László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 21.
A visszaemlékezés következő fejezetében megismerhetjük, mivel töltötték a fogoly tisztek napjaikat: sétáltak a városban, beszélgettek, sakkoztak, nyelveket tanultak. Az összezártság azonban elkerülhetetlenül együtt járt konfliktusok kialakulásával. Különösen nagy vihart kavart a „kadettügy”, amikor is egyes tisztek megtagadták, hogy fizetésükből segítsék a rosszabb ellátásban részesülő hadapródokat – mélységes nemtetszést aratva ezzel társaik körében…
Sorozatunk újabb fotóján egy osztrák tartalékos árkász tisztjelölt, Eduard Karger látható. Az 1915 őszén a Duna melletti Kremsbe küldött fotólapon még békebeli kimenőt visel.
1915 tavaszán az osztrák–magyar hadvezetőség – ahogy ez a Sághy Elemér tartalékos főhadnagy háború utáni írásából vett fenti idézetből is kitűnik – nagy szerepet szánt az Isonzó mentén létesített hídfőnek, amely végül több mint egy éven át állta a folyamatos tüzérségi és létszámbeli fölényben levő olasz csapatok támadásait. A hídfő kiépítése nehéz feladat volt, az azt követő közel tizenöt hónap pedig gyökeresen megváltoztatta az egykor virágzó város és környéke életét.
Az akmolinszki parancsnok számtalan rendelettel és tiltással keseríti meg a foglyok életét. Így a tiszteket választás elé állítja: vagy levágják gallérjukról rangjelző csillagjaikat, vagy nem mehetnek többé a városba. A találékony érintettek azonban ötletes megoldást találnak: a csillagokat gallérvédő alá rejtik. A lakossággal való érintkezéshez, elsősorban a vásárláshoz szükségesnek látszik az orosz nyelv alapszintű elsajátítása is, aminek László József is nekifut – több-kevesebb sikerrel…
Bere Zsigmond 1916 decemberében újévi üdvözletként küldte a testvérének Szegedre a mai fotólapunkat, aminek az érdekessége, hogy a képen látható tárgyak és a katona ruházata, felszerelése teljesen megegyezik egy másik fotón láthatóval. Vajon véletlen, vagy tudatos a teljes egyezőség?
Kutatásainknak is köszönhetően ma már egyre többen keresik fel a 
Következő nap foglyaink nagybevásárlásra indulnak az akmolinszki bazárokba. Az egyik legfontosabb célkitűzés egy szalmazsák beszerzése, hogy némileg elviselhetőbbé tegye az alvás óráit. Ebben végül egy helyi német család van segítségükre, amely még meg is vendégeli őket; igaz, nem túl ízletes kosztjuk elfogyasztása nehéz helyzet elé állítja visszaemlékezőnket és társát. A használati cikkek mellett képeslapokra és szőnyegre is szert tesznek, melyekkel otthonosabbá teszik kis szobasarkukat.
Asztalfiókunkból ezúttal az alsó-ausztriai cs. és kir. 49. gyalogezred katonáit ábrázoló fotó került a kezünkbe. A tiszt urak a fronton a harcok szünetében rongylabdákkal céltáblára dobva múlatták az időt a kép készítése előtti pillanatokban...
Azután, hogy az olaszok 1917 végén a 
Az akmolinszki táborban töltött első napon a foglyok berendezkednek szobáikban, és elfogyasztják a megszokott orosz káposztás ebédet. Bár a priccsek kemények, László József némi átalakítással és légpárnájával szinte kényelmes körülményeket tud teremteni magának az alvás óráihoz. Hogy némileg megnyugtassa magát, képzeletében feleségéhez és kislányához kalandozik, s elképzeli örömüket, amint leveléből megtudják, hogy a harcmezőről a biztonságos hadifogságba került…
Legutóbbi kommentek