Bepillantás az osztrák–magyar haderő tisztikarának házasságkötési lehetőségeibe 1868–1918

Ma már csak a szakemberek előtt ismert, hogy az osztrák–magyar tisztikar –beleértve a magyar királyi honvédség, valamint az osztrák Landwehr tisztikarát is – csak szigorú kötöttségek betartásával, engedéllyel házasodhatott. Az engedélyezés elmulasztása ugyanis állásvesztéssel fenyegetett. A legénységi állományú altisztek is csak engedéllyel nősülhettek, a hadkötelesek házasodása pedig tilos volt a hadkötelezettségi kor betöltése előtt…

A szabályozás gyökerei Mária Terézia uralkodásáig nyúlnak vissza. Az 1750-ben kiadott rendelkezés az ezredtulajdonos, valamint az ezredparancsnok és a tiszti gyűlés engedélyére bízta a tisztek házasságának a jóváhagyását. Emellett kötelezővé tette a házassági kaució letétbe helyezését is. A kaució kezdetben jövedelmet biztosított a nyugállományba került tiszteknek, illetve az özvegységre jutó feleség további megélhetését is szolgálta. Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb rangú volt a házasodni szándékozó tiszt, annál kisebb összeget kellett letétbe helyeznie. Persze kivételek mindig akadtak, mert az uralkodó engedélyével akár kaució nélkül is lehetett házasodni. Igaz, ekkor az özvegynek semmiféle nyugellátást sem folyósítottak.

 Gildi Sándor, szegedi 46-os közös gyalogezredbeli főhadnagy esküvője 1917-ben
(Kókay László hagyatékából)

A következő évtizedek számos változást hoztak a tisztikar házasodási lehetőségeiben. 1812-ben például már csak az ezred tisztikarának egy meghatározott része házasodhatott. 1887-ig a kaució összege folyamatosan emelkedett, s ezzel párhuzamosan a korábbinál nagyobb számban engedték házasodni a tisztikar tagjait: már egy gyalogezred egynegyede számára lehetővé tették a családalapítást, 1907-ben pedig már egy ezred tisztikarának fele házasodhatott meg. A kaució összege azonban tovább emelkedett. Egy hadnagynak például 60.000 koronát, évi jövedelme harmincszorosát kellett letétbe helyeznie. Egy őrnagy számára ez az összeg 30.000 koronát jelentett, ez éves jövedelme ötszörösének felelt meg. Az őrnagynál magasabb rendfokozatú tiszteket pedig nem kötelezték a kaució letételére. Deák István kutatásai szerint az említett szabályozóknak köszönhetően a tisztikar tagjainak nagy része sohasem házasodott meg, illetve átlagosan 10 évvel később alapítottak családot, mint a polgári férfinépesség tagjai. A XIX. században azonban a kaució eredeti célja is megváltozott, mert bevezették a rendszeres nyugellátást és özvegyi ellátást. Sőt a tiszti fizetések is emelkedésnek indultak. Így a kaució intézménye gyakorlatilag feleslegessé vált. Csupán egyetlen célt szolgált: a tiszti állással összeegyeztethetetlen házasságok létrejöttének a megakadályozását. Szintén Deák István kutatásaiból tudjuk, hogy 1872-ben a cs. kir. hadsereg törzs- és főtisztjeinek csupán 29,2 %-a volt nős vagy özvegy. Az 1900-ból származó látlelete szerint ugyanez az adat mutatható ki: a vizsgálata alá vont tisztek 71,7%-a volt nőtlen.

Az I. világháború idejére azonban a letétbe helyezendő összegek nagysága örvendetesen csökkent. A blogról is jól ismert Heim Géza százados számára 1917-ben 20 000 koronát kellett letétbe helyeznie.

 Heim Géza házassági letéti kartonja
(forrás: Kriegsarchiv Wien, Heiratskaution 1917. 1. doboz)

A letétbe helyezett összeg után az állam természetesen kamatot fizetett. A kauciót egyébként meghatározott esetekben fizették vissza. Például magasabb rendfokozat elérése esetén vagy az illető tiszt halálakor. Az I. világháború cs. és kir. hadserege tisztikarának házassági letétjeivel, pontosabban azok nyilvántartásával, kezelésével a cs. és kir. Hadügyminisztérium 4/HK (Heiratskaution – házassági letét) osztálya foglalkozott. Szerencsére a bécsi Hadilevéltárban az 1755 és 1918 közötti letétekre és az engedélyezett házasságok adataira vonatkozóan pontos nyilvántartások állnak rendelkezésünkre. A házasság tényét a házasulandó tiszt csapattestének, vagyis ezredének tábori lelkésze által vezetett házassági anyakönyvbe is bejegyezték. Bécsben egészen a XVIII. század végétől őriznek házassági anyakönyveket, amelyek természetesen szabadon kutathatóak.

 Heim Géza katonai házassági anyakönyve
(forrás: Kriegsarchiv Wien, Trauungsbuch k. u. k. 46. Inf. Regiment.)

Az 1868-ban felállított honvédségben csak a tisztikar állományának stabilizálódását követően, 1883-ban vezették be a kaució intézményét, amelyet 1887-ben, majd 1908-ban, végül 1913-ban módosítottak. Az 1883-as szabályozás a tisztek részére mellékjövedelemként évi 400-600 Ft összeget írt elő. A 30 év alattiak számára a fenti jövedelem kétszeresét kellett igazolni, amely súlyos terhet jelentett. Végül a szigorú szabályozás tarthatatlanságát belátva az uralkodó a fent említett módosítások jóváhagyásával a kaució összegét folyamatosan csökkentette. A házassági kérvényeket a tábornokok és ezredesek esetében személyesen az uralkodó bírálta el, alezredesi rendfokozattól lefelé pedig a honvédelmi miniszter döntött. A házassági engedélyezésekkel a Honvédelmi Minisztérium illetékes részlege, 1889-től a XVII., illetve a 17. osztály foglalkozott. Sajnos, az iratanyagnak csupán töredéke maradt ránk. Házassági anyakönyvek is csak a magyarországi kiegészítésű ezredekre vonatkozóan maradtak fenn, amelyek elsősorban a világháborút megelőző időszakból származnak. A dokumentumokat a Hadtörténelmi Levéltár Katonai egyházi szervezetek (tábori püspökségek, lelkészetek) elnevezésű gyűjteménye őrzi.

A nősülések számát, szemben a cs. és kir. haderőben érvényes szabályozással, nem korlátozták. Ebből is kitűnik, hogy a m. kir. honvédségben előírt szabályozás jóval enyhébb volt, ez a honvédségben évtizedekig meglévő tiszthiánynak volt köszönhető. E tiszthiányt pedig alapvetően a cs. és kir., a közös hadsereg tisztjeinek magasabb társadalmi presztízse idézte elő. Elsősorban a honvéd tisztképzés színvonalának folyamatos emelkedése miatt azonban az 1880-as évektől a presztízs különbségéből adódó hátrány folyamatosan csökkent, míg végül az 1910-es évek elejére megszűnt.

Magam a m. kir. honvédséghez 1868 és 1914 között beosztott tábornokok családi életét vizsgáltam. A 185 tábornok emberi tulajdonságáról, családi életéről azonban nem sokat tudunk. Vélhetően a korszakban megszokott, elfogadott családi légkörben éltek, mert csupán néhány köztudottan rosszul sikerült, válással végződött házasságról tudunk. A tábornokok gyermekeinek számára vonatkozóan sincsenek teljesen megbízható adataink. Mindenesetre a 140 (beleérve az elváltakat és özvegységre jutottakat) házastársi kapcsolatban élő tábornok közül 117 főnek bizonyosan született gyermeke, 22 fő házassága pedig gyermektelen volt.

 Közös gyalogezredbeli tizedes a feleségével
(A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)

A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy a tényleges szolgálatot teljesítő legénységi állományhoz tartozók, illetve a tényleges katonai szolgálat előtt állók számára is évtizedekig engedélyhez kötött volt a házasodás. Persze számukra házassági letétet nem írt elő a szabályozás, de a tényleges tiszthelyettesek és altisztek menyasszonyainak feddhetetlen előéletet és rendezett anyagi viszonyokat tanúsító okmányokat kellett bemutatni. Számukra a legsúlyosabb tehertételt a létszámbeli korlátozás jelentette. Például egy honvéd gyalogzászlóaljból csupán 3 altiszt lehetett nős. A házassági engedélyt esetükben az illetékes honvéd kerületi parancsnok hagyta jóvá.

A tényleges katonai szolgálat előtt állók nősülését a honvédséghez tartozók esetében 1913-ig csak a honvédelmi miniszter engedélyezhette. A hadkötelezettségi kor betöltése előtti nősülés ugyanis általában tilos volt. Ez a gyakorlatban a 24. életév előtti házasodást akadályozta. A fiatalok többsége ugyanis 24 éves korára a kötelező katonai szolgálatát már letöltötte, és a tényleges szolgálatból tartalékos állományba került. Így a családi élet az aktív szolgálat teljesítését már nem nehezíthette meg. A tiltást végül a Hazai Samu honvédelmi miniszter által 1913. január 20-án aláírt körrendelet szüntetette meg.

1913-ig a tartalékosok esetében a nősülési engedélyt az illetékes katonai alakulat parancsnoka ellenjegyezte. Az engedély tulajdonképpen korlátozás nélkül bárki számára elérhető volt. Igaz, csak abban az esetben, ha a házasság a szolgálat érdekeit nem veszélyeztette. A legénységi állomány engedély nélküli házasságát minden esetben pénzbüntetéssel sújtották. Korabeli szóhasználattal élve a nősülési tilalom áthágása, illetve maga a nősülés semmiképpen sem jelenthetett kedvezményt a védkötelezettség tekintetében.

A Monarchia felbomlását követő évtizedekben a tisztikar tagjainak házasodását korlátozó rendelkezések továbbra is fennmaradtak, ám jelentős mértékben lazult a szabályozás. Az 1944 novemberében kiadott rendelkezés a kaució intézményét végleg eltörölte, de az engedélyeztetés az 1945-ben újjáalakuló honvédség tisztjei számára is érvényben maradt.