Hogyan őrzi a táj a doberdói harcok nyomait?

2014.03.12. 06:20 :: Nagy Háború szerkesztőség

Az első világháború a Doberdón nem múlt el nyom nélkül. Történetét pedig nemcsak az írott és tárgyi emlékek őrzik, hanem maga a táj is. A földrajzilag kiolvasható történelmet nem tollal és tintával írták, hanem a kövek és a Föld nyelvén. Böszörményi Sándor olvasónk posztja következik, aki az antropogén geomorfológia, azaz az emberi tájformálás tudományának segítségével igyekszik ezt a nyelvet megfejteni. Szerzőnk az írását saját helyszíni fotóival illusztrálta.

 

Hogy lássuk, milyen nyomait lehet az egykori harcoknak az antropogén geomorfológia segítségével tanulmányozni, tegyünk egy rövid sétát a Monte San Michele körül. Ez a hegy a legmagasabb része a fennsíknak, így stratégiailag is kulcsfontosságú volt az olasz háború idején. Napjainkban a Museo del San Michele igyekszik feltárni ezt a kb. 2 km2-nyi területet.

Lövés- és robbanásnyomok

A karszt mészköve kiválóan konzerválta a háború bizonyos emlékeit. Az említett múzeum mögötti hegycsúcson (274 m) például szép számmal fordulnak elő a kőzeten különös repedések. Átmérőjük csak ritkán nagyobb 4-5 cm-nél, alakjuk pókhálószerű, középpontjuk pedig jól elkülöníthető. Úgy tűnik, a korabeli kézifegyverek lövedékei hozhatták őket létre. Eredeti kagylós törési felületük mára beforrt, s egybeolvadt a tengeri tömött kréta mészkő szövetével. Azonban a háborúban használt kaliberméretekről így is jó megközelítéssel árulkodnak: nagyjából a mai vadászpuskák átlagos töltényeivel vethetők össze.

Pókhálószerű lövésnyom a Doberdó mészkövén Pókhálószerű lövésnyom a Doberdó mészkövén

A csúcs alatti mészkőfalon az előbbiekhez kísértetiesen hasonlító, ám méreteikben jóval nagyobb nyomokkal találkozhatunk. Ezek átmérője több tíz centiméter vagy néha akár egy méter körüli is lehet. Belátható, hogy ezek valószínűleg a nehéztüzérségi tevékenység következményei. Repedéseik sűrűbbek és melyebbek, de ugyancsak pókhálószerűen rendeződnek. Középpontjukban többnyire ökölnyi lyuk, néha fejnyi szilánkos kőzet figyelhető meg. Érdekes jelenség, hogy egy-két robbanásnyom még a becsapódó lőszer ólomanyagát is megőrizte.

Robbanásnyom a létrehozó lövedékből származó ólomfolttal Robbanásnyom a létrehozó lövedékből származó ólomfolttal

A doberdói „mészkősivatag” területén ugyancsak rettegettek voltak a becsapódásokkor szétpattanó repesz- és kőzetdarabok. Olykor hasonló vagy talán nagyobb pusztítást végeztek, mint maguk a lőszerek. Ezek nyomait feltehetőleg szintén őrzi a táj, egyértelmű azonosításuk azonban problémás: nyomaikat nehéz megkülönböztetni a természetes törésektől.

A képen látható mészkődarab felületét feltehetőleg szétvetődő repeszek vagy kőzetszilánkok nyomait őrzi A képen látható mészkődarab felületét feltehetőleg szétvetődő repeszek vagy kőzetszilánkok nyomait őrzi

„Vakondháború”

Az említett kőfalnál a tűzharc igen szemléletes emlékein kívül érdemes még egy képződményt megemlíteni. Ugyancsak itt nyílik a csúcs gyomrában létrehozott olasz kaverna több bejárata is. A kavernák olyan mesterséges üregek voltak annak idején, amelyek lehettek barakkok, lőszerraktárak, irodák, fedezékek vagy akár az ellenség állásai alá kúszó rosszindulatú aknák. A doberdói „vakondháború” tipikus alakzatai ezek, amelyekhez példát és lehetőséget a karszt eleve üreges szerkezete biztosított. A szóban forgó példány rendkívül jó állapotban maradt fenn. 3–8 m magas és széles beltere igen nagy kiterjedésű és szinte teljesen végigjárható. Őrzi eredeti boltíves kialakítását is.

Ha északkelet felé tovább sétálunk, számos olyan példával találkozhatnánk, amelyek még inkább megdöbbentővé teszik az említett olasz kaverna épségét. Ezen az útvonalon először a Schönburgtunnel déli bejáratát láthatjuk, amely valaha az összeköttetést jelentette a Monarchia első vonala és a tartalék állások között a hegygerinc alatt. A front felőli végét az olaszok szétbombázták, nem régiben rekonstruált déli kapuja azonban természetese beomlás következtében semmisült meg. Az út mentén két további elzáródott osztrák-magyar kavernát figyelhetünk meg. Az egyiknél külön érdekesség az, hogy a mészkőhegy egyik tektonikus törése, azaz vetője mentén hozták létre, mivel ez egy viszonylag könnyen megmunkálható közegnek bizonyult. Ez okozhatta azonban az üreg vesztét is, hiszen a repedésben ülő természetes kőtörmelék – ún. vetőbreccsa – volt az, ami a járatra végül ráomlott. Ráadásul az omlás nyomvonalát a felszínen egy hosszanti süllyedés jelzi.

A csúcs alatti, épen maradt olasz kaverna járatai (balra) és egy vető mentén létrehozott, mára beomlott honvéd kaverna (jobbra, kb. 1km-re északkeletre a csúcstól) A csúcs alatti, épen maradt olasz kaverna járatai (balra) és egy vető mentén létrehozott, mára beomlott honvéd kaverna (jobbra, kb. 1km-re északkeletre a csúcstól)

Érdemes megvizsgálnunk még egy, hasonlóan szemléletes példát a San Martino del Carso nevet viselő faluban [ez az egykori Cotiči település - a szerk.]. Ez a kaverna ugyan – szoros értelemben – nem a Monte San Michelén található, hanem annál kicsit délebbre, vessük azért össze az előző bekezdés főszereplőjével. Itt az elzáródás oka egy nagyobb autónyi kőtömb, ráadásul egy réteglap. A hegyet felépítő mészkő tudniillik a tenger fenekén, több hasonló periódusban, rétegenként rakódott le. Egy réteg egy periódust jelöl. A rétegek közti átmenet általában épp csak egy leheletnyi vastagságú, azonban jobban ki van téve a karsztos folyamatoknak. Ennél fogva az osztrák-magyar utászok itt is az egyszerűbben megmunkálható közeget keresték és itt is épp ez okozta a kaverna egyik járatának pusztulását, amikor az alátámasztás nélkül maradt réteglap megroppant és letört.

A tapasztalatokból elsőre akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a Monarchia utászai szörnyen hanyag munkát végeztek az olaszok precizitásával szemben. Igaz, hogy a mieink ezen a harctéren egy vérbeli „kőműves nemzetet” kaptak ellenfélnek, azonban a megfelelő történeti földrajzi ismeretek tükrében belátható, hogy nem ez döntött elsősorban a földalatti létesítmények sorsa felől. A háború történetírásából kiderül, hogy ezeket a fedezékeket 1915–1916 telén kezdték kialakítani, az egymástól gyakran csak néhány méterre húzódó arcvonalak közelében, s nem ritkán heves tűzharc közepette. Több forrás árulkodik arról, hogy ilyen körülmények között gyors és hatékony munkára volt szükség. Más szóval éppen azokat a részeit kellett megkeresni a roppant tömör mészkőnek, ahol mindez kivitelezhető volt. Továbbá bízva a mihamarabbi áttörésben – vagy éppen ismervén a hadiszerencse forgandóságát – nem volt szempont, hogy a kavernák élettartama több legyen pár hónapnál vagy esetleg egy-két évnél.

1916 augusztusában, a hatodik isonzói csata végén az olaszok megszállták a Doberdót, a Monarchia pedig kilométerekkel keletebbre, a szomszédos Komeni-fennsíkon vette fel új állásait. A Monte San Michele is az ellenség kezére került, akiknek ezután jóval több idejük és lehetőségük volt arra, hogy nyugodtabb körülmények között a megfelelő mérnöki körültekintéssel faragják ki a hegy belsejét.

Nagyszerűen alátámasztja mindezt a San Michele olasz kavernarendszerének keleti bejáratainál a korábban említett robbanásnyomok. Megállapítottuk róluk az imént, hogy a nehéztüzérségi munka hozta őket létre, amelynek hatásköre már a 20. század elején is meghaladhatta a 10 km-t. A becsapódások irányát tekintve ráadásul éppen a Komeni-fennsík irányába néznek. Levonható mindebből, hogy a csúcs alatti olasz kaverna kedvelt és ideális célpontja lehetett 1916 végétől az osztrák-magyar aknáknak, gránátoknak és srapneleknek. S hogy egy mesterséges üreg még az ilyen heves tűzharcokat is túlélje egy teljes évszázaddal, ahhoz valóban időre és lehetőségre volt szükségük a kialakítóknak.

A természet az ember után

Természetesen másmilyen nyomai is maradtak a háborúnak és a lövés- és robbanásnyomokat sem csak a San Michele említett pontjain észlelhetjük. Az azonban tény, hogy minél inkább távolodunk a múzeumtól, annál nehezebb a földrajzi és földtani emlékek felismerése. A táj ugyanis már régen nem az, ami annak idején, csatatérként volt.

A hegy északnyugati lejtőjén találunk egy viszonylag egyben maradt lövészárokrendszert. A mellvédjét egész jól megőrizte, ráadásul egy kavernabejárat is tartozik hozzá. Ezt a rendszert viszont buja növényzet és talaj borítja. A természet elkezdte visszahódítani az egykori harcteret, pedig a történetírásból egyértelműen kiderül, hogy az olasz háború kezdetekor az osztrák hadvezetés stratégiai okok miatt teljesen megfosztotta a Doberdót eredeti növényzetétől. Ma azonban a tűzharc nyomainak nagy részét sűrű erdőben kell keresni!

A háborúból visszamaradt, mellvéddel erősített lövészárok. Mára a természet visszahódította az egykori harcteret A háborúból visszamaradt, mellvéddel erősített lövészárok. Mára a természet visszahódította az egykori harcteret

Az anyatermészet olykor különös tréfát űz velük. A terepet járva láthatunk facsemetét, amely egy robbanásnyom közepéből cseperedik, sőt apró cseppköveket a San Martino-i kaverna falának hasadékaiban. Mindenesetre nincs könnyű dolgunk, ha az emlékeket próbáljuk fellelni. A nagyobb kaliberű nehéztüzérségi lövedékek krátereit például az erdőben már felismerni is alig lehet. A fennsíkról manapság nehéz elhinni, hogy a világtörténelem ezernyi csatatere közül valaha a legvéresebbek közé tartozott.

A Monte San Michele egyik csúcsa 1916 őszén (fent) és ugyanaz a csúcs 2012-ben (lent) A Monte San Michele egyik csúcsa 1916 őszén (fent) és ugyanaz a csúcs 2012-ben (lent)

A fent leírtak egy hosszúra szánt kutatómunka kezdeti stádiumának eredményei. A munka folytatásával bizonyos megállapítások bővülhetnek, módosulhatnak, de meg is változhatnak. Az iménti okfejtés az eddigi megfigyelések eredménye.

1 komment

Címkék: monte san michele schönburg–alagút antropogén geomorfológia

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr45855539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.03.12. 08:23:13

Érdekes és tanulságos írás. Amikor legközelebb arra találok járni, nyitottabb szemmel tudom nézni a tájat. Köszönöm.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • PintérTamás: A Rohatyn környékén tett terepbejárásunk útibeszámolója a Facebook oldalunkon: www.facebook.com/... (2021.09.19. 19:21) Elesett Rohatynnál
  • Gátai Róbert: Kedves Tamás! Nagyon köszönöm válaszát. Már így is nagyon hálás vagyok eddigi segtségükért! (2021.09.17. 22:39) Összetört emlékezet
  • PintérTamás: Ma újabb beszámolók jelentek meg a könyvbemutatóról. Újkor.hu, 2021. szeptember 17.: ujkor.hu/c... (2021.09.17. 20:43) In nomine Domini!
  • PintérTamás: @Gátai Róbert: Kedves Róbert, sajnos nem tudunk ilyenről. Ha csak az iratok meglennének is nagyon ... (2021.09.17. 10:03) Összetört emlékezet
  • PintérTamás: A kötetet Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában mutattuk be 2021. szeptember 13-án, hétfőn... (2021.09.17. 09:58) In nomine Domini!
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása