„Az 1914. év nyara nagy változást hozott eddigi kellemes életünkbe”

2015.01.19. 06:40 :: Nagy Háború szerkesztőség

Dér Zoltán diákkori emlékei a háborús évekből – 1. rész

A háború és következményei – ahogy egy középiskolás, majd egyetemista ifjú megélte: ezt az alcímet is adhattuk volna a ma induló sorozatnak. A frontvonalból visszatérünk most a hátországba, és egy temesvári diák 1914-1920 közötti emlékeit tesszük közé 17 részben. A szerző, Dér Zoltán később a soproni Széchényi István Gimnázium megbecsült tanáregyénisége volt több évtizeden keresztül. Emlékének ápolását, önéletírásának megjelentetését volt tanítványai viselik szívükön.

 
Bevezetés

Dér Zoltán (1897-1994) matematika-fizika szakos tanár emlékezetét nagy tisztelet övezi Sopronban. Tudós tanárként, polihisztorként tartják számon egykori tanítványai, ismerői. Fennmaradt írásai azonban csak most, húsz évvel halála után kerülnek a nyilvánosság elé. Nyugdíjba vonulása után, a 60-as években kezdte összefoglalni tartalmas és hosszú életútjának élményeit, tapasztalatait – egykori feljegyzéseire, levelezésére és kiváló memóriájára támaszkodva. A visszaemlékezés Sopronhoz kötődő fejezetei a város helytörténeti honlapján láttak napvilágot. Egyetemista korának és tanársegédi, tudományos tevékenységének emlékeit a Fizikai Szemlében lehet olvasni, míg Dér Zoltán önéletírásának további tekintélyes része A szakérettségis tanfolyamok Sopronban címmel a Soproni Szemle 2014/4-es számában jelent meg. Érdekesek azonban a nyitott gondolkodású, élénk eszű ifjú felnőtté érésének élményei is a háborúval, a zűrzavaros évekkel és az „országot váltó” Temesvárral a háttérben, amelyet most a Nagy Háború Blogon adunk közre.

1914-ben Dér Zoltán 17 éves gimnazista Temesváron, apja ugyanennek az iskolának a tanára. Többszöri sorozás is alkalmatlannak minősíti a katonai szolgálatra. A háború mégis mélyen beleavatkozik mindennapjaiba. Objektivitásra törekvő, civil emberként éli át a következő hat esztendőt, azaz a háború közvetlen következményeit is, és hiteles tanúként szól hozzánk száz év távlatából.

Részlet Dér Zoltán önéletírásából Részlet Dér Zoltán önéletírásából

Terjedelmes, több mint 500 gépelt oldalnyi önéletírását mostantól a Soproni Levéltár őrzi. Egykori soproni tanítványainak kis csoportja – Besskó Csaba mérnök (Egyesült Államok), Dr. Vékás Lajos jogász professzor, akadémikus (Budapest), Dr. Czuczor Huba orvos (Sopron), Jakatics Árpád középiskolai tanár (Szolnok) – gondoskodott arról, hogy a dokumentumok Amerikából hazajussanak, hozzáférhető, feldolgozható formát öltsenek, és tematikusan szerkesztett fejezetei az érdeklődő olvasók elé kerüljenek. Az 1914 és 1920 közötti időszak emlékeiből Jakatics Árpád válogatott részleteket, és szerkesztette önálló fejezetekké.

Dér Zoltán élete

Volt egyszer egy szorgalmas bognármester Apostagon. Volt három fia: kettőt kitaníttatott, egy a gazdaságot vitte tovább. A legidősebb, diplomás fiúból tanár lett a XIX. század utolsó évtizedében. 1895 nyarán, a vakációban otthon tartózkodik a jóvágású, pontosságot szerető fiatalember, Dér István. Kezében sétapálcával naponként eljár a postahivatalba megigazítani az óráját. „Főként a nemrégiben Apostagra került győri származású posta-tisztviselőnőtől, a 22 éves Odor Margittól szereti megkérdezni, hogy hány óra van? Addig-addig kérdezgeti, míg végül a két fiatal élete végéig egybeigazította az óráját.”

Ebből a házasságból születik Győrött első gyermekként Zoltán 1897-ben. Az ifjú családapát a Temesvári Állami Főgimnáziumhoz helyezik. Itt cseperedik, nevelkedik, érik fiatalemberré az értelmét és tehetségét csakhamar megmutató gyermek. Könnyen, gyorsan tanul dallamokat, tájékoztatja az óvónénit, hogy 578 lépésre lakik az óvodától. Az iskolában végig kitűnő, több nyelvet is elsajátít. Az érettségi után eséllyel pályázik a felvételre az Eötvös Collegiumba. Ám addig még történik egy s más. A család szaporodik: születik négy testvér, ennélfogva többször költöznek, már cselédlány is van a háznál, de kosztos diákokat is tartanak, hogy a középosztálybeli életnívót biztosíthassák. Kitör az első világháború, s ez – meg a következményei – mély nyomokat hagynak a fiatalemberben. Véletlenül szemtanúja annak, hogyan semmisül meg egy harci Zeppelin léghajó. Megtudja, hogy viselkednek a katonák egy-egy település elfoglalása után. Részt vesz sorozásokon, de gyenge fizikuma miatt sosem viszik el katonának. Viszont nem tudja nem észrevenni, hogy lelkes önkéntes osztálytársai közül egyre kevesebben térnek haza a frontról. A háború végén megtapasztalja, milyen az élet a fegyverszüneti vonalak megrajzolása miatt leszakított Temesvárott a franciák, a szerbek, majd a románok alatt. Igaz, ekkor már egyetemista Budapesten, ez azonban csak újabb, szinte leküzdhetetlen nehézséget jelent a számára, mert hazajutni a családjához és visszamenni a kollégiumba csak illegálisan, szökve tud. 1919 márciusa és júliusa között a kommün működését is megtapasztalja Budapesten. Aztán meg majdnem egy esztendőre Temesváron ragad. Óvatos támogatója, résztvevője annak az ifjúsági földalatti szervezkedésnek, amely a román hatalom ellen irányul. Temesvári levente-perként tartja számon a történelem. Öccsét életfogytig tartó kényszermunkára ítélik. Apja mint köztisztviselő nem esküszik fel az új rendre, ezért a családot „repatriálják”, vagyis némely ingóságokkal együtt vasúti kocsiba rakják, és különvonattal Magyarországra toloncolják.

Mindeközben azért folyamatosan és jól tanul. Már első vizsgái után eléri, hogy fizetésmentes hallgató lehessen a kollégiumban. Még nem tudja, hogy a tanári vagy a tudósi pályára készül-e, de elhivatottsága egyre nyilvánvalóbb. Lelkesen hallgatja Eötvös Loránd, Fejér Lipót, Beke Manó és mások előadásait, együtt dolgozhat Rátz tanár úrral a Fasori Gimnáziumban. Még be sem fejezi az egyetemet, amikor 1920-ban három tanszékre is meghívják gyakornoknak. A legelső ajánlatot fogadja el: Frölich Izidor elméleti fizikai tanszékére kerül, és alighanem itt dől el, hogy a tudomány művelésére a fizika területén nyílik számára lehetőség. […]

1922-ben az újra alakuló pécsi egyetemen kap először tanársegédi állást Rohrer László professzor mellett. Majd Tangl Károly 1. számú fizikai intézetében ismét Budapesten dolgozik 1925-től. […] 1929-ben kerül Sopronba tanítani, ahol élete további bő hat évtizedét töltötte. (A teljes életrajz a soproni helytörténeti honlapon olvasható.)

* * *

Dér Zoltán visszaemlékezései

Az 1914. év nyara nagy változást hozott eddigi kellemes életünkbe. Kitört a háború. A Monarchia csapatai megindultak a szerbek ellen dél felé.

A trónörökös pár meggyilkolásáról az első hírt „öreg Xantusné”, a híres Xantus János világhírű utazó elvált és később megözvegyült felesége hozta hozzánk. Történetesen a verandánkon tartózkodtunk, amikor az idős hölgy, egykori miskolci színésznő, feljött hozzánk, és rogyadozva, kezeit széttárva, nagy zokogás közben közölte a hírt: „Jaj, a szegény trónörökös pár! Oh, azok a gazemberek!” – kezdte, és megjátszott előttünk egy színpadi nagy tragikus jelenetet.

A háború kitörésének hírét pedig így tudtuk meg: Akkoriban a repülőgép még újdonság volt, legalábbis minálunk. Igaz, hogy már 1910-ben maga Bleriot francia pilóta bemutatta a gépét, illetve a gépével a repülést a temesvári vásártéren, de akkor ez a repülés a szeles időjárás miatt csak a harmadik napon és akkor is csak rövid darabon sikerült. 1914. július 29-én, a háború kitörése napján Temesváron újra repülőnap volt hirdetve. A repülés jól sikerült. Sőt a gép leszálláskor a túlságosan közel álló nézőket majdnem elsodorta, és a pilóta a tömegszerencsétlenséget csak úgy kerülte el, hogy a gépet ismét a magasba emelte, és átrepülve a tömeg feje felett, csak kissé távolabb ereszkedett a földre. Már alkonyodott, amikor a repülőnap befejeződött. A tömeg szétoszlása közben lépett hozzánk Radojcsics Szvetiszláv szerb méhész, apámnak egyik tisztelője, és újságolta a háború kitörését. Némi ijedelemmel, de egyúttal a szenzációt váró embernek nem éppen kellemetlen izgalmával fogadtuk a hírt.

A háború kitörésének egyik következménye az lett mindjárt reánk nézve, hogy szép, korszerű iskolánkat lefoglalták hadikórháznak.

Ősszel már a belvárosi Dikasztérium hatalmas, három udvaros és háromemeletes épületében, az épület egyik hátsó folyosójára nyíló teremben kezdtem el a VII. gimnáziumi osztályt. De ugyanígy járt a temesvári főiskola és még több iskola is. Az említett tanszobákban délelőtt, délután folyt a tanítás. Mi hetenként felváltva, egyik héten délelőtt, másikon délután. Volt úgy is, hogy egyik héten szerdáig délelőtt, csütörtöktől délután vagy fordítva jártunk be. Az ősz előre haladtával délután egyre korábban sötétedett. A Dikasztérium eléggé komor, kevés világosságot kapó épületében hamar meggyújtották a lámpákat. Történt, hogy egy nap az utolsó, a latin óra előtt egyik pajkos tanulótársam kiszedte a biztosítékot, abban a reményben, hogy majd előbb hazaengednek. Sötétben ültünk. Jött a latin tanárunk, dr. Kovács Károly. „Milyen jó” – mondta, „most nem lehet puskázni, sem továbbmenni” – és egész órán át feleltette az osztályt. Mondanom sem kell, a villanyvilágítással többé sohasem volt baj.

A Dikasztérium épülete Temesváron, 1912 A Dikasztérium épülete Temesváron, 1912
(Forrás: kepeslapok.wordpress.com)

Vilmos német császár e háború elején annak a reményének adott kifejezést, hogy mire az első hó leesik, csapatai győztesen térnek vissza. Ám ez hamarosan hihetetlenül naiv álláspontnak bizonyult. A háború nagy lelkesedéssel indult. Mindenfelé felpántlikázott újoncok szívvidámító indulók, hangos dalolások. A harctérre indulókat ünnepélyesen búcsúztatták a pályaudvarokon. A menetszázadok embereit virágokkal, faágakkal, zászlókkal, szalagokkal feldíszített vagonokba rakták. Rokonok sírva-kacagó ölelése és nagy éljenzések közepette húzták a cigánybandák a lelkesítő katonanótákat: „Megállj, megállj, kutya Szerbia, nem lesz tiéd az Albánia…” stb. Csak mikor a vonat végül elindult – s különösen, ha sötét éjszakába is indult –, akkor alakult át ritmusos dübörgéssé a teherkocsikba zárt utasok lelkében ilyenfajta verssorokká: „Visszajövünk valaha? ... Valaha? ... Vagy soha?”

A szerbiai offenzíva kezdetben sikerrel járt. Csapataink igen nagy áldozattal bevették Belgrádot. De a Balkáni háborúk nyomán nagyobb harci tapasztalatokkal rendelkező szerb hadsereg a támadást Sabác és Valjevó előtt felfogta, állóharccá alakította át, és végül csapatainkat meghátrálásra kényszeríttette. Támadó seregünk megtizedelt sorai visszamenekültek Magyarország déli részébe.

Módomban volt látni a vert hadsereg egyik alakulatát Versecen. Dér János nagybátyám – apámnak öccse, apostagi vállalkozó – mint a kecskeméti 29. honvéd gyalogezred egyik géppuskás századába beosztott népfelkelő részt vett a sabáci harcokban, és visszavonulásuk után csapattestével Versecre került. Onnan írt, és mi ott őt apámmal felkerestük. Két öcsém is velünk volt. A század a város egyik utcájában volt elszállásolva. Nagybátyám és társai egy istállóban. Fáradtak, rosszkedvűek voltak, ruházatuk megviselt, lerongyolódott volt. Csak egy nagytermetű honvéd volt köztük, akinek – bár ruházata éppúgy megviselt volt, – sugárzott az arca az egészségtől és jókedvtől. Lám mit tesz az egyéni, szerencsés lelki alkat.

A támadás összeomlása miatt a hadvezetőség az addigi fővezért: Potiorek bárót leváltotta.

Oskar Potiorek (1853–1933) osztrák-magyar táborszernagy. A háború előtt Bosznia-Hercegovina legfőbb katonai parancsnoka (Landeschef). A háború kitörésekor a 6. hadsereg parancsnoka, 1914. augusztus 21-től a balkáni haderő főparancsnoka. A róla elnevezett sikertelen offenzívák után 1914. december 23-án felmentik beosztásából, majd nyugdíjazzák.

Csakhamar német csapatok is jöttek erre a harctérre. Az új támadásra készülő, egyesített német, osztrák–magyar hadsereg fővezérévé Mackensen német vezérőrnagyot nevezték ki, aki főhadiszállásul éppen Temesvárt választotta. Mackensen ebben a beosztásában 1915 év nyarán és őszén Temesvárott tartózkodott, és innen irányította vezérkarával a hadműveleteket. Hindenburg tábornok mellett Mackensen volt az első világháború legtöbbet emlegetett hadvezére. Ebben az időben Temesvárt is ellepték a hegyes-sisakos német katonák.

Díszmenet Temesváron von Mackensen tiszteletére Díszmenet Temesváron von Mackensen tiszteletére
(Forrás: macedonia.kroraina.com)

Mackensent hónapokon át gyakran volt alkalmunk látni. Aladár öcsém le is fényképezte, amikor az evangélikus templomból kilépett. Sőt, mert gyakran ellovagolt házunk előtt, egy nap házunk ablakából is levettük. Mackensen mikor észrevette a felvételt, elmosolyogta magát. A kép elég jól sikerült.

August von Mackensen August von Mackensen
(Forrás: The World’s work)

Hangversenyen láttam egyszer Mackensent a Lloyd-palota nagytermében, az első sorban középütt. A tényleg kiválóan játszó magyar hegedűművész számait nagy figyelemmel hallgatta. Minden szám után lelkesen tapsolt. A hangverseny végén a művészt magához kérette és vele kezet fogott.

Megjelentek Temesvár égboltján a „cepelin”-ek is, Zeppelin Ferdinánd német gróf után Zeppelinnek nevezett, hosszú, egyenes, szivar alakú, merev gáztartályú léghajók. Olyan fényképet is készítettünk, amelyen házunk felett a levegőben egy Zeppelin-léghajó úszik. A léghajók Németország és Temesvár között rendszeres forgalmat bonyolítottak le. Temesvártól Arad irányába 11 km-nyire fekvő Szentandrás községben volt azok fel és leszállóhelye, repülőtere.

Zeppelin Temesvár felett Zeppelin Temesvár felett
(Forrás: Timisoara Stiri)

Egyik nap a Szentandrás felől húzó Zeppelint látva, az a gondolatom támadt, hogy milyen jó lenne egy ilyen léghajón utazni, például Temesvárról Apostagra. A következő pillanatban azonban váratlan dolog történt: a léghajó naptól ragyogó orrán mintha megjelent volna egy emberi alak, és az ott valamit csinálna. Kisvártatva a léghajó orra lefelé hajolt, és az egész léghajó egyre gyorsulva lefelé haladt, süllyedt és csakhamar eltűnt a szemünk elől. Úgy látszott, mintha közel, a fák mögött esett volna le. Rohantam abba az irányba végig az egész városon, sőt a városon túl is. A Szabadfalu (Freidorf) előtti kukoricásban végre megtaláltam: a földön. A helyszínen megtudtam, hogy a léghajónak Szentandráson kellett volna leszállnia, de a leszállási manőverezés közben egyik gondolája leszakadt, a benne ülők szörnyethaltak. A léghajó pedig súlyának egy részétől megszabadulva, meredeken felröppent a magasba és azt a légáramlat Freidorf (Szabadfalu) felé sodorta. Eközben a másik gondolában maradt három ember közül az egyik kimászott a léghajó tetejére és felül kilukasztotta a gázburkot. A léghajó erre süllyedni kezdett: neki a földnek. A három utas kötélen próbált leereszkedni, még mielőtt a léghajó teste földet ér. Az egyiknek sikerült. A másik lábát törte. A harmadik idegsokkot kapott és más csapattesthez kérte beosztását, amely kérelmét – úgy hallottam – teljesítették is.

A nagy erővel földnek csapódott léghajó középütt kettéhasadt. A városból kitódult tömeg – köztük jómagam is – körülötte lábatlankodott. Ott feküdt előttünk a nyáralkonyi napsütésben a „légiszörny” hatalmas, középen kettéhasadt teste és mutatta belső szerkezetét. Három gömbölyű gáztartály volt benne, a léghajó hossztengely irányában egy sorban. Ezeket fogta össze a külső hengeres merevítő váz. A henger eleje csücskös volt, a végén „irányító síkok”. Az autón odaérkező német katonák azonnal nekikezdtek a léghajó szétszedésének. A váz középmagasságától kezdve egymásután leszerelték a vázról a külső fémlemezeket, és a leszerelt alkatrészeket elszállítás céljából csoportosítva összerakták. Sötét este lett, mire onnan hazaértem.

Az LZ86 roncsai Az LZ86 roncsai
(Forrás: Scharek Ferenc honlapja)

E katasztrófa csak egy jelentéktelen epizód volt a Zeppelin forgalom történetében.

Az LZ86 számú léghajó 1916. szeptember 4-én sikeres támadást hajtott végre Bukarest és Ploesti olajfinomítói ellen. A visszatérés után Szentandrásnál a leszállási manővernél a léghajó irányíthatatlanná vált és elpusztult. A személyzetből kilencen meghaltak.

Pár év múlva a nehézkes, nagy léghajókat teljesen kiszorította a repülőszerkesztés hatalmas fejlődése, a repülőgép diadalmas, fölényes előretörése.

Következő rész: A temetőkben egyre szaporodtak a sírok"

3 komment

Címkék: sopron dér zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr717086485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.03.26. 00:11:20

A temesvári állami főgimnáziumról írták a 19-20. század fordulóján:"Az új állami főgimnázium első osztálya még 1897 szept. 1-én nyílt meg, a többi osztályok pedig azóta keletkeztek, s ma már mind a nyolcz osztály benépesült. Hogy mennyire szükség volt ez új intézetre, bizonyítja az, hogy az alsó osztályait már szervezésük idején párhuzamosítani kellett.
Az 1903/4-ik tanévet a főgimnázium már a saját kétemeletes - Alpár Ignáci tervei szerint épült - palotájában töltötte a főgimnázium igazgatója kezdettől fogva Sczönwiczky Bertalan dr. A tanárok száma 19, a tanulóké 435 volt."

Jakatics Árpád 2015.04.08. 15:40:59

Dér Zoltán (szül. 1897.december 8.) a visszaemlékezés más helyén a következőket írja:
"Hathetes sem voltam, amikor édesapámat Temesvárra helyezték át tanárnak az akkoriban vagy három éve megnyílt Temesvári Állami Főgimnáziumhoz. Szóval az akkori Magyarország déli részébe. A VIII osztályosnak tervezett (I-VIII. osztály 11-18 életév) iskola fokozatosan nyílt meg. Mikor édesapám Temesvárra került, még csak a III. osztálynál tartottak. Az igazgatója dr. Schönwiczky Bertalan, latin-magyar szakos pedagógus volt. A tanári kar akkor még apámmal együtt négy tagból állott. És pedig még apám előtt is ott működtek dr. Baán Aladár (híres finn nyelvész, műfordító, nyelvszakos), Urbanek József (nyelvszakos), Dancz Ferenc (matematikus-fizikus mérnök). Hozzájuk jött negyediknek apám: Dér István (latin-magyar szakos)."

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása