A levente-per

2015.04.20. 07:16 :: Nagy Háború szerkesztőség

Dér Zoltán diákkori emlékei a háborús évekből – 14. rész

A temesvári diákok titkos szervezkedésének résztvevőit a román politikai rendőrség sorban letartóztatja. Az ezt követő vizsgálat, a nem éppen finom eszközökkel végzett vallatás hónapokig tart. Dér Zoltán letartóztatott öccse megtalálja a módját hogyan üzenjen a fogházból családjának, és így több még szabadlábon lévő résztvevőt sikerül időben értesíteni a várható őrizetbe vételről. Az ún. levente-per vádlottjai közül első fokon kettőt halálra, többeket – köztük Dér Istvánt – sokévi kényszermunkára ítélnek, később azonban az ítéleteket némileg enyhítik.

 

A letartóztatottakat összeesküvéssel vádolták. A vád szerint az összeesküvés sejtrendszerűen volt felépítve, tehát minden résztvevő csak kevés számú társát ismerte. Az összeesküvésben részt vett egyik diák (Praznovszky), ittas állapotban az egyik vendéglőben dicsekedett és fecsegett. A jelenlévő egyik besúgó jelentette az ügyet a románoknak. A letartóztatások mégis csak pár nappal később kezdődtek, addig figyelték a gyanús személyeket.

A letartóztatottakat átszállították a katonai fogházba. Iorgulescu Spiridon, a román hadbíróság kijelölt vizsgálóbírája több hónapig folytatta a vizsgálatot és a gyanúsítottak kihallgatását.

A foglyoknak megengedték, hogy hozzátartozóik kívülről élelmezhessék őket. Így Pista öcsémnek is mi hordtuk az ebédet. Az út feléig ugyanarra mentünk, amerre a gimnáziumba jártunk, tehát a Belváros irányában a katonai gyakorlótérül szolgáló mezőkön át: keresztülmenve egy fasoron, majd a barakkok mellett egészen a második fasorig. Itt azután nem balra, hanem jobbra fordulva a fasor mellett mentünk tovább. A fasor a Belvárosból a vasúttöltés hídja alatt a vásártérre kivezető útnál ott végződött, ahol a hadbíróság épülete állt. A letartóztatottakat a hadbíróság egyemeletes fogházában őrizték. A katonai fogház a hadbíróság épületének magas kőfallal elkerített udvarán állt.

Temesvár korabeli térképe Temesvár korabeli térképe
(forrás: banaterra.eu)

Még az ebédhordás kezdetén az egyik nap a visszahozott edények elmosásakor a cselédlány arra lett figyelmes, hogy a kis lábas tetejének belsején tintaceruzával írt vonalak vannak, amelyek átnedvesedve élesen előtűnnek. Azonnal bevitte a fedelet apámnak. Azon – a Nagy Sándor-féle gyorsírással írva – a következő szavak voltak olvashatók: „Figyeljék az újságpapírost. Hátulról előre, alulról felfelé betűk alápontozva.” S valóban, követve az utasítást, az alig láthatóan alápontozott betűk sorrendben egymás után rakva értelemmel bírtak. Mi is így válaszoltunk. Megvolt tehát a vizsgálat ideje alatt a külvilágtól szigorúan elzárt letartóztatottakkal az összeköttetésünk.

A hadbíróság épülete A hadbíróság épülete
(forrás: Magyarország vármegyéi és városai)

(Pista öcsém szabadulása után elmondta, hogy bár a letartóztatottaktól mindent elszedtek, lyukas zsebű télikabátja bélésében lecsúszva mégis talált egy tintaceruza véget. Ez adta a szerencsés ötletet a „telefonhoz”.)

Ettől kezdve majdnem mindennap én vittem az ebédet. Friss keletű újságot nem lehetett beadni csomagolópapírként sem. Ezt szigorúan ellenőrizték. Ezért a méhkaptáraink falában meleg tartó burkolatként alkalmazott régi – legalább 10 éves – újságpapírokat használtunk erre a célra. (És helyettük a kaptárfalakba újabb keletű újságokat tettünk.) Az öreg lábast is – amennyire lehetett – bemaszatoltuk az étellel, úgy hogy az ételhordó szatyrot jól meglóbáltuk. Az ebédátvevő és továbbító román katonák a maszatos papíroshoz hozzá sem nyúltak, csak az újság dátumát nézték, s látva, hogy az régi, csak egyet legyintettek, hogy „Mehet!”. Így az ebéddel együtt a csomagolásra használt újságpapíros mindig bejutott Pista öcsémhez és tőle vissza. Apám minden délután egy-két órát azzal töltött, hogy az alig láthatóan alápontozott betűket alulról-felfelé, hátulról előre, tehát fordított sorrendben kiírja egy papirosra és az üzenetet megfejtse. Pl. ilyen híradások jöttek. „Ma szóba került ennek és ennek neve. Nem ismerjük egymást. Értesítsétek!”, vagy: „Ez és ez ne legyen otthon. Tudnak róla, keresik.” Az üzenetekről néha én, néha maga apám, vagy Aladár öcsém értesítettük az illetőket. Így pl. az egyik résztvevő apja vasutas volt. Vele közöltük az üzenetet, hogy fiát keresik. Az apa fiát fűtőnek öltöztetve az egyik mozdonyon kilopta a román területről a már magyar Szegedre. Másoknak is sikerült így elmenekülniük, mire a román állambiztonsági rendőrség értük jött.

De nem mindenki volt ilyen elővigyázatos. Pista öcsém az egyik összekötőnek: Schuh József hadnagynak Endrőczy Lászlónál, apám tanártársánál szerzett lakást. Endrőczy többször emlegette előttem: „Micsoda különös lakót hozott nekem a Pista. Már több hónapja itt lakik, de csak papíroson, mert eddig még egyszer sem láttam. De nem szólok ellene semmit, mert hiszen a lakbért hajszálpontosan megkapom tőle minden hónapban.” Csak akkor értesült nagy megdöbbenéssel és sopánkodással, hogy milyen veszélyes lakója volt, amikor pár héttel előbb mégis megjelent lakóját a román államrendőrség éjjel a lakásáról elvitte. Pedig aznap délelőtt én ott jártam nála, és Pista öcsém megbízásából Schuhot személyesen figyelmeztettem az esetleges „látogatásra”. Akkor éjjel Pista öcsémet homlokához tartott pisztollyal kényszerítették, hogy mutassa az utat a gépkocsivezetőnek a lakáshoz. Öcsém meg volt győződve, hogy az értesítés után az illetőnek hűlt helyét találják, tehát csak látszólag ellenkezett. Annál ijesztőbb volt meglepődése, amikor az ágyban „nyugodtan alvó” Schuh Józsefet a nyomozók kihozták a lakásból. A megszeppent Endrőczy tanárt a románok nem vonták felelősségre, mert elfogadták azt a mentegetődzést, hogy ő valójában nem tudta, ki volt a lakója.

Én magam szabadon járkáltam a városban. De nem egyszer észrevettem, hogy messziről követ és figyel valaki, szóval engem is ellenőriznek. A románok úgy vélekedtek, hogy nagy eréllyel, megfélemlítően és elriasztóan kell kezelniük az ügyet, nehogy hasonló újabb szervezkedés induljon meg a magyarság között. Mégsem akarták a dolgot „kiszélesíteni”, nehogy az legyen a látszata, hogy a lakosság nagy része ellenük van. Emellett a tömeges repatriálással úgyis megszabadulnak majd az államuk szempontjából legveszélyesebb elemektől: a magyarság értelmi rétegétől. Így pl. apám is tagja volt az illegálisan működő magyar tanácsnak. Az ő révén kapcsolódtak be az addig független akciójukkal szervezkedő fiatalok az egységes mozgalomba. A tárgyaláson az említett revolverező időszaki lap szerkesztője: Bugél Jenő, egyébként a vád tanúja, apámra nézve olyan terhelő vallomást tett, hogy a vizsgálat alatt apámat felkereste, és bizonyos üzenetet adott át neki a foglyoktól. Apám ellen eljárás mégsem indult. Igaz, hogy a vallomás elhangzásakor a repatriáló vonattal apám már útban volt a magyar terület felé.

Bár a románok az ügyet nem akarták feleslegesen kiszélesíteni, a foglyok száma a később elfogottakkal együtt 44-re emelkedett. Majd amikor a vizsgálat befejezést nyert, megkezdték az ügy hadbírósági tárgyalását.

A tárgyalást a Jenő herceg téri tiszti kaszinó 400 személy befogadására alkalmas dísztermében tartották. A hadbíróság tagjai és az ügyész a színpadon foglalt helyet. A színpad előtti részen, lent a teremben a vádlottak ültek három hosszú sorban. Körülöttük kordont vontak a szuronyos puskával felszerelt katonák. A színpad falához támasztva köröskörül a bűnjelként lefoglalt fegyverek, elöl a színpad padozatán halomban páncélsapkák, revolverek, kézigránátok és több gépfegyver, stb.

 

A foglyokat minden tárgyalási napon szuronyos román katonákból álló kordon kísérte át a katonai fogház épületéből a tiszti kaszinóba, a tárgyalás helyére. Az utcákon a menetet sok ember bámulta. Volt, aki a menet közvetlen közelében állt és a foglyokat kalaplengetéssel üdvözölte. De megjárta, mert puskatussal oldalba vágta a mellette elhaladó katona. Egy asszonyt meg fellöktek a román katonák azért, mert köszönt valamelyik fogolynak. Ezek miatt a felvonulást később inkább messziről néztük. Az egyik fővádlottat, Mischek Ferencet testi hibája miatt (egyik lába rövidebb volt, mint a másik, és emiatt csak bicegve, nehezen járt) kocsin vitték a kordonon belül. Ő a bakon ült, a kocsistól balra.

A tárgyalások legalább részben nyilvánosak voltak. Azokra belépőjegyeket adtak ki. Magam is nem egyszer meghallgattam a közönség körében állva. Egy ízben éppen az öcsémet faggatták. Azzal védekezett, hogy igaz ugyan, hogy szervezkedtek, de az nem irányult a román állam ellen, hanem csak arra, hogy ha a románok erről a területről mégis kivonulnának, akkor a rendet akarták fenntartani, nehogy anarchia támadjon. Persze ezt a bíróság nem hitte el. Nekem azonban nagyon tetszett ez a védekezési mód. Egyszer csak egy előttem álló sötét tekintetű ember dühösen megfordult és így szólt: „Ha maga még egyszer azt mondani, hogy éljen, lesz magának nagy baj!” Én erre azt feleltem, hogy nem is mondtam azt. De az illető erősködött. Végül Pista öcsém egy újabb ügyes védekezésénél megfigyeltem, hogy ajkaim önkéntelenül is halk éljent rebegnek. Emiatt gyorsan elhagytam a tárgyalási termet, nehogy tényleg bajba kerüljek.

A város magyar hazafias lakossága a foglyokkal együtt érzett. Dr. Kovács Károly, apámnak tanártársa az utcán megállított és azt mondta: „Ha a Pista csak akkor szabadul ki, amikor már a Dér családot repatriálták, csak jöjjön hozzánk. A mi fiunk lesz!”.

A tárgyalás már befejezéséhez közeledett, amikor bennünket repatriáltak. Az ítéletet mi csak már Budapesten tudtuk meg. A hadbíróság ítélete szerint Mischek Ferenc és Schuh József vádlottakat halálra (la moarte), dr. Márton Albert ügyvédet tizenöt évi kényszermunkára, öcsémet életfogytiglani, Reibl Mihály és Török Lajos vádlottakat húsz-húsz évi, végül Schrauder György, Berkes József és Marx Dezső vádlottakat öt-öt évi kényszermunkára ítélték, míg a többi vádlottat – főként a fiatalkorúakat – felmentették, illetőleg büntetésüket a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vették és szabadon engedték. A szabadlábra kerültek közt volt több tiszt is (Trilsch Péter, a román származású Leposa Árpád, stb.). Azok közt volt ifj. Niamessny Mihály is, a becenevén Mackó. Róla az a hír járta, hogy a román származású, de volt magyar országgyűlési képviselő apjának nem kis pénzébe került ez a kedvező ítélet, tekintettel a Mackó nagyobb szerepére. A fiú, később Budapesten, nem sokkal felköltözésük után öngyilkos lett, állítólag viszonzatlan szerelem miatt.

Pista öcsém később, kiszabadulása után elmondta, hogy az ügyész a tárgyaláson reá is halálbüntetés kiszabását kérte. Amikor a foglyok előtt bent, a fogházban az ítéletet román nyelven kihirdették, a sorrendben előtte lévő két vádlott neve után elhangzott büntetés (la moarte) után, amit ő latin tudásával is megértett, nagy megkönnyebbülésére szolgált, hogy az ő neve után elhangzott büntetésben (munca silnica pre viáce – életfogytiglani kényszermunka) – ha akkor nem is értette, hogy mi a magyar értelme – nem volt bent a „moarte” szó.

Az ítélet elhangzása után az elítéltek meglátogatását a látogatási napokon megengedték. A város magyar lakossága – vadidegenek is – látogatták őket, és valósággal elhalmozták ajándékokkal. Nem csoda, hogy a sok sütemény, torta, gyümölcs következtében még a „halálraítéltek” is valósággal hízásnak indultak. Kár lett volna tehát előre megsiratni őket. Különben is, pár hónap múlva a román legfelsőbb bíróság Bukarestben a temesvári hadbíróság ítéletét megsemmisítette, és az ügyet a nagyszebeni hadbírósághoz tette át újbóli tárgyalás és újabb ítélethozatal végett. A 9 elítéltet ennél fogva átszállították a nagyszebeni Só-utcai katonai fogházba. A nagyszebeni hadbíróság ítélete szerint Mischek Ferenc 25 évi, öcsém 20 évi, Schuh József 25 évi, Márton Albert dr. nyolc évi, Török Lajos és Reibl Mihály 5-5 évi kényszermunkára ítéltetett, míg Schrauder György, Berkes József és Marx Dezső vádlottakat felmentették. Mischek Ferencre vonatkozó részét az ítéletnek újabb legfelsőbb bírósági határozat még két ízben semmisítette meg. Őt Craiovába szállították, ahol büntetését tizenkilenc évi, majd Kolozsvárra, ahol büntetését végsősorban és jogerősen tízévi kényszermunkában határozták meg. Így tehát végeredményben Pista öcsém maradt a legsúlyosabb elítélt személy.

A levente-per történetét Borsi-Kálmán Béla: Öt nemzedék, és ami előtte következik. A temesvári levente-pör 1919-1920 (Noran Kiadó, 2006) című kötetében dolgozta fel. Akit bővebben érdekel, a perről a weben Jakabfy Elemér: A bánsági magyarság húsz éve Romániában (1918-1938) című kötetének megfelelő fejezetéből, valamint Borsi-Kálmán Béla tanulmányából tájékozódhatnak.
Dér Zoltán (1897-1994) hosszú életének legnagyobb részét Sopronban élte le, a Széchenyi István Gimnázium megbecsült matematika-fizika szakos tanára volt. Önéletírásának Sopronra vonatkozó részeit halála után húsz évvel tanítványai kezdték el a sopronanno.hu oldalon közreadni. Dér Zoltán gyermekkorát és középiskolai diákéveit Temesváron töltötte, majd 1916-tól mint egyetemista Budapestre került. A háborús évekről, a forradalom, a tanácsköztársaság, a szerb és a román megszállás éveiről utólag írt visszaemlékezései nálunk jelennek meg először. A visszaemlékezés-sorozat első része itt olvasható.

Előző rész: A magyarság szervezkedése

Következő rész: Kísérlet a Bánát elhagyására - az apátfalvi kaland

Szólj hozzá!

Címkék: temesvár dér zoltán levente-per

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr917349372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Buna Katalin: Egy érdekes cikk a Szarvasi közlönvben 1934-ből. Vajon a 80-100 db dia meg van még valahol? "Szé... (2021.11.30. 19:33) Csak egy pár képeslap…
  • magyaros17: @KajonÁrpád: Igen, a vártűzérségnél játszott szerepről hallottam. A legtöbb vártűzér sapkajelvénye... (2021.11.30. 11:02) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: Ez a Gunesch mindig meg tudja lepni az embert! (2021.11.29. 21:30) „Voltak monológok, dalok, táncok, kuplék…”
  • PintérTamás: A blogon Rózsafi János posztjában többször is említésre kerül a József hőherceg által "Kövér Berta... (2021.11.27. 11:42) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: A hatásáról így számolt be egy olasz hadifogoly, akinek a vallomását József főherceg rögzítette a ... (2021.11.25. 23:42) A híres 30 és feles
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása