Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból - 5. rész
Elérkezett az 1914-es esztendő. Az egyéves önkéntesi szolgálatra Szegedre bevonult hősünk életében viszonylag kellemesen indul az év: a gallérra krumplivirág kerül, és még bálokba is elengedik. A levegőben azonban érezhető volt valami, majd a májusi tiszti vizsga és a karánsebesi harci gyakorlat után visszatérve egy június vasárnap értesülnek, hogy Szarajevóban meggyilkolták a trónörököst…
1914. január 1-én megkaptuk gallérunkra az első fehér krumplivirágot, vagyis csillagot, ezt egy néhány kivétellel majdnem mindnyájan megkaptuk, s ezzel „einjahrig freiwilliger titular Gefreiter”-ek lettünk. Őrvezetők. A tiszti vizsga letevése után pedig Korporálok, káplárok lettünk. Télen, farsangi időben, amikor a város fiatalsága Szegeden a táncmulatságait rendezte a Tisza Szálloda nagytermében. Előzetes engedély alapján én is részt vettem ezek egyikén-másikán, az egyes családok fiatal lányainak hívására (Jezernitzkyék).
A Szegedi Tisza Szálloda 1909-es képeslapon (A sarokrizalittól a tér felé eső hattengelyes homlokzat tévedésből héttengelyesre rajzolva; forrás: egykor.hu)
Őrségre is kivezényeltek bennünket, hogy ezt is tudjuk, miként kell ilyeneken viselkednünk. Én a főposta pénztáránál állottam január hónapban az odavezető folyosón őrt. Nem fáztam, mert csak a folyosón kellett állanom két-két órás felváltással. Ilyen volt tehát a helyzet a tiszti vizsga letevése idején.
Utána május második felében a temesvári VII-ik hadtest kötelékébe tartozó ezredek önkéntes iskoláit harci kiképzésre Karánsebesre vezényelték. Itt az egyes önkéntes iskolák a karánsebesi 43-ik gyalogezred kaszárnyájában voltak elszállásolva. Én Endrényi Imre önkéntes társammal engedélyt kaptam arra, hogy a karánsebesi szállodában lakhassak. Itt jöttünk össze az aradi 33-asokkal; a temesvári kékparolis 29-esekkel; a kecskeméti fekete parolis 38-asokkal, a Molinári bakákkal; a békéscsabai 101-esekkel, a sárgarigókkal; a szabadkai meggypiros 86-osokkal.
A karánsebesi tiszti pavilon korabeli képeslapon
(forrás: delmagyar.hu)
A karánsebesi kiképzés 6 hétig tartott. Mindenik önkéntes iskolával együtt jött az iskola kiképzőtisztje is, de velünk, 46-osokkal Orbán hadnagy nem jött, ellenben a 33-as gyalogezredhez beosztott Kosztolányi Péter 46-os főhadnagyhoz tartoztunk. A temesvári 29-esek kiképző tisztje egy Karakasevics nevű aktív hadnagy volt, egy vad szerb származású tiszt, aki igen kemény kézzel fogta az önkénteseit. Az önkéntes iskolákból egy zászlóaljat képeztünk és így vonultunk ki naponként a gyakorló térre, a hegyek közé, ahol igen sokszor volt a direkció a „Rúzs defilé”.
A zászlóalj parancsnoka egy Cosgáriu nevű 29-es román származású őrnagy volt. A 101-es békéscsabaiakkal egy kis fiatal zászlóska jött, a 43-as karánsebesiekkel egy Gyárfás nevű főhadnagy volt. Felejthetetlen emlékű, jóságos édesapám most is meghozta értem az áldozatot, hogy ne a kaszárnyában, hanem a karánsebesi Korona szállodában szállhassak meg.
A hat hét elteltével, június végére mindenik önkéntes iskola bevonult ezredéhez. Így mi is Szegedre és ki-ki ment a századához. Készültünk a nagygyakorlatra, amelyet minden évnek a nyarán szoktak volt megtartani. Ebben az évben az úgynevezett császárgyakorlatokat Boszniában készültek megtartani Boroevics Szvetozár hadseregparancsnok vezénylése alatt. [Borević Svetozar (1856–1920) ekkor gyalogsági tábornoki rangban még csak a VI. hadtest parancsnoka és vezénylő tábornok volt. 1914. szeptember 5-től lett a 3. hadsereg parancsnoka. – a szerk.] A levegőben érezhető volt, hogy valami van készülőben, kirobbanóban. De ez így volt már az 1905-ös forradalom, az orosz-japán háború, majd az 1908-as és 1912-es balkáni háborúk óta is. [1908-ban Bosznia-Hercegovina annexiójára gondolhat. 1912–1913-ban voltak a balkáni háborúk – a szerk.]
És amitől féltünk, sajnos, bekövetkezett. 1914. június 27-én délelőtt századparancsnokomtól engedélyt kaptam, hogy másnap, vasárnap kiutazhassam nagynénémékhez, Ivánkovics Sándorékhoz, Kamaráserdőre (Horgos), ahol ők az ottani villájukban családostól nyaraltak.
Az Ivánkovics-villa Horgoson
(forrás: delmagyar.hu)
A délutáni vonattal visszaérkezve a Szeged rókusi vasúti állomáson kiszállva, hallom a hírt, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia trónörökösét és feleségét Szarajevóban meggyilkolták (Ferenc Ferdinándot és Chotek Zsófiát, kit I. Ferenc József, Ausztria császára hercegnői rangra emelt.) A gyilkos Princip nevű szerb nacionalista érzelmű fiatalember volt, társai Cabrinovics, Grabes, Ilic Daniló voltak. Mindenki érezte és tudta, hogy a háború kikerülhetetlen. Az újságok rendkívüli kiadásokban közölték a rémséges hírt és a kormány országos gyászt rendelvén el, mindenfajta mulatságot leállított. Így nem tartották meg az aznapra hirdetett regattaversenyt sem a Tiszán. Várady L. Árpád érseki beiktatása után a vendégsereg hazautazott Kalocsáról. Mindenki tudta, hogy a háború kikerülhetetlen, a Monarchia nem hagyhatta ezt a gyalázatos merényletet megtorlás, vagy legalábbis megfelelő elégtételadás nélkül. (Ferenc Ferdinand 1863. XII. 18-án született Grázban. Apja I. Ferenc József testvére Károly Lajos főherceg, anyja Mária Annunziata borbone–szicíliai hercegnő volt.) Megindult az Osztrák–Magyar Monarchia és Szerbia közötti jegyzékváltás. Ausztria elégtételt követelt. A Narodna Odbrana szerb nacionalista szervezet feloszlatását, a bűnösök megbüntetését, illetve kiadását.
A Szegedi Napló 1914. július 25-ei rendkívüli kiadása a nem kielégítő szerb válaszról
Szerbia (Pasic miniszterelnök) azonban vonakodott ettől, a részéről adott válasz elégtelen volt, mire 1914. július hó 28-án megtörtént a hadüzenet és elrendelték a részleges mozgósítást, a Monarchia déli területein tartózkodó csapatok mozgósítását Szerbia ellen, kijelentve, hogy a Monarchiának nincsenek hódító szándékai, csupán büntető expedíció, elégtétel szerzés.
A hadüzenet megtételét elhatározó koronatanácson gróf Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte a hadüzenetet, mivel jól tudta, hogy a szerbek mögött ott áll az orosz mamut birodalom, az orosz medve, a maga óriási területénél fogva szinte legyőzhetetlen erejével és így a világkonfliktus elkerülhetetlen lesz, mint ahogyan az tényleg bekövetkezett. Giessl báró, a Monarchia belgrádi nagykövete személyzetével együtt elhagyta Belgrádot még július 25-én. Oroszország szintén mozgósít. Julius 29-én hadüzenet Oroszországnak, az oroszok betörnek Galíciába és Németországba, miután hadat üzent Németországnak is, mert Németország Ausztria-Magyarország mellé állt. Az utcákon megjelentek a bevonulási parancsok, augusztus 1-én általános mozgósítás.
A Szegedi Napló 1914. július 29-ei rendkívüli kiadása a Szerbia elleni hadüzenetről
A kaszárnyák megteltek a mozgósított katonasággal, tartalékosokkal, az ezred csukaszürkébe öltözött, mindenki megkapta a 120 darab élestöltényét, a bajonettjét hegyesre köszörülték. Az ezred azonban még csak békelétszámmal indul útnak három vasúti szállítmánnyal július 27-én Pancsovára, illetve az I és II-ik zászlóalj Pancsovára, a IV-ik zászlóalj pedig Hertelendyfalvára. Az ezrednek hadilétszámra való felemelése augusztus 1-jén megtörtént. Az ezred élén báró Hennenberg József ezredes állt. Az ezred békelétszámával a laktanya udvarán csukaszürkében felállva, az ezredzászlóval az élén a főkapun át zeneszóval megindult, a tisztek Feldbindével, a századparancsnokok, zászlóaljparancsnokok és az ezredparancsnok a segédtisztjével Szwoboda Károly századossal lóháton a Nagykörúton, Gizella téren és a Boldogasszony sugárúton keresztül a Szeged vasúti állomásra, természetesen a géppuskás osztaggal együtt (Csillag Viktor főhadnagy parancsnoksága alatt). A Gizella téren a honvéd¬parancsnokság előtt, ahol a honvédség parancsnoka a lakása emeleti balkonjáról nézte az ezred elvonulását, fejvetéssel és díszmenettel vonultunk az állomás felé és kanyarodtunk a Boldogasszony sugárútra.
A Boldogasszony sugárút korabeli képeslapon
Én a századom jobb szélén meneteltem és egyszer csak mellettem terem Szabó Jolánka, a pusztaszeri tanítónő és búcsúzik tőlem, mert akkor már nem lehetett az édesanyákat, feleségeket, gyerekeket, testvéreket visszatartani attól, hogy a háborúba vonuló szeretteikhez hozzá ne férkőzzenek. Engem szüleim nem kísértek ki, de a két öcskös bizonyára ott settenkedett a közelemben, a nagy tömegben. Szabó Jolánkával csak pár szót váltottam és mentünk tovább zeneszóval meghalni. A nagyállomáson a jobboldali rámpán felhaladva vonatunk már ott állott a befűtött mozdonnyal és beszálltunk a zöld gallyakkal, virágokkal és zászlókkal feldíszített 40 embernek, vagy 6 lónak készült teherkocsikból álló vasúti kocsikba nagy danolással. Igaz, hogy én nem énekeltem, mert ehhez semmiféle jó kedvet nem éreztem. De hát a legénység legtöbbje beborozva jókedvre hangolódott és a fiatalság nem is gondolt a halálra, én sem. Hiszen nem is tudtuk, hogy milyen is az a háború, csak annyit sejtettünk, hogy ott esetleg meg is lehet halni. Bevagonírozták a lovakat, a gépfegyverosztagot, a mozgókonyhákat, a muníciós állatokat, stb.
A szegedi vasúti pályaudvar korabeli képeslapon
Mielőtt még elindulna velünk a vonat, meg kell említenem, hogy a sors úgy hozta magával, hogy az elindulás előtti napon engem osztottak be még a századomnál a kaszárnyában ügyeletes káplárnak, Korporál von Tagnak. Ez számomra annyit jelentett, hogy én az elindulás előtt, de az indulás napján sem mehettem haza, drága szüleimtől, testvéreimtől elbúcsúzni, mert az alatt a 24 óra alatt a század körletét, de még a laktanyát sem hagyhattam el engedély nélkül. De mégis szerencsémre kapóra jött a századparancsnokom, Jármy Andor százados, aki pont azokban a hónapokban vette feleségül Lázár György szegedi polgármester leányát és mint fiatal férj valamilyen üzenettel, vagy levéllel elküldött a lakására a feleségéhez, a Tisza Lajos körútra. Ezt az alkalmat használtam fel, hogy szüleimhez egy kis vargabetűvel hazaugorjak elbúcsúzni. Persze ez csak percekig tartott, mert sietnem kellett vissza. Sem Édesapám, sem Édesanyám nem jöttek ki az állomásra, nagyon fájt a szívük így is.
Következő rész: „Nemhogy levetkőzni, de még a derékszíjat is letenni tilos volt…”
Összes rész: Részletek Dr. Szojka Kornél emlékirataiból (1-21. rész)
