„Ima száll el mindnyájunk ajkáról, míg odakint ordítva kaszál a halál”

2010.12.23. 07:59 :: StencingerNorbert

Karácsony a frontvonalban

Gyorsan elrendezzük a körletet, 24-ikén délután 3 órakor szentséges áhítattal ünnepeljük a kis Jézus születését. Zászlóaljaink karácsonyfát is állítanak. Nem csillog rajtuk sok édesség, dísz, ajándék. Csak néhány gyertya hirdeti a fenyőfákon az örök szeretet ünnepét.” A 30. honvéd gyalogezred emlékalbumában az 1915-ös orosz fronton eltöltött karácsonyról olvasható visszaemlékezés jól kifejezi, hogy a harcoló katonáknak milyen fontos volt a karácsony. Családjuktól távol, messzi idegen földön, lövészárkok, kavernák mélyén az ellenség tüzének kitéve is várták a Szentestét.

Karácsony a fronton Karácsony a fronton
(Oláh Lajos – Szabó József: Fényes szurony, rózsafa a nyele… című kötetéből)

A szeretet ünnepére már napokkal korábban megkezdték a készülést. Bár embertelen körülmények között voltak kénytelenek tölteni a karácsonyt, igyekeztek a régi, szép, megható pillanatokból erőt meríteni, így ír erről egy másik visszaemlékezés: „Most is vártuk a karácsony ünnepét! Óh, de hol vannak a régi érzések, amelyek otthon a boldog időkben rabul ejtették a szívünket. Eltűnt, mint valami kedves szelíd álom? Nem, nem tűntek, múltak el. Bennünk, lelkünkben vannak azok most is, a nagy esztendők első karácsonyán, de elnyomva más érzések által, elnyomorítva, béklyókba kötve szenvedéseink nyűgétől.

A szerencsésebbek szabadságot kaptak, és az ünnepre hazautazhattak. A Honvédelmi Minisztérium rendeletben szabályozta ezeknek az elbocsátásoknak az idejét. A katolikus és protestáns vallásúak december 21-től 26-ig lehettek távol alakulatuktól, míg az ortodoxok január 6-a és 8-a között ünnepelhettek családtagjaik körében. A fronton harcoló katonák közül természetesen sokan igényelték a rendkívüli szabadságot az ünnep idejére, de legtöbben „Weinachtsurlaub nicht gestattet - Karácsonyi szabadságot nem engedélyezek” feliratot olvashatták kérvényükön, így katonatársaik és tisztjeik körében töltötték a karácsonyt, gyakran végigharcolva a Szentestét.

Karácsony a fronton Tiszti karácsonyi ünnepség a fronton
(Forrás: HM HIM Fotóarchívum)

A hadosztály és ezredparancsnokságok igyekeztek a körülményekhez képest a legjobb feltételeket biztosítani a hívő katonáknak, hogy lelkileg megfelelően felkészüljenek az ünnepre. A tábori lelkészeknek pontos beosztásokat készítettek, hogy mikor, hol, melyik alakulatnál kell ellátni szolgálatukat, s minél több hívővel találkozhassanak egy napon. Természetesen ezt a beosztást megkapták a katonák is, akik közül sokan éltek is a lehetőséggel. „Karácsonyi ünnepek előtt 22-én és 23-án délután gyónás volt”- emlékezik 1916 decemberére a 20. honvéd gyalogezred emlékkönyvének krónikása.

Arról, hogy a harcolók is kapjanak ajándékot, az otthoniak is igyekeztek gondoskodni. A küldők mindent elkövettek, hogy a távolban szolgáló rokonuk ne szenvedjen hiányt semmiben, még akkor sem, ha ők otthon nélkülöztek. Az első háborús karácsonyt követően, 1914. december-29 én így írt Az Est a néhány nappal korábban lejátszódott eseményekről: „Tömegek indultak meg a frontvonal felé. […] Asszonyzászlóaljak törtek be különböző állomásokon, parasztasszonyok, kispolgári és úri asszonyok hadba kötve fejüket lehetetlen cekkerekkel, lapos kerek dobozokkal, bőröndökkel, valóságos karácsonyi trén ment lefelé.” A látogatás természetesen nem volt engedélyezve, és bizony a frontvonal közelében levő állomásokon komoly problémát jelentett az odaérkező hozzátartozók áradata.

A bakák tartalékban eltöltött szabadidejükben ajándékokat készítettek bajtársaiknak és szeretteiknek a „belőtt gránátok, srapnelek darabjaiból”. Az így készült gyűrűk, óraláncok és apró asztaldíszek örök emlékké váltak.

Töltényhüvelyből készített gyufatartó Töltényhüvelyből készített gyufatartó
(Romsics Ignác – főszerk.: Magyarország az első világháborúban című kötetből)

A gyertyagyújtást, ha lehetett, betlehemes játékkal tették emlékezetessé. Így számol be Nagy Endre, azt Est tudósítója a Galíciában, a frontvonalak mögött eltöltött 1915-ös Szentestéről: „amint alkonyodott, kivonult a dandár a hófödte mezőre. Ott magasztos díszletek között várt a legénységre a betlehemi játék, melynek rendezéséhez nagy buzgósággal fogtam […] Messze elhagyott temetőkben elbujtatott kürtösök fújták a nyitányt. Aztán magasan az égbenyúlva kigyulladt a betlehemi csillag és kétszáz elrejtőzött magyar baka a domb túlsó oldaláról elénekelt két betlehemi éneket. Mihelyt az ének elhallgatott, működni kezdtek a tábori fényszórók és megvilágítottak egy betlehemi istállót, amely eddig a sötétségben rejtőzött. Az istállóban ott volt Mária a kis Jézussal és a három királyok ott térdepeltek előtte. A katonazenekar pedig rázendített egy oratóriumra. Ennek végeztével kialudtak a reflektorok, helyettük a látóhatáron óriási rőzsekévék gyulladtak ki és vörös fényükben ott állott egy nagy feszület sziluettje.

Az alakulatok tisztikara is igyekezett gondoskodni ilyenkor a legénység megajándékozásáról és jobb ellátásáról. Az ezredeknél az élelmezési tiszteknek volt a feladatuk, hogy kigazdálkodják és beszerezzék azokat az apró ajándékokat, melyeket a bakáknak adtak. Cigarettatárcát a belevalóval, pipadohányt és hasonló meglepetést kaptak a közlegények, míg a tisztek bort, pezsgőt vagy rumot. Az ünnepi alkalmat igyekeztek különleges „menázsival” is emlékezetessé tenni. Előfordult, hogy a napi menü mellett ez „csak” mákos bobájkát jelentett, de akadt olyan alakulat is, ahol a rendes étkezésen kívül hideg sült, sonka, szalonna, sajt, feketekávé, rum, szivar vagy akár egy kulacs bor is járt mindenkinek. Természetesen, ahogy a háború elhúzódott, egyre szegényesebb lett a kínálat.

Az ünnepi vacsora elköltése után, ha a harci helyzet megengedte, a katonák beszélgetéssel, levélírással töltötték szabadidejüket. A karácsonyi ünnepek alatt 24-én délután és 25-26-án a teljes pihenést engedélyeztek.

Azoknál a csapatoknál, amelyeket az első vonalba szólított a kötelesség, attól függött a Szenteste hangulata, hogy milyen harci tevékenység zajlott az általuk védett szakaszon. A különbséget jól mutatja a már idézett 20. honvéd gyalogezred katonáinak 1917-es karácsonya. Az alakulat az olasz fronton a bressanini hídfő előtt volt védőállásban, amikor a III. zászlóalj jobbszárnyán tartózkodó századdal szemben, az ellenséges lövészárokban 24-én alkonyatkor egy táblát emeltek magasba az olasz katonák „Boldog ünnepeket” magyar nyelvű felirattal. Ezen az éjszakán egy puskalövés sem dördült el a harcoló felek között, átmeneti fegyverszünettel ünnepelve meg a szeretet ünnepét. Nem volt ilyen szerencsés azonban az ezred II. zászlóalja néhány kilométerrel távolabb, ők egész éjjel keményen harcoltak a rájuk támadó ellenséggel.

Korabeli képeslap Korabeli képeslap

Azt, hogy miként élhették meg legbelül a Szentestét a fronton tartózkodók jól foglalják össze a címben már idézett József főherceg 1914 karácsonyán leírt gondolatai: „Oly egyedül s oly boldogtalan vagyok, nehezen tudok csak érzelmeimnek ura maradni. A csend jól esik… csak néha serceg a gyertya… nézem mint ég le lassan mind az öt, míg gondolataim messze, messze vannak, majd visszatérnek azokhoz, akik itt feküsznek és szívük egész érzelmével a kis viskót keresik, ahol a boldogságot hagyták. Otthon most biztosan idegondolnak azok, akikhez szívünk minden dobbanása szeretetteljes üdvözletet küld… az Isten így akarta! Áldva legyen az ő szent akarata!

6 komment

Címkék: karácsony józsef főherceg

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr32533862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brájen 2010.12.23. 15:25:38

A napokban Mészáros Vilmos győri népfelkelő hadnagy háborús visszaemlékezéseit olvasgattam, aki 1915-ös hadifogságba kerüléséig Przemyślben szolgált. (Mellesleg remek írás, olykor mulatságos, sokszor megrendítő történetekkel a frontélet és a hadifogság mindennapjairól.)

A fenti posztról jutott eszembe az egyik, oroszokhoz kötődő karácsonyi történet, amit Mészáros Vilmos ír le memoárjában. Karácsony táján ez is egy "szerencsésebb" frontszakasz lehetett:

"Karácsony előtti napokban egyik járőrünk a vár déli frontján fehér levélborítékot talált egy bokor ágára tűzve. Németül Przemysl vára hősies védőihez volt címezve. Az V. erődben Hocmann alezredes erődparancsnok bontotta fel. Tartalma magyar fordításban ez volt: Przemysl vára hősies védőinek kellemes, nyugodt karácsonyi ünnepeket kíván az N.-ik orosz tüzérezred 4-ik ütegének tisztikara és legénysége. Kívánjuk, hogy minden legbensőbb kívánságuk teljesüljön!... így szólt az angyal: Béke a földön a jóindulatú embereknek! - A levelet Martinek vezérkari ezredes, védőkerületi parancsnokhoz továbbították, aki megírta rá a választ oroszul: A várőrség nevében köszönöm a szíves karácsonyi jókívánságokat. A közeledő orosz karácsonyra lovagias ellenfeleinknek mi is boldog ünnepeket kívánunk. Remélem, hogy az orosz karácsonyt már békében, együtt ünnepelhetjük meg! - A válaszlevél kézbesítésével Krausz János barátomat bízták meg, aki feladatát a nála megszokott vakmerőséggel teljesítette. Két ember kíséretében világos nappal elindult az orosz állások felé. A levelet hosszú mogyorófa vesszőre tűzve magasra tartotta. Mikor az oroszok kíváncsiságát felkeltette a szokatlan jelenség és itt is, ott is kiemelték a fejüket a fedezékek mögül, Krausz János meglengette előttük a botra tűzött levelet, azután leszúrta a botot a földbe, és embereivel együtt visszavonulva lefeküdtek figyelni. Az orosz állásból jobbról-balról két-két fegyveres ember rohant előre és a letűzött bot magasságában védelmi állásba helyezkedtek. Azután egy fegyvertelen altiszt a bothoz rohant, levette róla a levelet, felmutatta Krausz Jánosék felé és társaival visszavonult a fedezék mögé. A kézbesítés szabályszerűen megtörtént...

Az oroszok a maguk részéről biztosították nekünk a karácsonyi nyugalmat. Az ünnepek alatt nemcsak támadási kísérlet nem volt, de egyetlen orosz ágyú sem dördült el. Hol volt azonban akkor még a béke, amelyet Martinek vezérkari ezredes az orosz karácsonyra kilátásba helyezett?!"

StencingerNorbert · http://nagyhaboru.blog.hu 2010.12.23. 20:30:32

@Brájen: Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az igazán szép karácsonyi történetet. Érdekelne Mészáros Vilmos népfelkelő hadnagy sorsa, hol lehet a visszaemlékezését olvasni?

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2010.12.23. 22:33:58

@Brájen: A budapesti 1-es honvédeknek Galíciában 1914 karácsonyán nem volt ilyen nyugodt időszakuk. Háborús emlékalbumuk így számol be erről.

"December 24-én a tüzérségi tűz már a délelőtt folyamán oly heves pergőtűzzé fajult, mihez csak a későbbi isonzói pergőtüzek voltak hasonlíthatók. A gránátok és srapnelek robbanásától visszhangzik az egész környék...

A gyalogság délután 4-5 óra között feltűnő élénkséggel lövi vonalainkat, majd elhallgat, s egész éjjel tartó csendes tűzszünet áll be, ami azonban mindenkiben azt az érzést váltja ki, hogy holnap, szent karácsony ünnepén, erős orosz támadással kell majd szembenéznünk. Ezért a lőszert még az éj folyamán kiegészítik. Este 10
órakor megérkezik a vacsora, ami, tekintettel a szent estére, igen bőséges...

Étkezés után szigorú éjjeli szolgálat lett elrendelve, majd a legénység éji nyugovóra a lövészárok fenekére elhintett fenyőgallyakra dűl és csendes áhítatba merülve beszélget. Megilletődve szól az elhagyott szomorú otthonról s a messze idegenből, a hólepte fagyos mezőkről a hatalmas ellenség közeléből fájó szívvel gondol vissza aggódó hozzátartozóira. Borús lelkük hazarepül az öregedő édesanyához, a sötét kétségektől gyötört hitveshez, a gyámolítás nélkül maradt gyermekhez. Ó, vajon milyen lehet most az ő karácsonyestjük?

Így ünnepelte az ezred első harctéri karácsonyának szent estéjét, a szeretet ünnepének áhítatos vigíliáját.

Ily hangulatban virrad fel az 1914. évi szent karácsonynak első napja, december 25-e, ami - fájdalom - sok derék 1-es honvédnek hősi halálát, vagy szomorú fogságba jutását jelentette."

A továbbiakat nem idézném, csak annyit még, hogy az ezred ütközetlétszáma december 27-re 400 főre apadt. Öt hónappal korábban Budapestről 3400 fővel indultak.

StencingerNorbert · http://nagyhaboru.blog.hu 2010.12.23. 23:15:01

@PintérTamás: Ezekről a harcokról olvastam én is az említett emlékalbumban. A tanítványaimnak meséltem a háborús évek karácsonyairól,melyek a hátországban és fronton is emlékezetesek lehettek. A beszélgetésnek az lett a vége, hogy megállapítottuk, nagyon szerencsések vagyunk, hogy csak hallunk és olvasunk ezekről az ünnepekről,de nem kell átélnünk azokat a napokat!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása