Íróasztaltól a tábori kórházig

2014.04.02. 08:19 :: Nagy Háború szerkesztőség

Jávor Andor és Tóth Imre tartalékos tisztek hadiútja

A balassagyarmati Jávor Andor és a budapesti Tóth Imre hasonló családi környezetből jöttek, és a tanulás révén emelkedtek feljebb a társadalmi ranglétrán. A nagy háborúból mindketten kivették a részüket: tartalékos tisztként a kezdetektől az összeomlásig teljesítettek szolgálatot, nagy részt a frontvonalban. A két párhuzamos életutat dédunokájuk, Péterffy Gergely meséli el.

 

Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Harc utáni csend Harc utáni csend
(Tóth Imre hagyaték)

Gyóni Géza Csak egy éjszakára verssorait az I. világháborút megjárt katonák milliói érezték át a frontvonalak mindkét oldalán. Jávor Andor és Tóth Imre tartalékos főhadnagyok is testközelből élték meg ezeket a sorokat, igaz nem Przemyśl környékén, ahol Gyóni később fogságba esett, hanem leginkább az olasz front sziklái között. Mindketten szegény családba születtek, tanulásnak köszönhetően léphettek előre a társadalom lépcsőfokán. Talán vallásos neveltetésük, és az ebből fakadó erős istenhitük segítette át őket a háború borzalmain. Valószínűleg nem találkoztak egymással a nagy háború harcterein, jó harminc évvel később ismerték meg egymást, amikor gyermekeik összekötötték életüket. Anyai dédszüleim nem meséltek bátor vállalkozásokról vagy az átélt borzalmakról, mindarról, amiről csak azoknak lehet, akik maguk is átélték. Nem maradt más, csak a fennmaradt iratok alapján megpróbálni felvázolni katonai pályájukat.

Jávor Andor Jávor Andor

Balassagyarmaton látta meg a napvilágot Jávor Andor, egy helyi foltozó cipész és egy mosónő második gyermekeként 1892. május 25-én. Szülei szorgalmas munkával próbálták biztosítani hat gyermeküknek a könnyebb élethez belépőt jelentő iskolákat. Elemi és középiskoláját Nógrád vármegye székhelyén végezte, a kisváros lakossága épphogy meghaladta a tízezer főt a nagy háború előestéjén. 1911-ben iratkozott be a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, de tanári oklevelét csak 1920 tavaszán tudta megszerezni, ugyanis 1914. augusztus 1-én behívták katonának. Egészen 1919 áprilisáig viselte az egyenruhát, jóllehet hivatalosan csak 1920 augusztusában szerelték le tartalékos főhadnagyi rendfokozattal. A vérzivataros évek után a polgári életbe való visszailleszkedéssel, a tanári diploma megszerzésével és tanítással teltek az évek. Egészen a harmincas évek közepéig egy rövid dombóvári kitérőt leszámítva a balassagyarmati gimnáziumban tanított magyart, latint és ógörögöt. 1936-ban felköltözött családjával Budapestre, és nyugállományba vonulásáig a XIV. kerületi István gimnáziumban tanított. A családalapítással és tanítással telt évek alatt talán eszébe sem jutott, hogy újra honvéd egyenruhát kell majd öltenie (egy 1937. július 20-i keltezésű Emléklap tanúsága szerint jogosult volt katonai egyenruhában megjelenni ünnepélyes alkalmakkor). Pedig így történt, 1941 decemberében a III. hadkiegészítő parancsnokságra hívták be, a nyilvántartó osztályon teljesített szolgálatot 1942. szeptemberi leszereléséig. 1943 májusában tartalékos századossá léptették elő, öt hónappal később pedig IV. járadékosztályos hadirokkantsági osztályba sorolták, ezzel véget ért tartalékos tiszti pályafutása.

Mint balassagyarmati lakost, a losonci császári és királyi 25. gyalogezredhez hívták be, amelyet az 1917-es tiszti címtár szerint 1672-ben alapítottak; az egykori Pokorny-ezred katonáit tengerzöld [hajtókájú - a szerk.] kabátjukról lehetett megismerni. 1915. januárig Losoncon maradt, ahol elvégezte az önkéntes tiszti iskolát, hogy február végén mint kadét aspiránst vezényeljék a szerb frontra – szakaszparancsnoki beosztással. Májusban visszakerült Losoncra, ahol megkapta zászlósi kinevezését, majd az olasz hadüzenet miatt a délnyugati frontra vezényelték. 1918. november 1-i fogságba eséséig az olasz fronton harcolt, megjárva Santa Lucia-Loga, Mrzli Vrh, Ortler és Hétközség fennsíkja lövészárkait. 1916-ban már hadnagyként szolgált, mint századparancsnok-helyettes a 25. gyalogezred IV. zászlóaljánál.

A 25. gyalogezred emléktáblájának avatása Salgótarjánban, 1932. június 19-én. Bal oldalt az emléktáblát avató József főherceg. A 25. gyalogezred emléktáblájának avatása Salgótarjánban, 1932. június 19-én. Bal oldalt az emléktáblát avató József főherceg. (Forrás: tarjanikepek.hu)

A rákövetkező évben kétszer is kitüntetésre terjesztették fel, ekkor még tartalékos hadnagyként említik az iratok. Az 1917. márciusi kitüntetési javaslat mint vitéz és nagyon megbízható (verlässlicher Zugskommandant) szakaszparancsokként jellemzi, aki bátran teljesítette kötelességét Auzzánál az 588-as magaslaton, Sancta Luciától nyugatra, és a 160-as magaslaton, a Mrzli Vrh–Tolmeini hídfőnél.

Két hónappal később, május 15–21. között az Auzzától nyugatra zajló összecsapások során, Logánál három század szétszórt gyalogságát összegyűjtve vezetett egy sikeres éjszakai támadást. Az ellenség koncentrált ágyú- és gépfegyvertüze ellenére betört egy olasz állásba és elfoglalta azt. Helytállásáért előbb bronz, majd ezüst Katonai Érdeméremmel (Signum Laudis) tüntették ki, de a Károly Csapatkereszt (viseléséhez 12 hét frontszolgálat kellett) és a Sebesülési Érem viselésére is jogosult volt.

1918 augusztusában megbetegedett, kórházi cédulája szerint influenzával kezelték. Talán az az év nyarán már Budapesten is felbukkanó spanyolnáthát kapta el. A 608. tábori kórházból augusztus 29-én távozott, távozási céduláján már főhadnagyi rangban szerepelt. A háború végórájában légnyomásos sérülést szenvedett, és így esett olasz hadifogságba november 1-én. Az Elba szigetén töltött mintegy féléves hadifogság után térhetett végre haza édesanyjához és testvéreihez.

Sziklába vájt fedett futóárok Sziklába vájt fedett futóárok
(Tóth Imre hagyaték)

Tóth Imre, a császári és királyi 1. tiroli császárvadászezred főhadnagya 1892. augusztus 4-én született Budapesten, egy ötgyermekes susztersegéd második gyermekeként. 14 éves korára teljes árvaságra jutott, anyai nagybátyja, Zellinger Rezső MÁV-hivatalnok vette magához és gondoskodott tanításáról. 1910-ben szerzett érettségit az állami kereskedelmi iskolában. Banktisztviselőként helyezkedett el a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban, és a háború után is itt dolgozott, 1923-ig. A II. világháború idején (1941-ben vagy 1942-ben)  hátországi adminisztrációs feladatra  ismét behívták: a Déli pályaudvaron teljesített szolgálatot, ahol a katonai szállításokat ellenőrizte, de néhány hét után egészségi okokból leszerelték.

Tóth Imre vadász hadnagy Tóth Imre vadász hadnagy

Már 1914. július 31-én behívták az 1. tiroli császárvadászokhoz, szeptemberben az orosz frontra vezényelték, decemberben megsebesült Sinkónál. Feltehetőleg ezután végezte el a tartalékos tiszti tanfolyamot és mint kadét került ki 1915 júniusában az isonzói frontra. 1918. május 1-ig szolgált a frontvonalban. Két kitüntetési felterjesztés maradt fenn róla, az első 1917 augusztusában íródott. Ekkor a 7. század szakaszparancsnoka volt hadnagyi rangban, 1916 szeptembere óta egyúttal támaszpontparancsnok is. A felterjesztés indoklása szerint Tóth hadnagy 1916 áprilisától számos ütközetben vett részt, veszélyes körülmények között tett őrjáratok során bátorságával és körültekintő vezetéssel tüntette ki magát a Tonale körzetében. Gyakran ellenséges tűzben tevékenykedett, szívós kitartásával példát mutatva alárendeltjeinek. A jellemzés megemlíti még, hogy különös ügyességgel végezte a lavinaveszélyes területen az állások kiépítését, fáradhatatlan lelkesedésről téve tanúságot.

Az 1918. júniusi második felterjesztésben már mint a 7. század parancsnoka szerepel, főhadnagyként. A kézzel írt felterjesztés a következőképpen javasolja a kitüntetést: az utolsó 10 hónapban, mint szakasz- és századparancsnok a Tonale terület különböző állásaiban teljesített szolgálatot és kiváló módon látta el a Tonale átjáró állásainak kiépítését, valamint a neki alárendelt egység kiképzését. Az ismétlődő tüzérségi tűzben Tóth főhadnagy személyes példát mutatott az alárendeltjeinek, így őrizve meg alárendeltjeinek harci morálját, és a legnehezebb körülmények között is a legjobb módon vezette alakulatát. Ez a kitűnő tiszt méltó a legmagasabb kitüntetések egyikére. Mindkétszer az MVK (Militärverdienstkreuz – katonai érdemkereszt) szalagon a kardokkal kitüntetésre terjesztették fel, a kitüntetési javaslatok utóéletéről nem maradt fenn forrás. Annyi bizonyos, hogy 1917-ben már volt valamilyen kitüntetése.

1918. május 1-én megsebesült, a családi hagyomány szerint a Piavéból csáklyázták ki sebesülten. Még aznap főhadnaggyá léptették elő egy 1937-es honvédségi igazolás szerint. 1918. szeptember 27-én bocsátották el a II. számú belgyógyászati klinikáról, az elbocsátó céduláján diagnózisként traumás neurózis lett feltüntetve. Ezzel számára véget ért a nagy háború.

Hegyivadász és a bátorságot hirdető havasi gyopár a 3. tiroli vadászezred képeslapján Hegyivadász és a bátorságot hirdető havasi gyopár a 3. tiroli vadászezred képeslapján (Tóth Imre hagyaték)

Milliónyi bajtársukhoz hasonlóan az égő pokol bugyraiba kerültek, épp hogy élni kezdtek, ízlelni az életet. Nem adatott meg számukra a békés nemzedékek idealista álmodozása, az első ágyúzásra, rohamra fel kellett nőniük és férfivá válniuk. Másokért is feleltek, nem maradhattak egyedül félelmeikkel. Anélkül, hogy mindarra felkészítették volna őket, ami rájuk várt. Ahogy az egyszerű bakákat sem. A háborúra nem lehet lelkileg, pszichikailag felkészülni.

A cikkhez nyújtott segítségért köszönettel tartozom dr. Gecsényi Lajosnak.

3 komment

Címkék: mrzli vrh piave tonale losonci 25–ös közös gyalogezred auzza 1–es tiroli császárvadászok

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr875890107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borsod · http://magyarhonved.blogspot.hu/ 2014.04.02. 09:23:57

"Mint balassagyarmati lakost, a losonci császári és királyi 25. gyalogezredhez hívták be, amelyet az 1917-es tiszti címtár szerint 1672-ben alapítottak; az egykori Pokorny-ezred katonáit tengerzöld kabátjukról lehetett megismerni."

Ha jól tudom, nem a kabátjuk, hanem a hajtókájuk volt tengerzöld. Ő ugyancsak Nógrád vármegyei lakos volt.

Dédapám "zupás" szakaszvezetőként nyolc évig szolgált a 25. közös gyalogezrednél.

MTi 2014.04.02. 17:38:40

Nagyon jó írás!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2014.04.02. 21:54:05

@borsod: Így van, Zoli, a kabátjukon (zubbonyukon) a hajtóka volt tengerzöld. Ezt a szerző is így gondolta, de egy értelmező kiegészítéssel ellátjuk a szöveget.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása