„szinte magamat is láttam a szuronyos katonák közt”

2012.09.24. 07:24 :: Nagy Háború szerkesztőség

A világháború, ahogy egy parasztgazda látta – 63. rész

B. Sárközy Gergely hat és fél hónap katonáskodás után a Doberdóról kalandosan hazaszökve 1915. augusztus 26-án találkozhatott szeretteivel, s számba vehette a gazdaságát. Családja körében a betegsége is múlni látszik, föléled azonban aggodalma a számonkérés miatt…

 

[1915.] augusztus 28-án már nem volt tovább itthon maradásom, mert igen aggódtam, hogy bajom talál lenni. Hisz katona vagyok, újonc koromban pedig szörnyen televerték a fejemet a 10–20 évi börtönnel és a fejbelövéssel. Tehát a jelzett nap délutánján, megpakolva jóféle hazai elemózsiával civilbe öltözve bementünk Szalontára. A szíjas nagy kulacsomat – mit Karintiában a csujes Jankótól szereztem – itthon hagytam emlékül. Borosékkal összeültünk tanácskozni, és arra határoztuk, hogy csak másnap, vasárnap délután megyek be Váradra, hol a csapatkórházban jelentkezem késő este, midőn már a tisztek és orvosok látogatása megszűnik.

A Sárközy család az 1910-es években. Sárközy Gergely a kép bal szélén áll A Sárközy család az 1910-es években. Sárközy Gergely a kép bal szélén áll

Tehát a másnapot is Szalontán töltöttem. Délután ½ 3-kor bepakoltam a komiszgúnyát egy zsákba és vállamra véve mentem ki az állomásra, hol jegyet váltottam Váradig. A vonat sokat késett, de végre befutott és én beültem, illetve beálltam, mert a vonat tömve volt utasokkal. 5 óra után beértem Váradra, s hátamon a zsákkal igyekeztem Sebesi Károly lakására. Vasárnap este volt, a korzókon rengeteg nép sétált, civilek, katonák vegyesen. Itt-ott láttam, amint szuronyos katonák kísérnek 1–2 bakát. Felizgatott képzeletemben, túlzott félelmemben, tapasztalatlanságomban, szinte magamat is láttam a szuronyos katonák közt.

Csakhamar megtaláltam Sebesi Károly lakását, a Polgári Takarékpénztár épületében. Beköszöntem hozzájuk – mint régi ismerősökhöz – s előadtam nekik esetemet. Ők is bíztattak, hogy ne féljek, nem lesz semmi baj. Késő estig ott tartózkodtam, akkor átöltöztem a komisz gúnyába, s bottal a kezemben elballagtam sántikálva – mivel lábaim is fájtak – a csapatkórház felé.

A Polgári Takarékpénztár az egykori Kováts-házban a Szent László téren A Polgári Takarékpénztár az egykori Kováts-házban a Szent László téren
(Péter I. Zoltán jóvoltából)

A csapatkórházat nemsokára meg is találtam s ott a kapuőröktől kérdém, hogy merre van a felvételi iroda? Útba igazítottak, s bekopogtattam az irodába, hol két írnok ült. Mikor megpillantották rossz, beteges színemet és amint botra támaszkodva, kiizzadva sántikáltam, az egyik mindjárt kérdé: „Talán reuma? No, iszen szépen néz ki, öreg!” Leültettek, s kíváncsian kérdezősködtek az olasz harctér felől, mert még ez ideig nemigen tudott onnan senki hazajönni. Én mindenre készséggel feleltem. Végre kérték a levelemet. Odaadtam a kis összegyűrődött elpiszkolódott hadosztálycédulát. Nézi az írnok, s mondja a másik nagybajuszú társának: „Ugye, fel lehet ezzel venni az öreget?” Nézi a másik is és mondja kezével legyintve: „Fel lehet, de ebben a kórházban nem helyezhetjük el, mert telve van, hanem holnap elküldjük másik kórházba. Most pedig feküdjék le a 7-es számú szobában – hol már többen is vannak – a padlóra, vagy lócára, mert jobb hely nincs.” Azzal elvezettek a 7-es szobába, hol a padlón fekve töltöttem el az éjt.

Másnap, 30-án reggel felkeltem a kemény padlóról. Nemsokára csöngettek és a többiekkel együtt én is vittem a csajkát a konyhára, hol löttyintettek bele egy kis fekete vizet, mit kávénak csúfoltak. Benn a szobában töltöttem az egész délelőttöt, de nem szólt hozzám, nem hívott senki. Én ugyanis azt hittem, hogy majd hívnak felvételre. Borosné megígérte, hogy e napon bejön Váradra és engem is meglátogat. Őt vigyáztam az utcára nyíló ablaknál, de nem láttam meg. Ő pedig volt benn. Kérdezősködött is utánam az irodán, de mivel még nem voltam felvéve, nem tudtak rólam felvilágosítást adni. Pedig én ott voltam az épület másik szárnyában. Délben ismét sovány kis üres leves, kis kenyérrel és jó, de kevés babfőzelék volt az ebéd.

Délután ismét senki nem szólt hozzám. Végre kérdém egy magyarul tudó szanitéctől, hogy mi lesz velem? Ő aztán felvilágosított, hogy nem is hívják itt az embert, hanem jelentkezni kell. Az udvaron, a nagy fa alatt egész nap folyik az elhelyeztetés, ott jelentkezzem én is. Tehát lementem az udvarra, hol igen sokan voltak beteg katonák, 2–3 asztalnál is írták a jelentkezőket. Kissé drukkolva kértem végre én is az írnokot, hogy engem is vegyenek fel. Az egyik írnok a kis hadosztálycédulám láttára kifogásokkal élt, lármázott, hogy hol csavarogtam én augusztus 3. óta? Mondom, hogy a tábori kórházban. De kell lenni valami már írásomnak is. Végre is csak felvettek és estendén sorakoztattak és minden külön-külön betegségben szenvedőket más-más kórházakba elvezették.

Én a szív- és belsőbajosok csoportjában vonultam el, keresztül a városon a honvéd laktanyákhoz közeli Lázár Vilmos utcában levő régi csendőriskolai kórházba, melynek udvarán állt a sorozóterem is, hol engemet e gyűlölt, komisz életbe berántottak a múlt év őszén. Odaérve elvezettek bennünket a III-as számú épületbe, hol 30 betegnek volt ágy berendezve. Én a 4-es számú ágyat kaptam. Ez már igazi kórház, nem olyan, mint a tábori kórházak voltak. Szép, tiszta ágyak, lepedők stb. Az épület és padló szigorúan tisztán van tartva. Idáig tehát minden kitűnően sikerült. Hazalátogatásomért még idáig kis kellemetlenségeken kívül még össze sem szidtak, csak most meg az aggasztott, hogy a doktor ha megvizsgál, tényleg betegnek talál-e? Mert nem éreztem már magamban semmi egyéb bajt, csak némelykor a belső remegést. Étvágyam mindig kitűnő volt.

B. Sárközy Gergely a Bihar vármegyei Árpád községből 1915. február 15-én vonult be a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe. A 32 éves gazdálkodó háborús visszaemlékezésének első sorozatában (1-62. rész) a besorozásától az orosz, majd az olasz fronton viselt szolgálatán keresztül az első hazatéréséig követtük nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést teljes egészében, a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva közöltük. A sorozatindító, bevezető részben írtunk a visszaemlékezőről, a visszaemlékezés történetéről, valamint a forrásközlés módjáról is.

Az első sorozattól eltérően a most közreadásra kerülő folytatásban nem közöljük a visszaemlékezés teljes szövegét, hanem csak az általunk érdekesebbnek gondolt részeket. A szövegkihagyások jelölésére a forrásközlésekkor szokásos szögletes zárójelek közötti három pontot alkalmazzuk: […]. A szerző fejezetcímeit is elhagyjuk, a visszaemlékezést mi tördeljük részekre. Az egyes részeket az előző sorozatot folytatva folyamatosan sorszámozzuk. A kézzel írt szöveg átírásáért Péter I. Zoltánnak tartozunk hálás köszönettel.

Következő rész: „Nyilván kiszuperálnak, mert nagy bajom van”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

2 komment

Címkék: nagyváradi 4–es honvéd gyalogezred Nagyvárad Árpád B. Sárközy Gergely Nagyszalonta

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr594797979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2012.09.24. 08:07:52

Jaj de jó: már nagyon vártam! De mit mond majd a doktor?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.09.24. 21:46:46

@MTi: Majd a következő részben kiderül! :)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása