Kovács György háborús naplója – 18. rész

Hősünk 1916-ban az egyik járőrszolgálat során egy halott katonát talál az erdőben. Visszatérve levelet ír az egy éve holtan fekvő magyar baka feleségének, aki addig semmit sem tudott az ura sorsáról…
 
 

A gazdátlan szerszám. 1916-ban a Bukovinai-Kárpátokban folytak a harcok egész nyáron át. Nem tudtunk valami nagyon előre haladni, mert az oroszok mindig túlerőben voltak és ha egy nap előre mentünk, másnap biztosan csúnya vereséggel vertek vissza bennünket. Aminek aztán megittuk a levét, mert hátra maradt a sok sebesültünk és halottunk, amit aztán az utánunk futó orosz gárda eltiport, anélkül, hogy csak valakinek a tátongó sebét is bekötözte volna valaki.

Tehát ez a kis rajzom, ami itt van a melléklapon berajzolva: még 1915-ben eshetett el ez a szegény katona, mert 1915-ben a magyarok már jóval messzebb jártak a Kárpátokban, mint 1916-ban, mert az oroszok 1915 nyárutóján Máramarosnál betörtek Magyarországba, amit csak nagy nehezen tudtunk 1915 vége felé visszaverni Magyarországból.

Tehát aztán 1916-ban erősen szorítottuk vissza az oroszokat a Kárpátok túlsó felére. És így találtam rá járőri szolgálatban egy halott katonára egy sűrű erdőben, aki egy nagy fa alatt feküdt és úgy látszott, hogy még 1915-ben eshetett el és senki rá nem akadt ez ideig. Csak a csontváza volt a ruhában, alul a ruha el volt rohadva, és felül egészen jó volt a ruha. A háti bőröndje, olyan vörös borjúbőrből volt. Kicsatoltam a fedelét és minden szárazon megvolt benne, még egy fél kenyér is volt benne, csakhogy megette a penész. Aztán ott hevert a puska csupa rozsdában a bajonettal együtt, ott volt az ásó, tarisznya, kulacsok és felaggattam a fa ágaira. És megfaragtam a fa oldalán a kérget és tintaceruzával ráírtam ezeket a szavakat, hogy

Gazdátlan szerszám

Azután eszembe jutott, hogy meg kellene nézni a nadrágja zsebében a koppcédulát, hogy meg van-e nála, és akkor megtudom azt is hova való. És csakugyan meg is találtam azt a kis négyszögletes bádogot, amelyben benn volt a cédulája. Baranya megye, sásdi pusztai cselédember volt, és amit az előbb elfelejtettem leírni, a háti bőröndjében megtaláltam a ruhák között a családja fényképét is. Négy szép gyermek volt a szülők mellett. Tehát ezeket magamhoz szedtem és egy alkalommal elküldtem egy levélbe becsomagolva egy szabadságra menő katonával, aki Pesten bedobta egy postaládába, és ez a szegény asszony megkapta, aki már egy év óta nem kapott levelet az eltűnt férjétől.

Bizony én sokat írtam néki azokra a levelekre, amiket ő nekem írt, mert mindenre kíváncsi volt. Mert hiszen sokszor írta, hogy egy év óta senki sem tudott róla, pedig ő már még Budapesten is járt a kutatóirodákon és bizony talán, ha én nem találok rá, akkor lehet, hogy soha sem tud a férjéről.

Szegény asszony csak várta volna haza, úgy mint máig is várja sok az eltűnt férjét vagy az eltűnt gyermekét.

Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.

Előző rész: Eltévedés a fronton

Következő rész: Román határon