Mai posztunkban a császári és királyi esztergomi 26. gyalogezred történetéről kapunk áttekintést. Megismerhetjük azt is, hogy milyen tervek készültek a nagy múltú ezred háborús emlékművének az elkészítésére és végül az miért nem valósult meg.
1867. január 9-én döntés született arról, hogy a császári és királyi 26. gyalogezredet ezentúl a Magyar Királyság területéről egészítik ki, és magyar ezredként szervezik újjá. Az új hadkiegészítő körzet Esztergom és Hont vármegyéket, valamint Nógrád és Bars vármegyék bizonyos részeit foglalta magába, központja Esztergom lett. Az ezred IV. zászlóaljának kerete 1867 februárjának végén érkezett meg Esztergomba, míg az V. zászlóaljat 1868. áprilisában állították fel. 1869-ben megváltozott az ezredek felépítése, ettől kezdve az öt zászlóaljból álló ezred IV. és V. zászlóaljai „tartalékezred” megnevezés alatt a hadkiegészítő körzet központjában állomásoztak, az ezredtörzs és az I-III. zászlóaljak még továbbra is a cseh tartományban.
1877-ben ünnepelte az ezred 25 éves jubileumát annak, hogy Mihály orosz nagyherceg a tulajdonosa. Az 1878. július 29-től október 20-ig tartó hadjáratban az Osztrák-Magyar Monarchia okkupálta Bosznia-Hercegovinát. Augusztus 7-én mozgósították a pozsonyi V. hadtestet (így a 26. gyalogezredet is), amely 33. hadosztályába tartozott. A 26-osok az augusztus 26-ai livnói és szeptember 7-ei klujcsi ütközetekben tüntették ki magukat. A hadjáratot követően az ezred megszálló feladatokat látott el az okkupációs övezetben, amelyet csak 1880. szeptember 20-án hagyott el. Új állomáshelyei Ljubljana és Stein lettek.
Az esztergomi 26. gyalogezred 3. századának katonái Körmöcbánya városától ajándékozott zászlóval a Tolnai Világlapjában
1882. október 1-jével (illetve 1883. január 1-jével) lépett életbe az ezredek új diszlokációja. Az átszervezésekkel együtt a hadkiegészítési körzet is megváltozott, amely Esztergom, Bars és Hont vármegyékre terjedt ki. 1884-re sikerült az ezred számára elegendő szállást kialakítani Esztergomban, így a törzs, az I., II. és III. zászlóalj Esztergomban, a IV. zászlóalj pedig Komáromban lett elhelyezve.
1889-ben a IV. zászlóaljat Komáromból az okkupációs területre, Banja Lukára helyezték át, ahonnan csak 1892. szeptember 25-én tért haza. A zászlóalj új állomáshelye Esztergom lett, míg a II. zászlóaljat Győrbe irányították.
1898-ban jelentős változás történt az ezred elhelyezését illetően. Az ezredtörzs, valamint az I., II. és IV. zászlóaljak Bécsbe lettek áthelyezve új békehelyőrségükbe, csupán a III. zászlóalj maradt Esztergomban. Az elvonuló zászlóaljak helyére a soproni cs. és kir. 76. gyalogezred alakulatai érkeztek a városba. Ezt 1901. december 20-án egy újabb határozat követte, amelynek értelmében a következő év áprilisában az ezredtörzs, a II., és a IV. zászlóalj Győrbe, míg az I. zászlóalj Rogaticába (Bosznia) lett áthelyezve.
A Monarchia hadüzenetét követően 1914. július 30-án Esztergomban is megkezdődtek az általános mozgósítás katonai és közigazgatási intézkedései. A 26. gyalogezred Győrben állomásozó zászlóaljai visszatértek Esztergomba. Az ezred augusztus 4-én indult el az orosz frontra. 1915-ben az alakulat külön név szerint megemlítve is dicséretet nyert. Lublinnál Klempa Kálmán őrnagy elnyerte a Mária Terézia Rendet, a San folyón való erőszakos átkelésért pedig Márk József ezredparancsnokot az Arany Tiszti Vitézségi Éremmel tüntették ki. Az orosz ellentámadást Piotrkownál fogta fel az ezred. Az 1915. évi húsvéti csatában csak kemény harcok közepette sikerült megvédeniük a Czereszenka magaslatot. 1917-ben az alakulat még részt vesz a Kerenszkij-offenzíva visszaverésében, majd az olaszországi harctérre került.
Az ezred 1917. augusztus 5-én ünnepelte fennállásának 200 éves jubileumát. Ez alkalomból Esztergom városa egy ezüst díszkürtöt adományozott az alakulatnak, amelyet Antóny Béla polgármester adott át a parancsnokságnak. 1918. augusztus 26-án a 26-osok Asiago mellett is kitüntették magukat. Az ezred 1918. november 14-én érkezett vissza Esztergomba, majd a Monarchiával együtt hamarosan felbomlott.
Az ezredemlékmű történetét közvetve 1926. október 10-éig vezethetjük vissza. Ezen a napon rendezték meg a magyar királyi nyitrai 14. honvéd gyalogezred ezredünnepét Esztergomban, amely ösztönözte a 26-os bajtársakat, hogy ők is megrendezzék a saját ezredünnepüket. A huszonhatosok először az 1927. június 29-én Esztergomban felavatott városi hősi emlékmű leleplezési ünnepén jelentek meg szervezett csoportban, majd az első hivatalos ezredünnepet 1927. augusztus 28-án, a bihavai ütközet évfordulóján tartották meg. Az ünnepség az évek során kisebbfajta tradícióvá nőtte ki magát, s ettől kezdve minden évben összegyűltek a 26-os bajtársak is.
1930. szeptember 7-én, a negyedik ezredemléknap alkalmával Krámer Antal felszólalására elhatározták a bajtársak, hogy ezredemlékművet fognak állítani, és az alakulat történetét is megíratják. Az emlékmű első tervezetét vitéz Bajor Ágoston festőművész készítette el, s helyéül a Szent Tamás-hegy Ferenc József útra (a mai Bajcsy-Zsilinszky utca) néző részét javasolta. A gyűjtést a belügyminisztérium a 128.017/1930 - VIII B.M. számú rendeletével engedélyezte. Ezt a magasztos célt a közbejött gazdasági világválság hiúsította meg, de szerepet játszott ebben még az is, hogy Krámer Antal a volt császári és királyi 26. gyalogezred ezredese kénytelen volt Esztergomból véglegesen elköltözni. Az ötödik ezrednapon, 1931. szeptember 6-án sajnos már csak a gyűjtés felfüggesztéséről tettek bejelentést.
A 26-osok emlékművének egy eddig ismeretlen makettje
(Fotó a szerző tulajdonában)
1934-ben az ezreddel nagy részben azonos területről sorozott nyitrai 14-es honvédek volt tisztikarának sikerült olyan összeget összegyűjtenie, amiből Esztergomban felállíttathatták az ezred hősi emlékművét (1934. június 10.). Ez akkora hatással volt a volt császári és királyi 26. gyalogezred tisztikarára és legénységre, „hogy sürgető fellépésekből és megnyilvánult adakozási képességükből ítélve bizton remélhető volt, hogy egy újabb gyűjtési kísérlet teljes sikerrel fog járni” – írta az emlékműbizottság 1934. július 3-ai kérelmében, amelyben kérték a belügyminisztert, hogy engedélyezze újra a gyűjtést az ezredemlékműre. A gyűjtést Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyesített vármegyék, továbbá Nógrád és Hont közigazgatásilag egyesített vármegyék, egyben Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék, valamint Budapest székesfőváros és Győr szabad királyi törvényhatósági jogú város területére kérvényezték, a gyűjtés vezetésével pedig Dr. Etter Jenő ügyvédet, Esztergom szabad királyi város tiszti főügyészét, az ezred tartalékos hadnagyát bízták meg.
A 14-es honvédek emlékművének avatása - Képes Pesti Hírlap. LVI. évf., 118. sz. (1934. június 13.)
1934. november 3-án kiegészítették kérvényüket, amelyből két pontot emelnék ki: „1. Az adománygyűjtés célja mint azt a 7467 / 1934 polgármesteri számú alapkérvényünkben részletesen előadtuk: a volt cs. és kir. 26. gyalogezred, továbbá az ezredhez tartozó hősi halottak emlékének Esztergomban egy művészi emlékmű - (a gyűjtés eredményéhez képest féldomborműves emléktábla, kő emlékmű vagy bronz szobor) - útján való megörökítése, valamint ezzel kapcsolatban az ezred történetének népies rövid alakban való megíratása és kiadása. 2. Az adománygyűjtés egyes személyekhez írt felhívó levél és csekklap kiküldése mellett terveztetik. Adományt közvetlenül senki nem vehet át, hanem a csekklapon az Esztergomi Gazdasági Bank Rt-nél nyitandó folyószámlán fog kezeltetni. A gyűjtéssel kapcsolatban jótékony célú előadások megtartása is terveztetik, melyek tiszta jövedelme teljes egészében a gyűjtés céljaira fordítandó.”
Az újabb ezredemlékmű tervezetét Hajdú Rezső szobrász-művész készítette el, amely hasonló lett volna az esztergomi Kis-Dunaparton lévő bástyafalba már beépített 14-es honvédemlékűhöz. A 2x2 méter nagyságú emlékművön reliefszerűen kiképzett három rohamozó katona van. A mű kerete fehér (haraszti) kőből, míg a dombormű bronzöntvényből készült volna. A terv szerint amennyiben az 1937. évi szeptember 12-iki ezrednapon a bajtársak elfogadják s az anyagi feltételek is meglesznek, akkor a munka nyomban megkezdhető, s a következő évben végre fel lehetne állítani Esztergomban a huszonhatos emlékművet is.
A tervezetet az 1937. szeptember 12-iki ezrednapon összegyűlt bajtársak kivitelre egyhangúlag elfogadták, s megválasztották az emlékmű bizottságot. A bizottság tagjai: elnök Krämer Antal ny. ezredes; tagok: Esztergomból vitéz Szívós-Waldvogel József, Kornháber Samu, Koffler Gyula, Makay László, Reviczky Elemér, Bauer Imre, dr. Eggenhofer Béla, dr. Etter Jenő, Gyarmathy Lajos, vitéz Zsámbéky Pál; Dorogról: vitéz Sághy Antal; Süttőről: Vargha Győző; Budapestről: Tibor Sámuel; Győrből: Martsa Dániel, dr. Velsz Aladár; Tápról: Lukács Dezső. A bizottságot a volt cs. és kir. 26. gyalogezredbe tartozott tisztikar és legénység kérte fel, hogy az ezred emlékének maradandó alakban történő megörökítéséről gondoskodjon. Az 1938-ban kiadott második számú Huszonhatos bajtársban azt olvashatjuk, hogy mihelyst a gyűjtés eléri a 3000 pengőt, nyomban megkezdhető a munka. Az emlékmű átadását az 1939. évi ezredemléknapra tervezték.
Az emlékmű költségeit társadalmi gyűjtés útján kívánták előteremteni, a beküldésre szánt összeget a 21.869. számú csekklapon kellett az Esztergomi Takarékpénztár Rt. folyószámlájára átutalni. A gyűjtést az ezredemlékmű költségeire a Komárom és Esztergom vármegyék alispánja 18/26-8652. ai/1937. számú rendelete alapján engedélyezte. Esztergom szabad királyi város az Esztergomban felállítandó ezredemlékműre 700 pengőt szavazott meg az 1938. évi augusztus 31-i közgyűlésben, az Esztergomi Takarékpénztár Rt. pedig 200 pengőt adományozott e nemes célra.
Időközben a Kornháber Samu ny. ezredes elnöklete alatt működő emlékműbizottság értekezlete végérvényesen elhatározta, hogy az emlékmű elhelyezése céljára a Csernoch János út - Heischmann gyár - Repülőgépgyár által bezárt teret kéri el a város közönségétől s ezirányú kérelmét be is nyújtotta a polgármesternek. Az emlékmű méretei és kivitele a gyűjtés eredményétől függött volna. 1939. augusztus 4-én Hajdú Rezső szobrászművész meg is tekintette az emlékmű felállítására kiszemelt területet.
1939. szeptember 3-án, a Felvidék visszacsatolása után először ünnepelte meg a huszonhatos bajtársi szövetség az ezred emléknapját. Először történt meg, hogy a túloldali Esztergom-, Bars- és Hont megyei bajtársak szabadon jöhettek át Esztergomba, hogy a régi bajtársi kötelékeket megújítva, együtt tisztelegjenek az elesettek emléke előtt. A terv szerint ezt az alkalmat szerették volna kihasználni arra, hogy az ezredemlékmű ügyét végleg dűlőre vigyék. Miután a régi hadkiegészítő terület túlnyomó-részben a visszacsatolt területen feküdt, az ott megindítandó gyűjtéstől azt várták, hogy valószínűleg olyan eredménnyel fog járni, amely elegendő lesz az emlékmű költségeire.
Hajdú Rezső emlékműterve
(Huszonhatos bajtárs. 2. számú körlevél, 1938., 14. o.)
Az emlékmű terve az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban
(Lsz.: H.62.119.1. Mérete: 79 cm x 69 cm; anyaga: gipsz.)
1939 októberében a 26-osok emlékműbizottsága Kornháber Samu ny. ezredes elnöklete alatt ülést tartott, melyben a bizottság tagjai igen nagy számban vettek részt. Még a visszatért területekről is eljöttek az új tagok. A bizottság újból foglalkozott az ezredemlékmű elhelyezésének kérdésével, mert az eddig kiszemelt Heischmann-gyár előtti teret az egész bizottság egyhangúlag alkalmatlannak találta az emlékmű felállítására. Több hely került szóba, így a belvárosi és a Kerektemplom előtti terek, az államépítészeti hivatal előtti háromszögletű tér, azonban a bizottság a vitéz Szívós-Waldvogel József nyugalmazott tábornok által ajánlott teret fogadta el: a szigeten a Knor vasgyár és a volt Tulipán-vendéglő közötti háromszögletű beszögellést, amelyen akkor útépítési anyag volt tárolva. Az emlékmű lécből és papírból összeállított makettjét fel is állították a bizottság előtt s mindenki elragadónak találta a vár, a bazilika és a szigeti gesztenyefasor által képzett hátteret. A bizottság elhatározta, hogy a fenti hely átengedését nyomban kérelmezi a várostól, és felkéri a Szépítő Egyletet a tér rendezésének megkezdésére. Egyben kimondta azt is, hogy e helytől a jövőben eltérni nem fog és értesíti erről az emlékművet tervező művészt, Hajdú Rezső szobrászművészt is, hogy a kivitelre kerülő végleges tervet már e hely figyelembevételével készítse el.
1939 decemberében az emlékműbizottság ülésén végleges állást foglalt az emlékmű elhelyezésének kérdésében s azt a Mária Valéria út és a Bíró út keresztezése melletti téren (Oberth-féle telek mellett) kívánta elhelyezni. A telekrendezést és az átengedést kérő beadványt a bizottság eljuttatta a polgármesteri hivatalhoz. 1939. december 5-éig a gyűjtés eredménye 5 306,38 Pengőt tett ki. Elképzelésük szerint az emlékmű az 1940. évi ezrednapra leleplezhető lett volna.
A szobor költségeire az erőteljesebben megindított gyűjtés eredménye azonban ismét alatta maradt a várakozásoknak. Továbbá hátráltatta a munkát a szobor leendő helye körül kialakult vita is.
Az emlékmű mind a mai napig nem készült el, ennek okai között megtalálhatjuk a pénzhiányt, valamint azt, hogy nem tudtak dönteni annak végleges helyéről, s mindebbe szólt bele a második világháború, majd 1945 után a kommunizmus. Az emlékmű terve pedig szép lassan és méltatlanul feledésbe merült...