Egy korábbi bejegyzésben már esett szó a Nagy Háború olasz frontjának hírhedt harceszközéről, a lassú zuhanó mozgásuk és az azt kísérő hanghatás miatt a találékony bakanyelv által csak macskáknak nevezett olasz aknavető lövedékekről.

Az alábbiakban egy rövid történetben idézzük fel a szegedi és temesvári magyar katonák és egy macska találkozását a Doberdó-fennsík lövészárkában.

 Fel nem robbant nagy és közepes méretű macska a Doberdó-fennsíkon, előttük srapnel hüvelyek

A történet 1916 tavaszán játszódik a magyar katonák által védett San Martinó falu nyugati határában. Elmesélőjük az a Kókay László, akinek a naplójából már korábban is idéztünk a srapnelek gyilkos golyóinak hatásával kapcsolatban. A fiatal önkéntes 18 évesen a szegedi piarista gimnázium iskolapadját cserélte fel 1915 tavaszán a mundérra. A szegedi 46-os gyalogezredbe osztották, s a brassói kiképzést követően a XVIII. menetzászlóaljjal 1915 decemberében került ki az olasz frontra. Naplójában rendkívül részletesen és élvezetesen örökítette meg a szegediek hősies küzdelmét 1916-ban a Doberdó-fennsík védelmében, 1917-ben a Fajti Hriben, majd 1918-ban a Piavénál.

 Kókay László már szakaszvezetőként 1917 tavaszán

Az alább ismertetésre kerülő események idején, 1916. május 10-én, a szegediek már 10. napja vannak állásban. A 16. védelmi szakaszban, a 6. század, Kókay László alakulata védelmi területén, két napja történt a nevezetes aknarobbantás, amiért Heim Géza, a század parancsnoka később megkapta a korszak legmagasabb katonai kitüntetését, a Mária Terézia rend lovagkeresztjét a bárói címmel és a san martinói előnévvel. Az aknatölcsérért folyó harc során az ezredet váltó temesvári 61-es gyalogezred néhány századát is a súlyos veszteségeket szenvedő szegediek segítségére vezényelték. Az árkokban a szegediek a temesváriakkal vegyesen várják az olaszok újabb támadását, amit macskázás készít elő. Az idézet szemléletes képet ad a Doberdón folyt összecsapások mindennapjairól. „Délelőtt 10 óra. A tiszti latrina előtt beszélgetek egy 61-es káplárral, mikor Imrus, ki mellettem áll, érdekes csehes kiejtéssel a magasba mutatva így szól «A mácská!» Felnézve a magasba egy kis macskát pillantunk meg, abból a fajtából, mellyel a digók a tiszti latrina előtt a futóárok kereszteződéshez szoktak lőni, szóval oda, hol épp állunk. Megpillantva a lezuhanóban lévő macskát ész nélkül jobbra futunk, és sikerül dekungom elé érkezni akkorra, mire a macska explodál. Hármunk közül senkinek se lett baja, ellenben egy 61-esnek a lábfejét letépte a kis macska, s azonkívül számtalan sebet ejtett szerencsétlenen, akit vesztére épp a macska explodálásakor arra vitt végzete. Ez a kismacska csak bevezetője lett annak a következő meginduló ágyú és aknavető tűznek, melyet az olaszok a szokásos helyekre zúdítottak. Csakhamar dörög, ropog, zúg minden, s füst borítja be a környéket.”

 A terület Kókay László által készített térképvázlata
középen a tiszti latrina („off. latrina”) jelölésével
(A fotók és a vázlat Kókay László hagyatékából származnak)