A világháború során a hadifogolykérdés addig még soha nem tapasztalt óriási dimenziókat öltött. A milliós tömeghadseregek megjelenésével a hadifoglyok száma is egyenes arányban növekedett. Az egész háború során mintegy 60 millió katonát mozgósítottak, közülük mintegy 8-9 millióan estek ellenséges hadifogságba. Különböző számítások szerint az Osztrák–Magyar Monarchia területére mintegy 1,2 millió – 2,3 millió fogoly került.

A legnagyobb csoportot a cári Oroszország katonái alkotják, utánuk következnek az olasz és szerb hadifoglyok. Az egész hadifogolykérdés pontos számadatait nehéz megbecsülni, amint ezt az osztrák–magyar őrizetbe kerültekre vonatkozó adatok széles skálájánál is láthatjuk.

A cári Oroszország mintegy 1 millió katonája került osztrák–magyar fennhatóság alá, míg ezzel szemben a Monarchiának mintegy 2 millió alattvalója lett orosz hadifogolytáborok lakója. Ha a hadifoglyok létszámát összevetjük a mindenkori hadseregek látszámával, azt tapasztaljuk, hogy minimum minden ötödik cári és közel minden harmadik osztrák–magyar katona hadifogságba esett. Ezzel szemben csak minden tizenharmadik birodalmi német és minden tizedik francia vagy olasz katona került ellenséges fennhatóság alá.

 Orosz hadifoglyok Magyarországon, korabeli képeslap
(forrás: postcards.hungaricana.hu)

A cs. és kir. Hadügyminisztérium hadifogolyügyekkel foglalkozó 10. osztálya már 1914 késő nyarán meglepődött a hadifoglyok rohamosan növekvő számától. Az első háborús év végére már mintegy 200.000 ellenséges katona volt a Monarchia kezében. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén a háború alatt mintegy 50 hadifogolytábort illetve tiszti állomást alakítottak ki. Így kerültek 1914 augusztusában előbb orosz, majd szerb hadifoglyok Esztergom mellé Kenyérmezőre (ma: Esztergom-kertváros). Ezek a hadifoglyok a kezdeti időszakban igen siralmas körülmények közé kerültek. Joggal jegyezte meg kritikusan az Esztergom c. hetilap: „Nem akarunk senkinek kellemetlen perceket okozni, nem vádolunk senkit, azt azonban szabad legyen megemlítenünk, hogy az illetékes hatóságok nem készültek el [sic!] a hadifoglyok elszállásolására, különösen készületlenül találta őket a beállott hideg esős idő, amikor födél nélkül még a rabságba esett vadnak is sokat kellene szenvednie.” Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség tudósítója pedig az alábbiak szerint számolt be a táborban látottakról: „Szabad mezőn, nagy körben léceket ütöttek a földbe; a lécek fölületét összekötötték dróttal: ezen belül van a tábor. Az orosz foglyok tábora. Vannak kisebb és vannak nagyobb körök. Némelyikben több százan tartózkodnak, de olyan körök is vannak, melyekben több ezer fogságba esett orosz katona jár-kel, tesz-vesz, összebuvik, szétmegyen, lehever, fektéből felugrik, messzebbről azt a benyomást keltvén, – amit nagyban emel a foglyok szürke-piszkos ruházata – mintha összeterelt juhnyáj mozogna egy helyen, melyet elhagynia nem szabad.”

 Szükséglakás a somorjai táborban
(forrás: postcards.hungaricana.hu)

1914 novemberére a kenyérmezői hadifogolytáborban is már mintegy 27.500 hadifoglyot helyeztek el. A cs. és kir. katonai hatóságok alábecsülték a tömegtáborok egészségügyi és higiéniai követelményeit, és ezekre a mulasztásokra drámaian világítottak rá az elkövetkező események. Szintén Kenyérmező példájánál maradva: a szerb hadifoglyok között hamarosan kolerajárvány tört ki, amely az orosz foglyokra is átterjedt. Szeptember végéig mintegy 220 kolera-esetet regisztráltak, közülük naponta 3-4 fő hunyt el. A kialakult krízishelyzetben a vármegye és a város hatóságai a hadvezetőséghez és a belügyi kormányzathoz fordultak segítségért. A belügyminiszter rendeletére az alispán intézkedett arról, hogy a betegeket Tokodra, azokat pedig, akik velük érintkeztek, az ebszőnyi üres bányatelepre szállítsák át. A járvány terjedésének megakadályozására 1914. szeptember 30-án a vármegye főszolgabírója rendeletet adott ki, amelyben többek között megtiltotta a kenyérmezői és a tokodi fogolytáborok látogatását; s felhívta a lakosság figyelmét bizonyos higiéniai szabályok betartására, többek között az ivóvíz forralására, és az étkezés előtti kézmosásra, stb.

KENYÉRMEZŐ A kenyérmezei tábor
(forrás: europeana1914-1918.eu)

Az erélyes intézkedések következtében sikerült a higiéniai problémákat messzemenően megoldani, azonban 1915-től a hadifoglyok a fogság egy új tapasztalati dimenziójával találkoztak: többségüket felügyelet alatt munkára adták ki. A hadifoglyokkal való bánásmódról az 1907. évi hágai egyezmény rendelkezett, azonban a világháború során már a kortársak is rávilágítottak arra, hogy „nem bizonyultak kielégítőnek és hatásosaknak, mert egyrészt nem a tapasztalatokon épülnek fel, másrészt keresztül vitelük biztosítva nincsen.” Az egyezménynek egyébként minden hadviselő félre vonatkoznia kellett volna. Ugyanígy a hágai egyezmény szabályozta a hadifoglyok munkába állítását is. A háború során azonban bebizonyosodott, hogy az egyes államok a hadifogolypolitikájukat igen erősen a kölcsönösségi elv alapján alakították. Például miután a Monarchia tudomására jutott, hogy Oroszországban az osztrák–magyar katonákat embertelen körülmények között dolgoztatják, már a Monarchiában sem helyeztek nagy súlyt a cári foglyok jólétére. Ez a kölcsönösségi elv nemcsak a politika, hanem az átlagemberek gondolkodásának szintjén is megjelent. A hágai egyezmény kimondta, hogy a hadifoglyok munkára foghatóak, azonban ezek nem lehettek a hadviseléssel közvetlen kapcsolatban. Ez persze több mint problémás, mivel valahol minden a háborúval függ össze. Különösen igaz ez, ha a háborút nem csupán harcesemények és katonai műveletek sorozataként, hanem egy olyan állapotként értelmezzük, amely a társadalom és a gazdaság minden szegletét áthatja.

A hadifoglyok munkába vonásával a foglyok kikerültek a táborokból, 1915. második felére már csak a katonák alig több mint 30-40%-a maradt a táborokban. Például a kenyérmezői hadifogolytáborból munkára kiadott hadifoglyok létszáma jól szemlélteti ezt a folyamatot: amíg 1916. január 1-jén a tábor összlétszáma 63 352 fő volt, 48 895 fő (77,17%) tartózkodott a táboron kívül, mint munkára kiadott hadifogoly. A hadifogoly munkások aránya az elkövetkező években tovább növekedett: az 1917. január 1-jei adatok szerint a hadifoglyok 91,62%-a dolgozott a táboron kívül (67 334 fő közül 61 694 fő); a 1918. január 1-jei adatok szerint pedig még mindig kicsivel több mint 90%-uk volt kiadva munkára (84 072 fő közül 76 461 fő).

 Orosz foglyok munkában Zsolnán
(forrás: postcards.hungaricana.hu)

A hadifogolytáborokban csak hadifogoly tisztek, betegek és munkára képtelen katonák maradtak vissza, illetve azok, akiknek a munkahelye a tábor közelében feküdt. A hadifogoly-tiszteknek a hágai egyezményeknek megfelelően nem kellett dolgozniuk. Ők mindenek előtt különböző elfoglaltságokkal próbálták a szögesdrót mögötti egyhangúságot elűzni (színház, zene, könyvtárak, oktatás stb.). Helyzetükre vonatkozóan A világháború képes krónikája beszámolóját idézzük: „A tisztek elkülönített barakkokban laktak. Egy-egy szobában két-három tiszt. Ágyneműt, ágyat, kellő bútorzást kaptak. [...] Olvasnak, labdáznak, sakkoznak egymás közt, gyakran elsétálnak őrizettel Esztergomba. Tiszti kosztot kapnak a tiszti kaszinóban, hol szolgáik inaskodnak mellettük.” Amint a cikk is beszámolt róla, a tisztek a kezdeti időszakban akár a városba is kimehettek egy-egy népfelkelő altiszt kíséretében. Később azonban a szökési kísérletek következtében szigorítottak helyzetükön. A fentiek alapján is látható, hogy a hadifogoly-életnek így két egymástól teljesen eltérő élményvilága és emlékezete alakult ki: a tiszteké és a legénységé.

 Orosz hadifoglyok a somorjai táborban
(forrás: postcards.hungaricana.hu)

A legénységi hadifoglyok nagy része a különböző üzemekben, a mezőgazdaságban, az erdőgazdaságban, a bányászatban dolgozott. Munkára általában azokat a foglyokat küldték ki, akik korábban is hasonló munkát végeztek, de az egyhangú és unalmas tábori élet következtében sok más foglalkozású fogoly is jelentkezett. Ezért gyakran fordultak elő olyan esetek is, hogy a munkaadók minden előzetes bejelentés nélkül visszavitték a „hasznavehetetlennek” vagy „fölöslegesnek” ítélt hadifoglyokat a vármegyei munkabizottsághoz annak reményében, hogy helyettük új foglyokat utalnak ki számukra. Esztergom vármegyében az erre vonatkozó alispáni rendelet azonban nyomatékosította, hogy a munkaadóknak számolniuk kell azzal is, hogy „elsőrendű munkaerőt csak kevés esetben lehet rendelkezésre bocsátani”, valamint ily körülmények között a gazdáknak „a kiadott munkaerőkkel meg kell elégedniök és a saját érdekükben, minthogy a kicserélés nem lehetséges, azon kell lenniök, hogy a hadifoglyot türelemmel kitanítsák.”

Azzal, hogy a hadifoglyok kikerültek a táborokból, könnyen kapcsolatba kerülhettek a civil lakossággal is. A katonai hatóságok igyekeztek gátolni ezeket a közeledéseket. Egy 1915 júniusi honvédelmi minisztériumi rendelet kimondta például, hogy a hadifoglyok kiadása szláv nemzetiségűek által lakott területre elvben nem engedélyezett. A munkahelyeknek forgalmas városokon kívül kellett esnie, és kerülni kellett a lakossággal való érintkezést. Idővel azonban mégis egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a saját lakosság és az „idegenek” között, mivel egyforma módon sújtották őket a gazdasági, szociális és politikai krízisek.

Amíg a hátországban elhelyezett hadifoglyok elhelyezését és a velük való bánásmódot a különböző delegációk és védőhatalmak látogatásai által bizonyos kontroll alatt tartották, addig ez nem vonatkozott a frontvonalban és a hadtápkörzetekben alkalmazott hadifoglyokra, akiket kavernaépítésre, hóeltakarításra, drótkötélpálya-építésre, vagy esetleg teherhordásra alkalmaztak. De például hadifoglyokkal gyűjttették be az olasz fronton a zsákmányanyagot. A hadifoglyok utóbbi felhasználása már egyértelműen a hágai egyezmény megsértésének tekinthető. A hadifoglyok munkába való bevonásával az Osztrák–Magyar Monarchiában egy összetett, s nem könnyen áttekinthető rendszer jött létre, amely rendkívüli adminisztratív ráfordítást igényelt. Nincs is ebben semmi különös akkor, ha ezt összevetjük más hadviselő államokkal.

 Orosz hadifoglyok építik a Vršič utat
(forrás: wikipedia)

Az 1916/17-től egyre erősebben jelentkező ellátási krízis következtében a hadifoglyokat a mezőgazdaság területére irányították át, és fokozatosan kivonták őket az egyéb területekről. Ez az osztrák gyártulajdonosok tiltakozását váltotta ki, mivel a hadifoglyokat kivonták az üzemekből. A gyártulajdonosok ugyanis tartottak ennek az intézkedésnek a hadigazdaságra való negatív hatásától.

Az osztrák–magyar hadifogságban lévők helyzete 1917-től kezdett el látványosan romlani. A háború előrehaladtával és az egyre hatalmasodó élelmezési krízis következtében egyre rosszabbá vált a munkára fogott hadifoglyok helyzete. A foglyok legyengültek és alultápláltak voltak. A még egészséges, és munkaképes foglyokat megpróbálták a hátországból a háború szempontjából fontosabb területekre, például a fronton összpontosítani. Ez az elképzelés azonban csak kevésbé volt kivitelezhető, mivel már a hátországban is csak kevés egészséges hadifogoly volt.

Az 1917. évi orosz forradalom és az ahhoz kapcsolódó alapvető politikai változások nem maradhattak hatás nélkül az itt raboskodó orosz hadifoglyok között, akik egyre erősebben igyekeztek hazafelé. 1918. március 3-án megkötötték a breszt-litovszki békét. Az Esztergomban dolgozó fogolymunkás-osztagoknak március 7-én hirdették ki a békekötést. Az erről beszámoló újságcikk megjegyezte, hogy „az orosz-osztrák-magyar békeszerződés aláiratván, a hadifoglyok mindkét részről szabadoknak nyilváníttatnak s jogukban áll hazájukba visszatérni vagy a hatóságnál történt bejelentés után Magyarország területén letelepedni.” Azonban a valóságban ez még nem jelentette a foglyok szabadon bocsájtását. Még 1918 áprilisában megjelent egy honvédelmi minisztériumi rendelet a hazaszállítás részleteiről. A rendelet azonban csak azokra vonatkozott, akik nem katonai üzemekben dolgoztak, továbbá kimondta, hogy a hadifoglyok még nem tekinthetőek szabadoknak. Azok, akik nem alkalmazkodtak a szabályokhoz, katonailag szervezett munkásosztagokba kellett beosztani, illetve hátrább sorolatták őket a hazaszállítás időpontját illetően.

A hadifoglyok között egyre gyakrabban fordultak elő szökési kísérletek és a fegyelmük is észrevehetően csökkent. A romló közbiztonsági állapotok következményeként a honvédelmi minisztérium egyes vármegyékbe erős csendőrkülönítményeket küldött a vármegyék területén lévő csendőrőrsök megerősítésére. 1918 májusában Esztergomba egy hatvan főből álló csendőrkülönítmény érkezett.

A breszt-litovszki békeszerződéstől függetlenül a Habsburg Monarchia összeomlásáig csupán mintegy 60.000 orosz hadifogoly került haza. A háború végéig az egykori birodalom területén maradt hadifoglyok hazatérése tekintettel az utódállamokban bekövetkező mélyreható változásokra többnyire kaotikusan zajlott. A legutolsó foglyok csak 1922-ben térhettek vissza hazájukba.