Tetűpor

2014.10.20. 07:16 :: Nagy Háború szerkesztőség

Kovács György háborús naplója – 22. rész

Egy újabb megrázó háborús történet, ezúttal az fronton küzdő katona feleségének hűtlenségéről és tragikus következményeiről. Akár Móricz Zsigmond is írhatta volna… (Ezt is.)
 
 
 

 

Tetűpor a címe ennek az elbeszélésemnek, amit itt el akarok mondani, mert hát a tetűpor nagy szerepet játszott a fronton és használt is annak, aki eladta, de a tetű bizony nem döglött meg tőle, amit jómagam is többször kipróbáltam, miután engem is meg ajándékoztak vele, onnan hazulról.

1917 nyarán vagy jobban mondva már ősz felé járt az idő, amikor Radaucznál megismerkedtem egy katona barátommal, akivel szerettem szolgálatban lenni, vagy együtt dolgozni ott a lövészsáncokban, mert igen pontos és szorgalmas ember volt. Csak az volt a hibája, hogy mindig búskomor volt, beszélgetni nemigen lehetett vele, mert amint szokták mondani, úgy kellett belőle kihúzni a szót.

 

Többek között egyszer vele kerültem éjjeli őrszolgálatba, és megkérdeztem tőle, hogy miért lett ő olyan búskomorrá. Mert hát mondtam néki, hogy neked valami bánatod van az életedben, hogy te mindig olyan szomorú vagy. Erre azt felelte az én barátom: - Úgy van kedves pajtásom, igazad van, mert bánatom van, olyan bánatom, hogy többé boldog embernek sohasem érzem magam az életben.

Tehát mondta, majd el fogom néked mesélni van még időnk ahhoz, hogy elmeséljem amíg ez az éjjeli szolgálatunk letelik.
- Amikor a háború kitört, én Fejér megyében egy pusztán, mint erdőkerülő szolgáltam. A családom egy feleségem és egy kisleány gyermek volt, akikkel igen boldog életet éltem. Amióta kitört a háború, azóta mindig kinn vagyok, azt mondhatom. A háború második évének vége felé azt vettem észre, hogy a feleségem ritkán ír levelet utánam. Később meg már nem is iírt, hiába küldtem haza a tábori lapokat, csak nem jött rá válasz.

Tehát egyszer haza mentem egy barátom szabadságra, bár nem oda való volt ahova én voltam, az én lakásomhoz még volt két óra járás az ő faluja. De azért megkértem, hogy tegye meg azt a kis utat, menjen el az én feleségemhez és hozzon valami hírt róla, hogy mit csinál oda haza, hogy nekem még levelet sem ír soha.

Tehát meg is tette a kollegám, hogy egy napon elment a feleségemhez, hírt vitt rólam neki, és olyankor ment el hozzá, amikor már az ő szabadsága vége felé járt, mert gondolta, hogyha valami kis elemózsiát akart küldeni a feleségem, hát elhozza nekem.

Amikor a kollegám elmondta néki az üzenetemet, hogy miért nem ír az urának, erre csak a vállát vonogatta és azt mondta, hogy nincs szüksége az én üzeneteimre, nem keresek én néki kenyeret, hát őnéki sincs rám szüksége.

De azonban adott a kollegámnak egy csomag tetűport, hogy hozza el nekem, de mást nem küldött.

Azonban a kollegám mindent megtudott, hogy áll a dolog. Volt a pusztán egy özvegy ispán, tehát ezzel lettek eggyé és ezért nem kellettem én többé az én feleségemnek, mert szeretőt talált az ispán uramban, aki azzal biztatta, hogy el is fogja venni feleségének, csak tőlem váljon el. Megjegyzem a csinosabb asszonyok közé számítható volt a feleségem.

Az idő telt múlt, csak hogy nagyon lassan a szívem fájdalma lett tele bánattal, hogy mivé tud lenni egy asszony, ha nincs mellette a férje, holott mink egymást csak tisztelni és becsülni tudtuk.

Három hónap telt el, utána megjött az az idő, hogy én is kaptam szabadságot. Örültem neki, de nem azért, hogy meglátom a családomat, hanem azért, hogy bosszút álljak egy hűtlen asszonyon, hogy tanuljon róla más is, akik otthon vannak.

Este tíz óra volt, amikor haza értem, mert a legközelebbi állomás két órai járás volt hozzánk. Haza értem, bementem az udvaromba, sötét volt, a kis lakásom ablakai, akárcsak a fronton lévő házikók, amikből az ellenség kiöldöste a lakókat. Kocogtattam az ajtón, nem szólt senki, megnyomtam a kilincset, az ajtó zárva volt.

Mint afféle erdős lak, kicsit távolabb volt a majortól. Bementem a majorba, ott lakott a komám, a kisleányom keresztapja, bár ő is a fronton volt valahol, csak a komaasszony volt odahaza. Úgy gondoltam, hogy felzörgetem és bemegyek azokhoz és ott majd mindent megtudok. Úgy is történt minden, ahogyan terveztem. A komáméknál is aludtak már, hiszen 11 óra körül volt az idő. Éjjel kopogtam az ablakon, csakhamar hangzott a szó, hogy ki az? - a komámasszony szólt, megértettem a hangját.

Megneveztem magam, hogy ki vagyok, rögtön lámpát gyújtott és beeresztett. Azonnal sírva fakadt szegény, nem tudott szóhoz jutni. Azonnal vacsorával kínált, de nem kellett, csak ágyat kértem és lefeküdtem, mert ki voltam merülve az utazásban.

Reggel felkeltem és elindultam a lakásomra, a komámasszony mindent elmondott. Tényleg úgy volt, hogy az ispán urammal élt a feleségem. Megtudta, hogy odahaza vagyok, haza sem jött a lakásomra.

Szörnyű bosszúság fogott el, megtöltöttem a velem hozott katona fegyveremet és elmentem az ispán lakhoz. Szóltam ott egy cselédlánynak, hogy mondják meg a feleségemnek, hogy jöjjön ki, hívatja a férje.

Az üzenetet megmondták neki, ki is jött a kisleányommal együtt. Lehetett hozzám vagy 25 lépésnyire, a kisleányom hátrább jött két vagy három lépéssel. Én nem vártam hogy hozzám jöjjön, felemeltem a fegyverem és elsütöttem: a feleségem elesett, utána a kisleányom is. A golyó mindkettőt találta. Holott a kisleányomra rá se gondoltam, hogy agyonlőjem. Véletlen történt.

Tehát csak a kisgyermekemért fáj a szívem, hogy annak is meg kellett halni, annak is bűnhődni kellett az anyja miatt. Eltemettem őket egy sírba, és pár nap múltán már visszajöttem a frontra anélkül, hogy megvártam volna a szabadságom leteltét.

Tehát ezért vagyok mindig bánatos, mert a feleségem hűtlen lett és tönkretett. A rettenetes izgalmamban, amit a bosszú idézett fel bennem, nem néztem, hogy kisgyermekem az anyja hátánál van, s azt is megölte a harctéri golyó, szegényt, a kedves kisgyermekemet. Vége.

 

Írta Kovács György 1917. szeptember 18-án a naplójegyzetből

Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.

Előző rész: A tárogatós katona a fronton

Következő rész: Hogy hívják magát?

3 komment

Címkék: kovács györgy budapesti 30–as honvéd gyalogezred pécsi 19–es honvéd gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr16808519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2014.10.20. 20:25:24

Mindig gyanakodva olvastam Gyuri bácsi történeteit, de azért ez már túlzás. Azt ne mondja nekem senki, hogy gyilkosságot követett el, és nem ítélték el, hanem visszaengedték a frontra.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.10.20. 21:15:25

@fofilozofus: Ez a történet itt (is) sántít, meg ott is, hogy a fegyverét nem igen vihette haza. Minden esetre a sztori alapja valós lehet, amit Gyuri bátyánk itt talán egy kicsit túlszínezett. Ettől függetlenül a háborús viszonyokat nagyon jól visszaadja és gyönyörűen van megírva.

Hasonló esetről egyébként volt már szó a blogon, amikor a bíróság simán felmentette a hűtlen feleségét megölő katonát: nagyhaboru.blog.hu/2014/09/12/julianna_es_a_nagy_haboru

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása