„elvittek a X-ik kerületben levő Golgotha úti nagy hadikórházba”

2013.01.28. 07:21 :: Nagy Háború szerkesztőség

A világháború, ahogy egy parasztgazda látta – 81. rész

1916. július 9-én a homonnai megfigyelőállomásról a sebesült Gergellyel Budapest felé indul a kórházvonat. A fővárosban a Golgotha úti hadikórházban helyezik el. A 174-es számú ágy új lakója – szokásához híven – az utazásról és a kórházi viszonyokról is mindent aprólékosan megörökített az utókor számára…

 

[1916.] július 9-én, vasárnap reggel 7 órakor mondják az ápolónők, hogy menjen mindenki a raktárba a ruhájáért, akik pedig nem tudnak menni, azoknak odahozzák a verterek. No, lett ebből óriási fejetlenség. Akiknek jó lábuk volt, rohantak a raktárba és kiválogatták a jobb ruhákat. Mi pedig hasztalan kiabáltunk az ágyon, hogy hozzák be a mi ruháinkat, nem fogadta senki. Végre nagy sokára mi is kaptunk ruhákat, de persze nem a magunkét, hanem amit a többiek kiválogattak és otthagytak. Így történt, hogy én is a jó ruhám helyett kaptam kicsiny, szűk és rövid köpenyt, zubbonyt és nadrágot, a 3 darab 3 emberé volt, a zubbonyom gallérján piros paroli volt, valamelyik 37-esé lehetett. Ismét szépen kiruházkodtam. No, nem baj, a kórházig úgysem kell egy jó ideig, azután majd kicserélgetem.

Vonatunk már reggel óta az állomáson vesztegelt. Az indulás előtt a jó lábú sebesültek gyalog mentek fel a kocsikba, minket pedig hordágyon vittek, és beraktak a fekvőknek szánt vagonokba. Nagyszerű berendezésű egy ilyen kórházvonat. Minden szükségessel el van látva, a sebesült nem szenved semmi hiányt. A mi kocsinkban nyolcan feküdtünk, négy alól és négy felül. Én a felső ágyra kerültem, épp az ablak iránt, és így kényelmesen szemlélhettem a vidéket, melyen vonatunk keresztül robogott. Szemben velem itt is Papp István szomszéd feküdt.

Kórházvonat belülről. A felvétel hadegészségügyi kiállításon készült Kórházvonat belülről. A felvétel a hadegészségügyi kiállításon készült
(Érdekes Újság, 1915)

11 órakor elindult velünk a vonat Homonnáról. Örültünk, hogy megszabadultunk ez unalmas fészekből. Hogy hová megyünk, még nem tudtuk, de 12 órakor már, mikor Nagymihályra értünk, megtudtam a verterektől, hogy utunk végcélja Budapest, a főváros. Egymás után hagytuk el Sátoraljaújhelyet, Sárospatakot, Szerencset. Sokáig a Bodrog vize mellett haladtunk, később átjöttünk a Hernádon, melynek vizében sok gyerek és nő fürdött. Bár vasárnap volt, de azért igen sok helyen láttam, amint aratták a szép, sárga búzát. Emiatt Papp István, mint hithű katolikus, meg is botránkozott, hogy nem szabad vasárnap dolgozni. Mire én az én világosabb nézetem szerint azt kérdém tőle, hogy ugyan mondja meg melyik nagyobb vétek, vasárnap, a világháború kellős közepén az idő rövidsége és az emberi erő hiánya miatt az életet adó gabonát learatni sürgősen, hogy el ne hulljon, vagy künn a harctéren a mai borzalmas gyilkoló gépekkel, fegyverekkel az ártatlan fiatal emberek millióit lemészárolni? E csattanó érvekre Papp nem tudott mit felelni, és a többiek is nekem adtak igazat. Délután 6 órakor Miskolcra értünk és csakhamar elhagytuk Mezőkeresztest, Mezőkövesdet, de már éjszaka lett és én is elaludtam mire Hatvanba értünk.

Július 10-én, hétfőn hajnalban arra ébredtem fel, hogy vonatunk a Rákosi rendező pályaudvaron dübörgött és nemsokára berobogott velünk a budapesti Keleti pályaudvarra. Alighogy vonatunk megállott, rögtön vereskeresztes ápolók siettek hordágyakkal hozzánk. Kiszedtek a kocsikból bennünket és egy nagy váróteremben lefektettek a földre hordágyakkal együtt, egymás mellé sorban. Vereskeresztes ápolónők kenyérrel, teával, tejeskávéval, cigarettával kínálgattak bennünket. Egy félóra múlva hármasával sebesültszállító automobilokra raktak bennünket és elvittek a X-ik kerületben levő Golgotha úti nagy hadikórházba.

A Keleti pályaudvar 1912-ben A Keleti pályaudvar 1912-ben

Ide megérkezvén ismét erős fiatal ápolók hordágyon vittek fel bennünket az emeletre, hol egy óriási nagy teremben már készen levő vaságyakon helyeztek el bennünket. Az én ágyam száma a 174 volt. Elszedtek minden ruhát, bakót, tarisznyát tőlem, miután értékesebb tárgyaimat kiszedtem belőle, melyeket az asztalfiókban és lajbim zsebében helyeztem el. Minden ruhadarabot megszámozva eltettek a raktárba. E nagy teremben minden ágy tele volt betegekkel, sebesültekkel. Alig 30-an fértünk már be abba a terembe, kik most jöttünk. Sokan az alsó teremben lettek elhelyezve, míg a többieket más kórházakba szállították.

8 órakor kaptunk egy kis zupalevest és kis darab elég jóízű kenyeret, s megmérték a lázamat, 37 4/10 volt. 10 órakor menni kellett a kötöző szobába, hol ismét levették sebemről a már piszkos kötést, a sebet megmosták és újra kötözték. Amitől féltem; tudniillik a seb égetésétől, tisztításától, az nem következett be. Azt olvastam le a doktor arcáról, hogy a sebesülés nem súlyos, nemsokára meg fogok gyógyulni. Csodálatos, hol mehetett át az a golyó lábam fején, hogy sem csontot, sem inakat nem sértett meg. Azután fejlapot vettek rólam, melyet ágyam végére akasztottak. Azután levelet írtam haza, és írtam egy lapot édesapám egykori iskolatársának, S. Sárközy Mihálynak, kit én nem ismertem, mert Árpádról már régen elszakadt és a fővárosba költözött, de szüleimmel néha-néha levelet váltott. Lakásának címét tudtam és most arra kértem, hogy ha ideje engedi, látogasson meg, amit ő nemsokára teljesített is.

Budapesten a X-ik kerületi Golgotha utcában volt az óriási épület, melyhez a mi kórházunk is tartozott. A Magyar Állami Gépgyár épp szomszédságunkban feküdt és az ott dolgozó munkások részére épült ez a hatalmas nagy épület, melyben nem kevesebb, mint 9000 lélek lakott. A kórházépület alsó termében 230 beteg feküdt, míg a felső teremben, hol én is voltam 300-an tartózkodtunk. E nagy terem padlója tölgyfa kockákkal volt burkolva. Két oldalt 5–5 sor ágy állott. Minden 2 ágyhoz egy kis asztalka volt, rajta 2 vizespohár és 1 üveg, fiókjában 2 kiskanál, villa stb., melyeket az ápolónők minden étkezés után összeszedtek és megmostak. A terem közepén 4 hosszú asztal állott, rajtuk könyvek, újságok, folyóiratok, hogy legyen mivel szórakozzunk.

Magas, óriási oszlopok két sorban tartották a felsőbb emeletet. Az oszlopokon villanykörték árasztottak este hatalmas fényt, a nagyteremben, sőt még éjjel is mindig égtek, csak gyengébb fénnyel. Ez a terem békeidőben mozi, vagy színház lehetett, mert a boltíves mennyezet egyik vége alatt egy nagy karzat volt, hol a mozielőadáshoz szükséges vetítőkészülék is ott volt. A terem másik végében egy emelkedettebb helyen a színpad állott, amely most kötözőhelynek volt berendezve. A súlyosabb sebesülteket a színpad két oldalánál levő kisebb szobákban kötözték és operálták.

Az egyik fővárosi kórház terme Az egyik fővárosi kórház terme
(forrás: keptar.oszk.hu)

E kórház parancsnoka egy öreg törzsorvos volt, de ő csak hetenként 3–4-szer látogatott meg bennünket. A kötöző- és kezelő orvos egy Fischer nevű jóindulatú főorvos volt, ki egy fiatal zászlósi rangban levő segédorvossal végezte az 5–600 betegnek és sebesültnek gyógykezelését. Azonban a kórháznak úgyszólván védőangyala egy 50–60 év közötti úrnő volt, kit mindenki csak nagyságos asszonynak hívott. Ő minden beteget sorban kikérdezett, megajándékozott, őnála kellett kérni a margitszigeti kirándulást. Minden reggel egy halom újságot hozott, melyeket köztünk szétosztott. Rendkívül nyájas, barátságos, leereszkedő volt mindenki iránt. Mindenkit csak drágámnak, kedves fiamnak szólított. Úgy szerettük őt mindnyájan, mintha édesanyánk lett volna.

Ápolók és ápolónők, illetve verterek és takarítónők sokan voltak, minden sor ágynak volt egy ápoló- és takarítónője. Ezeknek kötelességük volt a beteget figyelmeztetni, hogy mikor menjen kötözésre, orvosi vizsgálatra stb. Minden vasárnap tiszta lepedőt, pokrócot, kispárnát, inget gatyát, zsebkendőt, kapcát adni. Minden étkezés után a csajkát, evőeszközöket kimosni, sepregetni, az élelmet felszolgálni. Az élelmezés ezen kórházban elég jó, szombat és vasárnapokon kitűnő volt, de mindig kevés. Naponta, minden délben kaptunk egy kis darab kenyeret, amely bizony egész napra nagyon kevés volt. Minden reggel zupalevest kaptunk, a feketekávénak még hírét sem hallottuk. Délelőtt 10 órakor kis darab vajas kenyeret osztogattak, ami igen jó volt, de kevés. Délben leves, többnyire tészta, gersli, gríz és másfajta levesek is előfordultak, utána főzelék, mindig 2 kis darab hússal. A főzelék krumpli, bab, borsó, tarhonya, káposzta, répa, később már tökkáposzta főzelék is volt, amit én azok előtt soha nem szerettem, de itt teljesen rászoktam és kitűnőnek találtam. 6 órakor volt a vacsora, vagy főzelék, vagy tésztaféle. Volt diós- és túrós csusza is néha. Némelykor hal is szerepelt az étlapon, de azt nemigen szerettem, fúlt volna a tengerbe!

Az egyik budapesti kórház konyhája Az egyik budapesti kórház konyhája
(forrás: keptar.oszk.hu)

Szombat és vasárnaponként gulyásos paprikás, és általában jobb étkek voltak, mint egyébkor. Vasárnap délelőttönként mindenki kapott 2 pohár sört. Bár kevés volt az élelmünk, de akinek pénze volt, bőven pótolhatta kívülről. Én még fájós lábammal nem tudtam kimenni, egyik másik ismerősömmel hozattam kívülről kenyeret, tésztafélét, a verterrel pedig néha 1 üveg sört. Egyéb apróságokat is lehetett kívülről behozatni, mint dohányt, szivart, gyufát, stb.

Vasárnap délelőttönként katolikus szertartású istentisztelet volt. A színpadot, illetve a kötözőhelyet felszentelték oltárnak és a pap ott misézett, hajbókolt, mialatt fenn a karzaton valami harmónium egyházi énekeket adott elő. Istentisztelet után hazafias nótákat is játszottak ott fenn, a Himnuszt, stb. Egyszer azonban református istentiszteletünk is volt. Egy fiatal református tábori pap jött közénk, és mi reformátusok, az alsó teremben gyülekeztünk össze. A istentisztelet megkezdése előtt a pap felszólított bennünket, hogy énekeljünk el egy zsoltárverset, amelyet talán többen is tudunk. Erre az én ajánlatomra és kezdésemre elénekeltük a XC-ik zsoltárt [„Te benned bíztunk eleitől fogva…”, a református „himnusz”]. Azután a pap megható imát és szép prédikációt tartott, imakönyveket, vallásos iratokat osztott ki köztünk, végre a Himnusz eléneklésével fejeztük be a szép kis vallásos ünnepet.

Más ízben a Magyar Államvasutak munkásaiból alakult dalárda jött el hozzánk és szép összhangzású dalokkal szórakoztattak bennünket. Volt köztünk egy borbély is, ki hivatva volt bennünket borotválni. Ez már régen meggyógyult, azonban még most is ott lógott, bizonyára valamely protekció folytán.

Két ízben magas látogatókat kaptunk. Egy tábornok és egy ezredes jött megszemlélni kórházunkat. De még magasabb látogatásban részesültünk, midőn Auguszta főhercegnő – József főherceg neje – és Hazai Samu honvédelmi miniszter felesége tüntettek ki bennünket látogatásukkal. Ők apróbb ajándékokat, levelezőlapokat, csokoládét osztottak ki közöttünk. A súlyosabb sebesülteket megszólították és néhány bíztató szót intéztek hozzájuk.

Auguszta főhercegnő és báró Hazai Samu látogatása egy kórházban Auguszta főhercegnő és báró Hazai Samu látogatása egy kórházban
(forrás: keptar.oszk.hu)

B. Sárközy Gergely a Bihar vármegyei Árpád községből 1915. február 15-én vonult be a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe. A 32 éves gazdálkodó háborús visszaemlékezésének első sorozatában (1-62. rész) a besorozásától az orosz, majd az olasz fronton viselt szolgálatán keresztül az első hazatéréséig követtük nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést teljes egészében, a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva közöltük. A sorozatindító, bevezető részben írtunk a visszaemlékezőről, a visszaemlékezés történetéről, valamint a forrásközlés módjáról is.

Az első sorozattól eltérően a most közreadásra kerülő folytatásban nem közöljük a visszaemlékezés teljes szövegét, hanem csak az általunk érdekesebbnek gondolt részeket. A szövegkihagyások jelölésére a forrásközlésekkor szokásos szögletes zárójelek közötti három pontot alkalmazzuk: […]. A szerző fejezetcímeit is elhagyjuk, a visszaemlékezést mi tördeljük részekre. Az egyes részeket az előző sorozatot folytatva folyamatosan sorszámozzuk. A kézzel írt szöveg átírásáért Péter I. Zoltánnak tartozunk hálás köszönettel.

Következő rész: „Lábam gyorsan gyógyul”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

2 komment

Címkék: b. sárközy gergely nagyváradi I/4 népfelkelő zászlóalj

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr765042380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2013.01.28. 19:30:42

Sajnos ez a "racionális" szemlélet vezetett a mai világ állapotához. Mert nem véletlenül volt szent a vasárnap. A középkorban még évi 50 egyházi ünnep volt, amin tilos volt dolgozni. Most képzeljük el ezek után, hogy mekkora vívmány a szabad szombat! :-) Úgy tudom azonban (még középiskolás történelemtanáromtól), hogy a jobbágynak-parasztnak át kellett térnie a földesúr vallására. A reformátusoknál meg ugye nem volt meg ez az 50 ünnep, szóval nem jártak rosszul az urak az áttéréssel.

Ugye még 16-ban járunk. Ha Gergely bátyánknak ilyen könnyű a sérülése, még van esélye visszakerülni a frontra, amit nem nagyon szeretnék. Már nagyon izgulok ... .-)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása