„Az ágyúk dörgése ide már erősen hallatszott”

2012.12.17. 09:51 :: Nagy Háború szerkesztőség

A világháború, ahogy egy parasztgazda látta – 75. rész

Gergely menetszázadát 1916. június 23-án kivagonírozzák a galíciai Sztojanovban. Innen már gyalog teszik meg az utat a volhíniai első vonalak felé. Néhány nap múlva beosztják őket a súlyos harcokban megfogyatkozott nagyváradi I/4. népfelkelő zászlóaljba és gazdánk telefonista létére már a löszárkokat ássa…

 

Sztojanov kisváros Galícia északkeleti részében, az orosz határtól csupán 4 kilométernyire fekszik. Vasúti végállomás. Innen már csak a háború alatt épített kis keskenyvágányú vasút vezet a volhíniai Gorochovig. De ezen a kisvasúton csapatokat nem szállítanak csak a tömérdek sok muníciót, élelmet és a sebesülteket visszafelé. De még azokat sem győzik a lovak által húzott kis vagonokon szállítani. Az országút, mely Gorochovba vezet állandóan olyan képet nyújtott, mint szép hazánkban a Nagyváradra vezető utak országos vásár alkalmával. Egymást éri a rengeteg sok trénkocsi, automobil, tüzérségi ágyúkkal, lőszeres kocsikkal és a végnélküli csapatok hosszú sora, melyek mind északi irányban vonulnak előre a harctér felé.

Sztojanov [Stojanow] a Monarchia térképén Sztojanov [Stojanow] a Monarchia térképén

Az állomáson, hogy ide megérkeztünk, leszállítottak és letelepítettek bennünket és ebédet kaptunk, de milyen finomat? Langyos barna vizet – mit teának csúfoltak – egy kis darab durva cibakot és három ember egy kulacs bort. Egy óra múlva ismét felszereltünk és bementünk a kisvárosba, egy jó kilométernyire. Ott a házak udvarain és a kerítés nélküli kertekben gyümölcsfák alatt a szép zöld gyepen letelepedtünk a jó hűvösre. Legtöbb portán tágas, náddal vagy szalmával fedett gabonás csűr is állott. Ezekben helyeztek el bennünket éjszakára. Két napig, június 23–25-ig tartózkodtunk e helyen. Minden szakasz más-más portán foglalt helyet. A szomszédunkban volt a konyha is, mely csak a földbe épített tűzhelyből állott. Századunknak volt egy kocsija, mely a részünkre felhalmozott élelmet, muníciót hozta utánunk és abból élelmeztek bennünket, míg a harctérre, a dandárhoz nem értünk. Szakácsunk ugyan nem volt, de Zima Pál és Kati Márton utászok különösen az előbbi, értett a szakácstudományokhoz.

E két nap alatt nem volt semmi dolgunk. Néha-néha sorakozót rendeltek el, de csak azért, hogy ismét és ismét osszanak ki köztünk konzervát, kávét, cvibakot, kenyeret, szalonnát, dohányt és éles töltényt, hogy legyen mit cipelnünk. Még így is maradt elég teher a két lóra, mely a kocsit volt hivatva húzni, ha tovább indulunk. Volt időm kissé szétnézni a városban. Seres kollégával be is indultunk egy párszor a kisváros belsejébe, de bizony ez nemigen érdemelte meg a város nevet. Még falunak is az utolsók közé lehetett volna sorozni. De nagykiterjedésű volt, és vasúti végállomás. Utcái rendetlenek, piszkosak, házai primitívek és szegények. Rumot akartunk venni kulacsainkba, ami nagy sokára sikerült is. Egy üzletben vettem én is 2 decit 2 koronáért, de az éppen olyan volt, mint a víz.

Sztojanov központja, 1920 Sztojanov központja, 1920
(forrás: www.stojaniv.com.ua)

A lakosok lengyel zsidók és ruthének. Nyomorult, szegény sorsú piszkos népség. Seres tudott tótul és így könnyen megértette magát a ruthén atyafiakkal. A város tele volt katonákkal. Sok német katonát is láttunk, tüzéreket, gyalogosokat, kik mind a front felé tartottak. Ott időzésünk alatt némely pajtás vásárolt a lakosoktól tejet is, de én nékem nem volt étvágyam a piszkos, mocskos kezek által fejt tejre, sőt miután azt is láttam, hogy az illető gazdasszony midőn megfejte a tehenet a rajta levő egy szál pendelyét használta szűrőnek.

Éjjel bent a csűrben aludtunk, de ott a dohányzás szigorúan tiltva volt. Szakaszparancsnokunk, Nánási őrmester elég enyhén bánt velünk telefonistákkal, de a többieket sokszor zaklatta. Bodor Balázs földimhez e két nap alatt többször is átmentem el-elbeszélgetni.

Június 25-én, vasárnap délben fölszerelés és sorakozó volt. A városon kívül egy bodorka földön ismét letáboroztunk és sátrakat vertünk. Itt voltak már a többi menetszázadok is, a 6–8. honvéd gyalogezredtől 1–1 század. Egy 3-as szakaszvezetővel beszédbe eredtem, ki azt mondta, hogy ő úgy hallotta, hogy ezen a helyen leszünk 3 hétig. A városból azért jöttünk ki, mert ott járványos betegség ütötte fel a fejét. Bár úgy lenne, hogy itt maradhatnánk minél tovább! Azonban a háromheti pihenésből nem lett semmi. Este 9 órakor riadót fújtak és sorakozást rendeltek teljes felszereléssel. Azonnal útra is keltek az összes századok. Mi távírászok és utászok hátramaradtunk és a kocsit pakoltuk meg. Ki lettünk jelölve nyolcan kocsi őrségnek, hogy mi a kocsit kísérjük. Ámde oly sok pakkunk volt még, hogy egy kocsira fel sem fért. Tehát Serest, mivel jól tudott tótul, Szűcs számvevő őrmester elküldte be, Sztojanovba, kocsit rekvirálni.

Míg Seres odajárt, Szűcs őrmester egy 10 embernek való konzervásdobozt felvágatott és a jó tűznél megmelegítve azt közakarattal elfogyasztottuk, utána bort ittunk, kulacsainkat is teletöltöttük az útra a kiürülő nagy hordóból. Nemsokára jött Seres egy ruthén atyafival és fogatával, kit 20 koronáért fogadott meg Gorochovig. Arra is felpakoltunk és megindultunk 11 órakor a csillagos, de elég sötét éjszakában a csapatok után, Gorochovba, mely ide 16 kilométerre fekszik. Már az elindulásnál volt elég bajunk. Az egyik ló, a szürke nem akarta húzni a kocsit, különösen ahol az út emelkedett, nekünk kellett tolni utána. Igaz, hogy mi is felpakoltuk nehéz szerelvényeinket a kocsira, csak a derékszíjjal, bakóval és puskával vállainkon kísértük a kocsit. Pont éjfélkor léptük át Nagy Oroszország határát és Volhíniába értünk.

Sztojanov, Druszkopol és Gorochov korabeli térképen Sztojanov, Druszkopol és Gorochov korabeli térképen
(forrás: www.stojaniv.com.ua)

Június 26-án éjfél után 1 órakor értük el az első falut, Druszkopolt Volhíniában. Kissé megpihentünk a falu közepén, az árokparton s azután ismét tovább. Már 3 órakor virradt. Volhínia földje itt nem hegyes, hanem sík és hullámos terepű. Jó gabonákat láttunk sűrűn, de nagyon sok föld hevert parlagon. A lakosság több része odahaza volt, többnyire lengyel zsidók és kisoroszok. A faluk nyomorúságos orosz falvak. Minden emelkedésnél a kocsit tologatva az átkozott szürke után iszonyúan kifáradva elálmosodva értünk reggel 6 órára Gorochovba. A város közepén egy térségen letáboroztunk, ott voltak a csapatok is, s ott a forró meleg napon izzadtunk délután 2 óráig. Haragudtunk, hogy miért nem a városon kívül a fák hűvösében pihentettek meg bennünket.

Itt időzésünk alatt bementem egy üzletbe s vásároltam egy zsebnoteszt. Lengyel zsidó lányok és asszonyok árusították köztünk a limonádénak előléptetett megédesített és megpirosított vizet, melyet elég drágán árusítottak, de azért én is ittam három ízben is, kulacsomat is teletöltöttem, mert édes és ami fő, jó hideg volt. A városon keresztül előttünk és utánunk rengeteg sok német és osztrák-magyar katonaság vonult a rajvonal felé, mely ide már nem lehet messze, mert gyakran lehetett látni észak felé, a levegőben a srapnel füstjét és villanását. Az ágyúk dörgése ide már erősen hallatszott.

Szomjukat oltó katonák az orosz fronton Szomjukat oltó katonák az orosz fronton
(forrás: Vasárnapi Újság, 1916. június)

Délután 2 órakor ismét megindultunk az óriási porban és rekkenő melegben. Elgyalogoltunk a 7 ½ kilométerre levő Tereszkovica faluig. Az út mentén már itt mindenütt tréntáborok, műhelyek stb. állomásoztak. Nagyon sok frissen hantolt sírok is feküsznek a földeken. Tereszkovicán félóra hosszáig pihentünk, azután újra tovább a szaggatott hullámos talajon. Rettenetesen kiizzadva, kimerülve érkeztünk meg estenden a dandárparancsnoksághoz. Volt a században két kis öregember 42–43 évesek, az egyik, ki rendkívül vallásos baptista volt, a teljes felszerelésen kívül még a nagy Bibliát is cipelte a hátizsákjában, a kis Bibliát pedig a zubbonya zsebében. Azon kívül egy kiló kockacukrot, szóval oly súlyos felszerelést vitt, hogy méltán csodálkoztam rajta, hogy már eddig is ki nem dőlt, és még most is állta a menetelést.

A század ledőlt pihenni egy völgyhajlatban, mi pedig a dandárparancsnokságra kísértük a kocsit, hol is azt át kellett adni. De mielőtt átadhattuk volna, minden élelmet kiosztottunk a századnak. Magam is kaptam sok kávét, cvibakot, dohányt, stb. Szalonnából pedig a kijáró adagon kívül is jó darabot csíptünk el magunknak, mert ennek kiosztása Seressel kettőnkre volt bízva. A kocsi őrség itt már letelt, és mi is be lettünk osztva a századhoz. 8 óra után újabb sorakozót rendeltek és 15–18 embert minden szakaszból elvittek közülünk, amint másnap megtudtam a többi, már itt levő zászlóaljak pótlására. 9 órakor egy hosszú völgyön végig mi is bevonultunk a tartalékban levő zászlóaljhoz, hol rögtön lövészárkot kellett ásnunk. Sebesen, lihegve dolgoztunk éjfélig, mire készen lett mindenkinek 1–1 gödör, s akkor szabad volt aludnunk egy pár órát.

Másnap, 27-én hajnal előtt alig pár órai alvás után már felzavartak bennünket és ismét ásni kellett az árkot, miközben éles töltényeket is osztottak ki közöttünk. 6 órakor, miután kikaptuk a kis rossz fekete vizet sorakozót rendeltek és elosztottak bennünket a 4 századba arányosan. Mi mind a 9-en telefonisták, utászok és sebesültvivők a 4-ik századba estünk. Súlyos aggodalmakat éltem át. Hát miért osztanak minket is be a századhoz csatárnak, hiszen mi műszaki csapatokhoz tartozók vagyunk. Sürgettem is Serest, hogy jelentse a főhadnagynak, hogy mit akarnak velünk? De ő kevésbé aggódva, azt felelte, hogy ráérünk arra még, majd beszél ő vele. Azonban már láttam, hogy Nagy Kálmán főhadnagyunk tegnap óta nincs köztünk és Nánási őrmester sem, sőt Jankó szakaszvezető sem. Ezeket mind elhelyezték más zászlóaljakhoz a tegnap esti elosztásnál. Szegény Jankó szakaszvezető néhány nap múlva egy ütközetben elesett. Sőt szomorúan állapítottam meg, hogy Bodor Balázs földim sincs már a 2-ik szakaszban, őt is elvitték az este a szabadkai 6-osokhoz. Íme, ez az egy földim volt velem, és ezt is elhelyezték tőlem!

Az I/4. népfelkelő zászlóalj 4-ik századába lettem beosztva. Parancsnokunk egy Friedmann nevű miskolci zsidó főhadnagy elszánt, bátor ember volt. Szakaszparancsnokunk egy Vass nevű őrmester lett. A századhoz való beosztásnál a szolgálatvezető őrmester írta a neveinket. Amikor én is mondám a nevemet, fölnézett az írásból és meglepve kérdé tőlem:
- Hová való maga Sárközy?
- Árpádra.
- Ne mondja már, hisz én ismerem magát. Hát maga nem ismer engem?
- Bizonyára már láttam az őrmester urat, de a nevére nem emlékszem.
Akkor mondá, hogy ő Berczeli Lajos szalontai cserépmester, ő építette a Besenyi–Székely-féle cserépgyárat, sűrűn megfordult Árpádon és minket is jól ismer. Rendkívül megörültem, hogy íme, váratlanul ismerősre találtam, ki talán némileg könnyíthetne is helyzetemen.

B. Sárközy Gergely a Bihar vármegyei Árpád községből 1915. február 15-én vonult be a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe. A 32 éves gazdálkodó háborús visszaemlékezésének első sorozatában (1-62. rész) a besorozásától az orosz, majd az olasz fronton viselt szolgálatán keresztül az első hazatéréséig követtük nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést teljes egészében, a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva közöltük. A sorozatindító, bevezető részben írtunk a visszaemlékezőről, a visszaemlékezés történetéről, valamint a forrásközlés módjáról is.

Az első sorozattól eltérően a most közreadásra kerülő folytatásban nem közöljük a visszaemlékezés teljes szövegét, hanem csak az általunk érdekesebbnek gondolt részeket. A szövegkihagyások jelölésére a forrásközlésekkor szokásos szögletes zárójelek közötti három pontot alkalmazzuk: […]. A szerző fejezetcímeit is elhagyjuk, a visszaemlékezést mi tördeljük részekre. Az egyes részeket az előző sorozatot folytatva folyamatosan sorszámozzuk. A kézzel írt szöveg átírásáért Péter I. Zoltánnak tartozunk hálás köszönettel.

Következő rész: „Semmi kedvem a csillagokhoz, vannak nekem odahaza csillagaim…”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

3 komment

Címkék: nagyvárad b. sárközy gergely nagyváradi I/4 népfelkelő zászlóalj

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr684969428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jedul 2012.12.17. 15:47:53

”…Bodor Balázs földim sincs már a 2-ik szakaszban, őt is elvitték az este a szabadkai 6-osokhoz…”

Gergely bátyja szavait egy pillanatig sem kétségbe vonva - gondolkodtam, miféle ”szabadkai 6-osok” lehettek arrafelé? Azt feltételezem, valamelyik népfelkelő alakulatáról lehetett csak szó, mert a gyalogezred akkor éppen (onnan több száz kilométerre délkeleten) a besszarábiai frontról, a Pruth és a Dnyeszter között lévő Toporoutz-Rarancze-i vonalakból volt visszavonulóban, Czernowitz-Berhometh-Seletin útvonalon Dorna-Watra ill. Kirlibaba felé.

Gyakran előfordult, hogy a népfelkelők egész más harctereken küzdöttek, és érdekes kivételszámba ment, ha valahol mégis összetalálkoztak anyaezredükkel.

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.12.17. 20:54:08

@Jedul: Valószínűleg a 6. népfelkelő gyalogezredről, illetve annak egy zászlóaljáról lehet szó, ahogy Gergely bátyánk is honvédként a 4-es népfelkelő gyalogezred I. zászlóaljához került. A népfelkelő alakulatokat rendszeresen a honvéd gyalogezredek menetszázadaival töltötték fel. Fentebb említi is, hogy a 6-8. honvéd gyalogezredektől is ott voltak már a menetszázadok. (Személyes megjegyzés: az én miskolci 10-es honvéd dédapám is így került a fronton a debreceni 3-as népfelkelőkhöz, akikkel végigszolgálta a háborút.)

odabas 2012.12.17. 21:55:27

A nagymamám mesélte, hogy a testvére, már a 2. háborúban ugyan, hazaszökött a frontról (vagy ilyesmi). A lényeg, hogy a száját elhúzva mesélte, hogy nagyon rendes népek azok, adtak tejet is, csak a pendelyükön szűrték le, és mosolygott. Ez vagy ilyen legenda a ruszkikról, amit mindenki ismert vagy a valóság. Én az utóbbira szavazok. A lényeg, hogy szóról szóra ugyanazt mesélte, mint föntebb.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • Buna Katalin: Egy érdekes cikk a Szarvasi közlönvben 1934-ből. Vajon a 80-100 db dia meg van még valahol? "Szé... (2021.11.30. 19:33) Csak egy pár képeslap…
  • magyaros17: @KajonÁrpád: Igen, a vártűzérségnél játszott szerepről hallottam. A legtöbb vártűzér sapkajelvénye... (2021.11.30. 11:02) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: Ez a Gunesch mindig meg tudja lepni az embert! (2021.11.29. 21:30) „Voltak monológok, dalok, táncok, kuplék…”
  • PintérTamás: A blogon Rózsafi János posztjában többször is említésre kerül a József hőherceg által "Kövér Berta... (2021.11.27. 11:42) A híres 30 és feles
  • PintérTamás: A hatásáról így számolt be egy olasz hadifogoly, akinek a vallomását József főherceg rögzítette a ... (2021.11.25. 23:42) A híres 30 és feles
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása