1917-től sorra jelentek meg Magyarországon az első világháborús emlékművek. Ezeknek többféle típusa létezett. A lovasság ugyan a háború alatt jelentősen veszített korábbi szerepéből, az emlékművek között azonban mégis megjelentek és különleges helyet foglaltak el a lovas alkotások. Hősök napja közeledtével az emlékműveket vizsgáljuk meg írásunkban.
Az első világháborús műalkotások hivatalosan és kötelező érvényűen „a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló” 1917. évi VIII. törvénycikk és a végrehajtásáról szóló belügyminiszteri rendelkezés alapján kezdtek megjelenni a településeken az ország egész területén. Ezek az emlékművek a díszes szoborcsoporttól az egyszerű emléktábláig bármilyen formát ölthettek, a szabályozás szerint a „hazaszeretet oltárának” funkcióját betöltve. Az 1915-ben alakult Hősök Emlékét Megőrző Országos Bizottság kiadványaival és szervező tevékenységével a megsokasodó műalkotások esztétikai értékét próbálta irányítani, illetve a felmerülő visszaélésekkel szemben hathatósan fellépni. Katalógusszerű kiadványokat állítottak össze a közösségek számára a támogatott/ajánlott elkészítők szükséges adataival, valamint kiállításokat szerveztek szintén mintapéldányok bemutatásával.
Azonban milyen szerepet kaphat ebben a köztéri szobortípusban a ló? A hazánkból származó szablyás, karabélyos könnyűlovas harcmodor, már több száz éves múlttal rendelkezett a 20. század elején. Huszár és lova között tradicionálisan szoros volt a viszony, hiszen a fegyver és felszerelés mellett a lovak mindennapi gondozása is a katona feladata volt. Az I. világháború azonban sok változást eredményezett ennél a fegyvernemnél, a huszárok egyenruhájának színétől, a használt fegyvertípusokon keresztül egészen a ló szerepéig minden megváltozott. A huszár lova már inkább eszköz, teherhordó volt, és nem társ a harcban. A modern kor új, nagyhatású tűzfegyverei és a hamar kialakuló állóháború, mely elsősorban a lövészárkokba kényszerítette a katonákat, ellehetetlenítette a lovas ütközeteket. Ez a fegyvernem, gyakorlatilag megszűnt az I. világháború folyamán, ami azért is történhetett, mert a hadvezetés sem a lovak hiányát, sem a hiányzó takarmány és abrakszükségletet nem tudta pótolni.
Az I. világháborúban csak két olyan magyar lovas honvédhadosztály létezett, mely a háború végéig fennállt és harcolt. Az 5. és a 11. honvéd lovashadosztályok számtalan típusú feladatot kaptak a közvetlen ütközetek mellett, úgymint felderítés, visszavonulások és földrajzi pontok, hágók fedezése, valamint karhatalmi feladatok. Szinte minden harctéren megfordultak, így ha létszámuk nem is tekinthető kiemelkedőnek, tevékenységük határozottan jelentősnek mondható.
A ló önálló és hosszú tipológiával és sokrétű metaforikus jelentőséggel bír a művészettörténetben, melynek egy külön csoportja a ló és lovas, illetve a harcoló/katona és ló ábrázolási formái. Azonban azt fontos kiemelni, hogy a lovas szobrok a köztéri alkotások egy speciális csoportja, sokak szerint a legnívósabb típus. Ennek oka egyrészt a műalkotások nagy helyigénye, másrészt költségessége. Így a művészettörténetben szinte mindig a kor legjobb alkotóit kérik fel ilyen igényes és értékes megbízásokra. Részben ezért is lehet, hogy a nagyszámú világháborús emlékművek közül viszonylag kevés a klasszikus értelemben vett lovas szobor.
Nagy Ildikó művészettörténész tizenegy típusát különbözteti meg a világháborús emlékműveknek, melyek természetesen sokszor egymást ötvözve valósultak meg. A tizenegy típus a gyászoló-, a sebesült-, illetve a harcoló katona, a hős halála, a dicső múlt, a család, az allegorikus ábrázolás, az emlékoszlop turullal, az emlékoszlop nemzeti motívumokkal, az emléktábla a hősi halottak neveivel általában és a lovas szobrok.
Gyászoló katona a szigetújfalui emlékművön (1924). A katona térdre ereszkedve tiszteleg elesett társa előtt
Példa a harcoló katona ábrázolására Döbröközről (1923). A katona harcba hívja társait kürttel, ami egy, a világháborúban már nem használt, szimbolikus eszköz
A budapesti IV. kerületi Tanoda téren felállított emlékmű a hős halálát ábrázolja. A halott katonát Hungária áldja meg
Az 1933-as soproni emlékművön a család motívuma jelenik meg. Az anya gyermekével karján támogatja a csatába induló férfit, félelem vagy bánat nem jelenik meg az arcán
Allegorikus ábrázolás: az oroszlán klasszikus szabadságot jelentő szimbólum, azonban a harcolók önfeláldozásuk által nyert erkölcsi rangját is jelképezi. Dég, 1927
Emléktábla a makói Csanád vezér főgimnázum hősi halottainak. Az emlékmű az iskola első világháborús áldozatainak nevét jeleníti meg, külön oszlopban a tanárokét és a diákokét
Emlékoszlop nemzeti motívumokkal, Városlőd (1932). A magyar címer bíborkoszorúban és a kettős kereszt látható az oszlopon
Emlékoszlop turullal, Adorjánháza (1930). A mitológiai madár mellett a helyi áldozatok névsora olvasható az oszlopon, valamint néhány fegyvert és ágyút jelenítettek meg a műemlék alsó részén
Az ábrázolás mellett a műalkotások által kiváltott érzelem alapján is csoportosíthatóak ezek a köztéri művek. Ebben az esetben két nagy csoportot különíthetünk el egymástól: a gyászt és a nemzeti büszkeség megerősítését. A gyászt szolgáló műalkotások általában a temetői szoborkultúrához kapcsolódnak az ábrázolási mód tekintetében, itt több lehetőség nyílik az egyéni érzelmek és emlékek kifejezésére, illetve előhívására. Ezzel szemben az I. világháború alatt és a második világégés előtt elsősorban politikai célokat szolgáltak ezek az alkotások, és a halál nemességét, az országért való szent önfeláldozást kívánták, mint üzenetet hangsúlyozni. Ebben a csoportban korábbi katonai ábrázolásmódok, illetve a Millenniumi Ünnepségsorozathoz kapcsolódó új képzőművészeti alkotások nyújtottak inspirációt. A dicsőséges katonai ábrázolások, főként az 1848–49-es forradalmat megjelenítő művek jelentették a kívánt mintát a világháborús emlékművek alkotói számára. Ezért is volt lehetséges az, hogy 19. századi öltözékben és eszközökkel (például harcba hívó trombitával) jelenítették meg a I. világháború katonáit ezeken a műalkotásokon.
A dicső múlt ábrázolása a péceli emlékművön (1923). Történelmi előd korhű ruhában és a szent karddal
Sebesült katona az abonyi emlékművön (1924). A megsérült katona mellett, nemzeti szimbólumokat (a kettős kereszt és három domb), valamint a bajtárs allegóriáját is azonosíthatjuk az erős és bátor, zászlót tartó személyében
A 3. honvéd huszárezred lovas szobra Szegeden (1943). Az ábrázolt egyenruha közelebb áll a történeti huszár ruhájához, mintsem az első világháborús katonai uniformishoz
A kis számban fennmaradt I. világháborús lovas köztéri alkotások az imént felsorolt kategóriák szinte mindegyik változatát megjelenítik. Ha csak egy ma is látható, budapesti példát tekintünk át, mindez jól igazolható. A budai várban, a mai Tóth Árpád sétányon látható Petri Lajos 1934-es alkotása, mely Az erdélyi 2-es huszárok emlékműve címet viseli. A lóháton ülő fiatal akt fiú klasszikus előképekre utal, ahogy az alkotás dinamikussága is, hiszen a két szereplő ellentétes irányba tekint, és a ló két lábra ágaskodik. Sőt a szobor elhelyezése is, szinte a várfal legszélén, a jó rálátás segítségével ezt a dinamikusságot hangsúlyozza. A műalkotás egyetlen individuumot ábrázol, mégis allegorikusan az egész brassói központú székely huszár ezredet képviseli.
Az erdélyi 2-es huszárok emlékműve
(forrás: indafoto.hu/szepter)
A rohamsisak az ábrázolt férfi fején ugyanakkor egyértelműen aktualizálja a műalkotást. Ennél a lovas szobornál tehát az egyén és a csoport emléke, a harcoló katona, az allegorikus megjelenés mind-mind megfigyelhető. Ez a speciális nézőpont is megvilágítja a magyar huszárság meghatározó szerepét az I. világháború frontjain, hiszen lehet, hogy nem ők döntötték el a háború kimenetelét, de szerepük és hősiességük az otthon maradottak, illetve a későbbi generációk szemében elvitathatatlan és az emlékművek által örök.
A szerző Harlov Melinda. A poszt lábjegyzetekkel, részletes bibliográfiával ellátott tanulmány változata elérhető a Műhely rovatban, illetve közvetlenül itt. Képek forrása: http://www.agt.bme.hu/varga/foto/vh1/vh1.html
