Emlékúton az Isonzónál

2012.10.04. 07:41 :: Nagy Háború szerkesztőség

Kirilly Edit olvasónk, alapítványunk lelkes önkéntese ez év szeptember elején részt vett a Rózsafi János által kísért, Isonzó menti emlékúton. Élményeit az alábbi úti beszámolóban foglalta össze.

 

Az úti beszámoló leírása előtt kénytelen vagyok egy kis kitérőt tenni. „Miért érdekel téged az I. világháború, Doberdó, Isonzó?” – kérdezték a barátaim. Engem sem olyan régen érdekel… Nagyapám hivatásos katonatiszt volt, 1913-ban végzett a hainburgi utász kadétiskolában. A család történetének kutatása közben merült fel bennem a kérdés, hogy vajon mit is csinálhatott az I. világháború alatt, hiszen 1914-ben a Nagy Háború kitörésekor 19 éves zászlós volt Pozsonyban. Én soha semmit nem hallottam sem tőle, sem a rokonoktól erről az időszakról. A Hadtörténelmi Levéltár és Irattárból kikért anyagában láttam, hogy az avatása után hol, mikortól-meddig, milyen beosztásban teljesített szolgálatot: 1914. augusztus 1. – 1915. július 1.: 4/5 utász század Balkán és olasz harctér (Sabác, Drina torkolat, Belgrád és a Doberdói-fennsík)... Hát, ekkor kezdett érdekelni a Doberdó!

Gilly Emil Gilly Emil

2012. szeptember 7. Négy napra indultunk egy kis busszal a Hon Tours Utazási Iroda szervezésében az „Emlékút az Isonzó mentén” címet viselő utunkra. 23-an voltunk, vajon miért jöttek el utasok erre az útra? Jobbára 60 év felettiek voltunk, akiknek a nagypapájuk, azok testvérei lehettek a fronton. Többségünk az ő emlékükre, tiszteletükre tette meg ezt az utat, de volt, akit a történelmi helyszín érdekelt. A leírások, elmesélések megelevenedését vártuk. A Nagy Háború Blog elhivatott szerzője és munkatársa Rózsafi János hadszíntérkutató személye volt a garancia, hogy sokkal többet fogunk látni, hallani, mintha csak magunk sétálgatnánk a helyszínen.

Első és utolsó (4.) nap utazás közben megnéztük Szlovénia pár nevezetességét. Második és harmadik nap telt el a hadszínterek látogatásával.

Szállásunk Nova Gorica alatt, Bukovicában volt. Megálltunk a ptuji várnál, amely helyén már a IX-X. században létezett erődítmény. Jelenleg szép kastélybelsőt lehet látni a termekben. A II. világháború előtti berendezést a harcok alatt eldugták szerte a városban, hogy valamennyit meg tudjanak menteni belőle. Az otthonról hozott elemózsiát felfrissítettük a Trojanban készített híres fánkkal és szlovén nemzeti finomsággal, a gibanicával. Az első napi programba még belefért egy kellemes látványosság Trieszthez közel, a Miramare kastély. Ferenc József öccsénél, Miksa főhercegnél, a későbbi mexikói császárnál sok időt töltött el Sissi királynőnk, ha elmenekült Bécsből.

Ahogy közeledtünk szállásunkra, óhatatlanul eszembe jutott, hogy a hosszú utat, amit katonáink marhavagonokban tettek meg, azt mi kényelmes autóbuszban, s mennyivel rövidebb idő alatt! Az időjárás is nagyon kedvezőnek mutatkozott!

Második nap reggel a buszba beszállván már a Nagy Háború helyszínén voltunk, hiszen itt, a Vipava völgyében a polgári lakosság kitelepítése után hadszíntér lett ez a terület is. Itt fürödtek a folyóban a katonák, amikor leváltották őket a frontvonalról, pihentek, kiképzés folyt. Itt voltak anyagraktárak, segélyhelyek és nem utolsó sorban a parancsnokság. Sajnos a temetők is.

Megcsodáltuk Miren gyönyörű templomát a hegytetőn, áthaladtunk Rupán, ahol segélyhelye volt katonáinknak.

Az első hely, ami megérintette a lelkünket a Monte San Michele – a Magyar Golgota. Ez a hegytető volt utunk első állomása a kétnapos hadszíntér bejárásunk során. Meghatottan kezdtük el utunkat. Belátni innen az egész Doberdó-fennsíkot, az Isonzó tükre is felcsillan egy picinyt.

Az olasz ágyúk, zászlók, emlékhely mellett egy kicsi magyar táblán Keresztúry Dezső Sírverséből részlet az első világháborúban elesett magyar katonák emlékére:

„Áldozatunk… Jóra parancs”

 

Ez egy kicsit kurta-furcsa, ha ismerjük az eredeti verset, mely sokkal többet mond:

Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt testünk nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók eleven millókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.

Itt helyeztünk el először kis magyar nemzetiszínű szalagot és mécsest, majd mentünk fel gyalog a hegyre. A Sacra Zona (Szent Zóna) területén vagyunk, ahol mindent megőriznek eredeti állapotban. Lehet, hogy két év múlva már nem tudunk ilyen könnyen felsétálni, a tájjal meghittségben átélni szeretteink helyzetét. A Nagy Háború kitörésének 100. évfordulóján – két év múlva – valószínű, hogy az egész hegyoldalból itt is szabadtéri múzeumot fognak kialakítani, az EU-s elnyert pályázati pénz lehetővé teszi.

Második nap bejárt helyek Második nap bejárt helyek

Meglátogattuk a bozóttal kissé benőtt futó- és lövészárkokat, kavernákat. A magyar Lukachich Géza tábornokról elnevezett osztrák kavernának aposztrofált alagútbejáratot és nem messze tőle egy kis réten az osztrák Alois von Schönburg-Harterstein tábornok nevét viselő Schönburg-alagút egy pici szakaszát. Odébb egy lövészárokszakasznál hadszíntérkutató idegenvezetőnk elmeséli, hogy erről a helyről is indult az osztrák–magyar gáztámadás, hogyan történt és milyen hatása volt.

 

Elsétáltunk a bresciai olasz gyalogos dandár emlékoszlopához, amit 1917-ben elsőként emeltek abból az alkalomból, hogy 1916 augusztusában elérték a csúcsot.

Mécsest és nemzetiszínű szalagot helyeztünk el azon a helyen, ahol kiemelendő, hogy olasz és magyar (nem osztrák–magyar!) katonák emlékét együtt őrzi a háború alatt (1917-ben) emelt kőhalom, rajta egy szép felirattal: „olaszok és magyarok hősiesen küzdöttek egymással, és testvérekké lettek a halálban”. Ez a Doberdó egykori kulcspontjának számító magaslat központi emlékhelye.

 

Mellette egy szerény vaskereszt telis-tele nemzetiszínű szalagokkal állít emléket az itt harcolt budapesti 1-es honvédeknek.

A Monte San Michele háborús múzeumában dokumentumanyagot, fényképeket láthatunk. Személyes érdekesség egy magyar „dögcédula”, mely egy siklósi születésű kiskatonáé volt, aki 1889-ben született.

 

San Martinó falu a Doberdó-fennsík közepén található. A Doberdót északon a Vipava folyó, nyugaton az Isonzó, keleten a Vallone-völgy (ez választja ketté a Karsztot, ettől keletre már a Komeni-fennsík kezdődik) délen az Adria határolja. Ha megnézzük a térképet, látjuk, hogy ma is ritkán lakott, termőföld nélküli, bozótos, cserjés terület, ami annak idején csupa kő volt.

A templom melletti kis téren parkoltunk, ahol fehérvári Damó kapitány „kastélya” helyén ma szép, nagy ház áll. Az épület annak idején szétlőtt romhalmaz volt, a pincében tanyázott a 17/III. zászlóalj parancsnoksága Damó Elemér vezetésével. Az egész falu porrá volt lőve, minden ház újonnan épült fel a Nagy Háború után.

A fennsík egyik legfontosabb magyar katonai emlékhelyéhez sétálunk, a nagyváradi 4. gyalogezred kőgúlájához. A terület neve Templom-domb, mivel itt volt a falu régi temploma, romja a bokrok közt megtalálható. A magyarok számára ismerősebb a Halálrét elnevezés. Rettenetes harcok dúltak itt nagy veszteségekkel, a magyar és olasz lövészárkok távolsága lépésekben volt mérhető.

 

San Martinóban van a Museo della Grande Guerra sok magyar tárgyi emlékkel, amelyeket a hadszíntereken találtak. Az ő szervezetük a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány munkatársaival együttműködve kutatja, tárja fel és ápolja a háborús helyszíneket. Az épület előtt 4 zászlótartón lobog az olasz, magyar, szlovén és osztrák zászló nagy egyetértésben. Meglepetés volt és nagyon jólesett, hogy amint megérkeztünk, enni-innivalóval vendégeltek meg minket! Jól is esett a délelőtti kirándulás után.

 

Itt újságolták, hogy jókor jöttünk, mert már itt van és kapható a napokban megjelent könyvük sok-sok érdekes képpel. A magyarokkal való közös munka eredményeképpen sok kép alatt megemlítik a szerzők, hogy a NHKA (Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány) Gyűjteményéből valók! A címe: San Martino del Carso 1915-1916 „A kegyetlen vérontás évei”

 

A magyar emlékek útját járva elérkeztünk Visintinibe.

 

A Visintini Magyar Kápolnát a magyar területekről sorozott 17-es közös hadosztály egykori temetőjével szemben kezdték építeni még a háború alatt, de nem tudták befejezni. Csak 2009-ben adódott erre lehetőség. Igazi magyar zarándokhely. Szemben a Vallone-völgyben lévő temetőt az 1930-as években felszámolták, az áttemetések tisztázatlanok.

Húsz perc alatt átértünk Monte Sei Busira, ahol az olasz állások viszonylag jó állapotban megmaradtak, illetve helyreállításra kerültek. Az itteni betonmellvédek, árokrendszer jórészét arra az esetre építették, ha az első vonal elesik. Itt megnéztük a Dolina del Bersaglierit. (A bersaglierik magasan képzett olasz katonák, elit egységek.) A dolina másik neve Dolina 500. 500 bersaglieri tetemét találták itt. Ez a természetes mélyedés kórházként működött, futóárok vezet ide és kavernák is vannak az oldalában. A dolinák a katonák védelméül szolgáltak, az ellenség itt nem láthatta őket, pihenőhelyük volt, élelem-, fegyver- és felszerelésraktárak működtek bennük.

Körutunkat Redipugliában folytattuk. A monumentális háborús emlékműben kb. 40 ezer név szerint ismert olasz katona van eltemetve, mindegyik külön táblával és 30-30 ezer ismeretlen. Megindító a véges-végigmenő PRESENTE felirat. Igen. Itt vagyunk, jelen vagyunk. A három bronz kereszt Krisztus keresztre feszítésére utal a Golgota hegyén.

 

A monumentális olasz kegyhelytől nem messze van Foglianóban az osztrák-magyar temető. 14406 osztrák-magyar katona tetemét temették át a sok-sok kisebb temetőből ide. Sok-sok kis kőkocka névvel szabályosan négyzetesen a szépen nyírt fűben és kereszt alatt a még több ismeretlen. Megkoszorúztuk az emléktáblát, valamint egyik utastársunk elhelyezte egy fóti néni kis koszorúját a háborúban eltünt édesapja emlékére.

 

Sok helyen jártunk egy nap alatt, sok mindent hallottunk vezetőnktől. Későn, fáradtan érkeztünk meg szállásunkra a finom vacsorára.

A szombati program is elég zsúfoltnak ígérkezett, korán keltünk, jól bereggeliztünk, hogy ne töltsünk külön időt az étkezésre.

 

Távoli úticélunk Log pod Mangartom, közben megálltunk a Bovec Kluže (németül Flitscher Klause) erődnél.

A Kluže erőd a Rombon és Izgora hegyek kanyonjában van a Koritnica folyónál. Már a XV. században kialakítottak itt ellenőrző pontot. Jelenlegi formája 1881-1882 óta áll. Az I. világháborúban jelentős védelmi szerepet töltött be. Osztrák–magyar csapatok állomásoztak itt és a környező kaverna rendszerekben. Itt is, mint annyi helyen a régi frontvonalakon, múzeumot rendeztek be. Sokkoló hatású az a köbméteres földkocka, amit nem feltétlenül a legvéresebb harcok helyszínén emeltek ki. Földet szinte egyáltalán nem tartalmaz, hanem gyolcs, szerszámok, szögesdrót, csajka, vaslemezek, töltények egyvelegéből áll.

 

Gyalogosan lehet eljutni a Hermann erődhöz, amelyet a Kluže erőd védelmére építettek 1906-ban. Az ösvény egy alagútba fut, ezen keresztül érünk az erőd romjaihoz. 1915 nyarától 1916 nyaráig az olaszok annyi tüzérségi támadást intéztek ellene, hogy olyan mértékben megrongálódott, hogy az osztrák csapatok elhagyták. Nagyon óvatosan szabad benne járkálni, mert nem történt állagmegóvás.

 

Emlékutunk legészakibb pontja Log pod Mangartom falu. Az itteni I. világháborús temetőben is fekszenek magyar hősi halottak. Kevesen, mert többnyire hegyi harcokra kiképzett osztrák és bosnyák katonák harcoltak itt. A sírhantok még ma is kivehetőek, nem simultak bele a földbe. Meglepetésünkre magyar nyelven is tájékoztatott tábla, amiről megtudható, hogy több mint 800 osztrák–magyar katona nyugszik a temető négy szintjén. Az elesettek kezdetben az alsó teraszokon lettek eltemetve, majd egyre feljebb. A sírok fémkeresztekkel vannak jelölve, azonban a muszlim katonák sírhelyein tipikus muzulmán sírkő, azaz „notches” található.

 

A sírkert közepén álló emlékmű a Rombon hegy elhunyt védőinek állít emléket. A szoborcsoport egy bosnyák katonát és az osztrák–magyar hegyi egység katonáját ábrázolja, akik felfelé néznek a hegy csúcsa felé, ahol az itt eltemetett katonák vesztették életüket a gyilkos csatákban. Az emlékművet a prágai Ladislav Kofranek készítette. Az emlékműnél mécsest helyeztünk el katonáink emlékére.

 

A közelben megnéztük a helyi bányaalagút bejáratát, de az alagút sajnos nem látogatható. 1903-ban nyitották meg. Eredetileg az ólom- és cinkbányák vízelvezető alagútja volt. Az I. világháború alatt vasútként használták, később a bányászokat szállították benne. Ide tudtak menekülni a kommunista Jugoszláviából a politikai üldözöttek is.

 

Kora délután értünk Kobaridba, vagy Caporettóba a híres áttörés városába. A 12 isonzói csata közül 11-ben az olasz csapatok támadtak több-kevesebb sikerrel, a 12. pedig az osztrák–magyar és német csapatok támadása volt. Az utolsó, döntő csatában sikeresen áttörték az olasz vonalat és áttevődött a front nyugatra, a Piave folyó mellé.

 

A Kobaridi Múzeum nagyon gazdag látnivalókban. A híres I. világháborús múzeumban magyar nyelvű alámondással diavetítés szól a csatáról, amely az Isonzó melletti harcok sorozatát zárta le. A Szent Antal templom köré épített csontkamrákban 7000 olasz katona maradványa méltó helyen nyugszik.

A múzeumban sokkal több időt is el lehett volna tölteni, de még várt ránk a görzi vár, ahol rövid sétát tettünk. A vár a város olaszországi részén a mai Gorizia területén található (a szlovéniai oldal Nova Goriza). A Nagy Háború idején Görzben is elkeseredett harcok dúltak az olasz és osztrák–magyar csapatok között, a vár a várossal együtt súlyos károkat szenvedett.

Utolsó nap hazafelé a híres Postojnai cseppkőbarlangot csodáltuk meg és megálltunk Celjében a Czilleiek várában egy sétára.

Rettentő rövid volt két nap ezekre a látnivalókra. A legjelentősebb magyar vonatkozású emlékek meglátogatása mégis sikerült, mert nagytudású és tapasztalatú hadszíntérkutató vezetőnk jól kézben tartotta az irányítást.

6 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr134818884

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szlovénia 2. Isonzó emlékei 2012.10.31. 20:34:10

Folytatva utunkat Szlovénia tájain, már kissé más hangulatban íródik az útibeszámolónk. Világháborús temetők Akárcsak egy bulira, egy raftingra, vagy egy görbe hétvégére megy az ember e tájra, nem tudja (én legalábbis nem tudom) kiküszöbölni azt az é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johannus 2012.10.05. 18:11:17

Nem lehet szó nélkül hagyni a napjainkban már-már állami ünneppé alakuló múlt-kultuszt. A kultusz elindítói vagy nem tudják, vagy nagyon is jól tudják, hogy NAPJAINKBAN milyen veszélyes tűzzel játszanak. Az első világháború, íme, a Nagy Háborúvá lépett elő, a Vitézi Rend újjáéledt, s ez még csak a kezdet. De a nacinalizmus leple alatt itt-ott már látszik az ordas ábrázata, pld. a Jobbik mozgalom Hősök Napja-kezdeményezése (büszkén...) bevallottan a fasizmus, a hungarizmus kultuszát szolgálja.

Emberek, ébren legyetek! Feledtétek már, amire még Kölcsey intett minket is:
"Honfi! Mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess össze jelenkort:
HASS, ALKOSS, GYARAPÍTS: S A HAZA FÉNYRE DERŰL!"

PollmannFerenc 2012.10.05. 19:02:56

@Johannus: Kedves Johannus, azt hiszem alaposan elvétette az irányt... Az első világháború nem most lépett elő Nagy Háborúvá, hanem a kortársak nevezték így, mint az eléggé ismert. Sajnálatos, hogy Ön ennyire összetéveszti a világháború igazi története iránti érdeklődést a a szélsőjobboldali eszmék térnyerésével.

Mordin Solus 2012.10.05. 22:36:29

@Johannus: Akik nem tanulnak a történelemből, arra ítéltetnek, hogy megismételjék.

gily0607 2012.10.05. 22:40:48

És az olaszok is lepaktáltak a jobbikokkal, mert igen nagy becsben tartják ám az osztrák-magyar, sőt magyar vonatkozású emlékhelyeket.
Meg hát az olaszokat is...

gily0607 2012.10.05. 22:43:21

a szlovénekről nem is beszélve :)

MTi 2012.10.05. 23:51:54

Nagyon szép beszámoló - köszönöm!
Ki veheti el a jogot, hogy emlékezzünk? SENKI!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása