A levágott fejek

2014.08.11. 07:03 :: Nagy Háború szerkesztőség

Kovács György háborús naplója – 12. rész

Hősünk mai rendkívüli története 1916 nyarán Galíciában játszódik a Bruszilov-offenzíva idején. Apa és fiai misztikus, már-már horrorisztikus, ugyanakkor mélyen megrázó és megdöbbentő háborús története következik csak erős idegzetűeknek!
 
 

 

 

A levágott fejek. 1916 nyarán pár hétre Bukovinából átvitték az ezredemet Galíciába, miután ott igen nagy harcok folytak és jobban kellett az erősítés, mint Bukovinában. Alighogy odaértünk este, a Dnyeszter mellett egy kis állomáson megállt a vonatunk és kiszálltunk. Még azon az éjszakán átkeltünk a Dnyeszter vizén egy rögtönzött gyaloghídon úgyhogy amire hajnalodott, már teljesen elfoglaltuk az állásunkat. Az orosz ágyúk dörgése még nagyon távolról hallatszott, de úgy vettük észre, hogy mindig közelebb jönnek az oroszok támadásai. Augusztus 13-a volt, délelőtt 10 óra lehetett, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy rajtunk ütöttek az oroszok. Csodálatos üldözés és vérfolyás volt, vagyis jobban mondva mészárlás. Az ezredünknek negyedrésze meghalt és megsebesült, a fele meg foglyul esett. Tehát csak negyedrésze maradt meg az ezrednek.

Azonban egy öreg honvéd barátomról akarok elmondani egy kis igaz történetet, ami ebben az ütközetben folyt le. Sás Imrének hívták név szerint ezt az én öreg honvéd barátomat. Két derék fiával szolgálta a hazát és úgy intézték mindig a dolgot, hogy ők hárman mindig együtt voltak. Ha egyiküket valahova kommandírozták akkor az nem ment el addig, amíg az apa és a két fiú együtt nem volt. Tehát ha egy ment, akkor csak úgy, hogy mind a hárman együtt lehessenek. A harctéren még ilyet is megengedtek.

Tehát ebben az ütközetben az én Sás barátomnak a két fiát agyonszúrták a kozákok. Amikor a harc elcsendesedett, akkor kereste a két fiát, de csak halva találta meg őket.

Nagyon sírt szegény öreg. Két szép derék fiát siratta. Miután az ezredemet annyira tönkretették az oroszok 24 óra múltán az ütközet után felváltottak bennünket és hátramentünk, nem messze egy kis Korák nevű községbe, ahol elhelyeztek bennünket, és azt mondták a tisztek, hogy három napig itt leszünk, és ide kapjuk az új menetzászlóaljat és akkor visszamegyünk Bukovinába, a Kirlibabához.

Tehát, hogy ezt az én öreg honvéd barátom meghallotta, hogy itt hagyjuk Galíciát nagyon elszomorodott azon, hogyan hagyja itt a két fiának holttetemeit. Újból sírni kezdett szegény öreg Sás barátom. Este 10 óra lehetett, amikor az öreg hozzám jött és egy nagyot sóhajtott és pár csepp könny hullott a szeméből.
– No, mi a baj, pajtás? - kérdem tőle.
– Semmi sincsen, kedves barátom, mint hogy csak egyre akarnálak megkérni, hogy ha lennél oly szíves, hogy megtennéd velem. Hálás lennék még irántad érte.
– Jól van barátom, csak mond, hogy mit akarsz tőlem, ha lehet, megteszem néked.
– Jól van, hát tud meg, hogy mit akarok. Gyere el velem oda, ahol a fiaim el vannak temetve.
– Ugyan mit akarsz ott? - kérdem tőle.
– Ne kérdezz, csak légy szíves gyere el velem oda. A zsebében maradt egyiknek valami. Éjszaka van, nem tudja meg senki, hogy mi elmentünk. Most 10 óra van, éjfélre visszaérünk.

Nem tudtam visszautasítani a kérését. Fogtam a fegyverem, hátizsákom nem vittük magunkkal, hogy csak minél előbb megjárhassuk. Gyönyörűen sütött a hold. A tájék sík mezőség volt, csak néhol mutatkozott egy kis dombos hely, kukoricások voltak a határban. A távolból egy erdő látszott sötétedni, nekünk odáig kellett menni. Egy órai gyaloglás után elértük az erdőt.

 

Körülbelül 100 lépésnyire benn az erdő szélétől pihent a két fiú. A helyet jól tudtuk, hogy hol pihennek, hiszen én is segítettem eltemetni őket a síró atyjuknak. Csakhamar megtaláltuk a sírokat. Két kis kereszt jelezte, vesszőből voltak csinálva. Az erdőben csend volt csak némelykor egy-egy bagoly huhogása hallatszott és jó távolról puskaropogások, valahol jó messze hajtották a magyarok az oroszokat. Nem sokat tétováztunk, elővettük a hadi ásónkat és kezdtük a földet lehányni a két fiúról. Ami hamar megtörtént, hiszen kevés föld volt rajtuk. Én a lábnál kezdtem lehányni a földet, de a Sás barátom leintett, hogy csak a fejekre van szüksége. Nem tudtam elgondolni, hogy mit is akar ez az ember, nem árulta el a titkát előre nekem sem. Amint a fejekről letisztogattuk a földet, elővett egy éles kést és mind a két testről levágta a fejeket. Nem szóltam semmit, csak bámultam, hogy mit is akarhat ezekkel a fejekkel. Egy zsákdarabba takarta őket és azzal útnak indultunk haza felé. Éjfél után félegy óra volt, amikor haza értünk. Csend volt, aludtak a kifáradt harcosok. Csak az őr volt ébren. Ő is azt hitte, hogy valamiféle élelem után jártunk, nem szólt semmit, hogy hol voltunk. A Sás barátom a csomagját elrejtette egy félreeső bokorban és lefeküdtünk. Reggel azt a parancsot adták, hogy mindenki keressen valami edényt, amiben vizet melegít és a ruháját mindenki tisztogassa ki a tetűktől. Az én Sás barátom is csakhamar kerített egy háztól egy vas bográcsot és elment a falutól jól távolra, ahol nem járt senki és ott jó nagy tűzet rakott. A bográcsot két ágasra tette és pár óra alatt lefőzte a fejekről a húst, úgy hogy csak a fehér csontok maradtak. Azután elpakolta őket egy ruhadarabba és a hátizsák fenekére tette őket.

 

Kérdeztem tőle, hogy mit akar velük. Azt mondta, hogy ha az Isten megengedi neki, hogy szabadságra mehet, hát otthon a családi kriptába akarja a két fia fejét elhelyezni. De láttam rajta, hogy roppantul örül, hogy odáig elérte célját, hogy a fejek már a hátizsákban voltak, mint a csontvázak.

Tehát majdnem egy évig hordozta őket, amíg szabadságra mehetett anélkül, hogy valaki tudta volna rajtam kívül, hogy ő mit cipelt a hátizsákjában. Nem árultam el soha, addig amíg el nem ment szabadságra, akkor megmondtam a szakaszparancsnokunknak, egy hadnagy volt, mert ő sokszor mondta, hogy mi a fene púposodik a kend hátizsákjában Sás bácsi…
– Ruha – felelte az öreg. Azonban az öreget hiába vártuk vissza a szabadságról, nem jött többet vissza az ezredhez. Úgy hallottuk, hogy oda haza megbetegedett az öreg és meg is halt otthon. Vas megyei, körmendi lakos volt.

Kovács György 1875-ben a Somogy megyei Kastélyosdombón született és 1949-ben itt is hunyt el. Árva gyermekként nevelkedett, miután a szüleit korán elvesztette. Felnőtt fejjel, pásztoroktól tanult meg írní és olvasni. A háború előtt már megházasodott, egyetlen leány gyermeke, Emília 1908-ban születetett. Az első világháborút a magyar királyi pécsi 19., majd a budapesti 30. honvéd gyalogezred katonájaként szolgálta végig. Mesék az első világháborúról – forrásközlemény sorozatunknak ezt a címet is adhattuk volna. Kovács György írásai ugyanis egymásba fonódó meseszerű történetekként elevenítik meg a Nagy Háború eseményeit. Azonban csak a stílus háryjánosi, a leírt tartalom maga a háború drámai és naturális valósága, ahogy Kovács György és sok millió társa azt átélte. A napló történetéről és a forrásközlés módjáról a sorozat első részében adtunk részletesebb ismertetést.

Előző rész: A kém

Következő rész: A halottrabló

10 komment

Címkék: kovács györgy bruszilov offenzíva budapesti 30–as honvéd gyalogezred pécsi 19–es honvéd gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr886593563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.08.12. 23:43:51

@Counter: Az egyik legdrámaibb rész. Akár Móricz is írhatta volna...

MTi 2014.08.14. 10:48:19

Szerintetek ez valóban megtörtént/megtörténhetett?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.08.14. 11:57:49

@MTi: Szerinted az valóban megtörtént, hogy több millió ember pusztult el nyomorultul a senkiföldjén, a lövészárkokban, illetve a frontvonal mögött? Éhínségben, kolerában, tífuszban, kézitusában lemészárolva, tüzérség által megsemmisítve, gázban megfojtva, horrorisztikus csatatéri sérülés miatt kiszenvedve?

Mitől lenne hihetetlen ehhez képest két gondosan kifőzött és hazajuttatott koponya?

Pavol Rusnák 2014.08.14. 21:16:31

@MTi: Simán. A második világháború alatt a csendesóceáni harctéren például tömegesen preparálták a japán koponyákat, hogy haza küldik szüleiknek, kedveseiknek.
Ez viszont egy érzelmileg motivált, megfontolt cselekedett volt. Azt a célt szolgálta, hogy a halottak megkaphassák a végtiszteletet otthon, a családtól. Aki csak tehette, próbálta haza hozatni a halottját - persze lehetőleg egészében ...

Pavol Rusnák 2014.08.14. 21:26:27

Jaj, kihagytam, hogy ezt az amerikai katonák csinálták, nehogy valamilyen fura japán szokásnak nézzen ki az olvasó számára.

en.wikipedia.org/wiki/File:LIFE_May_1944_Jap_Skull.jpg

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.08.15. 00:58:45

A szeretett kedves halott fejének a levágása és tisztelete irodalmi téma is. Boccaccio Dekameronja az egyik legismertebb példa. A negyedik nap ötödik novellájában Lisabetta levágja halott kedvese, Lorenzo fejét és egy virágcserépbe teszi, majd bazsalikomot ültet a cserépbe. "A bazsalikom eme hosszú és szüntelen ápolásban, másfelől pedig a földnek kövérsége miatt, mely a benne rejtett rothadozó fejtől származott, pompásan illatozó, gyönyörű virággá fejlődött..." mek.niif.hu/00300/00334/html/

Máshonnan vett hasonló példa a szentek ereklyéi, amelyek szintén valamilyen csonkítás eredményei, s amelyek hátterében szintén egyfajta tisztelet, rajongás, csoda várás kifejeződését láthatjuk.

Jelen eset számomra is teljesen hihető, simán benne van a korszak emberének a gondolkodásában és cselekedeteiben, s tisztán arról lehet szó, amit Pavol is ír, a végtisztesség magadása, még ha a mai eszünkkel kicsit morbid módon is...

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.08.17. 10:07:14

A Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall) c. I világháborúban (is) játszódó film egyik legerősebb jelenete kb. ugyanez - Brad Pitt kivágja az elesett öccse szívét és egy csajkában hazaviszi.

BartókBéla 2014.08.21. 23:01:53

@PintérTamás: A borzalmas és érthetetlen cselekedet csak ma tűnik rémisztőnek. Régen teljesen természetes és praktikus volt. Sokat változott az európai ember testkultúrája az elmúlt évszázadokban. A Mos Teutonicus ugyanis egy halál utáni temetési szertartás volt Európában a középkorban amelynek során előkelő személyek holttestét preparálták és elszállították. Az eljárás a húsnak a csontról történt eltávolításával kezdődött, hogy azokat majd higiénikusan haza lehessen szállítani távoli országokból. Már a 2. keresztes hadjárat idején elterjedt, hogy a külföldön elhunyt arisztokraták nem akartak muszlim területen nyugodni. Az éghajlat miatt a test gyorsan bomlásnak indult, ami nem volt egészséges és praktikus.Különösen a német főnemesek szerettek hazai földbe temetkezni.
Boncompagno firenzei krónikás írta le először a német főurak szokását és német szokásnak nevezte. Az angol és francia arisztokraták jobban kedvelték a balzsamozást valamint a belek és a szív külön történő eltemetését.
A német szokás sokkal olcsóbb és higiénikusabb volt. A test megőrzése nagyon népszerű volt a középkori kultúrában, mert bomló testet bűnös és gonosz dolognak tekintették.
A balzsamozás és a német szokás az épség illúzióját keltette és elfeledtette a rothadás és pusztulás tényét.
Amikor IX. Lajos francia király 1270-ben meghalt tífuszban a tuniszi hadjárat során őt is német szokás szerint temették el. Az eljárás szerint először feldarabolták a testét, majd órákig főzték forró vízben vagy vörös borban! A maradék húst lekaparták a csontokról és teljesen tiszta csontvázat kaptak, amelyet már sokkal egyszerűbb volt hazaszállítani és bárhol bármilyen időpontban eltemetni.A korábban az egyház által is támogatott szokást VIII.Bonifác pápa tiltotta be 1300-ban.
Rgyébként az exkarnáció szokása mélyen gyökerezik az emberi kultúrában. A tibetiek mellett a komancs indiánok, a Zoroaszter hívők és az ősi japán lakói is alkalmazták és alkalmazzák a holttesteknél a hús eltávolítását a csontokról.
A leghíresebb ilyen módon eltemetett személyek között ott van Kolumbusz, James Cook tehát ez is azt jelenti hogy a halál és a temetés valamint a holttesttel való bánásmód sokkal hétköznapibb jelenség volt őseinknél mint mostanában.
Szerintem inkább az érdekes, hogy a fiúk maradványai mikor, milyen temetést kaptak Körmenden és megvan-e még a kriptájuk.

dr650 2019.09.01. 20:00:04

A szürke senkik c. filmben is az osztrák őrmester hasonló módon szerette volna hazaszállítani halott fia koponyáját. Nekem semmi kétségem nincs afelől, hogy megtörtént-e.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása