A kutya évezredek óta az ember leghűségesebb társa – tartja a ma már közhelynek számító mondás. A következetes tenyésztés során kialakult fajták közül néhány akár az életét is kockára teszi az emberért. Ezt persze az emberek kihasználják és akár hadicélra is alkalmazzák őket.
Egészségügyi kutya kiképzése a francia hadseregben
(Buisson-Gallo: La Grande Guerre 1914-1918)
Ezt természetesen a kutyakiképzők és az ebek fáradságos munkája előzi meg. Ziegler Gyula hadikutyákról írt 1935-ös tanulmánya szerint főként a következő fajták alkalmasak hadicélra:
- A német juhász, amely nyugodt vérmérsékletű, jó szaglóérzékkel rendelkező és erőteljes testfelépítésű. Ezért rendszerint kiváló egészségügyi, őrző- és jelentőkutya.
- A dobermann, amely izgatott és támadóbb vérmérsékletű, így elsősorban őrzési feladatokra vehető igénybe.
- A különféle terrierek, amelyek játékos, kitartó, fürge állatok, szenvedélyes rágcsálópusztítók.
Kutyák katonai feladatokra történő alkalmazására első ízben, a német-francia háborút követően a francia hadseregben került sor. 1872-ben próbaképp 20 kutyát (10 airdale terriert és 10 skót juhászt) vásároltak. 1897-ben, a kedvező tapasztalatok után már 200 ebet foglalkoztattak, elsősorban őrző-védő feladatokra. Később, látva a német rendőrkutyák, a német juhászok sikerét, a skót juhászokat lecserélték német juhászokra. Az első világháború kitörésekor a francia hadseregben már 380 kiképzett kutya dolgozott. A háborúban több lehetőség nyílt a kutyák alkalmazására, a következő feladatokra használták őket:
- a sebesültek felkutatására és szállítására egészségügyi kutyákat,
- járőrkíséretre,
- hadifogolytáborok és más katonai objektumok őrzésére,
- jelentés- és üzenet-továbbításra,
- lövészárkok rágcsáló-mentesítésére, valamint
- teherhordásra, vontatásra.
Egészségügyi kutya a francia hadseregben, 1915
(François Icher: La première guerre mondiale au jour le jour)
A cs. és kir. hadseregben az egészségügyi kutyák szervezett keretek közt történő kiképzése - a rendőrségtől átvett tapasztalatok alapján - 1914 végén indult meg. A m. kir. honvédség kutya-, illetve kutyavezetői kiképzést nem szervezett, ezért a honvédségi állományból jelentkezőket is a bécsi tanfolyamra iskolázták be. 1915. január 2-án az osztrák belügyminisztérium már felhívást tett közzé, amelyben egészségügyi kutyavezetői képzésre várták a 18. életévüket betöltött, katonai szolgálatra alkalmas önkénteseket. A felvettek napi 5 korona zsoldot (1 korona az 1914 – 1915-ös értékét tekintve ma 3,8 eurónak felel meg), valamint kutyájuk után napi 40 fillér költségtérítést kaptak. Az iskola a bécsi cs. és kir. 2. sz. helyőrségi kórház parancsnoksága és az Osztrák- magyar Rendőr és Hadikutya-szövetség szakmai irányításával működött. A felszerelésről, a ruházatról és az ellátásról a bécsi katonai állomásparancsnokság gondoskodott.
Kutyák az osztrák-magyar hadseregben az orosz fronton
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A kutyákat a hadsereg szerezte be, általában vásárolták vagy bérbe vették őket. Egy fajtiszta, „katonai szolgálatra” megfelelő kutya ára 1915-ben kortól és képzettségtől függően 40 és 100 korona között mozgott.
A világháború harcterein 1915 elejére kialakult állásháború egyre több kiképzett kutyát és kutyavezetőt kívánt. A jelentkezők száma azonban nem érte el a szükséges mértéket. Ezért az 1916. május 21-én kiadott m. kir. honvédelmi miniszteri rendelet már nem felhívást, hanem felszólítást tartalmazott a kutyavezetők önkéntes jelentkezésére: „Az egészségügyi kutyavezetőkben fennálló szükséglet a lehetőségekhez képest önkéntes jelentkezés által leendő fedezése végett a legalább négy heti katonai kiképzésben részesített legénység jelentkezésre továbbra is felszólíttassék. Hangsúlyozom, hogy a szembeszökő törődöttséggel bíró legénység mint kutyavezető nem lesz alkalmazva.” A szükséges kutyalétszámot pedig gyakorta - a hadiszolgáltatásokról szóló 1912. évi LXIII. törvény alapján - kutyasorozásokkal próbálták biztosítani.
Kutyaidomítás az osztrák-magyar hadseregben valahol az orosz fronton
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
1916. október 13-án újabb felhívás látott napvilágot, amelyre olyan legénységi állományú jelentkezőket vártak, akik már túlestek a 4 heti katonai kiképzésen, büntetlen előéletűek voltak, és – mivel a bécsi tanfolyamon a képzés német nyelven folyt - német nyelvismerettel is rendelkeztek. Sőt előnyben részesült az, aki saját kutyájával együtt jelentkezett. A felvetteknek azonban az alábbi nyilatkozatot kellett aláírni: „A kutya tulajdonosa a kincstárral szemben lemond minden követelésről, eredjen az akár a kutya elveszéséből, akár balesetből vagy sebesülésből, akár a kutya esetleges fedeztetéséből, valamint lemond mindennemű haszonról is, amelyet a kincstár a kutyakölykek értékesítéséből nyerhet. Végül kifejezetten lemond az átvétel után ellett kutyakölykek birtokjogáról.”
Kutyák az osztrák-magyar hadseregben az orosz fronton
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)
A fenti feltételekkel azonban még kevesebben jelentkeztek. Ezt a m. kir. Honvédelmi Minisztérium illetékesei „természetesen” nem a szigorú feltételeknek, hanem a felhívás nem megfelelő terjesztésének tulajdonították. Mindezek után egy 1917. február 17-én kiadott rendelet értelmében a kutyavezetők legfeljebb őrmesteri rendfokozatig emelkedhettek a ranglétrán.
