„a betegség mind jobban erőt vett rajtam”

2012.01.02. 07:24 :: PéterZoltán

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 53. rész

Reménytelen kilátások

[1915.] július 28-án betegnek éreztem magam. A tegnapi sok éretlen tengeri ártott-e meg? Nem tudom, de rendkívül bágyadt, erőtlen lettem és másnap még rosszabbul éreztem magam. Étvágyam elromlott, nem kellett semmi. Megijedtem, hogy komolyan beteg leszek. Átkozott dolog! Mikor a rajvonalban voltam, szinte óhajtottam a betegséget, hogy elkerüljek valami módon onnan, de akkor nem tudtam beteg lenni. És most, mikor sok szenvedések után valamennyire kedvezőbb helyre kerülhettem, most vigyáztam pedig az egészségemre, és mégis beteg lettem. De nem adtam meg magam. Erősen kitartottam, jöttem, mentem, elvégeztem a rám bízottakat.

29-én találkoztam a faluban Vince Vincével, ki egy 37-es kapitánynak volt tisztiszolgája. Meg is látogattam a lakásán. Neki nagyon jó helye volt. Megkínált 8 darab finom szivarral. Ő újságolta e napon azt, hogy Cs. Sárközi Mózes szakaszvezető földinket halálra sújtotta egy gránát. Így járunk itt talán mindnyájan! Nemigen volt semmi reményem, hogy valaha az életben épségben elszabaduljak e borzalmas harcokból, melyek itt minden nap szünet nélkül tombolnak. És a vége a rémítő mészárlásnak, ki tudja mikor lesz? Már épp egy hosszú, kínteljes esztendeje, hogy pusztítják, halomra gyilkolják egymást az emberek milliói, de a végét még csak sejteni se lehet.

Július 30–31-én is rendesen végeztem szokott teendőimet, bár a betegség mind jobban erőt vett rajtam. Arcom megdagadt, füleim forróak, szemeim könnyeznek, fejem fáj, lábaim oly erőtlenek, hogy csak nagy erőlködéssel és elszánt akarattal tudok járni. E napokban egy megdöbbentő jelenséget is észleltem magamban. Ugyanis a legkisebb izgalomra, a legcsekélyebb felindulásra a szívem őrülten kezdett dobogni és a mellemben mind erősebb remegést éreztem. Úristen, bizonyára valamely belső betegséget kaptam, melyből talán – még ha sikerülne is megmenekülnöm e vérzivatarból –, sohase fogok kilábolni. De azért még mindig nem jelentek gyengélkedőt. Küzdök a végsőkig! Hiszen ha e helyemről elmegyek, és esetleg hamarosan meggyógyulnék, soha többé vissza nem kapom ezt a helyet, melyet már akkorra mással töltenének be. E napon találkoztam a felvételezésnél Albert Jánossal, kit még Váradon ismertem.

31-én még rosszabbul voltam. Lindenfeld hadnagyom is észrevette sápadtságomat, gyengeségemet, kikérdezett, hogy mi a bajom? Azt tanácsolta, hogy menjek az orvoshoz. Én azonban erősen tartottam magam. Még várok pár napot, hadnagy úr, – mondám – múló rosszullét az egész, azt hiszem, nem lesz komolyabb bajom. Sajnos nagyon csalódtam, a betegség jobban levert a lábaimról, mint gondoltam.

Fügefa Fügefa
(forrás: wikipedia)

Augusztus 1-jén nem, hogy jobban lettem volna, de még erősebben gyötört a betegség. Nem ettem semmit, csak egy kis kávét ittam. Óriási lelkierővel küzdöttem ellene, de ha így tart már nem bírom sokáig. Délután lejjebb mentem a hajlásba, lefeküdtem és aludtam egy pár órát egy fügefa árnyékában. A fügefákon itt sok gyümölcs van, de még zöld, éretlen, olyan nagyságú, mint egy jó dió, és úgy is áll a gallyakon kettesével-hármasával egy csoportban. Ha megérik belseje szép piros, de most még éretlen fehér színű volt, és úgy ragadt az ember ujjához, mint a méz. Nem sokáig alhattam a fa alatt, felkeltett a rettenetes ágyúzás, mely a rajvonal felől hangzott. Az egész rajvonal egy óriási füst és lángtengerben úszott.

Másnap, 2-án már nem bírtam a betegségemet tovább. 7 óra tájon Kis tizedes adott egy cédulát, a hadnagy aláírta és felkerestem a segélyhelyünket, hol már ott találtam Balogh szakaszvezető földimet is, ki szintén beteg volt már napok óta és épp ma jelentett ő is beteget. Sokáig kellett várakoznunk. Előbb mindenkit meghőmérőztek. Az én lázam volt 38 6/10. A doktor is megvizsgált, és kijelenté, hogy beteg vagyok, menjek a szerelvényemért. Adott egy jó csomó ricinust, ami kétszer hajtott is, de máskülönben nem használt semmit. Előbb elvánszorogtam Gazsóhoz, megbíztam, ha levelem jön, küldje Turitól a segélyhelyre. Azután visszamentem a raktárunkhoz, összeszedtem holmijaimat, elköszöntem az ismerősöktől és visszamentem a segélyhelyre.

A segélyhely egy ronda, piszkos udvarban álló házban volt berendezve. Dicsőségére a humánus intézkedéseknek az udvaron, épp a ház előtt, egy óriási trágyacsomó is volt. A sötét, piszkos lyukban, mit szobának csúfoltak, voltak vagy 15-en, de mi Baloghgal megundorodtunk a borzasztó piszoktól és rendetlenségtől, nem feküdtünk le a kóró- és szalmavacokra, hanem a ház előtt egy eperfa hűvösében feküdtünk le a kemény kőre. Éppen betegnek való hely és ellátás volt itt. Estefelé ismét megmérték lázamat, 38 9/10. volt. Kaptam és lenyeltem egy aszpirint. Az őrmester kijelenté, ha reggel is ilyen lázas leszek és Balogh is, küldenek bennünket a hadosztályhoz. Este az eső esni kezdett, és mi kénytelenek voltunk az eső elől felhúzódni a padlásra, hol a piszkos, bolhás, tetves helyen nem is aludtam egy cseppet sem.

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „Megérkeztek a vereskeresztes kocsik”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

2 komment

Címkék: b. sárközy gergely lindenfeld hadnagy biglia

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr453505508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freiwilliger 2012.01.04. 14:56:41

A betegség, vagy "önlebetegítés" lesz a kivezető út az előző rész válsághelyzetéből?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2012.01.04. 21:10:26

@freiwilliger: Az "önlebetegítést" nem gondolnám, bár az előzmények alapján teljesen nem zárható ki. Inkább az átélt pszichés teher fizikai hatása lehet (vagy az is), a megbetegedés, aminek egyébként tényleg szerepe lesz a helyzetből való kiút megtalálásában, ami az eddigiekhez hasonlóan nem fogja nélkülözni az érdekes fordulatokat.

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Perczel

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

 

Kiállítás

Ösztöndíj

Roberto Visinntin

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása