Thália mundérban – 2. rész

A háborús idők nem kedveznek a nagyváradi kőszínháznak: se pénz, se néző, a színészeket meg vagy behívják, vagy Nagy Endre csábítja át a Bombonier kabaréba. De a sok balszerencse után végre beüt a főnyeremény: a társulatot bécsi vendégszereplésre szerződtetnék. Sárközi Zoltán nagyváradi olvasónk januárban indult sorozatának következő epizódja 1914 szilveszterétől 1915 áprilisáig követi nyomon a Szigligeti Színház történetét.

Nem szilveszter a szilveszter Nagyváradon, ha a Szigligeti Színház erre az estére készült kabaréval nem szórakoztatja a nagyérdeműt. Nem történt ez másként 1914 szilveszter napján sem. A ránk maradt visszaemlékezésekből kiderül, hogy a Nagy Háború rányomta bélyegét erre a napra is. Nem volt elég a háború, de néhány nappal korábban a társulatot betörők kirabolták és elvitték a kasszában található kilencven koronát. A társulat összes készpénzét!

Hogy mennyire nem ment a színház, annak igazolásául álljon itt az óévbúcsúztatón a színpadról elhangzott alkalmi vers egy részlete Sas Ede tollából:

Kong az egész földszint, a páholyok körbe
Mintha csak künn volnánk a nyári színkörbe!
Sokszor többen vagyunk itt fönn a szinpadon,
Még ha Mihály pópa is van a szinlapon!…

A soroknak nyomatékot adott, hogy aki elszavalta – E. Kovács Piroska színésznő – nem volt más, mint a direktor, Erdélyi Miklós felesége.

Gyűltek a sötét fellegek az alig tizenötéves kőszínház felett, és a társulat még nem is sejtette, hogy a neheze csak ez után következik.

Az új év, mint általában az új évek szokták, reménnyel töltötte el a váradi polgárokat. Reménnyel, de nem pénzzel; mindenki spórolt, spájzolt a nehezebb napokra, ott húzták meg a nadrágszíjat, ahol tudták. Furcsa képet mutatnak a korabeli színházi helyfoglalások: a nézőtér és a páholyok szinte teljesen üresek, a karzat pedig – ott is több mint háromszáz szék és állóhely van – szinte mindig megtelt. Nem kell csodálkozni, hiszen ez az a korszak, amikor megjelennek a városban a tej-, szesz- és húshamisítók, a boltokban pedig a különféle pótlók, mert eredetit már nemigen van senkinek miből vennie. Hamis színház nem lévén, maradt az olcsó jegy váltása a valódiba.

 A Szigligeti Színház karzata napjainkban

Ekkor robbant a bomba! Nem elég, hogy nincs pénz, kevés a néző, a Nagy Endre-féle Bombonier kabaré csábítja át a színészeket, akkor a városi közgyűlés, amelynek kebelén működött már több évtizede a színügyi bizottság, az 1915. évi januári rendes törvénykezési ülésén megszavazza, hogy az országosan kivetett vigalmi adót terjesszék ki a színházi előadásokra is. Az ellenzék természetesen felháborodva kérte, hogy a döntést halasszák a háború utánra, de Rimler Károly polgármester most a színház ellen fordult.

 Rimler Károly fényképe 1915-ből

Okos polgármester volt Rimler, nem hiába volt már 14 éve a város élén, a közgyűlésen történtek utáni napokban fővédnökséget vállalt a Szigligeti Színház szervezésében január 12-én bemutatásra kerülő jótékonysági hangversenyen, amelyen a már említett 101. honvéd gyalogezred zenekara együtt muzsikált a 4. honvéd gyalogezred zenészeivel. Az összegyűlt adományok a hadiárvák és özvegyek életetét volt hivatott segíteni. Hogy sikerült az egyesített honvédzenekar koncertje? Ennek illusztrálására álljon itt egy mondat a kor egyik kritikusától, aki jelen volt a hangversenyen: „Jótékonysági hangversenyről egyáltalán nem szokás kritikát írni - a kritikus ilyenkor az esetleges hibák felett is szemet huny”.

És ekkor megjelenik a jótékonysági konkurencia. Napokon belül sor kerül a Vigadó termében a Vörös Kereszt Egylet szervezte „Háborús délutánra”. De hiába csábítják a nagyérdeműt a mai napig ismert nótaszerző, Bereznay Antal nevével, most mint nóta- és népdal-előadóéval, feltételezhetően kevés pénzzel gazdagodott a jótékonysági alap. Másnap a méltatásba csempészve ilyen sorokat olvashatunk a korabeli sajtóban: „vidéki városoknak nagyon jellemző tulajdonsága, hogy egy autómobil tulajdona nagyobb megbecsülést, tiszteletet, pozíciót jelent a társaságban, mintha valaki a kultúra, az irodalom vagy művészet birodalmában foglal el nevezetes helyet.” Ezek szerint nem volt teltház.

A katonai behívók nem kerülték el a színházat sem: a hadbavonuló Tompa Béla színművészt január 26-án búcsúztatta a közönség. Közben gyűjtés indult a családja megsegítésére is, igaz, február 10-én már újra a Szigligeti Színház deszkáit koptatja a Szibill próbáin. Hogy lehetséges ez? Az Országos Színészegyesület közbenjárásával Erdélyi direktor élt a lehetőséggel, miszerint kultúrintézményi alkalmazottakat a Hadügyminisztérium felmenthet a katonai szolgálat alól. Időközben Tompa számára 103 korona adomány gyűlt össze. Ő jól jött ki a katonáskodásból, néhány nap szolgálat után havi fizetésének többszöröse ütötte a markát. Még mondják, hogy nem jó üzlet a háború!

Erről valószínüleg ellenkezőleg gondolkodott egy korábban besorozott ifjú váradi színész, a már hadapród Gróf László, a későbbi színészlegenda, jogász-közgazdász, a majdani színháztudományok doktora. Ő ugyanis 1915 februárjában eltűnt az orosz harctéren. Sebesüléséből felgyógyulva csak néhány napja tért vissza ezredéhez az első vonalakba, a pécsi 6. gyalogezred önkéntes osztagához, és egy ütközetben nyoma veszett, illetve két évre orosz fogságba került. Tompát azonban így is majd húsz évvel túlélte.

De nézzük meg, hogyan készült a Szigligeti Színház 1915 háborús húsvétjára, álljon itt a nagyhét repertoárja:

március 31. szerda: Az ember tragédiája
április 1. nagycsütörtök: Jézus élete
április 4. húsvét vasárnap délután: Sybill
áprili 4. este: A betyár kendője – népszínmű
április 5. húsvét hétfő: Húsvéti kabaré

Alig telnek el ezek a dolgos húsvéti napok, amikor mintegy kárpótlásként a keserves hónapokért üzenet érkezik Erdélyi Miklós direktor részére egy bécsi színházi ügynökségtől, hogy szívesen látnák a társulatot nyáron egy vendégszereplés-sorozatra a császárvárosba, a híres Bürgertheaterbe. A színtársulat a bevétel 36%-át kapná. A bemutantandó előadások – mint a Gül Baba, Sybill, Kis Király, Katonadolog, Zsuzsi kisasszony, Mozikirály – egymást váltva három hét alatt folyamatosan lennének előadva. Amint a Bürgertheater igazgatója ígérte, ha letelik a három hét, azt megtoldhatják még kettővel, sőt egy berlini fellépéssorozat tervét is meglebegteti Erdélyi előtt.

 A bécsi Bürgertheater

Ekkor beindul az igazgató szervező gépezete és elhatározza, hogy meghódítja Bécset. A direktor óriási dilemmába kerül: hogy oldja meg a társulat utaztatását úgy, hogy itthon legalább heti három előadást tudjon produkálni? A válasz már meg is fogalmazódott a fejében, terve szerint csak egy része fog utazni a társulatnak, másik része itthon marad, majd vendég előadókkal fogja emelni az utazó trupp nívóját. Ezért budapesti színészeket szerződtet, többek közt Fedák Sárit, Szamosi Elzát, Környei Bélát. Mindezt hitelre, a jó bevétel reményében.

 Fedák Sári

Ha tudta volna, hogy az első bécsi turnéra majd nyolcvan esztendőt kell még várnia a Szigligeti Színháznak! De ne menjünk a történések elé, most még az utazás lázában égnek a színészek, a váradi nézők is büszkén egy leendő bécsi társulat előadásaira váltanak jegyet, igaz csak a karzatra…