Hétvégi kirándulás a Doberdón

2011.07.20. 07:05 :: Babos Krisztina

Az elmúlt hétvégén dolgunk akadt San Martinóban, ezért a blog testületileg leutazott a Doberdóra. Csatlakozott hozzánk néhány barátunk is, így végül nyolcan indultunk olasz földre. Utunk elsődleges célja az volt, hogy San Martino del Carso első világháborús múzeumában elhelyezzünk egy általunk tervezett tablót. (Ennek részleteiről a blogháttérben olvashattok.) A kirándulás azonban alkalmat adott arra is, hogy felkeressünk néhány, a blog különböző posztjaiban is szereplő érdekes látnivalót, valamint hogy a Pintér-Rózsafi-Stencinger trió megmutassa számunkra saját Doberdójuk legkedvesebb helyszíneit. S ha már arra jártunk, ott felejtettünk egy koszorút és két emlékszalagot is. Sok-sok képpel illusztrált képes úti beszámoló következik.

Csapatépülés Visintiniben: Józsi, Tamás, Norbi és Jani bá’ a bakon Csapatépülés Visintiniben: Józsi, Tamás, Norbi és Jani bá’ a bakon

A nézelődésre nagyjából másfél napunk volt, amit a lehető leggazdaságosabban ki is használtunk. Szombat reggel a san martinói múzeumban vendégeskedtünk: míg a fiúk a tabló felhelyezésén dolgoztak, én megnéztem a remek gyűjteményt.

A múzeum belülről. A kiállított tárgyakat amatőr kutatás eredményeképp szinte kivétel nélkül a környékről gyűjtötték össze A múzeum belülről. A kiállított tárgyakat amatőr kutatás eredményeképp szinte kivétel nélkül a környékről gyűjtötték össze

Kedvenc vitrinem: az alsó két polcon fotók, tábori lapok, emléktárgyak Kedvenc vitrinem: az alsó két polcon fotók, tábori lapok, emléktárgyak

Nicsak! Ez itt jobbra nem egy harci okarina? Nicsak! Ez itt jobbra nem egy harci okarina?

A fiúk egyik kedvence: a kézigránátos vitrin A fiúk egyik kedvence: a kézigránátos vitrin

Olasz vendéglátóink közben folyamatosan gondoskodtak arról, nehogy hiányt szenvedjünk vízben, sörben, borban, szalámiban és sajtban, majd néhányan közülük elkísértek bennünket a környék látnivalóihoz. Kezdtük először is a múzeum melletti dolinában lévő szegedi 46-os gyalogezred zászlóalj-parancsnoki kavernájával, más néven a Diendorfer-kavernával, amit nemrégiben kezdtek el kitakarítani és járhatóvá tenni. Nagyon izgalmas hely, a teljes feltáráshoz azonban még sok (önkéntes) munkára van szükség, s ha adj’ isten egyszer a tulajdoni viszonyok is rendeződnének, talán egy nagyszerű földalatti múzeumot tudnának itt kialakítani. A nagyközönség számára egyelőre még nem látogatható. A lövészárokrendszer és a kavernák kialakításáról egyéb iránt ajánlom Norbi tavaly megjelent írását.

A Diendorfer-kaverna bejárata jelen állapotában igen szűk A Diendorfer-kaverna bejárata jelen állapotában igen szűk

A kaverna egyik feltárt járata. Jó kis múzeum lehetne belőle. A kaverna egyik feltárt járata. Jó kis múzeum lehetne belőle.

A kaverna-kaland után elmentünk a falu határában lévő 46-os ezredparancsnokság dolinájához, ahol a 46-osok emlékköve érintésével a 96-os gyalogezred (karlovaciak) egyik kavernáját is megnéztük – de csak kívülről.

A 46-os emlékkő. A 46-os közös gyalogezredben sok Csongrád megyei és szegedi harcolt. A szegedi Meritum Egyesület képviseletében csatlakozott hozzánk Szanka József A 46-os emlékkő. A 46-os közös gyalogezredben sok Csongrád megyei és szegedi harcolt. A szegedi Meritum Egyesület képviseletében csatlakozott hozzánk Szanka József

Utunk következő állomása Marcottini falu volt, ahol Dr. Serényi Jenő emlékei után kutattunk. Dr Serényi Jenő természetjáró hadiútjáról a múlt héten indult négyrészes posztsorozat Rózsafi János tollából. Gianfrancóék eljöttek velünk a Črnci barlanghoz is, aminek a történetéről Stencinger Norbi tavaly októberben írt remek bejegyzést. Ez a hatalmas, székesfehérvári 17-esek által felfedezett barlang egy zászlóaljnyi tartalék elhelyezésére szolgált a San Michele közvetlen közelében. A közel 35 fokos melegben nem esett rosszul a barlang hűvös levegője.

Megérkezés a Črnci barlang bejáratához Megérkezés a Črnci barlang bejáratához

A barlang belülről. Milyen élet lehetett itt, amikor több száz honvéd lakta? Képzeletben benépesítettem a 3-5 emeletes faszerkezeten kialakított priccsekkel, a vizeshordókkal, meg az unalmukban kártyázó bakákkal. A barlang belülről. Milyen élet lehetett itt, amikor több száz honvéd lakta? Képzeletben benépesítettem a 3-5 emeletes faszerkezeten kialakított priccsekkel, a vizeshordókkal, meg az unalmukban kártyázó bakákkal.

Ezen a ponton elbúcsúztunk olasz barátainktól, és egyedül folytattuk túránkat. Cotiči falu következett, amelynek határában megálltunk a községi temető melletti egykori katonai temetőnél. Az itt elhantolt katonák többsége a budapesti 1. honvéd gyalogezredhez tartozott. Eszünkbe jutott a régi katonadal első sora: „Cotiči temető, egyes honvéd sírja benne az első” (Kár, hogy nem ismerjük a dallamát, meg a többi sorát sem.) A két háború között a csontokat felszedték, és valamelyik nagy központi temetőben temették el őket.

Az egykori katonai temetőt Cotiči határában, a falu temetője mögötti füves részen kell keresni. Az egykori katonai temetőt Cotiči határában, a falu temetője mögötti füves részen kell keresni.

Délután fél 3 lehetett, amikor elindultunk a San Michele tetejére, hogy bejárjuk néhány nevezetesebb pontját. Először a Lukachich-alagutat kerestük meg, ahová sajnos tilos lemenni, pedig igazi élmény lehetne az egyszeri látogató számára, ha legalább itt, ezen a turistás helyen megnézhetne egy sziklába vájt átjárót. Azután a Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány, illetve a blog nevében koszorút helyeztünk el a háború idején felállított olasz emlékművön, amelyen olasz nyelven ez áll: „ezen ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcoltak egymással és testvérekké lettek a halálban.”

A Nagy Háború Blog koszorúzik A Nagy Háború Blog koszorúzik

Koszorúnkra ezt írtuk: „az itt elesett és a halálban testvérekké lett olasz és magyar katonák emléke előtt tisztelegve  Koszorúnkra ezt írtuk: „Az itt elesett és a halálban testvérekké lett olasz és magyar katonák emléke előtt tisztelegve"

Örömmel fedeztük fel, hogy a budapesti 1-es honvédek emlékkeresztjén még megvan az az emlékszalag, amit Szabó Béla honvéd emlékére helyezett el Szabó Domokos és édesapja tavalyi doberdói útjuk alkalmával.

A Szabó Béla 1-es honvéd emlékére tavaly elhelyezett emlékszalag A Szabó Béla 1-es honvéd emlékére tavaly elhelyezett emlékszalag

Ezek után bevetettük magunkat a San Michele nyári zöldellő „vadonjába”, ami persze a háború idején egyáltalán nem így nézett ki. Növényzet gyakorlatilag nem volt, kiirtotta a szinte állandó tüzérségi tűz. Szemem előtt korabeli fekete-fehér fotók jelentek meg kopár sziklákkal, lövészárkoktól feldúlt hegyoldallal. Ma minden békés, benőtte a dús zöld növényzet, de a rettenet nyomai alaposan bevésődtek a talajba. Az árkok még ma is kivehetők, s bár a kutatási lehetőség korlátozott, a kavernák feltárhatók, a helyszínek beazonosíthatók. János folyamatosan mesél, de Norbi sem „kímél” bennünket, elvezet két olyan helyszínre is, amihez izgalmas események kötődnek. Az egyik a Schönburg-alagút bejárata, de nem a turistaösvény felőli vége, hanem a másik, bent mélyen a bozótosban, amely előtt akkoriban osztrák-magyar géppuskafészek állt. Amikor odaérünk, elmeséli, hogy egy olasz támadás alkalmával hogyan szorult vissza több órára közel 40 magyar honvéd az alagútba, és tartott ki akkor is, amikor a hegyet megkerülve már az átjáró másik oldalán is olaszok voltak. A történet „happy end”-del végződött, mert az olaszok végül visszavonultak, és a katonák élve kijutottak.

A zöldellő vadon.  Norbi a Schönburg alagút másik bejáratánál meséli az alagútba visszaszoruló magyar katonák történetét A zöldellő vadon. Norbi a Schönburg-alagút másik bejáratánál meséli az alagútba visszaszoruló magyar katonák történetét

A Schönburg-alagút, valamint az 1916 nyarán végrehajtott osztrák-magyar gáztámadás helyszínének felkeresése után visszatértünk San Martino faluba, hogy emlékszalagot kössünk a nagyváradi 4-es honvédeknek a falu mellett található emlékművére.

János felköti az emlékszalagot a nagyváradiak emlékművére János felköti az emlékszalagot a nagyváradiak emlékművére

Egy feladatunk volt még: emlékszalagot elhelyezni a Visintini kápolnán is, és bejárni a 17-es hadosztály egykori temetőjét, ahol éveken keresztül sok száz szegedi, debreceni és temesvári honvéd is nyugodott. A temetőt a két háború között a többihez hasonlóan felszámolták, ma helyén nagy füves térséget találunk: csupán a bejárat romjai, és a 96-os gyalogezred korabeli emlékoszlopa emlékeztet az itt eltemetett katonákra.

Visintini, a 17-es hadosztály egykori temetője a károlyvárosi 96-osok emlékoszlopával Visintini, a 17-es hadosztály egykori temetője a károlyvárosi 96-osok emlékoszlopával

A nap lezárásaként átautóztunk a szlovén részre, ahol megálltunk a Segeti tábor bejáratánál, beleültünk a híres „Boroević-székbe” (ami persze sosem volt Boroevićé), de az egykor tartalékban lévő több ezer katona befogadására alkalmas barakkváros körbejárására ezúttal nem maradt idő. Az utolsó állomás a cerjei kilátó lett volna, de sajnos be volt zárva, ezért csak a kilátó előtti placcról tudtunk szétnézni.

Segeti tábor: „Boroević széke” Segeti tábor: „Boroević széke”

Vasárnap délelőtt megnéztük a goriziai (görzi) várban található első világháborús múzeumot. Aki teheti, ne hagyja ki: nagyszerűen kialakított, élményt adó gyűjtemény. Hazaindulás előtt megálltunk még a Sveta Gorán (Monte Santón), hogy a nemrég megjelent, és a blogon egy szemelvénnyel is ajánlott Hary József géppuskás szakaszparancsnok visszaemlékezéseinek helyszínét lássuk. A Monte Santo tetején az egykori kolostor nyomait kerestük, elképzelhető, hogy a később felépült monumentális templom mögött található régi-új épületről olvashattunk Hary elbeszélésében is. Ezt a rendelkezésünkre álló szűkös idő és lehetőségek miatt egyelőre nem tudtuk teljes bizonyossággal megállapítani.

Talán ez lehetett a Hary-visszaemlékezésben leírt kolostor Talán ez lehetett a Hary-visszaemlékezésben leírt kolostor

A Gargarói-völgy a Monte Santóról nézve. 1917 május-júniusában, amikor az olasz tüzérség megállás nélkül lőtte, maga volt a pokol A Gargarói-völgy a Monte Santóról nézve. 1917 május-júniusában, amikor az olasz tüzérség megállás nélkül lőtte, maga volt a pokol

Ha e villámlátogatás alkalmával állásokat nem is találtunk, de néhány kaverna és srapnelgolyó így is az utunkba került.

Vas Péter útitársunk a kolostor alatti egyik, tartalékok elhelyezésére szolgáló kaverna előtt Vas Péter útitársunk a kolostor alatt található, tartalékok elhelyezésére szolgáló egyik kaverna előtt

Srapnelgolyó-keresgélés a templom alatti parkolóban Srapnelgolyó-keresgélés a templom alatti parkolóban

Felfedező utunk itt ért véget. Másfél nap alatt több évnyi kutatómunka és tapasztalat esszenciáját ízleltük meg, ami persze nem lehetett volna ilyen gyors és lényegre törő a Doberdót már lassan tíz éve kutató trió, Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert, valamint helyi olasz barátaink kalauzolása nélkül. Köszi.

A trió: Norbi, Jani bá’ és Tamás A trió: Norbi, Jani bá’ és Tamás

6 komment

Címkék: gáztámadás monte san michele san martino del carso doberdó visintini cotiči kaverna szegedi 46–os gyalogezred diendorfer miksa budapesti 1–es honvéd gyalogezred črnci barlang karlovaci 96–os gyalogezred meritum egyesület marcottini dr. serényi jenő székesfehérvári 17–os honvéd gyalogezred lukachich–alagút nagy háború kutatásáért alapítvány schönburg–alagút

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr923082021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

József a katona 2011.07.20. 10:43:40

hát igen, a múzeumra reagálva, egy horror, amilyen mennyiségű, és sok esetben ritkaságú cucc van náluk, és a mai napig sokan gyűjtenek feléjük kifejezettem osztrák-magyar militáriát. a berndorfer sisak sajnos igen rossz állapotúnak tűnt, de ritkasága (talán 117.000 példány?) bőven mentségül szolgál.

u.i.: a jamaikai bobcsapat jópofa az első képen :-D

Babos Krisztina · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.07.20. 13:38:00

@József a katona: @József a katona: Szerintem nincs abban semmi rossz, ha a lakóhelyük környékén ottmaradt tárgyakat begyűjtik (bár egy hadi régész erről - joggal - lehet, hogy mást gondol :), főként ha ezt - pl a fenti esetben - a látogatók részére is elérhetővé teszik. Sőt, szerintem a gyűjtésnek is csak akkor van létjogosultsága, ha a gyűjteményt nem otthon a szekrénybe zárjuk, hanem azt a nagyközönség is megismerheti.

Az osztrák-magyar militária valóban népszerű a kinti gyűjtők körében, sőt azt kell mondjam néha mintha némi nosztalgia is lenne bennük az OMM iránt. Végtére is, pont ez a terület anno még a Monarchiához tartozott...

József a katona 2011.07.20. 15:00:58

@Natasa Gajdarova: valóban, az szimpatikus, mikor a rohadás és enyészet elől mentik meg a tárgyakat, azonban sok esetben hazulról mennek el itáliába olyan leletek, amelyek ritkaságuk miatt egy "EU-s" gyűjtő súlycsoportjába tartoznak. ez viszont szerintem igen szomorú :-(
és mellesleg az olaszoknál egy magángyűjtő felér 20 hazaival. túlzás nélkül.

MTi 2011.07.20. 17:50:39

Kellemes kirándulás lehetett :) Üdvözletem a csapatnak!

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2011.07.20. 21:29:25

@MTi: Az is volt! :) Köszönjük!

Visszagondolva megdöbbentő, hogy a Monte Santón a parkolóban 25 m2-en, ahol állandóan autók járnak és már több tízezren megfordulhattak előttünk, öt perc alatt spontán találtunk három srapnelgolyót és egy csomó gránátszilánkot. Azért lehetett ott valami egykor... Így válik pillanatok alatt igazolttá a Hary-visszaemlékezés brutalitása.

earlyrat 2011.07.23. 22:47:17

Ma voltam ott, lattam a koszorut is!
Nekem nagyapam harcolt ott 20 evesen, ma mar nem el sajnos.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása