Lenin testőre

2013.01.30. 06:45 :: Nagy Háború szerkesztőség

Sokszor és szívesen olvassuk az egyik kedvenc blogunkon, a Wang folyó versein megjelenő írásokat, annál is inkább, mivel gyakran kerül elő a Nagy Háború témája másképp, másféle nézőpontból elmesélve. A Lenin testőre a csíkmenasági Bors Gergely népmesébe illő történetét beszéli el.

 

A poszt eredetileg a Wang folyó versei blogon jelent meg

Ivan Vlagyimirov, csataképfestő képe: Magyar katona, 1915 Ivan Vlagyimirov, csataképfestő képe: Magyar katona, 1915
(köszönet Nagy Gábornak!)

A Téli Palota ostromának képei eszembe juttatják, hogy itt az ideje törleszteni egy régi adósságomat. A nyolcvanas években ismertem meg Bors Gergelyt, aki akkor már túl volt a kilencvenen. Csíkmenaságon a Kárpátok keleti karéjában, magasan a völgy fejében, ahol egy napot töltöttem a hegyi esőktől elárasztott templomdomb fogságában, s amelyről ha valaki hallott, hát leginkább a Repülj, madár, repülj, Menaságra repülj népdalból hallhatott.

 

 

A csíki középkori templomokat mértem föl, mint azt még egyszer elmesélem, s a tűnékeny írás- és szóbeli emlékezetet igyekeztem összegyűjteni. „Menjen el Gergely bácsihoz”, tanácsolták. Milyen kínos volt átadni huszonöt deka kávét, nekem keveset, Ceaușescu Romániájában kincset. Az asztalon könyvek feküdtek, Gergely bácsiból ömlöttek a történetek, üdítő légbuborék borult arra a délutánra abban a rettenetes, fojtogató világban.

Obsitoslevél Menaságról. Obsitoslevél Menaságról. A menasági családi fotógyűjtésből

Sokszor elmeséltem azt a délutánt. „Ugyan már, tódított az öreg”, mondta Szergej hitetlenkedve a Fatâl étteremben. Méghogy Lenin testőre. „Hát elővette a fényképet, és mutatta, hogy ez itt Lenin, ez itt Sztálin, ez meg, né, én vagyok”. „Meg kéne írnod ezt egy orosz lapba, kiadnánk.” Meg kellett volna, azóta is, sokszor is.

Mégis átadom a szót egy nálam sokkal hitelesebb hallgatónak. Az 1987 óta Heidelbergben élő, s a székelyekkel és szászokkal egyaránt intenzíven foglalkozó Hajdú Farkas-Zoltán Csíki kaláka című megható könyvecskéjét 1993-ban vásároltam a csíkszeredai magyar könyvesboltban, sok száz más, rossz papírra, rossz betűkkel nyomott gyönyörű könyv közül, amelyek nyomtalanul tűntek el a magyar könyvkiadásban.

 

Első világháborús képeslap a frontra Menaságról. Első világháborús képeslap a frontra Menaságról. „E templomot tartsd meg emlékül és túd meg hogy azokbol a nehéz háborus napokból valo amelyeket most át élünk”

„…Ez volt az első találkozásom Menasággal. Akkor ugyanolyan volt ez a falu is, mint a többi más, ahová azon a nyáron ellátogattunk. Azelőtt nem is hallottam róla. Távol esett a főúttól, s nem is tűnt különbnek a többi csíki falunál. Sokáig nem jártam arrafelé, s nem is gondoltam arra, hogy valaha visszatérjek.

Két-három év múlva mégis alkalmam nyílt az újabb találkozásra. Azaz, hogy nem is Menaságra, hanem a vele szomszédos Csíkszentgyörgyre vitt ki kocsival az akkor még lányunkat szoptató feleségem, hogy találkozhassam Bors Gergellyel. A híres-neves Bors Gergellyel, Lenin személyi testőrével.

Tavasszal volt, feleségem sietett, így két szoptatás között jutottam ki a kilencvenet taposó öreghez. Kettesben maradtunk. Sejtette már, miért keresem, hiszen előttem már sokan kérdezgették – hol hivatalosan, hol csak úgy a mesék kedvéért – oroszországi emlékeiről. Valamikor nyugdíjat is kapott a szovjet követségtől, de akkorra már csak az Aurora folyóiratot hozogatta a sánta postás, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Szikár, száraz, bajusztalan alakjában volt valami nem parasztos. Igen, megvolt benne a világot járt emberek letisztult nyíltsága. Haját félre fésülte és pizsamakabátban fogadott, a konyhaasztalon könyvek feküdtek szanaszét, ceruzával néhol sűrűn aláhúzva. Szeme frissen csillogott ráncokkal teli arcából, nagy mesélőkedvét már mozdulatai, mimikája is elárulták. Története sokban hasonlít az addig és azóta hallott összes katonahistóriára, amiket az idősebbek oly nagy előszeretettel meséltek a kocsmákban egy-egy pohár monopol vagy köményes mellett. Minden családnak megvoltak a háborúviselt férfiai, s történeteiket az utódok több generáción keresztül mindig büszkén elevenítették fel. Olyanok voltak ezek a történetek, mint a kutyabőrös nemesi levelek, amelyek hosszú évtizedeken keresztül szavatolták a család hírnevét.

A csíkmenasági Bors György oklevele hozzájárulásáról a Nemzeti Áldozatkészség Szobrához, 1915 A csíkmenasági Bors György oklevele hozzájárulásáról a Nemzeti Áldozatkészség Szobrához, 1915

A katonaság- és fogságbeli élmények frissen élnek az emberek tudatában. Főszereplőjük nem a hősiesen harcoló katona, hanem inkább az a jóeszű legény, aki a fogságból megszökve, egy szál lapáttal indul neki a hazafelé vezető útnak, s ahányszor gyanúsabban nézegetik, a legtermészetesebb módon az útszéli köveket kezdi egyengetni. Az út így sokkal hosszabb, de biztosan hazavezet. Egy-egy jobb történet anekdotává érlelődik, s nemcsak „tulajdonosa” meséli tovább, de mindenki, aki hallotta. Nyilván állandóan alakítanak rajta, hol itt, hol ott hegyezve ki a történetet. Később olyan öregekkel is megismerkedtem, akik az orosz fogságban valami miatt összevesztek, s azóta is halálos ellenségek maradtak: ott és akkor életre-halálra ment a játék, az emlékek életreszólóan frissek ahhoz, hogy az árulásért, hűtlenségért meg lehessen bocsátani.

Nagyon érdekes az idegen katonákról kialakult vélemény. A háborús történetekben a német katona mindig udvarias, s bár csokoládét osztogat a gyerekeknek, nagyon idegen; az orosz viszont mindent elvisz, tudatlan, vad és nagyon toprongyos fickó, de jószívű és jámbor. Vajon az, hogy mi is keletről származunk, tette rokonszenvesebbé az Ázsiából érkező katonákat? Lehet, hogy tudat alatti énünk éppen a közös gyökereket regisztrálta?

Szóval Bors Gergely fiatal legényként – annak rendje-módja szerint – berukkolt magyar katonának Ferenc Jóska seregibe, s az első ütközetek egyikében el is fogták az oroszok – annak rendje-módja szerint – óriási ködben, sűrű rengeteg közepén. Hadifogolyként fél Oroszországot bejárta, s aztán kitették valahová az Isten háta mögé egy jómódú paraszthoz, földet művelni, kaszálni. Ott nagyon megkedvelték „Gligort”, ami természetes is volt, hisz a földet ő is éppúgy szerette, mint az ottaniak, s fúrni-faragni úgy tudott, mint senki más. Egy napon aztán a házigazdára is sor került, behívták katonának. Nagy volt a sírás-rívás a népes családban, de csak addig, amíg az öregek ki nem találtak egy jobb megoldást. Coup de théâtre: elküldik Gligort a gazda helyett, hisz így ő is közelebb kerül a szülőföldjéhez, hátha sikerül megszöknie.

A menasági Bors György tüzér (vajon rokona Gergelynek?) első világháborús képe komáromi műteremből A menasági Bors György tüzér (vajon rokona Gergelynek?) első világháborús képe komáromi műteremből

A személycsere meg is történt – egy pár liter vodka jóindulatából –, s az oroszul már jól beszélő Gligor nemsokára azon veszi észre magát, hogy egy nagyváros állomásán ácsorog, mint orosz gyalogos. Még egy coup de théâtre: valaki a hátára üt: – Bors úr, hát maga mit keres itten? – A kérdező a fakereskedő, aki a háború előtt sok jó deszkaüzletet kötött Bors Gergely apjával. Az első ijedtség után az égből pottyant ismerős jó „bótot” ajánl: álljon be Bors úr egy új szolgálatba. Hogy milyenbe, az még titok, de a siker biztosított. Egyelőre egy nagyon fontos személyt kell az állomáson várni, s épp ilyen jóvágású székely legényre van szükség, aki nem ijed meg a saját árnyékától és az esze is a helyén van. Hogy ki az illető, az is titok még egyelőre, de ez Bors Gergelyt nem is nagyon érdekli, a lényeg az, hogy modern ismétlőpisztolyt kap, és élelmet is bőségesen. A titokban várt idegen meg is érkezik nagy titokban, éjszaka. Kis köpcös emberke, nagy fekete kabátban. Ez is olyan zsidóforma.

Az események felgyorsulnak, s csíkszentgyörgyi Bors Gergely ott van Lenin oldalán a Téli Palota ostrománál. Szíve a helyén, jól is tartják. Társai is idegenek, mindenre elszánt fickók.

(Hitetlenül csóválom a fejem, hamar észreveszi. Fényképeket kerít elő a fiókból: – Na fiatalúr, nézze csak: ez itt Lenin, mellette Krupszkája, mellettük én, bekötött fejjel, s a balomon Sztálin – a súj hogy megette vóna – a fiával…)

A Téli Palota ostromából csak annyira emlékszik, hogy istentelen nagy hideg volt, s a cári kadétok bent azt a parancsot kapták, hogy semmisítsék meg a cári vodkakészletet. Ezek kezdék is lelkiismeretesen beleöntögetni a szeszt a lefolyókba, amit a kintiek közül valaki hamarosan észrevett, megállapítva, hogy a kanálisokban nem szennylé, hanem vodka csörgedezik… A következmények nyilvánvalóak… nagyon hideg volt, s egy jó adag vodkával könnyebb is volt győzelemre vinni a forradalom vérvörös lobogóját. A harc végén csak Lenin s még néhányan a környezetéből józanok.

Ivan Alekszejevics Vlagyimirov: Italbolt kifosztása, 1917 Ivan Alekszejevics Vlagyimirov: Italbolt kifosztása, 1917

Ivan Alekszejevics Vlagyimirov: A Téli Palota ostroma, 1917 Ivan Alekszejevics Vlagyimirov: A Téli Palota ostroma, 1917

Bors Gergely ezek után is Lenin személyi testőrségében marad, árnyékként kíséri mindenüvé, népgyűlésekre, megbeszélésekre. A legkellemetlenebb emlék Sztálin, azaz Dzsugásvili, ahogy akkoriban nevezték. Nagy zsarnok és öntelt. Fiával, világos nappal az utcán erőszakol meg nőket, s nem szereti az idegeneket. Részegen több ízben megkísérel Lenin életére törni, ilyenkor valóságos vadállat. Lenin, ő nagyon jó, olyan öreguras. A számára érkező élelmiszercsomagokat a legnagyobb éhínség idején is kiosztja, s már beteg, nagyon beteg. Bors Gergely az első adandó alkalommal le is lépik, s hamarosan már „Nagyrománia” területén van a kellemetlenre, kínosra változott új világban. Otthon, mintha mi sem történt volna, a falu zökkenőmentesen visszafogadja, ő is szó nélkül vedlik át székely gazdává.

Negyvennégy. Orosz katonák, akik már semmit sem értenek emlékeiből, felidézett szavaiból. Később hivatalos interjúk. Rövid életrajz és képei egy könyvben, mely a románok „Nagy Forradalmában” való hősies részvételéről szól. Nyugdíj, később csak Aurora. S ezzel nagyjából be is fejeződik Bors Gergely földi pályafutása.”

A csíkmenasági régi katonai fotográfiák kiállításának plakátja. A csíkmenasági régi katonai fotográfiák kiállításának plakátja. A Fotótanú beszámolójából

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr135042385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LiangSheng 2013.01.30. 15:59:59

A remek posztot még a Wang folyón való megjelenésekor olvastam. Azóta is foglalkoztat egy tulajdonképpen lényegtelennek tűnő mellékszál, amit tüzetes utánajárás után sem tudtam kideríteni: a menasági Bors György tüzéren és társain milyen egyenruha van? Ugyanis egyáltalán nem tűnik első világháborús k.u.k katonai egyenruhának. A kivehető részletek, valamint a zubbony és nadrág közti színkontraszt alapján már-már arra gyanakszom, hogy tűzoltóegyenruhával van dolgunk. Lehet, hogy tűzoltó, és nem tüzér? A blog szakértői gárdájának mi erről a véleménye?

MTi 2013.01.30. 17:57:40

Akkor bizonyára róla mintázták meg Bors Máté figuráját! :)"Most megcsípjük, Oszi!" :)

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2013.01.30. 18:15:34

Osztrák-magyar tüzérségi nyári díszegyenruha ez, <a href="http://www.studiolum.com/wang/ww1/austro-hungarian-master-gunner.jpg">lásd itt (1910 körül).</a> Forrás: <i>The Army of the Austro-Hungarian Empire, 1888-1910,</i> Uniformology, 2004/31.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.01.30. 19:53:56

@MTi: "Meg, Dezső bátyja!" :)

A Leninnel, Sztálinal közös képpel ugyan mi lett?

MTi 2013.01.30. 20:17:14

@PintérTamás: hát, gondolom arról a képről Bors bátyánkat - mint oda nem illő, reakcós-imperialista ügynök-osztályellenséget - kiretusálták... Ehhez a szovjet fényképész-szakik nagyon értettek, mondhatnám: tökélyre fejlesztették!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.01.30. 20:58:48

@MTi: A beszélgetéskor még megvolt, az idézett szöveget közlő Hajdú-Farkas Zoltán és a cikk írója is látta még ezt a fotót.

Az ő példányát ezek szerint nem retusálták ki...

Jedul 2013.01.31. 00:42:58

Nagyon tetszik Ivan Alekszejevics Vlagyimirov két festménye. Bizonyára akaratán kívül egy kis ízelítőt adott, hogyan is kell egy igazi szocialista forradalmat csinálni.

Először is ki kell fosztani az italboltokat, így merítve bátorságot arra az esetre, ha netán Kornilov fehér gárdistáival futnak össze Szent Péter városában. Majd aljas módon leittasodva meg kell ostromolni a Téli Palotát, és oda bejutva jobb híján, összefogott puskatüzet kell zúdítani a valaha szebb napokat látott birodalom atyuskái és a nemesi családok képmásaira.

Szerencsére a festmények nem viszonozták a tüzet, így a krónikás feljegyezhette, hogy e nagyszerűen kitervelt és végrehajtott összecsapás során egyetlen vörös katona sem sérült meg. Talán itt fogalmazódott meg a gondolat, hogy a forradalmat tovább kell fejleszteni, és ugyanezt a módszert fegyvertelen civileken is ki kellene próbálni…

És akkor a hordó megindult és már nem volt senki, aki megállítsa… A végeredményt volt alkalmunk nekünk is megtapasztalni. :))

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.01.31. 08:26:27

burqusnak igaza van, a képen valóban monarchiás tüzérek vannak díszegyenruhában.
Valószínűleg valamelyik lovagló tüzérosztály katonái, mivel nem a címeres csattal ellátott gyalogsági, hanem a karabélyszorítós lovassági derékszíj van rajtuk.(Vagy 1915 után készült a kép és az egységes legs. derékszíj van rajtuk, de ezt nem tartom valószínűnek).

Komáromban az 5. lovagló tüzérosztály állomásozott, azonban ezt az alakulatot (és valamennyi, békeidőben Komáromban állomásozó tüzéralakulatot) Pozsony környékéről sorozták.

A bal oldalt ülő alak mellén lövegvezetői zsinór (Geschützführerauszeichnung) és egy ügyességi jelvény van, valószínűleg lövészkitüntetés tüzérek számára. Érdekes, hogy nincs csillagja, tehát valószínűleg csak a vizsgát tette le, de nem szolgál ténylegesen lövegparancsnokként.

És két személyes megjegyzés a végére:

Dédnagyapám (ugyanúgy hívták, mint engem) Menaságon született 1895-ben, onnan vonult be, részt vett a Nagy Háborúban és 1918-ban Csonkamagyarországon telepedett le. A családi emlékezés szerint 1940 és 44 között még két alkalommal láthatta a szülőföldjét.

Én komáromi vagyok :)

Egyik fő érdeklődési területem a városban készült katonafotók, Paál József műhelyéből még egy ilyen felvételt sem láttam eddig. A műterme az északi városrészben működött 1904-től haláláig (1942). A fia szintén fényképész lett, a II. vh-ban haditudósítóként működött.

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.01.31. 08:28:08

@BálintFerenc: Feljegyzés magamnak: a jövőben kevesebbszer használjam a "valószínűleg" kifejezést :)

burqus · http://wangfolyo.blogspot.com 2013.01.31. 08:48:58

@BálintFerenc: Fantasztikus egybeesések! Akkor neked ez az egész történet a menasági Bors Gergellyel és a kaposvári Bors Györggyel egy kicsit családi történet is…

@PintérTamás: Hogy a fényképpel mi lett, azt nem tudom. Gergely bácsi afféle helyi hírességnek számított, gondolom, hogy nem herdálták el a hagyatékát, a menaságiaknak az effélékhez való ragaszkodását a kiváló katonaifotó-kiállítás is mutatja. És persze, hát nem volt retusálva rajta, sőt szerintem a Moszkvában maradt kópiáin sem. Nem volt ő elég nagykutya ahhoz… :) Épp ezért vetettük fel az eredeti poszt kommentjeiben a Wang folyón, hogy testőrként rajta kell legyen egy-két korabeli publikus Lenin-fotón is, és Deák Tamás még két lehetséges képet is küldött.

@Jedul: A festmények még hosszan folytatódnak ugyanebben a szellemben itt: wangfolyo.blogspot.hu/2012/12/kepek-vilagvegere.html . Készítőjük, Ivan Vlagyimirov világháborús csataképfestő ekkoriban (1917-18) a pétervári kommunista rendőrségnél dolgozott, úgyhogy első kézből kapta a tárgyat, és minden szépítés nélkül örökítette meg. Az angol változat egy, a kort jól ismerő olvasója meg is jegyezte, hogy ezek a képek minden másnál jobban segítenek neki elképzelni, milyen is volt a forradalom.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.01.31. 18:46:22

@burqus: Valamelyik fotón nem volt beazonosítható? A Deák Tamás által ajánlott egyik oldalon elég sok kép van Leninről és környezetéről: humus.livejournal.com/2332170.html

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.01.31. 18:48:03

@BálintFerenc: Hát ez szerintem is fantasztikus egybeesés, pláne, ha még kiderülne, hogy rokonok is vagytok! :)

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.04.08. 08:24:44

@BálintFerenc: Javítanom kell magam: a jobb oldalt ülő alakon nem lövegvezetői zsinór van, hanem csak egyszerű sípzsinór.

sorhajóhadnagy 2013.07.18. 11:10:12

A számos bakugrás és bökkenő mellett a legaranyosabb: "mellettük ez vagyok én, bekötött fejjel." Ha még volt is fotó, a katona arcát nem lehet látni, innentől kezdve ez a székely regék kategóriája. Az elmaradt szovjet apanázs története is arra utal, hogy először elfogadták az öreg történetét, aztán utánanéztek a levéltárakban, és mivel nyomást sem találták ennek a magyar testőrnek, a továbbiakban egy folyóirat-előfizetéssel jutalmazták. Nem ez az egyetlen ilyen eset.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.07.18. 18:44:06

@sorhajóhadnagy: Ha az öreg csak nagy székely mesemondó lett volna is, az igen nagy bátorságra vall, hogy a KGB-vel és a Securitate-val is packázott a Leninről és környezetéről előadott történeteivel, holott a sztálini módszereket és azok következményeit igen jól ismerte...

sorhajóhadnagy 2013.07.19. 11:40:57

@PintérTamás: A szovjet történetírás percről percre feldolgozta Lenin életét (legfeljebb nem publikálták a kényes epizódokat 1989 előtt). Vlagyimir Iljics testőrségének teljes névsora ismert, onnan kezdve, hogy 1917-ben megérkezett a forrongó Pétervárra. Előbb a helyi szovjet, majd a Cseka gondoskodot a védelemről (vagy annak hiányáról, amikor az állítólagos Fanni Kaplan-féle SzR (eszer) merényletkísérlet történt). Magyar testőr soha nem volt. Ennek ellenére Magyarországon is akadt 1945 után több állítólagos veterán, aki hadifogolyból internacionalista, részt vett a Téli Palota ostromában és őrizte a Szmolnijban a forradalom és a világpropletariátus lánglelkű vezérét. Riportok jelentek meg róluk a Pajtás című úttörőújságban, a KISZ-lapjában, a Magyar Ifjúságban, aztán rendre kiderült - igen diszkréten - hogy a veteránokat "időskoruk miatt cserben hagyta memóriájuk", magyarán lódítottak. Ennek semmiféle retorziója nem volt, és nem is lehetett, hiszen az internacionalista polgárháborús legendáriumra a hatalomnak szüksége volt. Tehát Bors bácsi - az én véleményem szerint - ügyesen sakkozott hadifogoly múltjával és az ellenőrizhetetlen mesékkel. Ebből különösen a falubeli orosz behívottal történt csere tetszett a legjobban, mert ez a 19. század óta vándormotívum a kelet-európai folklórban. A cári hadkiegészítés rendjét ismerve viszont abszurdum. Tény az, hogy az öreg blöffje bejött, mert mindenki, mármint a hivatalosságok, abból indulhatott ki, hogy "mi van, ha mégis igaz valami ebből?". A legvalószínűbb az, hogy betudtak neki valamiféle polgárháborús önkéntes múltat, ezért egy darabig kapott valami szerény apanázst, azután meg, hogy Ceausescu távolodni kezdett Moszkvától, érdektelenné vált az állítólagos székely veterán. Miért kellett volna félni a Szekutól vagy a KGB-től? Nem kérdőjelezte meg a kommunista hatalmat. Sőt.

sorhajóhadnagy 2013.07.19. 11:54:35

Erről eszembe jutott a szovjet vicc, miszerint az egyik faluban felfedezték, hogy ott él egy idős polgárháborús veterán. Fel is kereste nyomban a helyi Komszomol-alapszervezet, és meghívták, mondja el a legközelebbi gyűlésen, mire emlékszik. Az öreg el is ment, és elkezdte: "Vad hóvihar volt, amikor támadt az ellenség. Én egész sorokat terítettem le közülük, amikor hullámokban rohantak ránk. A harc legválságosabb pillanataiban viszont megjelent a lövészárokban bátor főparancsnokunk. Lőjétek a vörös disznókat - kiáltotta nekünk Kolcsak admirális...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2013.07.19. 22:48:10

@sorhajóhadnagy: A vicc jó! :) Nekem Hofi klasszikusa jutott róla eszembe a pártház hajdani közös lövésén vitatkozó veteránokról:
- Mikor, melyiket?
- Mikor melyiket!

Köszönjük az okfejtést is, hasznos, tanulságos és elég meggyőző, de még bennem mindig motoszkál, hogy hogyan merhetett ekkorát tódítani. Ha Bors Gergely részéről a Leninről előadott történet tényleg csak blöff volt, akkor ahhoz azért szerintem jó nagy bátorság kellett, hisz mégis csak a végtelenségig idealizált, az egész béketábor számára példaként állított, s "nevében is a szívekben élő" (Úristen, még oroszul is tanultuk anno...) első számú vezetőről, az új rend prófétájáról volt szó, akiből nem lehetett csak úgy viccet űzni. Voltak idők, amikor kevesebbért is elvittek embereket, s ez szerintem így lehetett Romániában is anno. A történetek egy része ráadásul nem a legjobb fényben tüntette fel az új rend születésének és kezdeti időszakának a napjait sem. Szóval eladni ezt a sztorit és még szovjet nyugdíjat is kapni érte, ha csak kamu, azért ehhez kellett kurázsi. (Vagy csak naivitás?) Persze, a történet többi része is tele van meseszerű fordulatokkal, ami már valóban a székely góbéság műve lehet, de azokkal lehetett viccelni, ezzel szerintem kevésbé.

A poszt szerzője még találkozott Bors bácsival, s látott közös fotókat is, az ő véleménye lenne még érdekes.

sorhajóhadnagy 2013.07.19. 23:52:55

Igen, elő a fotókkal, ha vannak. De szerintem örökre eltűntek, így ugyanígy örökre megválaszolatlan marad a kérdés, hogy volt-e mégis székely ohrannyik Lenin környezetében.

sorhajóhadnagy 2013.07.19. 23:59:55

Apróság, azért megjegyzem. Sztálinnak két fia volt, Jakov 1907-ben, Vaszilij 1921-ben született. Így bajosan erőszakolhattak meg apjukkal együtt az utcán közlekedő ártatlan bárisnyákat 1918-ben. Ez a legenda Berijáról terjedt el, miszerint a harmincas és negyvenes években, amikor kedvenc moszkvai grúz éttermébe hajtott, akkor az utcákról raboltatta el a neki megtetszett lányokat és asszonyokat.

Mezőbándi 2014.11.07. 23:40:00

@sorhajóhadnagy: Lehet, hogy bekötött fejjel bárki lehet a képen, na de az már önmagában is érdekes, hogy honnan szerez egy ménasági székely egy Lenin-Sztálin csoportképet... :) Gondolom őket azért csak felismerték azok, akik később látták a képet.

Szóval, valahol az események közelében kellett járjon, ha ilyen fényképe volt. Még akkor is, ha csak egy üveg vodkáért cserélte valakivel (bár azt is kétlem, hogy személyes érintettség híján többre értékelt volna egy ilyen fényképet egy üveg vodkánál).

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása