Karácsony a frontvonalban
„Gyorsan elrendezzük a körletet, 24-ikén délután 3 órakor szentséges áhítattal ünnepeljük a kis Jézus születését. Zászlóaljaink karácsonyfát is állítanak. Nem csillog rajtuk sok édesség, dísz, ajándék. Csak néhány gyertya hirdeti a fenyőfákon az örök szeretet ünnepét.” A 30. honvéd gyalogezred emlékalbumában az 1915-ös orosz fronton eltöltött karácsonyról olvasható visszaemlékezés jól kifejezi, hogy a harcoló katonáknak milyen fontos volt a karácsony. Családjuktól távol, messzi idegen földön, lövészárkok, kavernák mélyén az ellenség tüzének kitéve is várták a Szentestét.
Karácsony a fronton
(Oláh Lajos – Szabó József: Fényes szurony, rózsafa a nyele… című kötetéből)
A szeretet ünnepére már napokkal korábban megkezdték a készülést. Bár embertelen körülmények között voltak kénytelenek tölteni a karácsonyt, igyekeztek a régi, szép, megható pillanatokból erőt meríteni, így ír erről egy másik visszaemlékezés: „Most is vártuk a karácsony ünnepét! Óh, de hol vannak a régi érzések, amelyek otthon a boldog időkben rabul ejtették a szívünket. Eltűnt, mint valami kedves szelíd álom? Nem, nem tűntek, múltak el. Bennünk, lelkünkben vannak azok most is, a nagy esztendők első karácsonyán, de elnyomva más érzések által, elnyomorítva, béklyókba kötve szenvedéseink nyűgétől.”
A szerencsésebbek szabadságot kaptak, és az ünnepre hazautazhattak. A Honvédelmi Minisztérium rendeletben szabályozta ezeknek az elbocsátásoknak az idejét. A katolikus és protestáns vallásúak december 21-től 26-ig lehettek távol alakulatuktól, míg az ortodoxok január 6-a és 8-a között ünnepelhettek családtagjaik körében. A fronton harcoló katonák közül természetesen sokan igényelték a rendkívüli szabadságot az ünnep idejére, de legtöbben „Weinachtsurlaub nicht gestattet - Karácsonyi szabadságot nem engedélyezek” feliratot olvashatták kérvényükön, így katonatársaik és tisztjeik körében töltötték a karácsonyt, gyakran végigharcolva a Szentestét.
Tiszti karácsonyi ünnepség a fronton
(Forrás: HM HIM Fotóarchívum)
A hadosztály és ezredparancsnokságok igyekeztek a körülményekhez képest a legjobb feltételeket biztosítani a hívő katonáknak, hogy lelkileg megfelelően felkészüljenek az ünnepre. A tábori lelkészeknek pontos beosztásokat készítettek, hogy mikor, hol, melyik alakulatnál kell ellátni szolgálatukat, s minél több hívővel találkozhassanak egy napon. Természetesen ezt a beosztást megkapták a katonák is, akik közül sokan éltek is a lehetőséggel. „Karácsonyi ünnepek előtt 22-én és 23-án délután gyónás volt”- emlékezik 1916 decemberére a 20. honvéd gyalogezred emlékkönyvének krónikása.
Arról, hogy a harcolók is kapjanak ajándékot, az otthoniak is igyekeztek gondoskodni. A küldők mindent elkövettek, hogy a távolban szolgáló rokonuk ne szenvedjen hiányt semmiben, még akkor sem, ha ők otthon nélkülöztek. Az első háborús karácsonyt követően, 1914. december-29 én így írt Az Est a néhány nappal korábban lejátszódott eseményekről: „Tömegek indultak meg a frontvonal felé. […] Asszonyzászlóaljak törtek be különböző állomásokon, parasztasszonyok, kispolgári és úri asszonyok hadba kötve fejüket lehetetlen cekkerekkel, lapos kerek dobozokkal, bőröndökkel, valóságos karácsonyi trén ment lefelé.” A látogatás természetesen nem volt engedélyezve, és bizony a frontvonal közelében levő állomásokon komoly problémát jelentett az odaérkező hozzátartozók áradata.
A bakák tartalékban eltöltött szabadidejükben ajándékokat készítettek bajtársaiknak és szeretteiknek a „belőtt gránátok, srapnelek darabjaiból”. Az így készült gyűrűk, óraláncok és apró asztaldíszek örök emlékké váltak.
Töltényhüvelyből készített gyufatartó
(Romsics Ignác – főszerk.: Magyarország az első világháborúban című kötetből)
A gyertyagyújtást, ha lehetett, betlehemes játékkal tették emlékezetessé. Így számol be Nagy Endre, azt Est tudósítója a Galíciában, a frontvonalak mögött eltöltött 1915-ös Szentestéről: „amint alkonyodott, kivonult a dandár a hófödte mezőre. Ott magasztos díszletek között várt a legénységre a betlehemi játék, melynek rendezéséhez nagy buzgósággal fogtam […] Messze elhagyott temetőkben elbujtatott kürtösök fújták a nyitányt. Aztán magasan az égbenyúlva kigyulladt a betlehemi csillag és kétszáz elrejtőzött magyar baka a domb túlsó oldaláról elénekelt két betlehemi éneket. Mihelyt az ének elhallgatott, működni kezdtek a tábori fényszórók és megvilágítottak egy betlehemi istállót, amely eddig a sötétségben rejtőzött. Az istállóban ott volt Mária a kis Jézussal és a három királyok ott térdepeltek előtte. A katonazenekar pedig rázendített egy oratóriumra. Ennek végeztével kialudtak a reflektorok, helyettük a látóhatáron óriási rőzsekévék gyulladtak ki és vörös fényükben ott állott egy nagy feszület sziluettje.”
Az alakulatok tisztikara is igyekezett gondoskodni ilyenkor a legénység megajándékozásáról és jobb ellátásáról. Az ezredeknél az élelmezési tiszteknek volt a feladatuk, hogy kigazdálkodják és beszerezzék azokat az apró ajándékokat, melyeket a bakáknak adtak. Cigarettatárcát a belevalóval, pipadohányt és hasonló meglepetést kaptak a közlegények, míg a tisztek bort, pezsgőt vagy rumot. Az ünnepi alkalmat igyekeztek különleges „menázsival” is emlékezetessé tenni. Előfordult, hogy a napi menü mellett ez „csak” mákos bobájkát jelentett, de akadt olyan alakulat is, ahol a rendes étkezésen kívül hideg sült, sonka, szalonna, sajt, feketekávé, rum, szivar vagy akár egy kulacs bor is járt mindenkinek. Természetesen, ahogy a háború elhúzódott, egyre szegényesebb lett a kínálat.
Az ünnepi vacsora elköltése után, ha a harci helyzet megengedte, a katonák beszélgetéssel, levélírással töltötték szabadidejüket. A karácsonyi ünnepek alatt 24-én délután és 25-26-án a teljes pihenést engedélyeztek.
Azoknál a csapatoknál, amelyeket az első vonalba szólított a kötelesség, attól függött a Szenteste hangulata, hogy milyen harci tevékenység zajlott az általuk védett szakaszon. A különbséget jól mutatja a már idézett 20. honvéd gyalogezred katonáinak 1917-es karácsonya. Az alakulat az olasz fronton a bressanini hídfő előtt volt védőállásban, amikor a III. zászlóalj jobbszárnyán tartózkodó századdal szemben, az ellenséges lövészárokban 24-én alkonyatkor egy táblát emeltek magasba az olasz katonák „Boldog ünnepeket” magyar nyelvű felirattal. Ezen az éjszakán egy puskalövés sem dördült el a harcoló felek között, átmeneti fegyverszünettel ünnepelve meg a szeretet ünnepét. Nem volt ilyen szerencsés azonban az ezred II. zászlóalja néhány kilométerrel távolabb, ők egész éjjel keményen harcoltak a rájuk támadó ellenséggel.
Korabeli képeslap
Azt, hogy miként élhették meg legbelül a Szentestét a fronton tartózkodók jól foglalják össze a címben már idézett József főherceg 1914 karácsonyán leírt gondolatai: „Oly egyedül s oly boldogtalan vagyok, nehezen tudok csak érzelmeimnek ura maradni. A csend jól esik… csak néha serceg a gyertya… nézem mint ég le lassan mind az öt, míg gondolataim messze, messze vannak, majd visszatérnek azokhoz, akik itt feküsznek és szívük egész érzelmével a kis viskót keresik, ahol a boldogságot hagyták. Otthon most biztosan idegondolnak azok, akikhez szívünk minden dobbanása szeretetteljes üdvözletet küld… az Isten így akarta! Áldva legyen az ő szent akarata!”