„nyilván kiszuperálnak, mert nagy bajom van”

2012.10.01. 07:23 :: Nagy Háború szerkesztőség

A világháború, ahogy egy parasztgazda látta – 64. rész

B. Sárközy Gergely 1915. augusztus 29-én jelentkezett a nagyváradi csapatkórházban, ahonnan a „szív- és belsőbajosok” elhelyezésére kijelölt kórházba irányítják. Egyelőre megúszta a hazaszökés miatti számonkérést, elkezd azonban aggódni, hogy mi van, ha tényleg beteg…

 

[1915.] augusztus 30-tól szeptember 6-ig, éppen egy hétig tartózkodtam a régi csendőriskolai kórházban, melynek udvarán 4–5 épület is volt berendezve kórteremnek. Itt elég jó dolgom volt ez idő alatt. A belső kis bajomat – melyről még mindig nem tudtam minő betegség – leszámítva egészen jól éreztem magam. Bár nem szerettem felkelni nappal sem, annyira gyenge, erőtlen voltam, pedig étvágyam nagyon jó volt. E kórházban az élelmezés elég jó volt. Minden reggel egy fél, félig fehér kenyér, egy darab kis kerek zsemlye, mellé egy kevés fekete – néha tejeskávé, de kevés tejjel. Délre húsleves, néha főtlen hússal, melyet rossz fogaimmal nem tudtam volna megrágni. Bab-, krumpli-, káposzta-, rizsleves volt a leggyakoribb. Kétszer volt árpaleves is, de azt nem szerettem. A főzelék szintén fentnevezett ételekből állott. Este ismét főzelék és hozzá egyik nap juhtúró vagy sajt, másik nap kis darab szalonna a vacsora. Ezen élelmezés nem volt sok, de pótoltam mikor hazaim volt azzal, ha nem volt lehetett venni az udvaron levő boltban fehér kenyeret, szőlőt és a kerítésen át a kívül árusító nőktől almás, diós, túrós és lekváros lepényt.

Már szeptember 1-jén meglátogatott Besenyi István. Ő ugyanis azon a napon rukkolt be katonának. 3-án Borosné nagynéném látogatott meg, később Sebesi Károly, kiknek megkönnyebbülten beszéltem el, hogy idáig nincs semmi baj. Amitől oly nagyon féltem, hogy megbüntetnek a hazalógásomért, szó sem volt róla. Ha ezt tudtam volna, maradhattam volna odahaza egy hónapig is, nem keresett volna senki. 5-én Bonczos sógor is megkeresett, aki szintén elsején vonult be a 4-es honvédekhez.

Kórházban Kórházban
(korabeli fotólap)

Voltunk azon teremben, mint már emlitém 30-an, de magyarok csak 5-en voltunk, a többi német és galíciai volt. Az én egyik szomszédom egy galíciai szívbajos lengyel Pohnecki Ferdinand volt, ki igen jó ember volt. Sokszor helyembe hozta a kenyeret és ételt. Nagyon szerettem volna vele társalogni, de nem tudtuk egymás nyelvét. Hanem a másik szomszédom, egy pesti 1-es káplár, tudott németül is, ő volt néha köztünk a tolmács. Ez a káplár vitte leveleimet a postára és szerzett részemre néha a boltban élelmet, dohányt. Néha, ha szép idő volt, a fennjáró könnyebb betegeket elküldték csalánt szedni, melyből a hadvezetőség különféle szükséges dolgokat gyártott.

Naponként jöttek új betegek és tőlünk is naponként vittek néhányat, kit a lábadozóba, kit másik kórházba. E helyen 10 napra 60 fillér zsoldot kaptunk. Igazi betegzsold, ezen csak lehetett jól bevásárolni! Ez még újságra is kevés volt, melyet pedig minden nap vettem, hogy unalmamat elűzzem az olvasással.

Ide érkezésem óta már 4 nap telt el, de még orvost sem láttunk, nemhogy megvizsgáltak volna bennünket. Végre 3-án, pénteken 9 órakor mentünk orvosi vizsgára a kötöző szobába. Itt még az utolsó kis aggodalmat állottam ki, míg keresztül nem estem rajta. Az 1-től a 17-es számig mentünk először az orvos elé. Leültünk sorban szám szerint. Előbb a segédorvos, egy szakállas, egy csillagos német az ütőereinket számlálta óráját nézve és az eredményt felírta egy papírlapra. Azután újra elölről kezdte és ismételte. Majd „csípőt feszíts”-et csináltatott velünk sorba ötször fel és le és ismét az érverést számlálta. Ezt a műveletet is még egyszer megismételtette velünk. Alkalmam volt megpillantani kezében a papírt, melyre az érverést beírta. Az én nevem után először 98, másodszor 108, harmadszor 120 volt jegyezve, ami nagyon rendellenes dolog, mert egy egészséges ember érverése percenként 75–85.

Azután a főorvos vizsgált meg bennünket egyenként, melyhez derékig levetkőztünk. Mikor rám került a sor – a belső remegést erősen éreztem – kérdé, mi a panaszom? Elmondtam. Akkor kopogtatta a mellemet, szívem tájékát. Felfektetett a magas műtőasztalra, s a hallgató csővel igen sokáig vizsgált, közben kérdezé: „Voltam-e a harctéren, s mennyi ideig, mikor jöttem haza? Végre leszállított az asztalról. Németül beszélt az őrmesternek, ki beírt valamit a magával hozott nagykönyvbe, azután elbocsátott.

Kórház kezelőhelyisége Kórház kezelőhelyisége
(Dr. Katona József: Katonai orvoslás című könyvéből)

Most már teljesen megkönnyebbülve lélegzettem fel. Aggodalmaim elmúltak, nem kell többé félnem semmi büntetéstől. De más oldalról meg gyötört a kétség, hogy hátha valami súlyos belső bajom van, mely talán rövidesen sírba fektet. Ugyanis a lengyel szomszédom mondta a káplárnak, ki viszont nekem tolmácsolta, hogy az orvos azt mondta az őrmesternek az én vizsgálatom után, hogy engem küldenek felülvizsgálatra és nyilván kiszuperálnak, mert nagy bajom van. E hírre megörültem, de meg is rémültem. Azonban egyik hír sem lett igaz. Sajnos, hogy ki sem szuperáltak, de szerencse, hogy nem lett olyan súlyos bajom.

5-én, vasárnap, Mariska bejött hozzám, megpakolva jó hazaival. Sokáig beszélgettünk, megnyugtattam, hogy kár volt oly nagyon aggódni sorsom miatt, mert íme, nem lett a legcsekélyebb bajom se. Szeptember 6-án, hétfő reggel tudtunkra adták, hogy legyünk készen, mert délután megyünk. Hogy hová, azt nem mondták meg. Egyik azt jósolta, hogy a káderhez, másik úgy vélte, hogy Szegedre küldenek bennünket felülvizsgálatra. Egyik sem lett igaz. Délután kiosztottak köztünk fejenként 2–2 tiszta inget, és miután nevünket felolvasták, elvezettek ismét a csapatkórház elé. Ott osztályoztak bennünket is, küldtek mindenkit a saját ezredéhez. Minket, 4-es honvédeket egy altiszt elvezetett a honvédlábadozóba, hová ¼ óra múlva meg is érkeztünk.

B. Sárközy Gergely a Bihar vármegyei Árpád községből 1915. február 15-én vonult be a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe. A 32 éves gazdálkodó háborús visszaemlékezésének első sorozatában (1-62. rész) a besorozásától az orosz, majd az olasz fronton viselt szolgálatán keresztül az első hazatéréséig követtük nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést teljes egészében, a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva közöltük. A sorozatindító, bevezető részben írtunk a visszaemlékezőről, a visszaemlékezés történetéről, valamint a forrásközlés módjáról is.

Az első sorozattól eltérően a most közreadásra kerülő folytatásban nem közöljük a visszaemlékezés teljes szövegét, hanem csak az általunk érdekesebbnek gondolt részeket. A szövegkihagyások jelölésére a forrásközlésekkor szokásos szögletes zárójelek közötti három pontot alkalmazzuk: […]. A szerző fejezetcímeit is elhagyjuk, a visszaemlékezést mi tördeljük részekre. Az egyes részeket az előző sorozatot folytatva folyamatosan sorszámozzuk. A kézzel írt szöveg átírásáért Péter I. Zoltánnak tartozunk hálás köszönettel.

Következő rész: „Itt tartják lézengőben az embert…”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

Szólj hozzá!

Címkék: nagyváradi 4–es honvéd gyalogezred b. sárközy gergely Nagyvárad

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr694812267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása