nem céloztak pontosan, és így baj nélkül megúsztuk a dolgot, és az én harcias katonáim is lehűltek kissé tőlük.

Következő rész: A hőssé váló telefonisták

Összes rész: Imre Gábor kadét doberdói naplója

2 komment

Címkék: imre gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr648234924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fosca 2016.01.04. 17:04:29

Boldog és sikeres Újévet kívánok a szerkesztőknek és blogolóknak!!
Vajon a "patyolatfehér" sál melyik ezrednél lehetett ? A kérdés költői!! Egyébként érdekes lehet, hogy olasz tudósító készítette-e a fotót az állásban? Van néhány katona fényképem, de azokon a magyar bajonett és a bakancs nem egészen ilyen. Hozzáteszem, nem vagy ok szakértő, csupán "kíváncsi". Remélem, hosszú még kedvencem naplója...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2016.01.04. 21:37:13

@Fosca: Pedig osztrák-magyar katona van a képen. Szívesen megnézzük az Önét is! :) Örülök ha tetszik, reményeink szerint tavasszal nyomtatásban is kézbe vehető lesz az egész írás egyben. Itt már annyi rész nem lesz, mint ami eddig volt, de azért még jó néhány izgalmas fejezet következik.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása