Dr. Lepold Antal beszámolója az 1914-es pápaválasztásról
Bologna érseke írta a fenti sorokat testvérének, amikor 1914 augusztusában X. Pius temetésére és a konklávéra Vatikánba utazott. Alig egy hónap múlva, a fent idézett mondat szerzőjét Giacomo Della Chiesát pápának választotta a bíborosok testülete. Ezt követően XV. Benedek néven vezette a római katolikus egyházat az első világháború idején, majd az azt követő években egészen 1922-ben bekövetkezett haláláig.
„1914. augusztus 20-án Budán a Szent István körmenet után átnyújtottam a bíborosnak Mery del Val bíboros államtitkár táviratát: X. Pius pápa meghalt” – emlékezett az eseményre dr. Lepold Antal, Csernoch József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek titkára. Az egyházfő halálával karizmatikus vezetőjét vesztette el a római katolikus egyház, akit kisugárzó személyisége miatt már életében is nagy tisztelet övezett. A háború közeledése, azonban igen nagy terhet jelentett számára, és kitörését nagy megdöbbenéssel fogadta. Amikor egy ízben a Monarchia követe azt kérte tőle, hogy áldja meg a hadseregének fegyvereit, azt felelte: „Én nem a fegyvereket, hanem a békét áldom meg!” A háború kitörését követően figyelmeztető üzenetet küldött katolikus egyházbéli híveihez, de már késő volt. Ekkor állítólag felsóhajtott: „Ó, ez a háború! Érzem, ez a háború a halálom!” 1914. augusztus 19-ről 20-ára virradóra hunyt el. 1954-ben iktatták a szentek sorába.
X. Pius pápa (1835-1914)
Csernoch József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek, elődje Vaszary Kolos lemondása után, 1912. november 20-án kapta esztergomi érseki kinevezését és a magyar történelem talán legnehezebb időszakában volt hercegprímás 1927-ben bekövetkezett haláláig. 1914-ben Piffl Frigyes bécsi, Lev Skrbenský prágai érsek és Hornig Károly bíboros, veszprémi püspök társaságában részt vett az augusztus végén, szeptember elején tartott pápaválasztáson. Elkísérte őt a Vatikánba Lepold Antal, aki a hercegprímás udvari papja volt titkári, kancellári, majd oldalkanonoki minőségben. A konklávéról, amelyen XV. Benedeket (a fent említett Giacomo Della Chiesát, Bologna érsekét) megválasztották az egyház élére, az alább idézett szövegben számolt be „Csernoch János - Emlékezés Nagymagyarország utolsó hercegprímására” címmel 1963-ban megjelent visszaemlékezésében.
Csernoch János (1852-1927)
„A Konklávéba, a pápaválasztásra utazás lehetősége kérdéses volt. Csakhamar közölték azonban a prímással, hogy a király a monarchia összes bíborosainak Rómába utazását kívánja és számukra külön vonatot rendelt. Csernoch prímást az elutazás előtt még magához rendelte. Őfelsége Bécsben közölte a prímással, hogy ő meghajlik X. Pius pápa rendelete előtt, amely a vétójogot eltörli. Ő nem is kíván senki ellen vétót bejelenteni. Elvárja azonban a monarchia bíborosaitól, hogy a monarchia érdekeire tekintettel legyenek.
A különvonattal Bécsből a hercegprímáson kívül Piffl Frigyes bécsi érsek és Skrbensky prágai érsek is utaztak.
Csernoch és Piffl érsek tanácskoztak útközben. Skrbensky állandóan a fülkéjébe zárkózott.
Hornig Károly bíboros veszprémi püspök más úton utazott. Vele csak Rómában találkozott a prímás, aki Rómában a Via San Basilio 8. szám alatt lakó keresztes nővéreknél vett szállást és onnan járt be a Vatikánba három napon át az elhunyt X. Pius pápáért tartott rekviemekre. Első nap még a régi hagyományok szerint két feketelovas hintón, libériás kocsissal, de azután már mindig autó-taxin. Sétáját este gyalog tette. Pedig már első napon találkozott a Pincion egy kocsiból kiszálló bíborossal, aki figyelmeztette, hogy bíborosnak az utcákon nem szabad gyalog járni. Ő azonban ezt nem vette figyelembe. Más idegen bíborosok sem riadtak vissza a gyalog járástól és az autó-taxi használatától.
Feltűnő volt, hogy az olasz katonaság idegen bíborosoknak fegyverbelépéssel tisztelgett, míg az olasz bíborosoknak ezt a tiszteletet nem adta meg.
Csernoch kezdettől fogva a pápaságra legkilátásosabb jelöltnek Della Chiesa bolognai érseket tartotta. Ezt a nézetét közölte is az ismerős bíborosokkal, akikkel a Konklávé előtt találkozott. Legtöbbén egyetértettek vele. Sokan mások azonban lehetetlennek tartották ezt a kombinációt. Az olasz laikus közvélemény Maffi pisai érsekre tippelt.
Amint a bíborosok vonatja már olasz területen haladt, az állomásokon küldöttségek jelentkeztek s a vonatban a bíborosok előtt kifejezték az óhajtásukat, hogy pápává Maffi kardinálist válasszák meg.
Csernoch mindig diplomatikus választ adott. A tüntetés Maffi mellett megerősítette őt abban a hitben, hogy Maffiról alig lehet komoly szó. Már Rómához közelebb eső állomásokon inkább Ferrata vagy Serafini bíborosok választását kívánták. Ezen a nézeten volt Schönburg gróf osztrák-magyar vatikáni követ is.
Konklávé 1903-ban
A rekviemek után három napon át a bíborosok közös tanácskozásra gyűltek össze a Vatikánban, ahol a curia hivatalnokai a sürgős ügyeket referálták. Csernoch többször felszólalt és kitűnő latin nyelvével általános feltűnést keltett. Sok barátja akadt. Különösen Mercier malines-i érsek tüntette ki barátságával, akivel azután egész római tartózkodása alatt sokat volt együtt, azután pedig sűrűn levelezett.
A bíborosok közt már akkor megnyilvánult az az óhaj, hogy a Vatikán keresse a megegyezést az olasz kormánnyal. Csernoch római tartózkodása alatt alkalmat talált, hogy az olasz kormány tagjával beszéljen és ennek megmagyarázza, hogy milyen előnye származnék Olaszországnak a pápával való becsületes kiegyezésből. A miniszter megnyugtatta a prímást, hogy az olasz kormány teljes mértékben érzi a megegyezés szükségességét. Kellő időben készségesen megfontol minden javaslatot. Lélektani akadályok alig szerepelnek többé.
Tudatában van a kormány, hogy a pápaság erkölcsi erejét és az olasz népre háramló nimbuszát meg kell becsülnie.
Elhangzott a bíboros részéről az az óhaj is, hogy a pápai kúria nemzetközibbé váljék.
Az utolsó rekviem után délután 4 órakor volt a bevonulás a Vatikánba, tíz nappal a pápa halála után. Amerikából a bíboros nem tudott megérkezni. A tíz napi időköz a pápa halála és a konklávé kezdete közt nem volt elégséges. Azért ezt az időközt később meg is hosszabbították.
Este a bíborosok lilaszínű talárban, karingben és lila mantelettában a Sixtina kápolnába vonultak Veni sancte-re. A kíséret a Sala Regia és Ducaleben várta be az ájtatosság végét.
Esküt kellett tenniük a titoktartásra a bíborosokat kísérő papoknak és laikusoknak. A világiak saját anyanyelvükön esküdtek. Megbízásból nekem kellett a magyarokat esketnem, összesen négyet.
Lepold Antal
Amint a bíborosok kivonultak a Sixtinából, mindegyikhez csatlakozott egy-egy nemes testőr, aki a bíborost a neki kijelölt lakosztályba kísérte. Csernoch az elhunyt pápa magánlakosztályából kapott két szobát, egyet a saját, egyet a titkár és az inas használatára.
A Vatikánnak a konklávé részére szánt része a folyosókon épített erős deszkafalakkal volt elválasztva. Minden bíboros két papot és egy világit tarthatott kíséretül. Estefelé megtörtént az igazoltatás és a konklávé lezárása. Fáklyákat vivő testőrök kíséretében felvonult a Camerlango és a konklávé marsallja. Mindenkit igazoltattak. Azután elhangzott az „Extra omnes.”
A Camerlango az egyetlen kifelé nyíló ajtót azután lezárta és a kulcsot magához vette.
Étkezésre a bíborosoknak közös teremben terítettek, de kívánságra a bíborost saját szobájában is kiszolgálták. A papok a konyha mellett egy földszinti teremben önmagukat szolgálták ki, utánuk a világiak szintén ugyanabban a teremben.
Az orvosi és gyógyszertári szolgálatot irgalmas barátok, a sekrestyei szolgálatot minoriták látták el. Mivel a Damasus-udvar a konklávé területéhez tartozott, ott szabad időben lehetett tartózkodni.
Naponkint négy szavazást rendelt el a pápaválasztásról szóló törvény. Három napon át eredménytelenül folytak a szavazások. Délelőtt kilenc órakor és délután négy órakor vonultak a bíborosok a Sixtina-kápolnába. A két szavazás végén mindig megjelent a kéményen a fekete füst.
A Sixtusi kápolna 3D-ben megtekinthető itt.
A várakozás izgalmas órái alatt a veszprémi titkárral, a müncheni és a kölni érsek titkáraival, valamint Migone bolognai titkárral társalogtam. Ez utóbbi Della Chiesa bíboros titkára volt, nagy izgalommal várta a választás eredményét. Mint mondotta, az ő urát már Bolognától búcsúzáskor mint jövendő pápát üdvözölték.
A postát cenzúrázták ugyan, de pontosan megkaptuk az újságokat és a leveleket. A hadszíntérről eléggé kedvező hírek érkeztek. Így a hangulat elég derűs volt. Viszont a francia bíborosokon és a belga érseken erős lehangoltság volt észlelhető. Az olaszok a Vatikánban örültek az osztrákok sikereinek. Künn a városban azonban az olaszok fütyüléssel fogadták az osztrák és német győzelmek hírét.
Csernoch prímás szobájában mindig nagy volt a forgalom. Mi, a kíséret tagjai nem tudtunk természetesen semmit arról, amire a titoktartás kötelezettsége kiterjedt.
Végül a negyedik nap délelőtt a második szavazás után nem jöttek ki a bíborosok a szokott időben. Tetőpontra szállt az izgalom. Világos volt, hogy megtörtént a döntés. Feszülten figyeltük a kéményt. Megjelent a fehér füst. Kilátást fedeztünk fel a balkonra, ahonnan az eredményt hirdetik.
Della Volpe camerlango, a diakonus bíborosok dékánja kihirdette: Habemus papam, Cardinalem Della Chiesa, qui sibi nomen imposuit Benedictus XV.
XV. Benedek pápa (1854-1922)
A Sixtina kápolnából kiszólt egy pápai szertartó: Migone titkár jöjjön be. Migone a boldogságtól szinte megzavarodott és nekem kellett őt magához téríteni, hogy nem álom, amit hallott. Azután elkiáltotta magát: Evviva il Papa Benedetto XV, és rohant a Sixtina felé. Ment az új pápát öltöztetni. Délután már mint szolgálattevő kamarás fogadott engem. A bíborosok az eredményes választás után szobáikba vonultak és levetve a lilaszínű ruhát, bíborba öltöztek és azután a Sixtina kápolnában hosszú uszályaikat megeresztve hosszú vonalban vonultak az új pápa elé hódolatra.
Csernoch prímás már a konklávé elején megmondotta Della Chiesa bíborosnak, hogy ő lesz a pápa. Most az első hódolatnál így szólt a pápához: Ecce praedixi Vobis.
A pápa azt felelte: Vere propheta es tu.
A hódolat után a menet a Sixtinából a Sala Regian át a Sala delle Benedizioni felé vonult. Elől párosával a papok, azután a kardinálisok, végül a pápa.
A választás eredményét váró nép a Szent Péter térről azóta betódult a Szent Péter templomba s azt zsúfolásig megtöltötte. Amint az új pápát megpillantották, orkánszerű éljenzés tört ki. Mivel a konklávé zárlata is megszűnt, úgy külsők, mint a Vatikán alkalmazottai tömegesen jöttek az új pápa üdvözlése végett a Sala delle Benedizioni óriási termébe, hogy a pápa és kísérete nem tudtak áldás után kifelé menni. Hartmann kölni érsek vette át a vezényszót a nagy zavarban és rövidesen sikerült a Szentatyát a tömegből kiszabadítania.
Elsőnek Gibbson baltimori érseket fogadta az új pápa, aki csak a választás végére érkezett Amerikából. Utána Csernoch Jánost fogadta, akivel közölte, hogy a pápa-koronázás után mielőbb konsistoriumot fog tartani és a bíborosoknak átadja a kalapot, akik azt még nem kapták meg. A háború miatt ugyanis nehéz lett volna rövidesen mégegyszer Rómába utazni. Csernoch és a vele egyidőben kinevezett bíborosok ugyanis a választás előtt még nem kapták meg a bíborosi kalapot.
Csekélységemnek is kijutott a ritka kegyelem, hogy egy pillanatra letérdelhettem az új pápa előtt és kezet csókolhattam. A pápa megsimogatta a fejemet és megáldotta a kegytárgyakat, amelyek nálam voltak.
A Vatikánból való kivonulás után a prímás több napon keresztül a római nevezetességeket tekintette meg. Résztvett a pápai koronázáson és a konzisztóriumon átvette a bíborosi kalapot. Búcsúkihallgatáskor a pápa hosszan tárgyalt a prímással. Akkor már fordult a hadiszerencse. Hazafelé már mély aggódás, a hosszúra nyúló háború minden borzalmának előérzete nyomta a szíveket.”
In: Lepold Antal „Csernoch János - Emlékezés Nagymagyarország utolsó hercegprímására” Bécs. Opus Mystici Corporis 1963. 16-18.o. A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár – a Magyar nyelvű keresztény irodalom tárháza.
