Nagyváradi népfelkelők karácsonya
Írásunkban a nagyváradi 4. népfölkelő gyalogezred V. zászlóaljának 1916 decemberében az Isonzó mentén zajlott karácsonyát idézzük fel.
„Itt ért bennünket a harmadik is,
Ki hitte volna e szörnyű csapást
Ki hitte volna, hogy karácsonykor
Anyádat bajtárs, ne csókold, ne lásd…”
Papp Jenő, a nagyváradi 4. népfölkelő gyalogezred V. zászlóaljánál szolgáló hadnagy verséből való az idézet, amelyet alakulatának a karácsonyi ünnepségére írt és szavalt el 1916 Szentestéjén.
(forrás: Isonzómenti Tárogató című tábori lap II. évfolyam, 1917. január 1. – OSZK Mikrofilmtár jelzet FM3/10752)
Az alakulat a háború kitörését követően, rövid nagyváradi és szarajevói kiképzés után, 1914. szeptember 27-től Boszniában, majd Montenegróban szolgált. 1916 elején vezényelték az Isonzó mellé, a Tolmeintől délnyugatra fekvő 507-es magaslaton levő állások védelmére, ahol, élénk tüzérségi támadásoknak kitéve, a szemben kiépített olasz állások megfigyelése mellett saját lövészárkaik újjáépítésével foglalkoztak.
1916 szeptemberében került az alakulat élére Petrovits Miklós százados, akinek a vezetésével új állomáshelyre vezényelte a hadvezetőség a zászlóaljat az Avsček patak közelében fekvő Auzza községbe, illetve a pataktól északra húzódó Isonzó menti állásokba. Itt érte a harmadik háborús karácsony a Bihar megyei népfölkelőket. A zászlóalj parancsnoka 1916. december 23-án kiadott 659. számú parancsa első pontjában így elmélkedett a szeretet ünnepéről:
„A harmadik karácsonyi ünnepeket töltitek kötelességetek teljesítése közben távol a szeretteitektől – őket védve a harcmezőn. Háromszor szállt lelketektől fohász a Megváltó születésének fenséges ünnepén az általános béke után.
Visszatekintve a küzdelmes múltra, az elmúlt szenvedésekre és Istenben bízva, erős hittel hiszem, hogy az idei imátok meg fog hallgattatni, s rövidesen örömmel fogjuk a békét köszönteni.
Ha azonban a haza, királyunk s mindnyájunk jövője a további harczot kívánja, ismerve benneteket, kitartásotokat, erős lélekkel, bizalommal, tekintetek a jövőbe ma a szeretet ünnepén, s egyben viszonozva a nehezen kívánt boldog ünnepeket, szívetekben e jelszó legyen:
Kitartás a békéig a királyért és hazáért.”
(forrás: Isonzómenti Tárogató című tábori lap II. évfolyam, 1917. január 1. – OSZK Mikrofilmtár jelzet FM3/10752)
A Szenteste eltöltéséről az alakulat frontújsága, a vitéz Várady Ödön szerkesztésében megjelenő, Isonzómenti Tárogató így számolt be 1917. január 1-én megjelent számában:
„A harcztéren töltötte a zászlóaljunk a harmadik karácsonyt is. Örömmel mondhatjuk, jó kedvben, jó hangulatban, jó egészségben. Papp Jenő géppuskás hadnagy betanított a legénységgel egy betlehemi játékot s derék bakáink igazán megkapóan, érzéssel, szépen adták elő a poétikus pásztorjátékot. Századról századra, deckungról, deckungra járva köszöntöttek be a szeretet ünnepén a karácsonyfa körül ünneplő bajtársainkhoz a betlehemi pásztorjátékokat az öröm könnyeivel szemükben hallgatták bakáink.
A zászlóalj sertéseit karácsonyra vágták le, minden századnál disznótor volt, jó bor hozzá, sok féle csemege, kiosztásra kerületek a hadisegélyező hivatal által küldött karácsonyi ajándékok, pipák, czigaretták s egyéb apróságok. Ünnepi áhítattal énekelte a zászlóalj legénysége a vallási énekeket, s imákat mondott otthon maradt kis családjáért, kikre fokozott szeretettel gondolt ezen az estén.
A zászlóalj zenekara víg magyar nótákkal szórakoztatta a legénységet, kiknek körében a tisztikar tagjai is megjelentek. Este a tiszti étkezdében ünnepelte a tisztikar a karácsonyt. Házi poétánk Papp Jenő géppuskás hadnagy felolvasta a hangulatos, megkapó ünnepre költeményét, melyet a mai számunkban közlünk:
Harmadik karácsony
Írta és az V/4. zászlóalj karácsony esti ünnepélyén felolvasta
Papp Jenő géppuskás hadnagy
Itt ért bennünket a harmadik is,
Ki hitte volna e szörnyű csapást
Ki hitte volna, hogy karácsonykor
Anyádat bajtárs, ne csókold, ne lásd
Ki merte volna akkor gondolni
Hogy három évig ég majd a világ
Akaszd fel bajtárs – karácsony van most
Akaszd fel gyorsan véres fringiád.
És tárd ki két karod hazafelé
Hátha a sóhaj hazáig repül
Nem lázadunk már csak imádkozunk
Csöndes a lelkünk mélyen, legbelül.
Elfelejtünk mindent, ami rossz volt
Tévedtünk, szörnyen ez a mi hibánk
Akaszd fel bajtárs – Karácsony van most
Akaszd fel gyorsan véres fringiád.
Ide hallik még a plávai harc
Éjjel szikrázik még az ég alja
De azt szeretnők, hogy minden gránát
Oly könnyű legyen, mint egy hólabda
Ne érje azt, aki eddig állta
Aki annyi harczot végig csinált
Akaszd fel bajtárs – karácsony van most
Akaszd fel gyorsan véres fringiád.
Ragyogj fel végre te csodás csillag
Királyok várnak, királyok kérnek
S ne hadd, hogy mind-mind elpusztuljanak
Szegény megkínzott, kimerült népek
Aki szenvedett és aki harczolt
Kész arra, hogy mindent megbocsájt
Akaszd fel bajtárs – karácsony van most
Akaszd fel gyorsan véres fringiád.
S jövő ilyenkor ha majd visszagondolsz
S meleg szobákból nézed a havat
A szenvedésből csak a glória
És a sok hosszú, szép mise marad
Terád lesz büszke az egész falu
Téged fog körül a kicsi család
Akaszd fel bajtárs béke van máma
Akaszd a szegre véres fringiád!
majd utána a tréfás tombola következett, melyet Dr. Váradi Ödön főhadnagy conferált be, s melynél minden résztvevőnek jutott egy tréfás tombolatárgy.
A számokat kihúzó ártatlan hajadon szerepkörét Czitonyi Árpád főhadnagy szolgálaton kívüli viszonybeli bankdirektorunk töltötte be nagy ambícióval. A sorsolás többek között a fogyatékos hajszálú Dr. Harsányi Béla barátunknak fésűt juttatatott, Dr. Petheő János főorvosunknak, a női szívek fő hódítójának, a trapezinti nagyhercegnőt, Bíró Arnold bajtársunknak, udvarlási eredménye gyanánt egy piros pozsgás csecsemőt, Petrovits Miklós zászlóaljparancsnokunknak, a libapecsenye nagy tisztelőjének egy tucat libát (igaz csak fából). Onczi József főhadnagynak, a szenvedélyes jelentést szerkesztő és nyilvántartó barátunknak egy csomó noteszt és irónt, Mikeszka Lajos főhadnagynak a tragtierek védőszentjének, egy pompás faparipát, amilyen daliásnak szeretné ő látni a vékony bordájú tragtiereit, Halassy Pál tilosban kalandozni szerető bajtársunknak egy fecskendőt, Papp Jenő író és költőnknek, kiváló zsurnalisztának egy revolvert stb. Szóval mindenkinek azt jutatta a kikorrigált szerencsekerék, ami legjobban illett rá, s így nem csoda, hogy a sorsolás eredménye sok vidámságot váltott ki. Az estély folyamán remekül feldíszített hatalmas karácsonyfa mellett sok jókívánság hangzott fel az otthon levő családtagokra, kik gondolatban mindnyájan itt voltak mellettünk szívünkben.”
Részlet az Érdekes Újságból
