A debreceni 39-es közös gyalogezred harcai a 3. isonzói csatában
A császári és királyi debreceni 39. gyalogezredet a Görz térségében várható újabb olasz offenzívára készülve 1915 szeptemberének végén vezényelték át Karintiából a Doberdó-fennsíkra. 1915. október 18-án robbant ki a 3. isonzói csata. A fellángoló harcokban 1915. október 23-24-én San Martinótól délnyugatra vad brutalitással harcoltak egymással az állásokba betörő olaszok és az ellentámadást végző magyar csapatok. A debreceni 39-eseknek a háború alatti legsúlyosabb csatájukat kellett itt megvívniuk.
Az 1915 nyarán lezajlott első és második isonzói csata után rövid hadműveleti szünet állt be az olasz fronton. Kisebb-nagyobb helyi összecsapások folyamatosan zajlottak ezt követően is, azonban az újabb nagyszabású offenzívára csak 1915. október 18-én került sor az Isonzónál. A támadás megindításakor az olasz vezérkar kihasználta azt a lehetőséget, hogy a Monarchia erői az 1915. október 7-én Szerbia ellen megindított támadással voltak lekötve. Az osztrák–magyar hadvezetés azonban számított egy újabb olasz offenzíva bekövetkezésére, ezért már a második isonzói csata után a görzi hídfő déli védelmét biztosító doberdói védelmi szakasz megerősítésére törekedett. A fennsík déli részére ezért 1915. szeptember 3-tól betolta a Krautwald altábornagy parancsnoksága alatt álló grázi III. hadtestet az 1915. július 6-tól József főherceg lovassági tábornok vezetése alatt a Doberdót védő temesvári VII. hadtest mellé, ezzel kettéosztva a terület védelmét. A Görz alatt az Isonzóba ömlő Wippach folyó torkolatától a Monte Cosichig terjedő terület, az ún. 3/A védelmi szakasz a VII. hadtest, ettől délre a tengerig terjedő ún. 3/B jelű védelmi szakasz pedig a III. hadtest védelmi körletébe tartozott.
Harctéri helyzet a 3. isonzói csata kezdetén
(József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. Forrás: adtplus.arcanum.hu)
A VII. hadtest kötelékében a 17. hadosztályba tartozott a császári és királyi debreceni 39. gyalogezred, amely alakulat a hadtest 1915. július eleji Doberdóra vezénylésekor még Karintiában maradt. 1915 szeptemberének végén érkezett el az ideje, hogy az alakulat visszatérjen a hadosztályához és hadtestéhez.
A debreceni ezred hadijelvénye református szimbólumokkal (forrás: Pintér Tamás-Rózsafi János-Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötete)
A debreceni 39-esek az olasz hadüzenetet követően, 1915. május 29-én érkeztek meg az ausztriai Ober-Drauburgba. A Drávától délre húzódó olasz–osztrák határt alkotó Karintiai-Alpok magaslatainak védelme várt kezdetben a debreceniekre. 1915. június 2-án itt vette át Hiltl József ezredes az ezred parancsnokságát, aki később a doberdói harcok során is az alakulat élén állt. A karintiai időszak a korábbi és a későbbi időszak harcaival összevetve az ezredtörténetet idézve „egy hűvös, esős, de eléggé békés nyaralás képét hagyta vissza a harminckilencesek emlékében.”
Hiltl József ezredest, az ezred parancsnokát a Lipót-rend lovagkeresztjével tünteti ki a trónörökös 1916-ban (forrás: Pintér Tamás-Rózsafi János-Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötete)
Az ezred I-III. zászlóalja a Doberdóra történt átvezénylést követően 1915. szeptember 28-án Nabresinában rakodott ki. A Segetin épülő barakktábor területén szállnak meg és részt vesznek az építésében is. 1915. október 6-án, az aradi vértanúk napján mennek először állásba a Doberdón: a San Martinótól délnyugatra található 111-es magaslati pontnál lévő G-től L-ig terjedő védelmi szakaszokat veszik át. A későbbiekben ez a terület, a korabeli hadijelentésekben csak a „143-as romtól keletre” megnevezéssel emlegetett védőszakasz lesz a 39-esek doberdói harcainak ismétlődő helyszíne.
Debreceni 39-es katona San Martinónál a lövészárokban támadásra vár, a kép előterében egy balta van bekészítve (forrás: Pintér Tamás-Rózsafi János-Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötete)
1915. október 20-án, a két nappal korábban kirobbant 3. isonzói csata idején az olasz támadások hevességét látva József főherceg soron kívül kérte a debreceniek IV. zászlóaljának az átvezénylését is az anyaezredhez. A hamarosan megérkező egységet azonnal az állásban lévő ezred segítségére vezénylik, amely a világháború alatti legsúlyosabb csatáját vívta ekkor.
A 39-esek I–III. zászlóalja 1915. október 19-én a G-M védőkörleteket vette át a karánsebesi 43-as közös ezredtől. A készülő olasz támadás tüzérségi előkészítése során az ezred állásszakaszának egész területe folyamatosan tűz alatt állt. A fedezékek és az akadályok nagy része másnapra szinte megsemmisült. Ekkor a szemben álló sienai dandár 31-es és 32-es gyalogezredébe tartozó olasz gyalogság is rohamra indult, azonban a védelem működésbe lépő tüzérségi tüzében meghátrálásra kényszerültek. Ezt követően újra kezdődött az olasz tüzérségi előkészítés, majd ismét indult a gyalogsági roham. Ekkor már a védők gyalogságának is szerep jutott. Előbb csak tűzharcra, majd a későbbi rohamok során már közelharcra is sor került, s ez így ismétlődött napokon keresztül. Az állások előtt már tömegével hevertek az elesett olaszok, az árkok szintén halottakkal és sebesültekkel voltak tele. Október 23-án délutánra a H körletet védő 2. század állománya 240 főről 60 főre csökkent, a tisztek jelentős része megsebesült, vagy elesett. A 15 méterre lévő 6 méter mély dolinában az olaszok újra rohamra gyülekeztek. A sienai 32. gyalogezred támadói között harcolt az a milánói önkéntesekből álló csoport is, amelyet Filippo Corridoni, a szindikalista szocialista politikusból lett katonatiszt vezetett.
A Corridoni testvérek a háború alatt. Balról jobbra Giuseppe, Filippo és Ubaldo. Giuseppe 1915 júliusában megsebesült és lebénult, Ubaldo 1915. november 2-án esett el Görznél. (forrás: Nicola Persegati-Silvo Stok: La trincea delle Frasche című kötete)
Corridoni vezetésével a támadók délután fél ötkor a maradék védők ellenállását legyűrve elfoglalták a H szakaszt és a szomszédos G és I szakaszokba is betörtek. Így olasz kézre került az általuk „Frasche”, vagy „trincea della Frasche”, azaz „lombos lövészárok”, vagy „lombok lövészárka” néven emlegetett védőszakasz, amit az állások takarására alkalmazott lombos ágakról neveztek el.
A „Frasche” – „Lombok lövészárka” Silvo Stok által 2003-ban felmért vonalai mai térképre helyezve. Nyíllal jelölve az olasz támadások és a betörés helye.
(forrás: Nicola Persegati-Silvo Stok: La trincea delle Frasche című kötete)
Az események helyszíne Google térképen. A piros vonal a debreceniek védőszakaszát jelzi 1915. október 19-25. között (hozzávetőlegesen)
A 39-esek ellentámadása során Lupeán százados, a 4. század parancsnoka hősi halált halt és a támadás összeomlott. 800 lépés szélességű betörés keletkezett, s a helyzet megfelelő létszámú tartalékok hiánya miatt rendkívül kritikussá vált. Közben teljesen beesteledett. Az olaszok megelégedtek az elért sikerrel és nem folytatták azonnal a támadást.
Az 1915. október 23-24-ei H védelmi szakasznál vívott összecsapások vázlata az ezrednaplóból (forrás: Lépes Győző, Mátéfy Artur: A cs. és kir. báró Hötzendorfi Konrád Ferenc tábornagy debreceni 39. gyalogezred világháborús története 1914-1918.)
Lupeán százados halálhírére Sill Ede százados vette át az I. zászlóalj védőkörletének parancsnokságát. Az ezred árkász századának egy szakaszával és az ezred egyetlen tartalékával a szegedi 46. gyalogezred fél 1. századával igyekezett az úgynevezett felvételi dolinánál elreteszelni az olaszok további térnyerését.
Sill százados a harcálláspontja mellett a saját ezredének felváltására vonuló 46-os 3. századot saját felelősségére szintén a parancsnoksága alá helyezte. Ezeket, mint tartalékot, az árkászszakasz és a fél 46/1. század mögé irányította. A hadosztályparancsnokság az ekkor az alárendeltségébe tartozó budapesti 29-es népfölkelő gyalogezred 2 századát és géppuskás szakaszát is Sill százados rendelkezésre bocsátotta, amely erőkkel ellentámadást kellett végrehajtani az állások visszavételére.
Julier Ferenc vázlata a budapesti 29-es népfelkelők Nitsch Mátyás százados vezényletével történt felvonulásáról, az eseményekről az alakulat ezredalbumában írt tanulmányából (forrás: De Sgardelli Caesar összeáll., A magyar királyi budapesti 29. honvédgyalogezred és a magyar királyi 29. népfelkelő gyalogezred hadtörténeti emlékkönyve című kötet)
A fél 46/1. század az árkászszakasszal az összeköttetést nem találta meg és egyedül indult támadásra. A megfordított állást 12 géppuskával megszálló olaszok visszavonulásra kényszerítették a szegedieket.
Az ellentámadások során kapott halálos fejlövést az olasz betörést vezető Filippo Corridoni is, akinek a tetemét később nem találták meg. A háború után Benito Mussolini az egykori állások közelében hatalmas totemszerű emlékművet emelt barátja és politikai harcostársa emlékére.
Filippo Corridoni emlékműve napjainkban
(a szerző felvétele 2009 augusztusában készült)
Sill százados tervet készített az összehangolt ellentámadásra: 30 perces tüzérségi előkészítést követően a három géppuskából egy-egy hevedert lőnek ki az ellenséges géppuskákra, amelyeket a holdvilágnál jól meg lehet állapítani, majd ezt követően a rendelkezésre álló erőkkel két oldalról és szemből is támadást indítanak. A támadás megkezdése előtt, október 24-én 1 óra 50 perckor a tüzérség fél óráig tüzelt, de nem a megfelelő helyre, így eredményt nem ért el, viszont az olaszok figyelmét felhívta a közelgő támadásra. Később megszólalt a három géppuska és az oldalazó csoportok is megindultak. Jobb oldalt egy előretöréssel sikerül 200 méternyi árokrészt visszavenni és két géppuskát zsákmányolni, a másik oldalon a negyedik roham 100 méternyi előrejutást és három géppuska zsákmányt eredményezett. Az arcból támadó csoport a jelentős olasz erősítések tüzének hatására nem tudott előretörni.
39-esek buzogánnyal az első vonalban a Doberdón (forrás: Pintér Tamás-Rózsafi János-Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötete)
5 órára a helyzet kritikussá vált, mivel újabb olasz erősítések érkeztek és ellentámadásukkal a jobb oldali támadócsoportot is erősen szorongatták, jelentős veszteségeket okozva a 39-es, 46-os, 29-es csapatoknak. Sill százados tudta, hogy világosban az ellenségtől 30-40 méterre fekvő, teljesen fedetlen, arcból támadó csoportja pusztulásra van ítélve és semmiféle további tartalékkal sem rendelkezik, ezért a jobb oldali csoporttal egy lekötő támadást kíséreltetett meg, hogy középső erőit 200 méterrel hátrébb vonhassa.
5 óra 30 perckor az olaszok felfedezték az arc támadócsoport visszahúzódási szándékát és támadásba lendültek, annál is bátrabban, mert éjjel négy zászlóalj fejlődött föl mögéjük. Sill százados erre beszüntette a visszahúzódást és heves tüzeléssel az olaszok ellen fordította erőit. Az olaszok első csoportjai ettől hirtelen megtorpantak, viszont a mögöttük lévők ezt nem érzékelték, mivel egy hat méteres mélységű dolinában voltak. A támadók a dolinában összezsúfolódtak egy viszonylag szűk területen, így a három géppuska és a szélekről is beavatkozó magyar csapatok tűzfegyverei 100-200 méter távolságból rettenetes pusztítást végeztek közöttük.
Az események vázlata az ezred G, H, I védelmi szakaszban 1915. október 23-24-én vívott harcairól készült jelentésében (forrás: Hadtörténelmi Levéltár, VII. hadtest iratai, Op. Nr. 1088.)
Ezek után a két szárny is támadásba kezdett. Jobb oldalról a 39/1. század az ide átvezényelt fél 46/3. század, valamint Nitsch Mátyás százados vezérletével a fél 29/1-es és a 29/2-es század tört előre, balról a másik fél 29/1 század és a 39/3-as század, majd a közép is rohamra indult.
A három magyar ezred részeinek támadását József főherceg is látta megfigyelőpontjáról és naplójában részletes leírást adott a támadásról: „Látom dicső 39-eseimet Sill Ede százados parancsnoksága alatt és a 29/II. magyar népfölkelő ezrednek két századát Nitsch Mátyás főhadnagy [helyesen ekkor már százados] parancsnoksága alatt, amint ezt később telefonon megtudtam, a leghevesebb tűzben előrenyomulni […]. Soha nem észlelt mersszel végrehajtott rohamukat látom a nagyon erősen megszállott, elvesztett állásunknak iramodni. […] Roham… Hurrá - Éljen zsivaj és mint Isten csodája által hordoztatva rohamoznak. […] Az olaszok fölállanak és a rohamozók elé rontanak előreszegezett szuronnyal. Először borzasztó kézigránátharc, minden villog és durrog és sűrű füst födi a küzdőket, azután kézitusa a szó valódi értelmében. Az olasz erős tartalékot hoz tartalék után, melyekben már előmenetelükkor óriási pusztítást visz végbe a tüzérségem. Az egész küzdő tömegnek ide-oda ingó tolongása. […] Most már csak gyilokkal, ha ez eltörött vagy a kézből kicsavartatott, késsel, vagy buzogánnyal, végre fogakkal viaskodnak egymást marva. Az elkeseredésnek, kétségbeesésnek oly vad küzdelme ez, amilyet még soha nem láttam, de lehetségesnek sem tartottam. A hideg verejték ül ki homlokomra!”
József főherceg kostanjevicai főhadiszállása mellett megfigyelőhellyé kialakított cseresznyefa (forrás: Pintér Tamás-Rózsafi János-Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című kötete)
József főherceg aznap felkeresi a 39-esek segélyhelyét és az ott tapasztaltakról is beszámol a naplójában: „A 39-esek segélyhelyére megyek. Sok-sok derék vitézemet látom ott, kiket még a Kárpátok csatáiból ismerek; súlyosan megsebesülve. Ők hangos örömmel köszöntenek, mikor én könnyes szemmel mondok nekik köszönetet és bámulatomat fejezem ki hőseimnek. Jó sokat látok marási sebekkel arcukon s a tarkón. Egyiknek 3 ujja van leharapva. Még sietve Hudi Logra megyek és Segetire. Útközben szemeim előtt kavarog mint lidérc, a háborúnak ma látott megalázóan rémséges képe. Ilyen kétségbeesett dulakodást még nem láttam, ez példátlanul álló esemény. Hiszen láttam a 39-eseket midőn nem volt már kezükben fegyver, nagy köveket fölemelni és azokat hajítani, azokkal ütni! Valóban lélekgyilkoló borzalmak ezek!”
Az egykori harcok helyszínét napjainkban dús növényzet borítja. A fotó a H1 dolina északi oldalától készült, ami jobbra található. A kép hátterében a Corridoni-emlékmű látható. 1915 októberében addig nem jutottak el az olaszok.
(a szerző felvétele 2009 augusztusában készült)
A szerző és Silvo Stokk (balra) a H1, az olaszok által Bersaglieri néven emlegetett dolinában (a szerző felvétele 2009 augusztusában)
A Szlovén RTV lendvai stúdiója Nagyító alatt című műsorának Az első világháború magyar vonatkozású hadszínterei Szlovéniában című adása második része Élet és halál a Doberdón és az Isonzó mentén címmel került 2014. október 9-én bemutatásra. A film egy részlete a H védelmi szakasz területén készült.
A magyar csapatok a vad tusa során visszafoglalták az eredeti állásokat, 13 olasz tisztet és 435 katonát ejtettek foglyul, s 7 géppuskát zsákmányoltak. A H szakasz állásai előtt és az állásaiban fekvő elesett olaszok száma meghaladta az ezer főt. A teljesen leharcolt 39-es ezredet október 25-én leváltották. Az állásban töltött öt nap alatt a vesztesége 248 halott, 738 sebesült, 415 eltűnt, mind összesen 1401 fő volt. Az egész háború alatt a legtöbb.
Sill Ede 39-es közös és Nitsch Mátyás 29-es népfelkelő ezredbeli századosokat a támadás alkalmával szerzett érdemeiért később tiszti arany vitézségi éremmel tüntették ki.
Nitsch Mátyás (1884-1972) a civil életben jogász végzettségű újságíró volt, aki 1910-től a Pester Lloyd munkatársaként dolgozott. A 4. isonzói csatában gránátszilánktól súlyos fejsebet kapott, hónapokig élet és halál között lebegett.(forrás: De Sgardelli Caesar összeáll., A magyar királyi budapesti 29. honvédgyalogezred és a magyar királyi 29. népfelkelő gyalogezred hadtörténeti emlékkönyve című kötet)
Az ellentámadásban résztvevő két 39-es szakaszvezetőt arany vitézségi éremmel és 200 korona pénzdíjjal jutalmazták. Forgács Gábort őrmesterré is kinevezték és Konrad von Hötzendorf tábornagy ezredtulajdonostól egy aranygyűrűt kapott jutalmul.
