2014 szeptemberében jelent meg Margittai Gábor Szamár-sziget szellemkatonái című kötete a Külső Magyarok kft. gondozásában. A könyv a Nagy Háború talán egyik legborzalmasabb magyar vonatkozású eseményének, a „halálmarsnak” és az asinarai hadifogolytáboroknak a történetét dolgozza fel.
„Amikor megtörtént minden összeadás és kivonás, Ferrari tábornok számításai szerint végül így festett a halál egyenlete: a szerb kézre került nyolcvanezer hadifogolyból mintegy 35 ezer érhette meg 1915 őszét, hogy útnak indítsák az albán havasok felé. Valonába azonban már csak 23-24 ezren érkeztek meg. A hosszú utazás elemésztett 11-12 ezer lelket, a tengeri átkelés további százakat. Valójában számolatlanul és névtelenül hajigálták őket a tengerbe, még akkor is, amikor Cala Realéban horgonyoztak a hajók. Mire a kolera lecsengett, február végén már csak 16 743 fő volt az élelmezési létszám. Cale Reale, Campo Perdu, Stretti, Tumbarino és Fornelli lágereiben összesen. Szamár –sziget legalább hétezer lelket zabált föl néhány hét leforgása alatt. Ferrari főkönyvében a túlélők között 2395 fő, azaz 14,3% volt a magyar, ám a Magyar Királyság területéről már 11 352 fő, azaz 67,8 százalék származott. Vagyis Valonában nagyjából 16 ezer hadifogoly lehetett magyarországi honos, ebből 3400 magyar nemzetiségű, közülük 3300 szálhatott partra Asinarán. Összesen tehát legalább ezer magyar veszhetett oda a szigeten és vonzáskörzetében. A legszerényebb olasz számítások szerint.” – számolnak be a rideg számok Szamár-sziget foglyairól és veszteségeiről Margittai Gábor 2014 őszén Szamár-sziget szellemkatonái (Külső Magyarok Kft. 2014) címmel megjelent kötetében.
A szerző az első világháború talán egyik legkegyetlenebb – magyarokat is érintő – eseményét, az 1915 őszén-telén Szerbiából Albániába áthajtott hadifoglyok halálmarsának borzalmait és az azt követő asinarai fogolytáborok életét mutatja be megjelent könyvében, lehetőséget biztosítva ezzel az érdeklődőknek egy olyan történet megismerésére, amelynek jelenkori kutatását feleségével, a kötet szerkesztőjével, Major Anitával elsőként kezdte meg Magyarországon.
Az évekig tartó könyvtári, levéltári és helyszíni történészi kutatómunka eredményét közlő műbe jól illeszkednek a kiválasztott naplóidézetek, tovább színesítve és személyessé téve a borzalmas történetet. Megismerkedhetünk többek között Marek Jánossal és Szöllősy Aladár hadnaggyal, akiknek az életútját nyomon követhetjük a könyvben, amelyet számos korabeli és mai fényképfelvétel, térképvázlat tesz még szemléletesebbé. A nevesített rabok története még inkább kidomborítja, hogy a naturalisztikusan ábrázolt történelmi esemény bemutatásának középpontjában mindvégig az ember áll.
A mű feszültségét tovább fokozza az idősíkok változása, amely során, lebilincselően olvasmányos módon, a katonákkal, hadifoglyokkal történt események mellett párhuzamosan megismerhetjük a kutatás menetét, nehézségeit és eredményét.
Az így bemutatott események rádöbbentik az olvasót arra, hogy min mentek keresztül azok a hadifoglyok, akik 1914-ben vagy 1915-ben a szerb hadszíntéren hadifogságba estek, majd a „Halálmars”után a Szamár-szigetre kerültek, és arra, hogy mivel járt valójában a háború.
