„megundorodtam, megcsömörlöttem ez igazságtalan, gyalázatos beosztástól”

2011.12.26. 07:21 :: PéterZoltán

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 52. rész

Biglián

Biglián már nem volt épp oly veszedelmes a helyzet, mint a Valone-völgyben és Oppachiasello mellett. Ide ritkábban tévedt egy-egy kóborgó gránát. De a rajvonalban szünet nélkül minden nap, még többnyire éjjel is folyt az ágyúzás, melybe némelykor sűrű puskaropogás, gépfegyverkattogás és a hozzánk is elhallatszó „Avanti!” (előre!) kiabálás vegyült. Ekkor támadtak az olaszok.

„A mi állásaink előtt” – a debreceni 3. honvéd gyalogezredben szolgáló Papp Aurél festőművész-grafikus tábori levelezőlapként kiadott rajza 1916-ból a Monte San Micheléről „A mi állásaink előtt” – a debreceni 3. honvéd gyalogezredben szolgáló Papp Aurél festőművész-grafikus tábori levelezőlapként kiadott rajza 1916-ból a Monte San Micheléről
(Pintér Tamás gyűjteményéből)

Naponként minden délután megérkeztek a trénszekerek, élelemmel, munícióval. A féltettebb dolgokat lepakoltuk a raktárba, a többieket a szabad ég alá, melyeket minden estefelé, vagy másnap reggel kiosztottuk a felvételezőknek.

E felvételezők közt megismerkedtem Szentmiklósi János férfiszabóval Szalontáról, ki feleségem révén távoli sógor is. Ismerősökben nem volt hiány. Turi szakaszvezető, mint az utászosztag felvételezője és Balogh József szakaszvezető, a géppuskásoktól, szintén mint felvételező, mindig közöttünk tartózkodtak.

Élelmezésünk, mint eddig is, mióta a raktárnál és konyhánál vagyok, mindig bőséges és jó volt. Három kulacsom is volt. Egyben vizet tartottam, másikban kávét, harmadikban rumot, vagy bort. Kenyeret nem is sokat fogyasztottam, többnyire cvibakot ettem és hánytam a kávémba. Meg voltam valamennyire elégedve a sorsommal, csak az a sok lógó zsidó ne bosszantott volna sok parancsolgatásaival. A zsidó Móric szolga és két másik zsidó, ki a raktár körül védte a hazát, szüntelenül küldözgettek hol ide, hol oda. Móricnak még az ebédjét és vacsoráját is én hordtam a faluból, az ezredtörzs konyhájáról. Kutyának a kutyája voltam. És Kis tizedes raktárnok is – ki előbb mindig nyájasan bánt velem, ugyan most sem volt hozzám goromba – e napokban már kezdte kimutatni a foga fehérjét. A forró, hosszú napokon sohasem engedte meg, hogy ledőljünk kissé aludni. Pedig az éjjeli őrködésektől, a sok ácsorgástól és szaladgálásoktól mindig álmosak, bágyadtak voltunk. De ő nem engedte meg az alvást, mert szörnyen féltette az állását, ha netalán a hadnagy első parancsára mi azonnal nem jelentkeznénk. Szörnyen be volt gyulladva. A raktárban levő holmikat jobban féltette, mint a két szeme világát. Saját jószántából – bár kértük – semmi cvibakot, dohányt vagy italt nem adott. Mindig magunknak kellett beszerezni. Természetesen a kezünkön elsikkadt az, felvételezés vagy őrködés alkalmából. Haragudott rá Zsurka cimbora is, nekem sem volt többé jó emberem.

A szakácsok szívességéből azonban gyakran soron kívül is kaptunk jó eledeleket. Főtt tengerit, zöld és bontós paszulyt is gyakran ettem már e napokban. Sőt, míg a tiszti konyha ott volt, onnan is kaptam néha kitűnő ételeket. De a tiszti konyhát Lindenfeld hadnagy túlságos szigora feloszlatta e helyen, ugyanis a repülőktől való félelmében a hadnagy azt parancsolta a tiszti szakácsoknak, hogy nem szabad tüzet rakni és úgy főzni, hogy az füstöljön! Minő bosszantóan nevetséges szeszély? Száraz fa nem volt, nyers fánál kellett főzni, az pedig füstölt. 28-án ismét meglátta a hadnagy a füstöt és a szakácsokat kihallgatásra idézte és mindegyiknek a fenekére 5–5 botot ütött. De mivel ő is belátta, hogy tényleg nem lehet tüzet rakni – pláne nyers fából – füst nélkül, a tiszti konyhát áttétette a faluba az ezredtörzshöz.

Málhások sorakozója a Doberdóra indulás előtt Málhások sorakozója a Doberdóra indulás előtt
(Tábori levelezőlap Pintér Tamás gyűjteményéből)

De mi volt a mi szenvedésünk a rajvonalbeliekéhez képest? Azok szenvedéseit kibeszélni, leírni nem lehet. Nem csak a gránátok és kövek verték agyon többrészüket, hanem ivóvíz dolgából is rettenetes volt a nélkülözésük. Ivóvizet is mi küldtünk fel nekik a málhásoktól lóháton arra a célra készített kis hordókban. De a málhások közül is sokat ellőttek, vagy szétzavartak az úton a gránátok, vagy pedig a borzasztó agyútűz miatt csak éjjel mehettek fel. Balogh János nevű szakaszvezetőt, málhás parancsnokot a hadnagyunk azért botozta meg és küldte fel a rajvonalba, amiért a parancsára ő nem éjjel, hanem elkésve reggel ment a málhásokkal, és az olaszok közéjük lőttek, 2 halott, 3 sebesült és 2 ló lett a vesztességünk.

Azonban a tisztek, különösen a front háta megett valósággal dorbézoló, pazarló életet folytattak. Lucullusi lakomákat rendeztek. Finom levest, sült pecsenyét, tésztát, s különböző befőtteket ettek. A legfinomabb cognakot, bort, sört iszogatták, a legvastagabb szivarokat szívták a forró napsugarak elől elbújva, valamely fa hűs árnyékában naphosszat. Két-három kishordó sört mindig készen tartottunk számukra egy fa tövében földbe ásva. Akiknek legjobban kellene a bő, tápláló eledel – a rajvonalban levőknek – azok kapják, mikor kapják, valamikor a legsilányabb és legkevesebb ételt-italt, míg ezek a lógók a front háta megett valósággal úsztak a jólétben. Szívemből megundorodtam, megcsömörlöttem ez igazságtalan, gyalázatos beosztástól.

Benn a faluban, Bigliában feküdt a segélyhelyünk és az ezredirodánk is. Ott tartózkodott többnyire Gazsó törzsőrmester is a postával. Naponta átküldtek őhozzá is, és ő ilyenkor mindig személyesen kézbesítette leveleimet, és én is átadtam neki továbbítás végett a hazaküldendőket.

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „A betegség mind jobban erőt vett rajtam”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

2 komment

Címkék: doberdó merna b. sárközy gergely biglia

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr643494233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freiwilliger 2011.12.29. 01:08:42

Nagyon jókat és szórakoztatóan ír Sárközy bátyánk megint. A legütősebb a "kutyának a kutyája voltam" kijelentése, ez is lehetett volna a cím!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.12.29. 22:20:07

@freiwilliger: Többek között.

Nehéz helyzetbe került Sárközy Gergely: a rajvonalba nem akart kerülni, nem akart meghalni, a hátsó vonalbeli léha élettől pedig megundorodott, annál lelkiismeretesebb ember volt. Komoly lelki dilemma elé került, amiből nehéz volt normálisan kikerülni, majd meglátjuk hogyan sikerült neki...

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása