„De mindent elszenvednék érted, csak még hazajöhetnél. Így sokszor úgy elkeseredem és azzal vigasztalom magamot, hátha az jóisten hazahozna és még egy kicsit élhetnénk együtt jótársom. Úgy fáj örökké a szívem érted hogy azt soha ki nem tudnám mondani.” Háborúkban íródott csíkmenasági levelek.

A poszt eredetileg a Wang folyó versein jelent meg.

 Nyírfakéregre írt levél Oroszországból Csíkmenaságra, 1944. július 24.
A menasági családi dokumentumgyűjtésből

„Szeretetel kedves jotársam Giza! Hála a jó Istenek jo egeszségem van, a mejnek párját kívánom számodra is a jó Istentöl. Megkaptam a hatodikán írt lapoda, ma huszon negyedike van. Képzelheted hogy menyi idöre kaptam meg. A csomagot is épen a tegnap kaptam meg, irtam is még egy lapot a hogy meg kaptam azonal, a tészta mind a ketö meg volt penészesedve az ital és a szalona az ép. Azt irod Édes fijam hogy Feriék haza menek nemsokára ez már így van én bezeg nem kel aszt irjam, de hát ebe meg kel nyugodnom hogy így kel leni, es irod asztis hogy még Árpádék nem mentek haza de ha esetleg a kozmási haza mene atol csomagot küldhetnél mert it közel vagyunk, de Árpádtol ne külgy, mert öt mos nem tudom mere harcolnak. és ha megkaptad ezt a lapot irjál azonal ird meg pontosan meg kaptade és ird meg hogy hogy tudtad a nyári dolgot végezni és a termések most mijenek lessze vaegy kicsi széna mert it a honap elején nagy szározság volt és monta egy kozmási fiju a B[…]-nak a fija hogy neki azt írták, hogy otthon minden sül ki nem volt esö. Most töbet nem írok hála Istenek jól vagyok, maradok a meszi oroszországba. Tisztelem a komákot és a rokonságot, édesapámékot s mámáékot. Tégedet csokol a te mindég rád gondolo és hü férjed Jóska. Tisztelem és csokolom Irénkét sokszor, de csak ugy ha imádkozik. Választ várok”

 Csíkmenaság a Kárpátokból nézve

Ha már idéztem Hajdú Farkas-Zoltán Csíki kalákájából a Lenin testőréről szóló részt, nem hagyhatom említés nélkül azt a két levelet, amelyek a könyv legszebb részei közé tartoznak. A szerző ezt a könyvet annak a csíkszeredai olvasókörnek a tagjaként írta, akik – a modern nyugati szakirodalom alapján, amelyet különös módon szabadon és bőségesen fordítottak Ceaușescu Romániájában – a 80-as években elsőként honosították meg a kultúrantropológia szemléletét a magyar irodalomban. A századelő csíkmenasági paraszti világának technikai elemzése során váratlanul ragyog fel ez a két beillesztett levél, egy fiatal parasztasszonynak a háborúba elvitt férjéhez írott levelei. S ezekből egy olyan rendkívül intelligens és önálló, hatalmas terheket elhordozó és a közös világot a távol levő férfi nélkül is fenntartó nőnek a képe rajzolódik ki, amilyet még mi is ismertünk Erdélyből.

 Aratás a Havas előtt, Csíkmenaság

„Kelt levelem Csíkmenaságról 1916 áprilisában. Szeretett kedves édes jótársom. Milyen nagy öröm lepné meg az én éretted kesergő bús szívemet, ha ezen pár soraim a legjobb egészségben találnának tégedet édes jótársom, mert nekünk es meglehetős egészségünk van melyhez hasonlót kívánunk számodra a jóistentől. Édes jótársom Ignácz kívánlak tudatni hogy megkaptam a hozzám küldött leveleidet amit március 24-én írtál. Egy kopertást és egy tábori lapot. Mind a kettőt egy nap kaptam meg és megértettem mindent belőle. És olvasám belőle, hogy nagyon rossz Szent József napját értétek, de hála legyen a jóistennek hogy még a sok szenvedés között es megőrizett a veszedelemtől. Azt kívánom továbbra es, hogy a jómárja tartson meg és hozzon haza szerencsésen mert ha azt megérhetném nem számítanám a sok kínlódásomat. De így bizony baj, hogy ennyit kell kinlódjam másnak. Ki tudja ki veszi hasznát. Bár egy gyermekünk volna, akkor rosszul se esnék semmi. És arról is tudatlak, hogy ha valami olyant akarsz megírni, hogy a többi ne tudja, hát írd számmal: 3×8=1868 8-838= Tudatlak hogy a Józsika segítségétől nyughatom, mert most igen csalfa a világ, nem lehet semmit se tudni, hogy lesz-e értelme annak a sok kínlódásnak. Mert hidd meg édes jótársom, bizony mondom hogy annyit kínlódom, hogy nem hiszem hogy fehérnép többet tudna kínlódni mind én. Mindenféle részből a sok dolog és máskor a sok szenvedés és tűrés. Mert bizony, hogy sokat kell tűrjek, ha úgy akarom, hogy ne kacagjanak. Mert tudhatod, mikor itthon voltál es, hogy milyen bajos volt édesapám. Hát most még sokkal bajosabb és nekem azért igen sok jut belőle. De mindent elszenvednék érted, csak még hazajöhetnél. Így sokszor úgy elkeseredem és azzal vigasztalom magamot, hátha az jóisten hazahozna és még egy kicsit élhetnénk együtt jótársom. Úgy fáj örökké a szívem érted hogy azt soha ki nem tudnám mondani. Most es úgy megkeseredtem volt, hogy írtad volt, hogy máskor többet fogsz írni, hogy nem tudtam az én keserűségemben mit csináljak. Ha lehetett, roszval nem voltam hezzád. Azt én eleget tudom, hogy rosszul esik hogy pakkot nem tudtam küldeni, de mit tudjak csinálni édes lelkem ha fel nem veszik. Én annyit jártam a postára, de nem veszik fel. Én mit tudjak csinálni istenem. Magad azt hiszed hogy csak nem akarok küldeni az én rossz emberségem miatt. De lássa a jóisten hogy be jószívvel küldenék csak lehetne, de nem lehet. És írod azt is kedves társam, hogy írjam meg hogy Alszegből öregek kik mentek el, de írhatom mert mind elmentek, egy se maradt hon. Megkezdék Jakab Káruly bácsin és úgy fel, aki csak arra való volt Erdély Ignácz és Erdély Jóska, Molnár Istán, és gondolhatod akik amolyan szerűek voltak, azok mind elmentek. És írtam kedves jótársom a vásárunkon hogy jártunk a lovakkal. Hát azzal kibékültünk, visszaküldtünk ötven forintot és így mentek a lovak háromszor ötven forintban de mit csináljak, egyebütt nem ígértek többet. Értük annyit kínlódtam mindenfélével. Mikor eladtuk, akkor azon kezdett perlekedni édesapám, hogy nekem nem kellettek a lovak. Mindenért annyit szenvedek. És vettünk két jó tulok ökröt. Azt számítottam, hogy azon meg tudunk élni, de bezzeg én rá es akadtam úgy, hogy amíg élek nem felejtem el, mert azok tiszta délcegek voltak, és azok essze törtek úgy engem, hogy immá kínlódhatok, még a csontom szilakja es mind elment a helyiről, hogy még aki távolról látott es azt mondta, hogy nem hiszi, hogy többet fel tudjak kelni. De mégis fel kell, mert hanem akkor a kapun belül elülhetünk, ha én nem tudok mozogni. És tudatlak arról is, hogy Csomában elvettünk és Kápolna fejin és Nagyvölgy sarkán. Nagyon jó időjárás van, máskor még ilyenkor nem es igen vettek és most többnyire el is van végezve. Tudatlak édes jótársom hogy most gyérebben tudok írni, mert nincs idő rája. Úgy el vagyok fáradva, hogy alig várom hogy leüljek valahova. Ezt is éjjel írom, 11-kor jöttem haza Kápolna fejiről. Édesanyámék már alusznak mikor elvégeztem. Tisztellek és csókollak számtalanszor lelkem szívem.”

„Kelt levelem Csíkmenaságról 1916. május 4-én. Szívemből szeretett édes jótársom. Kívánom, hogy ezen soraim az legjobb egészségben találjon, mert nekünk is, hála istennek meglehetős egészségünk van mindegyiknek, amelyet kívánok neked is a jóistentől tiszta jószívemből. Kedves jótársom tudatlak, hogy megkaptam a hozzám küldött leveledet, amelynek ki nem tudom mondani hogy megörültem nekik, mert olyan későre kaptam meg, hogy azt es hittem, hogy immá nem kapok. Akit április 3 és 14 és 17-én írtál mind egyszerre kaptam meg, április 30-án, vasárnap, és nem tudom, hogy hol hányódtak annyit. Írd meg, hogy akit én küldök, azt is olyan kénval kapod-e meg. Sokszor, istenem hijába valóban es haragszunk egymásra. Én azt hiszem sokszor, hogy azért nem írsz, mert valamiért megunatkoztál rólam, és úgy kezd fájni a szívem amíg levelet kapok, hogy alig vagyok el. Nem tudom, hogy mét is van olyan gyenge szívem, hogy én annyit tudlak búsulni, hogy még egy percig sem tudnálak az eszemből kivetni. Csak örökké azon kérem a jóistent, hogy valahogy megnyerhetném, hogy életben haza jöhetnél. Sokan mondják nekem, hogy mét tudlak úgy búsulni, mikor magad engem nem búsulsz. Azt mondják, hogy most nem törődnek a férfiak a feleségikkel erőst, mert most fehérnép van elég. Én azt is jól tudom, de kedves jótársom, ne is törődj többet velem mind én veled, én azzal meg leszek elégedve, mert aki egymást szereti édes jótársom, legyen bármeddég ez a háború, és ha igaz szívvel akar lenni egymáshoz, azért lehet. Én azért nem fogok sírni bárhogy legyen, hogy jaj istenem mért nem becsülém meg magamot, mert csakugyan én azt tudom, hogy én írhatok akármit, úgysem hiszed. Azt gondolod, hogy te sem vagy jobb a többinél, de hidd meg jótársom, akiket úgy megtör az erős munka, azt nem fogja a bolondság és amikor itthon voltál sem volt olyan nagy v.-.28lő 28-v8= hát most alig várom, hogy valahová helettem menjen. Sokszor még a kapun sem mennék ki. Éjjel is alig kapom helyemet az ágyban. tudatlak kedves jó társam arról is, hogy nehogy rosszul essék neked ha valamit írok az ilyesmikről mert sok helyt sok baj történik. Most 1-03já=213 úgyis hazajött és feleségit elbocsájtotta más útra. Én azon nem csodálkozom erőst, mert megérdemelte. És mondják, hogy azzal mind úgy járnak a fehérnépek. De mit szoktak mondani, aki ezelőtt is olyan volt, most is olyan, s aki ezelőtt nem, most sem. Azért csak az isten haza hozna mü békében élhetnénk. És tudatlak lelkem szívem, hogy nehogy rosszul essék, hogy most áprilisben kevesebb levelet írtam, mert úgy el voltam foglalva, hogy még megállásom se volt. Eleget búsultam, hogy nem kapsz levelet és mit gondolsz, de én, csak annyi időm legyen írok, mert tudom, ha nem kapsz levelet rosszul esik neked es, mert nekem es olyan rosszul esik mikor meg kezd késni a levél, hogy nem tudom hogy mit gondoljak, mert ha mind olyan helyt volnál városon nem es búsulnék annyit. Mert akkor tudnám hogy a golyótól nem kell félni. De így örökké azt hiszem ha megkésik, hogy jaj istenem tán elpusztula. És tudatlak kedves jótársom, hogy mikor ezt a levelet írtam, akkor kaptam meg egy lapot amit 22-én írtál, és megértettem mindent belőle. Köszönöm a jó írásodat. Az elég jó volna, ha meg tudnám állani hogy olyan erőst ne törődjem az dologgal. De mit csináljak. Akkor hogy élünk meg ha én sem dolgozom. Mikor csak egy napig sem tudnának elkerülni ingem hej édes jó társam. Egy pár szó =06jl=vo6=1v868-hogy1=:X=8g=8=Xu-02:3cs12-8g28-8=ongyl=83ugy=131- ha valamikor megérném hogy találkozhatnánk, akkor megmondanám, de addig nem lehet, pedig alig tudom 164=: hogy ne írjam meg. De még sem írom meg amíg valameddig meg nem látlak. És írod kedves jótársom, hogy írjam meg, hogy szénát vettünk-e, de hálistennek nem kellett vegyünk, mert érjük vele még amit magad kaszáltál két esztendeje a Hágó fejibe. Most azt eszik. És tudatlak arról is, hogy megint eladtuk a tulkokot és másokat vettünk. Vettünk volt ezerhatszáz forintval és eladtuk ezernyolcszáz harminc forintért és esment vettünk kettőt ezer hatszázhatvanöt forintval. Nekem teccve még tán szebbek mint a mások és alkalmasabbak. Még megmaradt százhetven forint és a törlesztőket letettük. És tudatlak, hogy Csobányosban akkora dolgot csinált a szél, hogy ejsze két hétig es még érnők vele. A sok fát mind kihomvasztotta gyükeriből, keresztül a Sami Jóska kertjibe, hogy annyit emeltem amíg el tudtuk onnan vancsolni, hogy alig vagyok el belül. És az alsó kertben is lerontotta az alsó erdő egyrészit.”

 Csíkmenaság, család férfiak nélkül, első világháború