Vargabetű olasz magashegyi túráiról már korábban olvashattunk a blogon. Ezúttal az egykori török fronton, a Gallipoli-félszigeten (Gelibolu Yarımadası) tett utazásáról küldött nekünk különleges beszámolót sok-sok képpel.
A Nagy Háború 2. évében az antant kibővítette a háborút, hogy jobban megossza a központi hatalmak erejét, illetve, hogy utat találjon szövetségese, Oroszország felé. 1915. február 18-tól 1916. január 9-ig Anglia le akarta gázolni Törökországot, ellenőrzése alá akarta vonni a Fekete-tengeri hajózást és a cári Oroszország megsegítésével hátba akarta támadni a központi hatalmakat. A görög, francia, ausztrál és új-zélandi segítséggel megvalósítani tervezett offenzíva katasztrofális tévedéssé és antant vereséggé vált. A hibás lépést összesen 130 ezer halott, 261 ezer sebesült és családja bánja. Doberdóhoz hasonló árok- és bozótharc lett a vége, meg rengeteg hősi temető.
A törökök nagyon büszkék, hogy megverték az angolokat. De tisztelik az ellenfelet. Ezekben a harcokban tűnt föl Musztafa Kemál ezredes, a későbbi Atatürk, akinek máig óriási kultusza van. Minden főutca Atatürk-kadesi, főtereken kötelező a szobra, pénzeken az arcképe szerepel, bazárban atatürkös mobiltelefon tok, radír, és mindenféle kütyü kapható. Ő a modern, a szultánságot felváltó köztársaság megalapítója. Sőt nem csak a háborúban védte meg országát, hanem a békekötés idején is… A gyengébbek viszont ismét pórul jártak a Nagy Háborút követő háborúban: a nyugatiak által előbb felbőszített kisebbségeket később magukra hagyták és a görögöket, örményeket a török hadsereg elpusztította, vagy elzavarta. Néha az angolok szeme láttára. Segít fogalmat alkotni a történelmi drámáról, ha valaki utána olvas, hogyan is lett Szmirna görög városból Izmir, vagy Szünasszoszból Musztafapasa, továbbá miért is láthatóak csodás, de üres görög keresztény templomok Kappadókiában, ahol ma buszos turistacsoportok almateát szürcsölgetnek és köftét esznek a hőlégballonozás után.
2013 augusztusában három hetes családi országjáráson voltam Törökországban. Saját szervezésben, „spárta-minimál” stílusban. Európában elképzelhetetlen természeti és építészeti látnivalók fogadtak ebben a nagy, szép és valóban baráti országban, finom ételek, valamint vendégszerető és kedves emberek. Ez a túra sem maradhatott azonban bunkerek és lövészárkok nélkül. Egy napot töltöttem Gallipolin. Ahogy Törökországban minden nagyobb, látványosabb és messzebb van, mint elsőre gondolná, tervezné a vándor, úgy lett világos előttem is, hogy megnézni nem, csak felderíteni tudom a félszigetet. Mert ahhoz 2-3 teljes nap kéne. A Nagy Háború Blogtól és Csáki Bélától kapott tájékoztatás, valamint a tengeri szél útmutatása alapján láttam mindazt, amit leírok.
A félsziget bejárását, a háborús helyszínek megtalálását segíti, hogy a kompon pár Líráért árulnak térképet. Igaz, hogy a magyarázat törökül van, de sebaj, abból induljunk ki, hogy itt minden megoldható. A félsziget, 90x10-20 km méretű, és ennek a csúcsán, illetve a csúcs kb. 30 km-es közelében az Égei-tenger és a Dardanellák partján vannak a háborús látnivalók. A terepen a látnivalókat, a leágazásokat jól használható irányító táblák jelzik, nagyon el se lehet tévedni, csak kicsit.
Gallipoli-félsziget áttekintő térképe helyi kiadványon
Gallipoli-félsziget az ázsiai partól
Reggel Çanakkale-ból átkompoztunk Európába, Kilitbahir-ba, a félszigetre. Ez volt az első hiba, ugyanis kiderült, hogy még az ázsiai parton másfél km-re, délre a komptól a folyó torkolatnál erődök, színvonalas háborús múzeum, szabadtéri kiállítás látható: Çanakkale Deniz Müzesi (Tengerészeti Múzeum). Az európai partra átérve, a híres óriás felirat a hegyoldalon, a hős török katona mellett:
Dur yolcu!
Bilmeden gelip bastýöýn,
Bu toprak, bir devrin battýöý yerdir.
Vándor állj!
A föld, amin jársz, tanúja volt egyszer, egy korszak végének.
Dur yolcu!
A parti ütegek látképe a középkori várból fotózva
KILITBAHIR. Dél, tehát a félsziget csúcsa felé fordulva, elhaladva a látványos Kilitbahir Kalesi (középkori 3 karéjos erőd) mellett 200 méterre, látható a Namazgah Tabyasi erőd, amely a hozzáértők szerint a Przemyśl erődjéhez hasonlítható. A tenger felé fordított ék alakú, 17 ágyú befogadására alkalmas part menti üteg ingyen körbejárható, a középső kazamata rendszerben belépős múzeum török és angol nyelvű táblákkal, tárgyi emlékekkel, videó teremmel. Legjobban tetszett, hogy elkészítették az elsüllyedt antant hajóroncsok makettjét, ahogy a tengerfenéken fekszenek. Eléggé hatásos a nyugatiak katasztrofális tengeri veszteségét így láttatni.
Parti ütegek műhold fotón
Ágyúállás
Namzagah erőd udvara
Múzeumban
Elsüllyesztett hajó makettje
Alig 200 m-rel tovább tengerparti kilátó és emlékmű: Seyit Onbaşi Aniti a híres ágyúlőszert cígölő katona. Semmi pátosz, ünnepélyesség, csak a bitang nehéz vas-szörny. A blogon már több érzékletes leírást olvashattunk, milyen pusztítással jár egy ilyen becsapódása.
Azonnal fölötte, a domboldalban újabb parti üteg, 7 ágyús. Ezekből, és a Çanakkale-i parton lévő erődítésekből adták le azokat a lövéseket, amelyek – a tengeri aknákon túl – elpusztították az antant hajókat. A második fedezékben szobor-élőkép (nem tudom jobban megfogalmazni) egy ágyú kiszolgáló személyzetét munka közben ábrázoló szobor csoport. Már itt feltűnt, hogy turisztikai, vagy helyesebben kegyeleti vonzereje van Gallipolinak. Török családok sok gyerekkel, buszokkal, új-zélandiak vezetett csoportokkal érkeztek.
Példásan rendben tartott temető
Virágoskert…
A háborús emlékhelyek logója
ABIDE. A központi emlékmű és hősi temető, azon kívül, hogy véráztatta földre épült, a félsziget egyik legszebb kilátópontja is egyben. A több tízezer fő befogadására alkalmas dísztér keleti oldalán kb. 30 m magas zászlórúd, balra dombormű és Atatürk-szobor. Az ember nagyságú alakok között van egy, aki görcsösen markolja puskáját, és leírhatatlan félelem tükröződik tekintetében. Összeakadt vele a szemem, nehezen mozdultam. Azóta is sokszor gondolok rá, én is így féltem volna, ha nem jobban. Jobbra a már Trójából is látható magas, 4 pilléres emlékmű, sokan kíváncsiak lehetnek, mi van belül. A plafonon török zászló mozaikból, a 4 pilléren 8, mészkőből készült dombormű a háború egy-egy eseményével. Tüzérek, apró aknatelepítő hajók, az antant rombolók mellett eltörpülnek. A ligetes parkban hatalmas temető, színes üveg félgömb alakú szobor. A sorok között méteres üveglapokon csak városnevek, sok olyan, ahol jártam, Kaisery, Konya, Ankara, Iznik, ahonnan az elesett katonák származnak. Furcsa így látni őket.
Abide, a legnagyobb temető
Különleges hangulatú emlékmű
Tiszteletet parancsoló emlékmű
Szemében a félelem látszik
Seddülbahir, vagy, ahogy az 1915-ös térképek írják: Sedd el Bahr. Egy kis falu, a félsziget csúcsán. Az İlk Şehitler Anıtı emlékműhöz jelzőtábla vezet el. A vízparton egy téglalap alaprajzú erőd, elég elhanyagolt állapotban. De akadály nélkül be lehet menni a letaposott kerítésen, és bolyongani a helyiségekben, udvarokon. A délkeleti bástyája szétlőve, a szobányi, lezuhant faldarabokat a víz nyaldossa. Itt történt a legsikertelenebb partraszállási kísérlet, 200 szerencsétlen katonát vezényeltek csónakokkal az erőd ellen. Nem is értem, miből gondolták, hogy a védelem majd tétlenül nézi. 90%-os veszteséget szenvedtek, még a vízen!
Aki keres, talál: elhagyott löveg Seddülbahirban
Seddülbahir, erőd
Az erőd udvara
A szétlőtt erőd
ALCITEPE, a nagy háború idején még Krithia néven olvashatjuk a hadi jelentésekben. Eddig jutottak el legmesszebb a szövetséges csapatok, a szigetcsúcstól északi irányba. A település melletti dimbes-dombos területen gyilkos lövészárokharc dúlt. A faluban, csakúgy mint a többi látnivalónál, sok a kiránduló. Erősebb idegzetűeknek megtekinthető egy SALIM MUTLU MÜZESI nevű magánmúzeum, a falu egyetlen jelentősebb útkereszteződésénél. Kilitbahirral szemben ez a kiállítás nem a dokumentumokat, a kronológiát mutatja be, hanem az érzelmekre hat, elég naturálisan, megrázóan. Fémkeresős gyűjtők tonnaszám ásták ki a lövedékeket, fegyvereket, széthagyott használati eszközöket, átlőtt csontokat. Gyűjtők, fegyver-fanok rengeteget fotózhatnak. A falu közepén hasznos irányítótáblák, mi az ANZAC öböl felé vesszük az irányt.
Alcitepe, múzeum.
KABATEPE, bemutatóközpont. Ultramodern épület, stílusosan egy hadihajót mintáz. A közelben jó olcsó és igénytelen kemping található. Élelmiszerboltja a hiánygazdasággal sújtott ’80-as évekbeli Lengyelországot is magabiztosan alulmúlta, de saját homokos tengerparttal kárpótolt, úgyhogy bátran ajánlom.
Kabatepe felé
Ehhez hasonló szobrot sokat látni
Kabatepe, hajó alakú látogatóközpont
Kabatepe, hasznos irányítótáblák
ANZAC öböl, vagy inkább csak bozót. A támadó hadművelet kezdeti sikertelensége után más helyszíneket is kerestek, hogy partraszállással újabb éket verjenek a török védelembe, megosszák erejüket. A tengerparton keskeny út visz, a füves foltokon strandoló, piknikezők, a partoldalban betonbunkerek látványa kísér. Az öböl egy alig 200 méteres füves part, 10 lépésre a víztől új-zélandi katonasírok – eddig jutottak. A szépen felújított sírkövek között margarétát és a kegyeletből idelátogató leszármazottak kis papírzászlócskáit fújja az Égei-tenger sós szele. Szemben a hegyoldal, egy szobor-torzó alakú sziklával, amelyet az új-zélandiak neveztek el Sphinxnek.
A sok út menti betonbunker egyike
ANZAC-öböl, a támadás iránya
Temető a parton
A szerző az ANZAC-emlékműnél
Az öbölben a partraszállás évfordulóin népes ünnepélyeket tartanak, most puritán emlékmű, fényképes, török és angol nyelvű ismertető táblák vannak. A választás erre a nevenincs partszakaszra esett, amely a nem túl fantáziadús „Beach Z” néven szerepel a régi térképeken. 1915. április 25-én történt a partraszállás. A terv túl egyszerű volt. A partra dobott egységek erőből átszakítják a védelmet, ellenséges puskatűzben fölhatolnak egy 180 m magas szúrós-bozótos-omladékos hegyoldalon, és elfoglalják a dombtetőket, ahonnan az öböl és a félsziget belseje is jól ellenőrizhető. A török védelmet azonban a súlyos veszteségek miatt visszavonták, megerősítették, és Atatürk parancsnokságával sikerült a stratégiailag kedvezőbb pontokat megtartani. A támadás mindkét félnek nagy veszteségeket okozott, és kb. 2 km-re a partoktól kifulladt. A legkeletibb pont a „Baba 700” amelyen Doberdóhoz egészen hasonló terepen kegyetlen állóháború vette kezdetét. És az elérendő cél, Isztambul is olyan messze maradt, mint az olaszok számára Laibach, vagy Trieszt...
A legkeletibb pont, amíg a szövetségesek eljutottak
CONKBAYIRI a körtúra legészakabbi pontja. Az elmaradhatatlan Atatürk szobor mellett itt látható a központi új-zélandi emlékmű. A dombtetőről az egész félsziget és mindkét tenger belátható. A fák alatt helyreállított, fagerendákkal bélelt lövészárkokban mászkálhatunk. Az odavezető úton látható az a szobor is, amely egy török katonát ábrázol, aki egy sebesült, bal karján lövést kapott ausztrált visz: Mehmetçiğe Saygı Anıtı.
Védvonal maradványok
Török emlékmű
Új-Zélandi emlékmű
Kemál Atatürk szobra
A felsorolt helyszínek, emlékek távolról sem adnak teljes képet Gallipoli látnivalóiról. A kegyelet és a történelem helyszíni megismerése semmivel sem hasonlítható, bizsergető érzés. Sosem tudni előre, melyik kanyarban „ugrik” elénk egy erőd, vagy tarka virágágyásokkal, gondozott parknak tűnő temető. Aki kíváncsi jellem, és nem rest kiszállni a kocsiból, számtalan apróságot fedezhet föl. Nekünk szokatlan az ilyen mértékű pátosz, a heroizálás, a már-már gigantománnak látszó méretek. De megértettem, mert ázsiai országról van szó, annak ellenére, hogy ez a kis félsziget még Európa utolsó nyúlványa. Aki teheti, tegyen kitérőt a tengerparti nyaralásból, mert tartalmas látnivalóval gazdagodik, és itt sem volt kevésbé borzalmas a háború, mint akár az olasz, akár a galíciai fronton.
