„Gondolataim haza szállnak…”

2014.08.29. 14:09 :: Kerényi Éva

Szemelvények Haynik Géza lapszerkesztő orosz hadifogolytáborban írt naplójából

A rimaszombati Gömör–Kishonti Múzeum kiállítótermében 2014. május 16. és szeptember 30. között látogatható „A Nagy Háború. Rimaszombat az I. világháborúban” c. tárlat, amely az első nagy világégés gömöri vonatkozású eseményeit és emlékeit eleveníti fel. A kiállított háborús propagandatermékek, hadi relikviák, harcászati eszközök, korabeli fényképek és dokumentumok között nem kisebb figyelmet érdemel egy vékony, első ránézésre alig pár oldalas, könnyen zsebre vágható szürke füzetecske. „Szerzője” Csősz Géza néven vetette gondolatait és élményeit eme naplószerűen írt jegyzettömbbe, orosz hadifogsága alatt. Rövid tanulmányozás és némi háttérismeret után azonban hamar kiderült, a frontnapló valódi szerzője Haynik Géza, rimaszombati lapszerkesztő.

 
Ki volt Haynik Géza?

Losonci születésű (1885), később évekig Rimaszombatban tevékenykedő közéleti személyiség. Tanulmányait a Debreceni Magyar Királyi Gazdasági Tanintézetben végezte 1901 és 1905 között. A Nagy Háború előtti békeévekben a Rimaszombatban megjelenő megyei társadalmi lap, a „Gömör–Kishont” szerkesztő-munkatársa lett, a két világháború közötti években pedig a Gömör–Kishonti Múzeum felügyelőjeként dolgozott (nagy valószínűséggel ezért is maradt fenn háborús naplója az utókornak).

Haynik Géza fényképe 1921-ből Haynik Géza fényképe 1921-ből
(Forrás: Gömör–Kishonti Múzeum)

Az I. világháború idején a besztercebányai székhelyű magyar királyi 16. honvédgyalogezred kötelékébe rukkolt be, melyben 1914. július 10-től 1918. november 1-ig teljesített szolgálatot. 1917. augusztus 1-én, 32 évesen főhadnaggyá léptették elő. Haynik hivatását a fronton is előszeretettel űzte – a 16-os honvédhadnagy saját készítésű fotóival dokumentálta a galíciai hadszíntér mindennapjait: Krakowiec, Kalników, Piszczac, Stasikówka, Breszt–Litovszk, Radymno, Zborovice, Rejowiec, Biesna, Lemberg, Strypa, Horożanka és sorolhatnánk tovább. A „Gömör-Kishont” c. lap munkatársaként folyamatosan tudósított a harctéri eseményekről, majd 1916-os orosz hadifogságba kerülését követően Nyizsnij-Novgorodból. A breszt-litovszki békekötés után Moszkvába került, ahonnan hadirokkantként kicserélték és a zsolnai tartalékkórházba szállították. A nyizsnij-novgorodi hadifogolytáborban írt feljegyzései hiteles kordokumentumként szolgálva egy magyar katona mindennapi életébe, gondolatvilágába és jövőbeli terveibe engednek betekintést.

Haynik Géza fotói a galíciai hadszíntér mindennapjairól Haynik Géza fotói a galíciai hadszíntér mindennapjairól
(Forrás: Gömör-Kishonti Múzeum)
A galéria megnyitásához kattintson a képre!
             

Csak mellékesen megjegyzendő, hogy „főhősünk” a II. világháború alatt tartalékos főhadnagyként szolgált a szécsényi magy. kir. 61. honvéd bevetési központnál, azonban az 1945. évi csehszlovák garnitúraváltás után további sorsáról és életéről nincsenek adataink. Mivel sírja nem található meg a rimaszombati köztemetőben, s a helyi anyakönyvezető hivatal elhalálozási könyveiben sem szerepel Haynik Géza neve, így feltételezhetően Magyarországra települhetett át családjával. Magánéletét illetően nős volt (felesége Gasko Helén, szül. 1896-ban Rimaszombatban), 3 gyermek édesapja.

A napló

A 145 oldalas szürke füzetecske – hírlapíró tulajdonos révén – gondosan meg van szerkesztve. Már a legelső oldalon szembeötlik a felirat: I. FÜZET. Ebből következtethetünk a följegyzések további folytatására, melyet a legutolsó oldal utolsó bejegyzése is megerősít: „Folytatás a II-ik füzetben!”. Ez a notesz azonban sajnos a mai napig nem került elő – némi reményt kelt azon tény, hogy a jövőben még előbukkanhat a múzeum feldolgozatlan levéltári anyagában.

Amint már említésre került, a napló tudatosan lett megszerkesztve – lapíróként Haynik gondolkozhatott háborús jegyzeteinek esetleges későbbi publikálásán, dolgozhatott tudatosan az utókornak, vagy pedig egyszerűen csak így élte ki csillapíthatatlan „írásvágyát”.

A kéziratot olvasva szemügyre vehetjük az író gondolatmenetét, amint egyik témából a másikba csap át, néha minden ésszerű magyarázat nélkül. Feljegyzéseit az alábbi tematikus csoportokba tudnánk tagolni: szerelem, vallás, természeti környezet, hadifogság, belső gondolatvilág, jövőbeli tervek, szülőföld, közélet-művelődés. Külön érdekes megfigyelni azon részeket, melyek a katona fogságból való hazatértét követő jövőbeli terveire irányulnak – kivétel nélkül át vannak húzva. Talán tudatosan húzta át X-szel ezen oldalakat, bekezdéseket írónk, hogy kiemelje őket a „jelenből”, az igazat valószínűleg már sosem fogjuk megtudni.

Haynik Géza naplója Haynik Géza naplója
(Forrás: Gömör-Kishonti Múzeum)
A galéria megnyitásához kattintson a képre!
     

Lapozzunk bele a vizsgálódásunk tárgyát képező kéziratba!

Az egyes bejegyzések többnyire dátum nélkül vannak ellátva, ebből kifolyólag időrendileg nem tudhatjuk, mikortól vezette szerzőnk a füzetét. A legelső dátum, mely szerepel a jegyzetfüzetben 1916. szeptember 10-re utal vissza, míg a legutolsó bejegyzés dátuma ugyanazon év december 6-ra.

Szerelem, szerelem!

„Este van. A lámpák még nem égnek. Egyik sóhaj a másik után röppen el a hadifoglyok ajkáról. Lélekben és gondolatban mind otthon vannak. Később megtörik a csönd és egy széphangú bajtárs szomorúan énekli: »Valahol egy kis faluban szomorúság járja. Valahol egy barna lánynak könnyes a párnája…« Szépen cseng a hang, bánatosan (?) gyönyörködnek a szép nótán a többi bajtársak is, talán azért is vannak oly csöndesen. »Valahol egy barna lánynak…« Elröppen messze a gondolat…egy kis városba…egy barna lányhoz…” Ez a barna leány, amelyet ugyan burkoltan, de név szerint is megemlít (Mária) elő-előbukkan még a jegyzetekben, sóvárgó, epekedő mondatokba szőve. Nem tudjuk, ki lehetett a titokzatos szerelme, csupán annyit, hogy bizonyosan nem a leendő feleség, akit Helénnek hívtak. Haynik ugyanis a bevonulás előtt még nőtlen volt. „Most, nemrég óta egy bájos teremtés képe lopózott lelkembe, egy bájos teremtésé, akinek szívesen adtam volna oda nevem, egész szívem, egész szerelmem… de a haza iránti szeretetem erősebb volt a szerelemnél. Kimenni a frontra szívem arcképével, s a szívem és arcképem átlőtt muszkagolyóval – ez volt a sötét elhatározás.” A sorokból ugyanakkor az is kiolvasható, hogy a két szerelmes még a berukkolás előtt szakított, pontosabban az elválás oka maga a hadüzenet volt. „Oly rettenetes bűnt követtem el, hogy nem lehet megbocsátani? Igaz, könnyelmű vagyok… de csak azért, mert olyan végtelenül boldog vagyok, mert olyan rettenetesen szeretem az életet, amióta téged szeretlek… Fiatal vagyok, tele kedvvel és szerelemmel, tele valami nagy ujjongással, amit bele kell ordítanom a világba, hogy a többiek is hallják boldogságomat… ez a bűnöm, ezért nem szabad rám haragudnod… Megígértük, hogy tisztelni fogjuk egymást, mert valamikor nagyon szerettük egymást és szeretjük egy kicsit most is nemesebb, magasabb módon.” Mária iránti szerelmét, szinte gyermeki rajongását még imába is foglalta: „Áldott jó atyám, édes Istenem, hálát adok neked, hogy felkeltetted szívemben a szeretet boldogító érzését az én kedves M. iránt, akinek boldogítása lelkem legfőbb vágya, életem törekvése. Milyen nehéz most tőle távol, epekedni a boldogság után. Elszáll a szívem vágya, elrepül az ajkam sóhajtása az én szerelmem után. Vajha magam is elmehetnék hozzá és elmondhatnám neki, mennyire szeretem. De csak lelkem repülhet el hozzá a gondolat szárnyain. Téged kérlek, oh én Istenem, tekintsd meg, keresd fel őt atyai jóságod áldásaival és vigasztalásával. Óvd meg őt minden bajtól, szabadítsd meg minden veszedelemtől, sőt áld meg őt tiszta örömökkel, megelégedéssel. – Ápold szívében a hozzám húzó szívetek melegét s bennem azt a kedves szép reményt, hogy vele nemsokára igaz boldogságom egyesülhetek. Szerelemmel áld meg reménységemet váltsd valóra, édes Istenem! Hallgass meg engem áldott, jó Atyám! Ámen.”

Ellenség kezébe adtál, Uram

Főhősünk mély vallásossága nem csupán ezen imában nyilvánul meg. Már egész jegyzettömbjét „ISTENNEL!” jelszó alatt indítja. Jegyzeteiben igen részletesen beszámol az evangélikus hadifoglyok tábori életéről: „A Nisnij-Novgorodi evangélikusoknak van egy imaházuk, amely nagyon hasonlít külső alakjában a besztercebányai evangélikus templomhoz. – Ma tudtam meg, hogy az istentisztelet, miután a lelkésznek több filiája van, s így körúton van, csak esetleg minden hónapban egyszer van, amikor a lelkész Nisnij-Novgorodba jön. A lelkész nevét mindeddig nem sikerült megtudnom, annyit azonban megtudtam, hogy a lelkész egy frankfurthi német evangélikus missziói lelkész. Az itteni harcok borongós óráiban az imaházban összejönnek, énekelnek egy közülök imát mond s aztán szét oszlanak. – Ilyenkor a lelkész nincs jelen. Miután egy bizonyos órában gyülekeznek, az oroszok „student”-eknek hívják őket és sokokat közülök ártatlanul Szibériába vittek kényszermunkára jelenleg is és háború előtt is rájuk olvasva ---- (megj. olvashatatlan szó) összeesküvéseket, melyeket ilyen összejövetelkor beszéltek meg. 1916. X. 20. W.” Az istentisztelet rendjét is feljegyzi: „Antonowkán (Galícia) az ott lévő evangélikus vallású legénység számvételével vasárnapi istentisztelet tartatott, amelynek sorrendje a következő volt: 1. Ének: Tündöklő hajnali csillag. 2. Ima: Bodiczky Mihály ev. lelkész »Az én imakönyvem« című imakönyvéből »A táborban«. 3. Ének: »Templomunkból – harcmezőről, égbe szárnyal énekünk« Kovács Andor ev. lelkésztől. 4. Segélykérés (Ima). 5. »Imádság a hazáért« Kovács Andor ev. lelkésztől. 6. Ima a békességért Kovács Andortól. 7. Úri ima. 8. Áldás. 9. Himnusz. – Az éneket Koszka János hadapród és Koszka Emil hadapródjelölt vezette.- imákat Chriastély Gyula hdpj. mondotta, az antonowkai temető északi részén levő síkságon az Isten szabad ege alatt.-…. 1916.” Minden apró mozzanatot igyekszik megörökíteni, mely egyértelműen arról árulkodik, hogy a vallás fontos szerepet töltött be életében: „A Nisnij-Novgorodi fogolytáborban kevés magyar könyv között megvolt Raffay Sándor deáktéri ev. lelkész »Az én imakönyvem« című, háborúságot szenvedők vigasztalására szolgáló imakönyve. Hadifogságban mindössze egy biblia akadt, amely kézről kézre jár, benne több helyen a muszka censor pecsétje látszik. Eleitől végéig elolvasva minden sorát – melynek minden betűjéből az Isteni igazság sugárzik ki.- 1916. X. 21.” Olyannyira, hogy még az utókornak is lejegyezte: „A nisnij-novgorodi evang. templomban csak vasárnap délelőtt van istentisztelet. Erre az istentiszteletre a tábornok nem engedi meg az elmenetelünket, így hát – sajnos – a templom berendezését meg nem ösmerhetem.”

Meghatóan szép azon ima, melyben az Istenhez való ragaszkodás és a szülőföld iránti honvágy keveredését lelhetjük fel: „Ellenség kezébe adtál uram, fogoly vagyok. Eleped az én lelkem énbennem, mert szabadság nélkül oly nehéz az élet. Eleped az én lelkem kedveseim, bajtársaim, édes hazám, nemzetem, szülőföldem után. – Szomorúan sóhajtoz az én lelkem: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! Meddig fordulsz el tőlem Uram, mikor nyújtasz nékem szabadúlást? Ne feledkezzél meg rólam, Istenem, jöjj el hamar, vezess vissza enyéim közé, mutasd meg nékem a te kegyelmedet és a te szabadításodat add meg énnékem! Tudom, hogy gondviselő jóságod az egész föld kerekségére kiterjed, tudom, hogy itt is a te oltalmad alatt állok, tudom, hogy az én ellenségeim közt is bátorsággal élek, amíg a te kezed meg nem vonod tőlem: de mégis vágyódik a lelkem otthonom és enyéim után, ne hagyj itt elvesznem, vigyél ismét haza, add meg nékem a szabadulás örömét! Uram, Istenem! Kelj fel, ne vesztegelj, ne hallgass és ne nyugodjál, hanem vezess haza engem! Ámen.” Vajon ezen ima a mindennapjait fogságban tengető Haynik Géza kreativitását bizonyítja, vagy pedig imádságos könyv részének másolata?

Lélekben otthon

A haza utáni vágyódás végigkíséri valamennyi gondolatát, ez azonban magától értetődő egy hadifogoly számára. A szülőföld és a kedves hiánya mellett azonban szerzőnknek a „munka” is hiányzik. „Gondolataim haza szállnak. Ott érzem magam, ama kedves kis helyen a szerkesztőségi szobában, ahol megszületik a „G.K.” [megj: Gömör-Kishont] legújabb száma. Magam előtt látom a szerkesztőség lelkes tagjait akik ez estén pontosan, kötelességszerűen megjelennek, hogy a vasárnapi számot összeállítsák. – Fáj a szívem, hogy én most csak gondolatban lehetek ott.” A hírlapíró dolgozott benne akkor is, amikor a hazatérte utáni munkahelyi feladatokat, jövőbeli elintézendő dolgait jegyezte sorra: ebből és ebből a lapból mennyit utánrendelni, ezt és ezt a lapszámot kinek kézbesíteni. Sőt, lélekben még a fogságban is „dolgozott”, hiszen kritikai szemmel bírálta a Gömör-Kishont jelenlegi kivitelezését és rovatait. Írásaiban gondolatban az irodáját rendezgeti, lapokat rendel meg, egyesületekbe lép be, új lakást bérel, figyeli az otthoni sajtó munkatársainak cikkeit, bekapcsolódik a rimaszombati közéletbe, fizetésemelést kér, havi bevételeit és kiadásait elemzi. Sőt, a hétköznapok mellett az üdülésre is gondol: „Háború után édes Anyámmal lehetőleg a Császárfürdőbe kúráltatni magunkat. Kintlakás, étkezés esetleg a fürdőben. Azonkívül Krepuskához is elmenni. Prospektust kérni.” Tervek tehát voltak, bőven.

Az otthont egyvalami képviselte még – a levelezőlap, egyedüli kapocsként szolgálva a hadifogoly és családja között. Haynik egy ízben leírja, amint egyik bajtársuknak, egy bizonyos B.G. balogiványi tanítónak levelet hozott az orosz posta: „Ez az első lap, ami egy féléven belül ideérkezett.- Nagy az öröm a gömöriek között, akik már méltán azt gondolhatták, hogy róluk az otthoniak teljesen megfeledkeztek.- Vagy legalább is azt, hogy a muszkák elfoglalták Gömört! Kézről kézre jár a lap a kezükön s éltetik amaz leleményes küldőjét. – A sorok között ez olvasható: »Az olaszok az országból majdnem kiszorítva, karácsonyra békét jósolnak, éhínség fenyeget, állapot tűrhetetlen«.” Kíváncsi lennék, ezen utolsó mondat vajon hogy nem szúrt szemet a cenzúrának?

„Nagy igazság az, hogy a hősi halál után legborzasztóbb a hadifogság”

Naplója 3. oldalán vetette papírra Haynik Géza a fent idézett mondatot, s tény, hogy beszámolója alapján nem járt messze az igazságtól. Értékes számunkra azon bejegyzése, melyben fogságba esett társait említi meg név, rang és foglalkozás szerint: „Gömör vármegyéből itt vannak még: Bán Géza balogiványi ref. tanító, tart. hadnagy, Zeman Gyula (Dernő) gazdatiszt, tart. zászlós, Madarassy József (Beje) tart. hadapród, Markus Laci (Rimaszombat), Litkey György (Tornalja) miskolci ref. tanító.” A legtöbb gondolat jegyzetei között a hadifoglyok mindennapjait dokumentálja, melyben a sivár egyhangúság és kilátástalanság keveredik a bakahumorral. A 79. oldalon megjegyzi, miszerint „…rossz a posta és élelmezés…”. Nos, a posta kézbesítési szokásairól fentebb már olvashattunk. De mi volt a helyzet az étkezéssel? Mielőtt még azt gondolnánk, hogy foglyainkat kenyéren és vízen tartották, vessünk egy pillantást az alábbi menüre, melyet szemfüles 16-os honvédünk a táborban lejegyzett:

 EbédVacsora
Vasárnap Gersli leves
Disznóhús káposztával
Grízes tészta
Hétfő Burgonya leves
Marhahús kásával és mártással
Felvágott kenyér gombócz
Kedd Halleves
Grízes tészta
Sárga répa főzelék zsíroskenyérrel
Szerda Gersli leves
Krumpli nudli
Kelkáposzta főzelék
Csütörtök Krumpli nudli
Galuska leves
Kenyér gombócz
Péntek Gersli leves
Ráchal mártással
Grönadír mars
Szombat Gulyás leves és rizskása
----- (?)
Krumpli nudli

 

Meglepő az étkek sokszínűsége (ne feledjük, ez egy orosz hadifogoly-tábor konyhája!), inkább vélhetően az elkészítés módja, az adagolás és a tálalás hagyhatott némi kívánnivalót maga után, amiért Haynik panasszal élt. Ugyanakkor, ha tovább olvassuk a hadinaplót, az élelmezésre való tekintettel nem csupán ilyen gazdag választékú étlappal szembesülhetünk. „A kiszolgáló legénységünket váltották fel. Iszonyatosan lerongyolódott és sok szenvedésen átesett embereket kaptunk, akik maguk is elmondták, hogy napról-napra csak kását adtak nekik enni. Húst nem láttak, sőt ruhát vagy pénzt nem is kaptak.- Az egyik legény például téli időben, hóban, fagyban, vékony gyékény papuccsal a lábán jött el. – Felsegítettük valamennyit.”

Különösen figyelemfelkeltőek a német és a zsidó foglyok bánásmódjáról szóló fejezetek: „A zsidó vallású bajtársainkat összegyűjtve Vigaznikiba (?) vitték, ahol nagyon rossz sorsra jutottak, éspedig: lakásuk azelőtt egy magtárféle volt, most át lett alakítva tiszti fogolytáborrá. – Tiszti szolgát nem kaptak, lehettek vagy 100-an.- A lakást naponta a hadapródjelöltek takarították felváltva. – Fekvőhelyük a földön gyékény vagy szalma, már amelyiknek volt. – Konyhát saját maguk állítottak fel s a zászlósok főztek.- A hadnagyok krumplit pucoltak.- Szóval étkezésük is nagyon hiányos volt.- Egy práporcsík (alhadnagy) volt a parancsnokuk és naponként 3szor vizsgálta meg őket. – A szemlére előzetesen sorakozva készen kellett állniok s mikor a parancsnok jött a sztarsi (altiszt) »szmirna« (vigyázz!) vezényszóra vigyázba kellett állniok. – Legelöl a németek, azután a magyarok, osztrákok és zsidók állottak. – Amikor már szinte kibírhatatlanná vált helyzetük, egy »bumágát« (írást) adtak be a muszka parancsnoksághoz s kérték helyzetük javítását, mert ellenkező esetben kénytelenek lesznek jelentést tenni az amerikai konzulátusnak. – Erre a muszkák büntetésből elvitték őket a legészakibb szibériai fogolytáborba, több mint 7000 mérföldnyire, ahol újabb és újabb szenvedés vár bizonyára szerencsétlen bajtársainkra.…

Gyors intézkedésre a velünk együtt itt levő németeket átvitték a »Gyurmába« (másik fogolytábor). Mielőtt eltávoztak volna Wetter őrnagy beszédet intézett hozzájuk, elbúcsúztatta őket, akikre az eddigieknél sokkal nehezebb napok várnak, mert németek. – Dicsőítette Németországot s Isten segítségét kérte a távozókra… Csöndben hallgattuk végig s miután jelen volt a muszka hadnagy is, csak egy erős kézszorítás volt a köszönet. – Eredmény: az őrnagyot még aznap elvitték a gyurmába, ott egy külön cellába bezárták, állandóan fegyveres őr jár az ajtaja előtt, legénységi koszton él, kimennie nem szabad s minden valószínűség szerint egy legközelebbi transzporttal Szibériába viszik. Az őrnagytól cédula útján megtudtuk, hogy a legénységünk is rettenetes állapotban van, sokat éheznek és szenvednek. Az őrnagy tőle telhetőleg segíti szerencsétlen bajtársainkat. –Különben ez már nem az első eset. – Ilyen Szibériába való küldés már előfordúlt akkor is, amidőn T. Z.-ék megszöktek. – Akkor büntetésből mintegy 70 tisztet küldtek innen Szibériába.- Egyik bajtársunk mondott el részleteket azon szerencsétlen bajtársaink szomorú sorsáról, akik Finnország felé a vasútépítésnél dolgoznak.- Ezek mélyen leásva a mélységben dolgoznak, a talajvíz fölcsap, néha térdig ér, másutt pedig fulladást okozó gázok miatt ajkuk földagad, megkékül, úgyszintén kezük is s ezt ottan »cink« betegségnek nevezik.- A pályatest mentén az árkon keresztül vannak a fekvőhelyeik, a szabad ég alatt, esőnek, hidegnek kitéve.-„

Hogy Haynik tapasztalt-e saját bőrén ilyen embertelen bánásmódot, az a naplóból nem derül ki. Feltételezhetően nem, (újságíró volt, feljegyezete volna), sőt! Fürdőbe, istentiszteletre járhatott, sétát tehetett a városban, amint azt az alábbi sorok is megerősítik: „Egypár bajtársunk templomba megy. Nemsoká fegyveres őrök veszik őket körül. – Megjegyzem, hogy fürdőbe például fegyver nélkül kísérnek bennünket.- Elindúl a kis csapat. – A templom üres, ma nincs mise. Mise helyett egy sétát tesznek a városban.- A merre csak mennek bámúlja őket a lakosság.- Akad olyan, aki rokonszenvezik velünk, különösen a hölgyek, mások ellenben szidnak bennünket. – Például egy diák kinézésű egyén utcák hosszat szidja őreinket, hogy miért engedik meg nekünk utcán a dohányzást? Mint később kiderült, félnek a tűztől, mert legnagyobbrészt faházból áll az egész város.- Később egy fekete ruhába öltözött jobb kinézésű muszka ér utól bennünket. – Szivesen beszélget velünk – úgylátszik lengyel – cigarettával kínál bennünket, majd elváláskor kalapját levéve minden jót kíván és sokáig integet utánunk.” A katonákkal szimpatizáló nők motívuma a későbbiekben is felbukkan a napló hasábjain: „Az orosz nők nem is viseltetnek olyan nagy ellenszenvvel a hadifoglyok iránt, sőt épen ellenkezőleg. Volt néhány – természetesen csak ablakon keresztüli – női ismerősünk, akikről mégis tudtuk, hogy ez tanító nő, ez irodista nő, diák kisasszony stb. – Sajnos egymás után tűntek el eme kedves ismerőseink s máig sem tudjuk megmagyarázni magunknak, hogy hova lettek? Csak nem küldték talán őket is Szibériába? Egy kitartó ösmerősünk s barátunk maradt csak s ez volt a rigai nő.- Nevét nem tudtuk s csak annyit sikerült megtudni felőle, hogy német és Rigába való s itt a szomszédunkban irodistanő. Mindennap pontosan fél tíz órakor a lagerrel szemben levő utca végén látható lett magas alakja. – Csinosan, ízlésesen öltözködve járt s megjelenésekor a láger összes ablakai megteltek nézőközönséggel. – Szép, magas alakja méltóságteljesen közeledett, semmi kifogás ellene, hacsak az nem, hogy nagy lábon élt, mint minden német. Kedvesen, mosolyogva fogadta köszönésünket sokszor azonban félve, mert a muszka szurony őr eme ártatlan udvarlásunkat is egyszer már félremagyarázta. S akkor egy csep híja volt, hogy kedves barátunkat nem vitték el Szibériába.” Haynik esetében – naplója alapján – a hadifogoly-állapot „borzasztósága” inkább a monotonságban, az állandó megfigyelésben, a honvágyban és a kiszámíthatatlanságban merült ki. 1916-ban legalábbis még ilyen volt a mindennapi élete egy magyar hadifogolynak muszkaföldön. Hogy miként hatott mindez a pszichikumra, az már más kérdés. „Orosz hadifogságom alatt láttam egy katonánk szomorú temetését. – A halott egy stráfszekéren szalmán feküdt, letakarva egy lepedővel. Se koporsó, se virág rajta. Csak két másik bajtársa ásóval a vállán kisérte s mellettük lépdeltek a szuronyos őrök. – Szívet facsaró látvány volt!”

A király halála

Haynik naplója írásakor szenderült örök álomra az osztrák császár és magyar király, I. Ferenc József. Az esemény aktualitása miatt részletesen foglalkozik a halálhír vételével és az oroszok hozzáállásával a táborban. „Mélyen meghatva vettük a szomorú hírt, hogy Őfelsége ma (november 21-én este 8 órakor) meghalt. A fogolytábor tisztikara mély csendben hallgatta meg a bejelentést s a szóló indítványára a jelenlévők mindegyike egy rövid imát mondott, majd elhatároztatott, hogy nagy gyászunk jeléül fekete gyászkarszalagot fogunk viselni. … 1916.XI.28-án ma vettük általános megbotránkozással a hírt, hogy az orosz tábornok Őfelsége halála alkalmából a fekete karszalag viselését betiltotta. Miután külön gyász istentisztelet tartását kértük, ezt nem engedte meg a tábornok, hanem egyik napon mindhárom fogoly táborból két-két tisztnek a templomba való menetelt engedélyezte. Pénteken lesz a gyászmise. 1916. XII. 1-én. […] Őfelségeért a gyászmise a (rekviem) Niznij Novgorodi róm. kath. templomban 1916 évi December hó 1-én (pénteken) délelőtt tartatott meg. - Mindhárom fogolytábor képviselve volt két-két tag által. – Ott volt Kuzulanek [helyesen: Kuzmanek] altábornagy, a przemyslii hős. – volt várparancsnok! – Mitőlünk részt vett ezen gyászistentiszteleten: Löffler Emil honvédezredes és Bereg Sulkowszky Edgár 9. huszáralezredes.”

Bakahumorral fűszerezve

Az osztrák-magyar hadseregek sikeres előretörésének híre a román fronton a hadifoglyokhoz is eljutott. Az események, természetesen, nem maradhattak bakahumor nélkül. „Csöndben ülünk együtt. Telegrammot hoznak. – Ránk nézve különféle jó hírek vannak benne. – Többek között, hogy csapataink közvetlen Bukarest előtt állanak. Egyik vicces bajtársunk hogy kis vidámságot öntsön belénk, azonnal leadja a következőket: Sarail generális a macedón fronton névjegyeket csináltat. A névjegyen ez áll: Sarail Alfonz Generális. B.ú.é.k. A generális hozzátartozói méltán megütköznek ezen s kérdik miért csináltat ily korán névjegyeket s hozzá még született francia létére hogy kívánhat B.ú.é.k.-t. Magyarúl? Sarail nem soká késik a válasszal. Az idő nagyon sürgett.-mondja – sietnem kell a névjegyekkel s hogy a rajta levő B.ú.é.k. – Mit jelent? – Azt, hogy „Bukarest” után én következem! – Mondanom sem kell, hogy nagy elhagyatottságunkban jót nevettünk bajtársunk kitűnő viccén.” – olvashatjuk hősünk naplójában, s egyben azt is konstatálhatjuk, hogy ezen szemelvény az egyedüli kedélyes része az egész irománynak a kesergő és sóvárgó sorok mellett. Már ami a hadifogságról szóló passzusokat illeti.

Haynik, hogy valamivel múlassa az időt, újságírói énjét felszínre hozva előszeretettel másol le külföldi lapokban publikált cikkeket, anekdotákat naplójába. Ez is bizonyítéka annak, hogy a foglyoknak lehetőségük nyílt a napi sajtó böngészésére. Szóról szóra lejegyzi a „Volgár” című orosz lapban megjelent Amerikáról és Wilson elnökről szóló gunyoros anekdotát, a német „Dahein” nevű képes családi folyóiratban leközölt cikket Melanchtonról és a Luther-házról (újból a vallás fontosságának momentuma bukkan elő!), de Czuczor Gergely és Fáy András rövid állatos anekdotáival is találkozhatunk a füzetben. Nemcsak mosolyoghatunk egyet a Szent Antalról és az ezreddobosról szóló elbeszélésen, különféle magyar szólások, közmondások csokrával is megajándékozta szerzőnk olvasóját. Haynik megszállottan olvas és ír. A napló fennmaradt részében még azt a hadnagyot ismerhetjük meg, aki saját belső gondolatvilágával ismerkedik, szemléli környezetét, a muszka falut és lakóit, lesi szokásaikat, napi rutinjukat, s közben tépelődik: „Nem volt egy nyugodt hónapom, nincs egy szép emlékem, nem volt semmi, semmi… Gondolt rám? Nem. Eszembe se jutott soha… Nem, mondom néha… hát néha gondoltam Magára.”

1 komment

Címkék: hadifogság hadifogoly

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr496648113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2015.10.30. 23:05:46

A "Gyurma" az a "tyurma" lehet, magyarul a börtön.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása