B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 46. rész

El a vad hegyek közül

[1915.] július 2-án, ahogy a fa tövében felébredtem, semmit sem hallok semmiről. Felszedelőzködtem, s mentem a raktárhoz. Ott egy szakácson kívül egy lélek sem volt. A szakács adott felvilágosítást, hogy az éjjel az egész ezredtörzs felpakolt és elment Sočára, engem is kerestek, de nem találtak. A puskámat megtaláltam a raktárnál. Osztrák és stájer katonák jöttek és mentek tovább a rajvonal felé. Maga a mi volt telepünk borzalmas képet nyújtott. Széthányva minden nélkülözhető tárgy. Láttam a gránát vájta óriási gödröket. Raktárunk hátánál feküdt két holttest, fejük sátorlappal letakarva. Megborzadva siettem én is el e helyről a többiek után a patak mentén.

 Hegyoldalban, háttérben az Isonzóval
(forrás: kepkonyvtar.hu)

Az Isonzót elérve, az országúton haladtam Soča felé, melyet el is értem nemsokára. Ott táborozott a hadosztály, de a mi törzsünk még előbb volt. Siettem tovább és csakhamar megláttam Turiékat az útfélen letelepedve, amint a lakosoktól vett tejet szürcsölték. Engem megpillantva nagy örömmel fogadtak, mert azt hitték, hogy én is elpusztultam a tegnapi veszélyben. Ott találkoztam Gazsóval is, és ő mondta, hogy a raktár és konyha még egy kilométerrel előbb van. Tehát mentem utánuk. Amint a jó Zsurka meglátott, örömében ugrálni, kiabálni kezdett. „Hala isten! Itt van Sarkazsi! Nem halt meg Sarkazsi!” Miután kipihentem magamat, őrködtünk a holmik körül. Volt ott vagy 300 csomag is a ház eresze alá berakva, melyek még a pünkösdi 5 kilós küldemények voltak. Egész nap gyalázatos hideg szélt fújt, az eső szüntelen esett.

Másnap, 3-án 10 óra után útnak indultunk Kronau felé. Én harmadmagammal 2 süldő sertést hajtottam, melyek az ezred tisztjeié voltak. Lassan ballagtunk az Isonzó mentén mindig északkeletnek. 3 órakor letáboroztunk és ott töltöttük a napot a folyó mellett.

Július 4-én, vasárnap reggel odaérkezett az egész ezred. Minden embert századonként, szakaszonként jól tartottak étellel, itallal. A sok szennyes ruhákat levetették, tiszta inget, gatyát kapott mindenki. Nekem is igen sok dolgom volt. 10 óra után ismét felszereltünk és – persze gyalog – megindultunk tovább. Délután 4 órakor értünk a Mojstroka hegy tövébe. Rövid pihenés után tovább mentünk felfelé a veszélyes szerpentin úton a hegyre. Még gyalog is nehéz volt a felfelé menés. Kifáradtam, sőt le is maradtam sokadmagammal pihenni – hisz majd utolérem őket fenn a hegytetőn. 6 órára érkeztünk fel oda, ahol június 15-én jártam. Még most is igen sok hó volt a hegyoldalakon, mélyedésekben. A hegyi telepen utolértük a többieket és ott töltöttük az éjet. Természetesen ez utazás közben is fél éjjel mindig őrködnöm kellett, ahol éjjelre megállapodtunk.

Másnap, 5-én 7 órakor útnak indultunk le a hegyről. Találkoztam Balogh József géppuskás szakaszvezető földimmel és vele együtt mentem beszélgetve egész Kronauig. 9 órakor értünk arra a helyre, hol én egy hétig hajtóhonvéd voltam. 10 óra után beértünk Kronauba, amelyet már jól ismertem. A kisvároson kívül letelepedett pihenni az egész ezred. Rögtön felkerestem Turit, kinél 3 levelem is volt. Találkoztam régi ismerősökkel Sebesi Lajossal, Kovács Lajossal, Horváth Józseffel, Németh Lacival, Szénásival és Gojdár Sándor barátommal is, kit már rég holtnak hittem. Őszintén megörülve egymásnak, sokáig elbeszélgettünk. Ő elmondta, hogy Dandé barátunkat hasba lőtték, nem tudja él-e, vagy meghalt. Mikor az egész századot elfogták az olaszok ő is – Gojdár – csak úgy menekült meg, hogy éppen akkor vagy huszadmagával lenn volt a rajvonalból kenyeret és más élelmet felvételezni.

Egy óra múlva ismét felszereltünk és a poros országúton, a rekkenő melegben átmentünk a 3 kilométerre fekvő Würzen kisvárosba. Itt az egész ezredet a szép, dús fűvel borított kertekben, fák alatt helyezték el. E helyen töltöttünk el két és fél napot, 8-án reggelig. Nem ülhettünk vonatra, mert nem volt elég vagon. E két és fél nap elég jól telt el. Ételnek, italnak, dohánynak mindig bővében voltam. A reggeli feketekávémat mindig cvibakkal hánytam tele, konzerves dobozom is mindig volt elég. Még Gojdár barátomnak is nem egyszer teletömtem a zsebét kenyérrel, cvibakkal, dohánnyal. Terebélyes fák alatt voltak a tiszteknek asztalok, székek elkészítve, s ők ott boroztak, söröztek, mulattak éjfélig is. Az én kulacsom is tele volt mindig vagy borral, vagy rummal. Egy térségen volt a raktárunk és mi ketten Zsurkával ott őrködtünk felváltva éjjel és nappal.

 Kuglizó katonák az olasz fronton
(Balla Tibor – Kürti László – Pollmann Ferenc: A Nagy Háború másik arca című kötetéből)

7-én, szerdán Gazsó törzsőrmester hivatott, hogy menjek vele a szomszédos házhoz kuglizni. Én éppen őrt álltam, Zsurka aludt valahol, de Gazsó egyet kiáltott, mire Zsurka előbújt és én átadtam neki a puskát és bementünk kuglizni. Később alsós kártyajátékot játszottunk hárman egy Pollák Sámuel nevű fegyverneki zsidóval, ki igen jó ember volt. Később jobban is megismerkedtem vele. Egész délig szórakoztunk kuglival, kártyával. Legalább elmondhatom, hogy kugliztam is a harctéren.

Délután 4 órakor előbb a 3., később a 2. zászlóalj felszerelt és átment Kronauba bevagonírozás végett. Mi, az 1. zászlóalj holnap megyünk utánok. Gojdár barátom mesélte, hogy ő sem tudja, hová megyünk, de valami csodaszép vidékre kell mennünk, mert a vad hegyekből való elinduláskor azt mondta Kratochvil ezredes: „Elmegyünk innen, fiaim, e vad, sziklás hegyekből egy szép paradicsomi vidékre, hol mindenféle gyümölcs bőven van, szőlő, füge stb., de azt megparancsolom, hogy semmihez sem szabad nyúlni!”

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „A vidék mind szegényebb, kövesebb és kopárabb”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész