Imre Gábor naplója az orosz frontról - 1. rész
Régi naplóírónk új sorozatát indítjuk el a mai nap a blogon. A Doberdóról sebesülten hazakerült Imre Gábort 1916 nyarán újra a frontra vezényelték. Alakulata, a császári és királyi újvidéki 6. gyalogezred kikülönített I. zászlóalja ekkor az orosz hadszíntéren, a Bruszilov-offenzíva védekező harcaiban vett részt. A civilben szobrászművész hősünk immár hadnagyként lépett „hadiösvényre”, ahogy ő fogalmazott szépirodalmi igényű naplójában, s irányította a rábízott szakasz drámai harcát a Kárpátok előterében. Végtelen erdők, mély völgyek és zord magaslatok között folyt az indiántörténeteket idéző küzdelem. Izgalmas kalandok, fordulatokban bővelkedő történetek várnak olvasóinkra…
2016. november 3-án a 2B galériában Szerelem papírrepülőn – Zsidó élettörténetek az első világháború idején címmel nyílt kiállítás. A molinókon látható korabeli fényképek és a hozzájuk kapcsolódó, családtagok által elmondott történetek a Centropa Alapítvány digitális gyűjteményéből származnak. A szervezet évtizedes munkája során 15 országban készített életinterjúkat és folytatott archiváló munkát, amelynek eredményeképpen egy online adatbázist hoztak létre. 1500 interjú, 22 ezer fénykép és számos egyéb dokumentum található itt; magyar nyelven 220 interjú készült, melyekhez közel 5000 fényképet és dokumentumot digitalizáltak és tettek elérhetővé. 
100 éve, 1916. november 21-én hunyt el Ferenc József. „68 évig ült a trónon, hosszabb ideig, mint bármelyik elődje. Kortársai, akik sorra kihaltak mellőle, másként vélekedtek a 18 éves fiatalemberről, mint a 86 esztendős aggastyánról. Eleinte zsarnokot láttak benne, a kiegyezést követően azonban lassan oldódni kezdett az iránta érzett gyűlölet. Végül megkapta azt a titulust, amit egyetlen őse sem: a nép száján ferencjóska lett belőle.” Így írta le 17 évvel ezelőtt Diószegi István a Ferenc József-kép magyarországi változását. Az olaszországi Ferenc József-kép kezdetben hasonlított a magyarra, az uralkodó halálakor ellenben nagyon különbözött attól. 
A Brassó vármegyei barcaújfalusi Jámbor János (1883–1956) hagyatékából – négy másikkal együtt – került elő a Káplár Jámbor János virágoskertje című füzet. Ebben verses formában mesélte el az élete történetét, amin belül külön fejezeteket szentelt a román betörésnek és menekülésüknek.
Nyolc arc a hadifogságból, akiknek – egy kivételével – a nevét is ismerjük: a fotó hátoldalán ott az aláírásuk, valamint a kép keletkezésének helye és ideje, Beresovka 1916 február hó 16. Ha a nyomukba eredünk, vajon megtudhatjuk-e a képen szereplő személyekről, hogy kik voltak, honnan származtak, mi volt a foglalkozásuk, és hazajöttek-e a hadifogságból?
1916. október 29-én vasárnap délelőtt gyerekzsivaj töltötte be a Korzó mozit Szegeden. A helyi feminista egyesület által szervezett népszerű gyermekmatinék már szinte hagyománynak számítottak a városban. Igényes szórakoztató műsoraiknak nem titkolt célja volt, hogy „a háború vadító és durvító benyomásait a gyermekek fogékony lelkében egyensúlyozza.” Ezt az ünnepélyt még a szokottnál is nagyobb lelkesedéssel várta a közönség, hisz kiváló írókat és művészeket sikerült megnyerni az ügynek. A program különlegessége és egyben sikerének fő záloga Balázs Béla, szegedi származású író fellépése volt, aki saját meséjét mondta el a gyerekeknek.
Az 1916-os erdélyi román betörés elől menekülő barcasági csángók egyes csoportjai a Dunántúlra is eljutottak. A „világot látottak” közé tartozott a Brassó vármegyei Tatrangról származó Barkó István is, aki akkor 12 éves gyermek volt. Ő és társai a Komárom vármegyei Bánhidán, majd Budapesten éltek, amíg vissza nem térhettek szülőfalujukba.
Az 1916. novemberi „tölgyesi csata” után megmerevedett az arcvonal a Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medence keleti térségében, ami egyúttal a Magyar Királyság egykori határát is jelentette. Az itteni harcokat bemutató sorozatunk utolsó részében a békeszerződésig vívott állásharcok történetét tekintjük át, és bemutatjuk az összecsapások emlékét őrző cengelléri emlékművet és a hősi temetőket is.
Amikor a várva várt rózsaszínű tábori postai levelezőlap már nem a családfő jó egészségét tudatja az otthoniakkal, hanem a halálhírét erősíti meg…
A Brassó vármegyei Tatrangról négy gyermekével menekülő Molnár Anna 1917-ben lejegyzett történetének folytatásában megismerhetjük, hogy a menekülők hogyan jutnak el a Kis-Küküllő vármegyei Darlacig, s hogyan telnek itt a napjaik. A „búval, bánattal és nyomorúsággal” emlegetett szász településről indulnak vissza szekereikkel 1916. október 10-én szülőfalujukba, ahová 16-án érkeznek meg.
Legutóbbi kommentek