Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Mezőlaborc csinos kis városka volt, míg az oroszok fel nem gyújtották. Sok ház ugyan elég épen került ki az óriási háború iszonyatosságaiból, de a nagyobb épületek, különösen a vasútállomás körül mind le voltak égve és felrobbantva.
Mezőlaborc szétlőtt vasútállomása 1915 körül, korabeli képeslapon
Molnár Ferenc haditudósítói működéséről már esett szó a blogon. Az író 1915 júniusában megfordult a pár nappal korábban visszafoglalt Przemyślben is. A jelképes jelentőségűvé vált erőd és város visszavétele az előző hetekben itt is több bejegyzésben szóba került. Molnár részletesen beszámolt a városban tapasztaltakról, külön kitérve a két és fél hónapos orosz megszállást helyben átvészelők élményeire is. Tudósítása szerint a város elfoglalását követően az oroszok tizennyolcezer zsidót üldöztek el otthonából. Lakásaik és az azokban található zongorák furcsa használatáról szóló beszámolót az író tollából idézzük.
Az orosz hadsereg bevonul Przemyślbe
(forrás: greatwardifferent.com)
Az elmúlt hétvégén dolgunk akadt San Martinóban, ezért a blog testületileg leutazott a Doberdóra. Csatlakozott hozzánk néhány barátunk is, így végül nyolcan indultunk olasz földre. Utunk elsődleges célja az volt, hogy San Martino del Carso első világháborús múzeumában elhelyezzünk egy általunk tervezett tablót. (Ennek részleteiről a blogháttérben olvashattok.) A kirándulás azonban alkalmat adott arra is, hogy felkeressünk néhány, a blog különböző posztjaiban is szereplő érdekes látnivalót, valamint hogy a Pintér-Rózsafi-Stencinger trió megmutassa számunkra saját Doberdójuk legkedvesebb helyszíneit. S ha már arra jártunk, ott felejtettünk egy koszorút és két emlékszalagot is. Sok-sok képpel illusztrált képes úti beszámoló következik.
Csapatépülés Visintiniben: Józsi, Tamás, Norbi és Jani bá’ a bakon
Május 21-én, pénteken kora hajnalban indultunk el Csölecz faluból a magyar határ felé, mielőtt sok, de igen rossz kávét kaptunk, amitől egy óra múlva igen rosszul éreztem magam. Már-már azt hittem, hogy kidőlök, mint sokan ki is dőltek, de látva az altisztek, őrmesterek brutalitását – amint a kidőlt, elgyöngült beteg embereket ráncigálták, rugdosták, ütötték –, összeszedtem minden testi és lelki erőmet, és csak kitartás, előre!
Menet, Vasárnapi Újság 1915
a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata,
a MH Összhaderőnemi Parancsnoksága,
és a rendezvényt támogató civil szervezetek
tisztelettel meghívják Önt és családját, ismerőseit, partnereit
a székesfehérvári Magyar Királyi 17. honvéd gyalogezred
emléknapja alkalmából rendezendő megemlékezésre.
A sorozat megírására azok az élmények indítottak, amelyeket néhány nappal ezelőtt kutatótársaimmal az egykori kárpáti harcok helyszínén járva szereztünk. B. Sárközy Gergely blogon közreadott visszaemlékezésében említett falvakat, terepszakaszokat kerestünk fel, amerre egykor a nagyváradi 4-es honvédek és a 20. honvéd hadosztály többi ezredének a katonái is megfordultak. A visszaemlékezés és a levéltári kutatások eredményeit igyekeztünk beazonosítani a terepen és megismerkedni az egykori harctérrel. Az úti előkészületek során ismerkedtem meg Dr. Serényi Jenő ügyvéd, a budapesti 1. honvéd gyalogezred önkéntes zászlósa, a kiváló természetjáró, a magyar Jogász Sport Egyesület „hó sport” szakosztályának elnöke, hegymászó, sporttörténész itteni harci tevékenységével. A Hegyzávod község közelében végrehajtott kétnapos járőrvállalkozása helyszínén utunk során mi is jártuk. Erről a felderítő vállalkozásról szól az egykori természetjáróra emlékező sorozatunk első két része.
Dr. Serényi Jenő
(Forrás: Turistaság és alpinizmus, 1915. szeptember-októberi szám)
A másnap, május 18-ika is ugyanabban a faluban telt el. Az éjjel sok eső esett. Behúzódtam egy nyomorúságos ház eresze alá, ott mégsem áztam olyan nagyon. Alvásról persze szó sem volt. Az úton rengeteg katonaság, ágyúkkal, szekerekkel mentek előre. A nagy porból nagy sár lett. Szegény lovak majd megszakadtak a nehéz teher vontatásában. Egész nap a szántóföldeken iskoláztunk és gyakorlatoztunk. Fegyelmi gyakorlatok, fegyverforgatások, hasoncsúszva homokkal töltött zsákot tolva magunk előtt. Ez is nagyon fárasztó, kínos dolog volt. E napon tudtam a harctéren először szert tenni egy fél liter tejre, melyet igen jóízűen fogyasztottam el.
Német trén úton Przemyśl felé, Vasárnapi Újság 1915
1915. okt. 7.
Szépreményű Széll Mariska kisleánynak
Vácz Atilla utca 11.
Kedves Mariska!
Nagyon szépen köszönöm a névnapi kedves megemlékezésteket, viszont emlékül küldi nektek apuka e képet a névnapjára kapott csokrokkal. Jól tanuljatok és szófogadók legyetek. Sokszor csókol, Apukátok.
A blogon is többször említésre került már Przemyśl erődje, mind az eleste, mind a visszafoglalása kapcsán. 1915 májusának elején a miskolci 10-es honvéd gyalogezred is részt vett a gorlicei áttörésben, majd a kalnikowi csatában játszott szerepével jelentősen hozzájárult Przemyśl visszavételéhez.
Przemyśl a miénk! Frigyes főherceg bevonulása a visszafoglalt városba
(Forrás: www.greatwardifferent.com)
Zagórz, a San folyó mellett csinos város, vasúti állomással. A Kárpátokból való elindulásunk óta itt láttunk először vasutat, de nem használhattuk, a vonatok nem közlekedtek rajta, mert az oroszok menekülésük közben megrongálták, a vasúti hidakat pedig felrobbantották. Általában a falvak, melyeken keresztül meneteltünk épek voltak – nem úgy, mint a Kárpátokban – de a nagyobb épületek, vasúti állomások, hidak, gyárak, malmok mind le voltak égetve, vagy felrobbantva. Zagórz innenső végén láttunk rövid pihenőnk alatt sok német katonaságot, ágyúkat, automobilokat stb.
Zagórz pályaudvara korabeli képeslapon
Legutóbbi kommentek