„Nem valami jól érezhetik most magukat a digók…”

2013.11.18. 06:09 :: PintérTamás

Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója – 38. rész

1916. május 19-e, majd a következő nap is a szokásos ágyúzással, macskázással, fegyverlövöldözéssel telik az új állásban. A bakák élvezik az újdonságnak számító tüzérségi fölényt, azonban hősünk fél az olasz ellencsapástól, mert az érettségi szabadságról még mindig semmi hír…

 

Déltájban Temesvári jön hozzám, érdeklődik nem tudok-e a szabadságról valamit, ő úgy hallotta ma vagy holnap megkapjuk. Kovács zászlóstól hallotta, ki szintén eljön érettségi szabadságra. Mint Temesvári újságolja, ő is, Kovács is nagyon félnek, s Kovács megfogadta, amíg nem muszáj, nem bújik ki a kavernából. (Bár én is elmondhatnám ugyanezt!)

Délután 2 óra tájban balra a 61-esekhez a szomszéd 19. abschnitt jobbszárnyára néhány fegyvergránátot lőnek a digók, minket nem bántanak.

Délután 4 óra tájban a Templomdombra a 4. kompani abschnittjára egy kis olasz ágyú lő a Monte San Michele oldaláról valahonnan. Egész jól lehet látni a gránátok robbanását. Alig kezdi el a kis olasz ágyú a lövést, nyilván retorzió képen, megszólal mögöttünk jobbra éles csattanással a hegyi tarackunk. Érdekes, itt a csattanását az elsütésnek csak egyenesen lehet hallani, csupán hosszabb időre rá látszik kétszeres visszhang a környező terepről. Alig csattan el az elsütés hangja a gránát már ott is explodál nagy lángot és fekete füstöt vetve ki magából a Monte San Michele oldalán az előre tolt olasz állásban, s az explodálás hangja csak később hallatszik ide. A 10-es Haubitz lövései gyors egymásutánban következnek egymás után. Okvetlen flankírozza az olasz stellungot, mert minden lövése volltreffer a digó stellungban, ez pedig csakis flankéből lehetséges. Nem valami jól érezhetik most magukat a digók a Monte San Michele oldalán, kb. 20 lövést ad le a 10-es, mire elhallgat, a kis olasz üteg már előbb elhallgatott. Ez tetszik a bakáknak, hogy a mi tüzérségünk már fölényben van a digóé fölött.

A Monte San Michele tűz alatt A Monte San Michele tűz alatt
(Kókay László hagyatékából)

Estefele zugsführer Szabó hívat, s egy flusz papírba csomagolt 2 kis fekete zománcos tárgyat mutat, hogy nézzem meg, hogy kell azt használni, mert ő nem tudja, pedig abból a célból kapta a dienstführendertől az elébb. Egy puskára erősíthető korn és grinzli volt a papírba csomagolva, melyek foszforral lévén bekenve világítanak. Rögtön rájövök, hogy éjszakai célba lövéshez alkalmas tárgyak ezek, s sikerül is egy puskára felszerelnem. Véleményem szerint nem sokat ér az egész instrumentum.

A Steyer Mannlicher M95 ismétlőfegyver felépítése A Steyer Mannlicher M95 ismétlőfegyver felépítése
(Forrás: www.heeresgeschichten.at)

Este ½ 9 után megkezdik a digók a fegyverlövöldözést, majd a mieink is, s kezdetét veszi a szokásos esti tűzijáték is. Szabadságomból még mindezideig nem lett semmi, most már legjobb esetben holnap este fogom csak megkapni. Óh, Istenem csak akkor aztán megkapjam, s addig ne legyen semmi bajom. Most megint nincs zugunknak reserve schwarmja, minden este más sarzsi fog lemenni menázsiért, ma Makai, de ha holnap estig nem kapom meg szabadságomat, holnap én leszek a soros.

11 órakor megkapjuk a menázsit, s ugyanabban az időben balra tőlünk leváltják a 43-asok a 61-eseket a ¤ 197-ről, s most már 43-asokkal vagyok schwarmommal összeköttetésben. A 61-esek közt volt sok, aki tudott magyarul, de ezek között egy sincs.

[1916.] május 20. Éjfél tájban lefekszem aludni, de minduntalan felriadok, nehezebb kaliberű olasz gránátok zúgnak felettünk sűrűn a 17-es abschnittba a völgybe, suhogásukra mindig felijedek.

Délelőtt 3 órakor átveszem a szolgálatot, meglehetős csend van. 4 órakor, mikor szürkülni kezd, előttünk a völgyben húzódó digó stellungok felől hatalmas lángoszlop csap fel, s utána óriási robbanás hallatszik. Rögtön tudjuk mi volt ez. A mieink a 40-es macskával lőnek a faluból. Mindnyájan a dekungokba, a schützschildekhez szaladunk s úgy bámulunk. Az első macskánkat még négy másik követi az olasz völgyben levő állásaira. A macskák talán még nagyobbat reccsennek explodálásukkor, mint a digóé! A bakáknak nagyon tetszik a dolog, nekem ellenben nem, tartok tőle, hogy a digó is viszonozni találja a macskázást. A macskázás után csend áll be. Aludni térek. Munka nincs, úgy látszik Ferenc főhadnagy nem sokat törődik a munkával, csupán a kavernában dolgozik négy ember zugunkból. Most nyugodtabban alszom, mint tegnap és az éjjel, nyilván jobban ki vagyok merülve.

Ferenc János főhadnagy San Martinónál a 18-as védelmi szakaszban Ferenc János főhadnagy San Martinónál a 18-as védelmi szakaszban
(Kókay László hagyatékából)

10 óra délelőtt hogy felkelek. Nagy csend van egész délután 3 óráig, akkor az I. batalionnál a 15. és 14. abschnittoknál úgy a mieink, mint a digók, egy jó negyedórát kézigránátoznak. A kézigránátok explodálását és füstjét jól lehet látni. ½ 4-től kezdve megint csend van.

A szegedi születésű Kókay László 1915 tavaszán, 18 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. A helyi piarista gimnázium iskolapadjából vonult be a szegedi 46. közös gyalogezredhez, amelyben végigszolgálta a háborút. 1915 decemberében került az olasz fronton harcoló ezredhez. 1916 tavaszán részt vett a Doberdó-fennsíkon zajló küzdelmekben, a következő évben a Komeni-fennsíkon a Fajti Hriben vívott harcokban, majd 1918-ban pedig immár rohamszakasz parancsnokként a piavei átkelésben. A háború alatt vele történt eseményekről végig feljegyzéseket készített, amelyek később napló kötetekké álltak össze. A most közreadott sorozatunkban az 1916 tavaszán a Doberdón, San Martino falu határában átélt élményeit közöljük. A sorozatindító bevezető részben írtunk a naplóíróról, a napló történetéről és a forrásközlés módjáról is.

Következő rész: „Ez mögin möghajigál bennünket!”

Összes rész: Kókay László szegedi önkéntes doberdói naplója 1-41. rész

4 komment

Címkék: kókay lászló szegedi 46–os gyalogezred temesvári 61–es gyalogezred karánsebesi 43–as gyalogezred debreceni 39–es gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr615641079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2013.11.18. 18:29:51

Volt rá lehetőség, hogy valakit az első vonalból szabadságoljanak? Vagy meg kellett várni, hogy levonuljanak a táborba?

hechtgrau 2013.11.19. 18:50:51

Ez mindig nagyon tetszik, ahogy valamelyikünk nagy trükkösen próbál néhány dolgot Tamásból előre kihúzni, de ő persze átlát rajtunk és nem hagyja magát! :)

HPetyo 2013.11.20. 08:29:16

Ha előre lelövik a lényeget, akkor nem lesz miért elolvasni a következő részt. Így elveszne a hét első fénypontja, a hétfői naplóolvasás.
Nekem inkább az lenne a kérdésem, hogy nem lehetne-e kicsit hosszabb részleteket közölni?
Hogy tovább tartson az izgalom.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Kövendy Katalin: Nagyon érdekes, nagyon szép, nagyon megható történet. A képek (is) szívet melengetőek! (2020.08.06. 10:24) Momčilo Gavrić, a szerb gyermekkatona
  • BartókBéla: Mindig azt szoktam mondani a diákoknak, hogy a történelem iránti érdeklődés a család és a szülők ő... (2020.08.05. 13:18) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Hungryhorse: Kiváló blog! Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a folytatásához! (2020.08.03. 10:09) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Fosca: Nekem a blog adta az inspirációt arra, hogy a elkezdjem nagyapám hadiútját és olasz hadifogságát k... (2020.08.01. 21:25) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • janos900: Nagy Háború blog jelentősége számomra Évtizedek óta játszom hadtörténelmi korszakokat és eseménye... (2020.07.31. 06:29) Hogy is kezdődött 10 éve?
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról